Sambuca tanulsága 1. – Gyere bevándorló!

Körbeszaladta a világot a hír, hogy az elnéptelenedő szicíliai kisváros, Sambuca 1 euróért kínál házakat, amelyeket aztán kötelező 3 éven belül felújítani 15 ezerért.

Óriási befektetésnek tűnik, de csak egy esetben, ha nagyon sok házat sikerül így eladni, és az új beköltözőkkel fellendülést sikerül generálni a városban. Mert lakni csak ott érdemes, ahol működik a gazdaság, vannak boltok, vannak iskolák, vannak kórházak és orvosok, esetleg színház, éttermek, működő szolgáltatások, közbiztonság stb.

Tehát egy házat megvenni, anélkül, hogy mások is vennének egy elnéptelenedő, lepusztuló helyen még olcsón sem jó befektetés – a hírre viszont ezerszám érkeztek jelentkezések, tehát akár működhet is a projekt. Annyira sokat ér egy városba a migráció, főleg, ha pénz is jön vele, hogy még kvázi ingyen is érdemes házakat adni hozzá.

Például mennyi munkahelyet hozhatnak létre az új beköltözők, és amiatt mások is ideköltözhetnek, pozitív visszacsatolású kör jöhet létre. (Tágabb kontextusban az elnéptelenedő vidékek óriási problémáját mutatja a hír, lakhatatlanná válnak.)

vm.jpg
 
*
Még az a nagy szerencséje az emberiségnek, hogy vannak EMBEREK, így nagybetűvel megírva, akik előre és nem hátra gondolkoznak. Valóban, egy gyümölcsöző, élhető, kedves, szerethető településsé változtatják a szomorú, kiüresedett utcákat, házakat... Drukkolok, hogy minél többen vállalkozzanak. Lesz ott bolt, meg pék, meg hentes, meg kávézó, meg vállalkozó építkezők, építkezési anyagokat árusítók, szállítók.... Gyümölcsös kertek és azok végében kicsi bolt, telis-tele áruval... Sőt orvos és gyógyszertár, fuvarozó és cukrászda... Jaj, de előre szaladtam az álmodozással... Úgy legyen.
upload_2019-1-24_14-15-15.jpeg

*
 
Egyébként milyen munkalehetőség van ott?
És mi a helyzet a maffiaterén?

A maffiánál akarsz elhelyezkedni? :rohog:

Sorry ezt nem tudtam kihagyni.
Őszintén én is arra gondoltam, hogy a szűk közösségnek is megvannak a hátrányai.
Német faluban fontos, hogy kedveljed a kerti törpéket és partvissal tisztítsad a járdát. :)
-
Nem kell külföldinek legyél, hogy kilógjál a sorból.
Az esküvői tanúnk, egy Hamburgból származó fogorvos elköltözött egy kisvárosba.
Mivel már akkor dúlt a környezetvédelem, úgy döntöttek, hogy a kertben hagyják nőni a gazt.
Ez ügye nem tetszett a szomszédoknak és elkezdtek vele pereskedni.
-
Nemrég egy falun mentünk át Bajorországban és egy ottani fogadóban ebédeltünk.
Ebéd közben eszméltünk rá, hogy itt volt a szörnyű eset, egy anya a 8 gyerekét egymás után elásta a kertbe.
Senkinek nem tűnt fel, hogy a gyerekek egyre másra hiányoznak mert a mama tisztességesen ott volt minden vasárnap a misén.
-
Én inkább nagyvárosban lakom :rolleyes:
 
majd amit megteremtesz

Nem akarok eltérni a témától de halottatok már "digitális-nomádokról"?
-
Tudom tornando rögtön megvádol hogy már megint "migrációról beszélek" hát igen! :)
-

-
- Egyre több (nyugati) fiatal felmondja a lakását,
- összepakolja a legszükségesebbeket ami többnyire kevesebb mint 20 kg
- a hona alá kapja a hordozható számítógépet
- feltölti a telefonját bitcoint-tal
- és körbeutazza a világ legszebb helyeit
- a strandon ülve "remote" dolgozik a számítógépen valamilyen a cégnek
- néha részt-vesz egy-egy telefon-konferencián
- egy olcsó commune-ben lakik hasonszőrűekkel
- a közösségi teremben gyors internethozzáférés van
- és ami a legfontosabb, naponta legalább kétszer hullám lovagol a tengeren
- vagy más hobby után néz.

- talán meglepő egyeseknek, ezek a "hotspotok" természeti paradicsomok
- fejlődő országok, gyakran olyanok ahonnan egyébként elmenekülnek az emberek

- Ha belegondolunk, hogy nyugaton egy vacak kis lakás négyzetméterenként 10-12 euróba kerül
- egy lakás fenntartása, villany, televizio, auto, garázy legalább 2000 euro kiadást jelent
- egy kezdő informatikusnak legalább 48 euros órabére van... igy lehet a legjobban spórolni.
- és úgy látszik a migrációnak ez a formája a jövő. :rohog:
- a fiatalok akikkel én beszélgetek az utóbbi időben szomjaznak a világot megismerni.
- nem félnek, hogy útközben elveszítik a kultúrájukat, söt azt tartják csak nyernek hozzá.
-
Én ezt fantasztikusnak tartom, kár, hogy az én időmben nem volt ilyen.
Én is szívesen utazom de őszintén számomra a legnagyobb öröm, hazajönni. :)
-
Lehet, hogy megöregedtem? :(
 
igen sokkal talalkoztam a floridai partokon
bar ok inkabb mar nagyon ,mondhatnam nagyonnagyon jolkereso jolkepzett
jo allassal (ott dolgozik ahol akar ) szabadon elo coumputer szak geniusok
a cegnek SEM kellenek draga fenntartasu irodak ergo nincs koltseg
mindenki jolerzi magat ebben a munkaformaban
-
Nem mindegyik genie de van bennük elképzelés.
Rengetegen vannak akik közepes képességgel otthonról dolgoznak.
Akik kimozdulna azok bátrak, erös akaraterővel, uj utáni vággyal rendelkezök. Pioneer-ok!
-
"Es nem akarsz soha letelepedni?" kérdeztem egyet
"De igen, csak még nem tudom hol!" jött a válasz. :)
 
Nem akarok eltérni a témától de halottatok már "digitális-nomádokról"?
-
Tudom tornando rögtön megvádol hogy már megint "migrációról beszélek" hát igen! :)
-

-
- Egyre több (nyugati) fiatal felmondja a lakását,
- összepakolja a legszükségesebbeket ami többnyire kevesebb mint 20 kg
- a hona alá kapja a hordozható számítógépet
- feltölti a telefonját bitcoint-tal
- és körbeutazza a világ legszebb helyeit
- a strandon ülve "remote" dolgozik a számítógépen valamilyen a cégnek
- néha részt-vesz egy-egy telefon-konferencián
- egy olcsó commune-ben lakik hasonszőrűekkel
- a közösségi teremben gyors internethozzáférés van
- és ami a legfontosabb, naponta legalább kétszer hullám lovagol a tengeren
- vagy más hobby után néz.

- talán meglepő egyeseknek, ezek a "hotspotok" természeti paradicsomok
- fejlődő országok, gyakran olyanok ahonnan egyébként elmenekülnek az emberek

- Ha belegondolunk, hogy nyugaton egy vacak kis lakás négyzetméterenként 10-12 euróba kerül
- egy lakás fenntartása, villany, televizio, auto, garázy legalább 2000 euro kiadást jelent
- egy kezdő informatikusnak legalább 48 euros órabére van... igy lehet a legjobban spórolni.
- és úgy látszik a migrációnak ez a formája a jövő. :rohog:
- a fiatalok akikkel én beszélgetek az utóbbi időben szomjaznak a világot megismerni.
- nem félnek, hogy útközben elveszítik a kultúrájukat, söt azt tartják csak nyernek hozzá.
-
Én ezt fantasztikusnak tartom, kár, hogy az én időmben nem volt ilyen.
Én is szívesen utazom de őszintén számomra a legnagyobb öröm, hazajönni. :)
-
Lehet, hogy megöregedtem? :(

Ez fantasztikus dolog. Csalánkiütést kaptam az írígységtöl amikor olvastam róla. Egy fiatal nő mondta el. Dél-kelet Ázsiában, ahol én is több hónapot eltöltöttem, utazgatva dolgozik, Thaiföldön 27 fok az átlaghőmérséklet.
Persze ledolgozta a napi 8 óráját a compin. Egy teraszon ülve a tengerparton.

Például ezen. :)

38B70B0D-D614-4232-99D7-3DEC1FBAE1A2.jpeg

Itt ebédeltünk.
 
Utoljára módosítva:
Tudom tornando rögtön megvádol hogy már megint "migrációról beszélek" hát igen! :)
Nem vagy megsértődve de még csak nem is láttam az üzeneted
Nem szerepeltél
heverd ki valahogy
A migráció a papok a satöbbi ezek azok amire visszakanyarodsz
Amikor melyik a fogpiszkáló a jobb, a kerek vagy a szögletes a téma
És olyankor ne csodálkozz.
-------------------
Az hogy Olaszországban is néptelednek a vidéki települések
Az már nem meglepő
Hisz Svájcban is Kanadában is
Azok a sci-fik látták előre amik 3 gigászi metropolisz kupolával borítottan lesz a jövő embere lakóhelye műfénnyel futószalaggal
A kényelem viszi a nagy városba az embereket?
Diaspar (A város és a csillagok)
Akkor nem lesz szörfözés a tengerparton miközben laptopot pötyög
 
Nem haragszom, látom valóban nem követted a beszélgetést.
Bizony fontosnak tartom kiemelni, hogy a Soros alapítvány
származás és vallási megkülönböztetés nélkül támogat.
-
Ezt mindig is kifogom hangsúlyozni ha valaki megpróbál ennek ellentmondani.
-
Bizony a "ditális-nomádok" és a "tömeg-turizmus" a migrációnak egy speciális formája.
-
Azt is elaludtad, hogy tavaly 1,5 millió ember vándorolt be Németországban túlnyomó többségben Europai országból és a Brexit még nem záródott le. Ezzel szembe áll az ugyancsak milliós szám közelében levő kivándorlok száma. Magyarország is aktívan részt vesz a migracio ezen formájában.
-
Nem tudsz a világon sehova meni ahol ne hallanál magyar hangot. :)
 
Nekem azért vannak kétségeim. Miből fognak élni azok akik odaköltöznek ?! Jó eséllyel azért (is) néptelenedhetett el a vidék mert nincs munka ami biztosítaná a megélhetést. Mondjuk a sok odatelepülő generál majd némi fellendülést a szolgáltató iparban de azért mindenki nem dolgozhat abban, más meg ugye valószínűleg nincsen :( Ez előbb utóbb ismét az elnéptelenedéshez vezet.
Szerintem ...
 
Egyvalami biztos: személyes tapasztalataim alapján állítom neked: ha valaki kiutazik külföldre, akkor két eset van. Vagy visszatér fél éven belül mert akármiért is de nem tetszik neki odakint, vagy ha fél évnél tovább marad, akkor már alig van rá esély hogy egyáltalán VALAHA IS visszatér! Nem mondom hogy nincs olyan, mert van, persze, de az esély rá ELENYÉSZŐ!
Én hazajöttem, pedig jó pár évvel fiatalabb voltam, mint most, még az "átkosban".
Nem mennék el innen, mert ide kötődöm minden szállal. Bármikor megjöttem külföldről, mindig örömöt okozott hazatérni - valamiféle hasonlóság ahhoz, amikor naponta munkából hazaérek, s végre otthon lehetek.

Ez érzés, nem lehet szétszálazni, de csak ehhez az országhoz köt, ehhez a nyelvhez, ezekhez a versekhez, könyvekhez, épületekhez, hegyekhez, folyókhoz, ahhoz ami itt van.
Minden más idegen. Érdekes, szép, csodálnivaló, de idegen.
 
Örömöt okozott de az egy más rendszer volt.Most már olvasva írásod ebbe a rendszerbe nem biztos hogy visszajönnél.
 
Én hazajöttem, pedig jó pár évvel fiatalabb voltam, mint most, még az "átkosban".
Nem mennék el innen, mert ide kötődöm minden szállal. Bármikor megjöttem külföldről, mindig örömöt okozott hazatérni - valamiféle hasonlóság ahhoz, amikor naponta munkából hazaérek, s végre otthon lehetek.

Ez érzés, nem lehet szétszálazni, de csak ehhez az országhoz köt, ehhez a nyelvhez, ezekhez a versekhez, könyvekhez, épületekhez, hegyekhez, folyókhoz, ahhoz ami itt van.
Minden más idegen. Érdekes, szép, csodálnivaló, de idegen.

Szentimentalizmus. Oké, nem ítéllek el érte, magánügy meg ilyesmi és nincs is baj vele amíg boldog vagy így. Sőt, még érzem én magam is bizonyos mértékig azt amiről beszélsz... De egyre kevésbé, ám ennek a megkevesbedésnek nem az az oka hogy itt külföldön jól élek (mármint úgy értsd a „jól”-t hogy a korábbi állapotomhoz képest, mert valójában, abszolút értelemben értve egy utolsó csóringer vagyok, csak korábban mégolyanabb voltam...) hanem az, hogy amint figyelem a magyar helyzetet, az nemhogy javulna ahhoz képest amilyen volt a kijövetelemkor, de egyre silányabb lesz. És nemcsak gazdaságilag hanem politikailag is. Sőt, főleg úgy! Mai hír (számomra...) hogy Orbán nyíltan megmondta az amerikaiaknak hogy ő inkább semleges akarna lenni mint Ausztria, nem kér a NATO-ból, és szerinte semmi baj nincs azzal ha az országa Kína meg a ruszkik felé húz...
Ezzel úgy ki is akasztotta az USA pár jelentős valakijét, akik mondták is, kezdik úgy tekinteni, a magyarokra nem számíthatnak és megbízhatatlanok.

Nos... Ez nekem NEM TETSZIK! Bár mindigis azon a nézeten voltam, az USA és a ruszkik jobb lenne ha visszavennének az ellenségeskedésből mert többre mennének némi józan érdekegyeztetéssel, de attól még nem vagyok olyan naív hogy azt higgyem, az USA azonnal százszázalékos bizalmat szavazhatna az oroszoknak. Aztán meg, az egy dolog mit kéne tennie szerintem az USA-nak, és megint más hogy mi a dolga sőt kötelessége a SZÖVETSÉGESEINEK!

Orbán Viktor a szememben sajnos semmi más nem lehet ezentúl mint ÁRULÓ. Vagy legalábbis kétkulacsos. Silány, értéktelen senki, akire valóban nem számíthat a civilizált világ még minimális mértékben sem.

Emellett ott van az antiszemitizmus. Meg hogy Orbanisztánban nem az érdem, hanem a rokonság és a kenőpénz dönt a munkahelyek betöltésekor és a pályázatok elbírálásánál. De még a művészetekben is.

Szóval nemhogy jobb de rosszabb lett azóta hogy onnan eljöttem, én így érzem. Úgy érzem egyre kevesebb ott a keresnivalóm. Oké, néha megkísért a gondolat hogy lássam azokat a helyeket ahol felnőttem, de nem ezen az áron, különben is, azon helyeket azóta tuti hogy teljesen átépítették, szóval... Szóval, az a világ elmúlt. Az idő előre halad, s nemcsak a valódi de az időfolyamokba se lehet belépni kétszer... ugyanabba a folyóba már nem... Tehát hiába minden.

Az a Magyarország amire emlékszem, nincs többé, és ami van helyette, sokkal rosszabb. Nekem rosszabb.
 
Magyarország nem Orbán.

Azt írod: "Orbán nyíltan megmondta az amerikaiaknak hogy ő inkább semleges akarna lenni ..."
Majd azt: "...a magyarokra nem számíthatnak és megbízhatatlanok. "

Ha az amerikai vezető politikusok elég okosak, akkor tudniuk kell, Orbán nem Magyarország, és főleg nem "a magyarok".

Azt, hogy szentimentalizmusnak tartod a kötődésemet, nem veszem zokon, mert a világon semmit nem változtat azon, amit érzek.
Nem véletlenül bosszant, hogy egy ilyen jellemtelen gazember, egy ilyen senkiházi csak seftel ezzel az országgal. Semmi másra nem kell neki, mint, hogy mindig magasabbra másszon.
Szégyen, amit csinál, de ettől inkább harciasabb leszek.

Ez az ország több, mint Orbán, bár ez a alulkulturált tökfej többnek hiszi magát.
Magasról lehet nagyot esni.
O1G.
 
Csak már látnám végre hogy zuhan... Védőháló nélkül...

De be kell látnom, egyelőre ő ért a legjobban a tömegmanipulációhoz. Ez nem sok reménnyel kecsegtet a zuhanást illetően.

Az igaz hogy Magyarország nem egyedül Orbán Geciből áll. Oké. De ettől amit írtam még áll: a helyzet ott nem lett jobb, csak rosszabb. Az egészet megfertőzte a gyűlölet. Játsszunk el a gondolattal, hogy Orbánnak váratlanul vége lesz, méghozzá totál, fizikailag, mert valaki lelövi őt vagy tévedésől mérgesgombát eszik, vagy végez vele egy agyvérzés vagy akármi. Most te komolyan mered azt hinni, hogy ezután hipp-hopp minden oké lesz abban az országban, még ha nem is az életszínvonalat illetően de legalább politikailag, a közhangulatot illetően?! Csak amiatt mert úgymond Magyarország nem Orbán?!

Ugyan már, nem lehetsz ilyen naív...

Azt az országot annyira megfertőzte már a gyűlölet, hogy nemzedékek kellenek amíg kigyógyul belőle, már ha egyáltalán valamikor. Én már egészen bizonyosan nem fogom megélni.

És hát nézd, ami nekem nem tetszik az ottani mentalitásban, az - be kell lássam ha elgondolkodom rajta - megvolt O1G előtt is, csak nem ekkora mértékben. Ő persze rájátszott e dolgokra, felerősítette őket, de egyiket se ő találta ki. Ezek a dolgok:
—A „dögöljön meg a másik tehene is” szemlélet
—Az, hogy az állások betöltése nepotista alapokon megy és nem az igazi érdem és tehetség alapján
—A korrupció magas foka
—A besúgásra való hajlam
—Irigység
—Az hogy mindig mindenkit utálnak aki kicsit is különbözik az átlagtól, de pláne ha tehetséges
—Régen is minden feltaláló meg más tehetségh el kellett menjen az országból ha boldogulni akart, s ez így van ma is, ez se új dolog csak a mennyiség nőtt meg
—Hogy a törvényeknek mindig csak a betűjét nézik és sosem a lényegét (sőt, az már jó eset ha legalább a betűjét nézik...)
—Hogy mindig csak a kis halakat kapják el, az igazi nagy rohadék bűnözők szabadon szaladgálhatnak
—Hogy az egyházakat tömik pénzzel, a tudományokat nem, sőt, utóbbiakat igyekeznek eltiporni
—Hogy a sportot mérhetetlenül fontosabbnak tartják a természettudományoknál
—Hogy a másság gyűlöletén belül is előkelő helye van épp az antiszemitizmusnak
—Hogy az emberek képzelt magyar történelemben hisznek, s erre még biztatják is őket „felülről”: hogy a magyar a legősibb nép, hogy a finnugor rokonság nem igaz, hogy a sumérok az őseink, meg a maják meg az egyiptomiak, meg már a Paradicsomban is magyarul beszéltek stb
—Hogy az egész világ éppen pontosan a magyarok ellen van összeesküdve, de bezzeg a magyarok soha semmi gonoszat nem csináltak és teljesen ártatlanok
—És hogy sosem azt nézik, mi lehet egy megegyezés, egy kompromisszum alapja, hanem mindig azt, hogy mi az ami elválasztja az embereket egymástól, és hogyan lehet a másikba a legjobban belemarni. (Tudnék erre bőven példát hozni e fórum postjai közül is... akad itt például olyan illető akinek nézeteivel minimum 90 százalékban egyetértek, mégis állandóan azon igyekszik hogy belémmarjon és megbántson. Holott fogalmam sincs, miért utál ennyire. Kérdeztem többször is erről de nem válaszolt. Íme a magyar mentalitás...)

Jelenleg tehát bár e jellemvonások erősebben, markánsabban mutatoznak meg a magyar népben O1G-nek hála, mert az direkt igyekszik ezekre építeni és kihozni az állatot mindenkiből, de valójában mindez réges-régóta igenis a magyarok jellemének alapvető sajátossága volt, O1G nélkül is.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,750
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére