Hírek Súlyos döntést hozott az Egyesült Államok, nagyon megromlott a viszony a két nagyhatalom között

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma felfüggeszti a Kanadával folytatott katonai együttműködés egy részét a két ország közötti növekvő feszültségek miatt – jelentette be hétfőn egy magas rangú tisztviselő, aki azzal vádolta meg Ottawát, hogy nem teljesíti védelmi kötelezettségvállalásait.

Elbridge Colby amerikai hadügyminiszter-helyettes az X közösségi oldalon közölte, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti a Védelmi Állandó Közös Testület keretében folyó munkát, mivel Kanada nem tett eleget vállalásainak a védelmi politika terén.
„Többé nem tudjuk elkerülni a retorika és a valóság közötti szakadékot”
- írta Colby.
A kétoldalú védelmi testületet 1940-ben hozták létre a két szomszédos ország közötti biztonsági és védelmi kérdések koordinálására. Tagjai között mindkét ország magas rangú katonai és kormányzati képviselői találhatók.
Colby szerint Kanadának többet kellene befektetnie saját katonai képességeibe. „Csak a saját védelmi képességeinkbe való befektetéssel lehet biztosítani az amerikaiak és a kanadaiak biztonságát és jólétét” – írta.
Bejegyzésében Colby hivatkozott Mark Carney kanadai miniszterelnöknek januárban a davosi Világgazdasági Fórumon elhangzott beszédére. A széles körben figyelmet keltő beszédében Carney kijelentette, hogy az Egyesült Államok által vezetett globális rend a nagyhatalmi versengés és a szabályokon alapuló együttműködés eróziója miatt szétesőben van.

Donald Trump amerikai elnök akkor hevesen reagált a beszédre. Az Egyesült Államok és Kanada közötti kapcsolatok romlottak, mióta Trump 2025 januárjában visszatért hivatalába. A kereskedelmi vámok emelése mellett a kapcsolatokat Trump ismételt kijelentései is megterheltékmiszerint Kanadát az Egyesült Államok 51. államává kívánja tenni.
 
Csatolások

  • 1779203523780.png
    1779203523780.png
    100.7 KB · Olvasás: 297
azert a yenkiknek is van igazsaguk
merthat a canadai army igen leamortizalodott a trudeau amokfutasa alatt amit az utodja tovabb gyengitett es folyamatosan teszi
talan azt a 40 millio dollart nem ukrajnaba kollott volna kuldeni hogy a ripacs gazdagodjek /ugyis ellopta/ hanem a hazai huszarokra lehetett volna kolteni
az azeeee nonsense canadai viszonylatban hogyha extrasuper modern felszerelesre van igenye a katonanak azt sajat maga veszi meg
 
Mókás a dolog akkor lesz, ha Alberta még ki is válik....
 
Mókás a dolog akkor lesz, ha Alberta még ki is válik....
meg fogja nepszavaztatni
egyenlore tolja a canadai szekeret es eltartja a keleti csoro provisokat amin besokaltak az albertaiak
En ugy gondolom a kerdes csak annyi hogy HA kivalik osszebutorozik-e az allamokkal
vagy marad onnallo fuggetlen
a terulete hatalmas es az osszes canadai termeszeti vagyon ide osszpontosul olaj-gaz- fa-szen arany-ezust a mostani liberalis kormany gusztustalan duplaluccokkal elerte a 2/3-os tobbseget tehat azt nem szavaz meg amit nem akar
Alberta ezt nehezen turi /mikent a tobbi is/ de ugye nyilt titok nyugat konzervativ kelet liberalis de a vagyont nyugat biztositja
 
Igy van, ezért emlitém.
àllitolag az EUval akarnának összebutorozni. Nehezen elképzelhetö, da manapság minden lehet
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

cillancs wrote on vnmaria's profile.
Kedvesv nmaria! Én most kezdtem el ismerkedni a csipkeveréssel, és megörültem, hogy rátaláltam erre a fórumre. Sajnos, a feltett datás link (Mátray Magdolna könyvével) már nem él, pedig nagyon szívesen megnéztem/tanulmányoztam volna. Esetleg fel lehet tenni újra? üdvözlettel: Márti Budapestről
Csilinkóné Lulács Éva wrote on bsilvi's profile.
Szia! Köszönöm az eddigi fordításaidat. Nagyon élveztem őket. Szeretném megkérdezni, hogy tervezed-e Anna Hackett Norcross Security folytatását? Köszi: Éva
Csilinkóné Lulács Éva wrote on Ajuda67's profile.
Szia! Köszönöm az Ősi fajok fordításokat. Nagyon nagy örömöt szereztél vele. Alig várom a végét. Köszi: Éva
Kolonel0708 wrote on petrucy's profile.
Szia! Tudnál segíteni? Hiányzik az első link elérhetősége:
Jones, Lisa Renee - Gyilkos lány - Lilah Love 1.
Gyilkossági feljegyzések

Köszönettel: Kolonel0708.
könyveket forditok szabadidőmben

Statisztikák

Témák
39,205
Üzenet
5,052,757
Tagok
630,606
Legújabb tagunk
tereknoroc
Oldal tetejére