Szanté meseháza

Szeretettel Küldöm Nektek GYEREKEK!

<object width="425" height="350"><param name="movie" value="http://www.videoplayer.hu/videos/embed/295405"></param><embed src="http://www.videoplayer.hu/videos/embed/295405" type="application/x-shockwave-flash" width="425" height="350"></embed></object>

SZÉP ESTÉT KIVÁNOK GYEREKEK!

A Kis gyufa árus Lány...

<object width="425" height="350"><param name="movie" value="http://www.videoplayer.hu/videos/embed/276432"></param><embed src="http://www.videoplayer.hu/videos/embed/276432" type="application/x-shockwave-flash" width="425" height="350"></embed></object>

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/pBrBs8kKFU8&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/pBrBs8kKFU8&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

Köszi,helyesek az illusztrációk.

Picurkák!
Ma szép tavaszi idő lesz és már előbújtak a virágok is.
és ahol virágok vannak ott a méhecskék is megjelennek. Menjetek
ki a szabadba és lessétek meg őket, hogy gyűjtik nekünk a mézet,
de nem szabad megzavarni a munkájukban, mert a fullánkjuk szúrós.
Derűs napot Kicsikéim!
"Mihelyt jókor reggel felszikkadt a harmat,
A méhecske többé nem ismer nyugalmat.
Repdes ide s tova virágról virágra.
Majd a ligetbe száll, majd a rónaságra.
Megnéz figyelmesen minden virágkelyhet,
S örül, ha egy kis mézrevalót lelhet.
Nem csügged, ha kevés méz van egy virágban
"Sok kicsi, sokra megy"-dúdolja magában."

Kellemes Délutánt és Estét Kivánok!

<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="100%" border=0><TBODY><TR><TD width="100%" colSpan=3></TD></TR><TR><TD width="1%"> </TD><TD width="98%">
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer régen két nagyon boldog ember. Úgy hívták őket, hogy Tamás és Margit. Volt két gyermekük is, Jancsi és Juli.
Hogy megértsétek, milyenek voltak, tudnotok kell, milyen volt az élet akkoriban.
Tudjátok, azokban a boldog időkben mindenki kapott születésekor egy kis puha Bolyhos Zacskót. Ahányszor az ember belenyúlt ebbe a zacskóba, ki tudott onnan venni egy Meleg Bolyhost. A Meleg Bolyhosokra nagyon nagy szükség volt, mert ha valaki ilyen meleg bolyhost kapott, azon elömlött a melegség és a puhaság. Azokra az emberekre, akik nem jutottak rendszeresen Meleg Bolyhoshoz, az a veszély leselkedett, hogy megbetegszenek, összetöpörödnek és meg is halhatnak.
Azokban az időkben nagyon könnyű volt Meleg Bolyhost kapni. Akárhányszor az ember úgy érezte, odamehetett a másikhoz és mondhatta:
- Szeretnék egy Meleg Bolyhost!
Akkor csak belenyúltál a zacskódba és kihúztál egy Bolyhost, akkorát, ami egy kislány markában is elfér. Ahogy a Bolyhos meglátta a napvilágot, mosolyogni kezdett és nagy bozontos Meleg Bolyhossá növekedett. Aztán rátetted az illető vállára, fejére vagy az ölébe, és az belesimult, ráolvadt és egész testében jó érzéssel töltötte el.
Az emberek mindig kértek egymástól Meleg Bolyhosokat, s mivel szabadon hozzájuthattak, nem okozott gondot eleget kapni belőlük.
Egyszer egy gonosz boszorkány odalopózott Tamás házához, míg Margit a kislányukkal játszott és a fülébe súgta.
- Nézd csak Tamás, látod azt a sok Bolyhost, amiket Margit Julinak ad? Tudod, ha így folytatja, végül kifogy belőlük, és akkor nem marad számodra.
Tamás meghökkent:
- Azt akarod mondani, hogy nem lesz annyiszor Meleg Bolyhos a zacskónkban, ahányszor csak belenyúlunk?
- Nem bizony - felelte a boszorkány - egyáltalán nem - és ha egyszer kifogytál, annyi. Több nem lesz.
Tamás szívére vette a dolgot, és elkezdte figyelni, hányszor ad Margit valaki másnak Meleg Bolyhost. Végül nagyon elkezdett aggódni, és ingerült lett, mert nagyon szerette Margit Meleg Bolyhosait, és nem akart lemondani róluk. Azon kezdett gondolkodni, hogy nem helyes, ha Margit minden Meleg Bolyhosát a gyerekekre, meg másokra költi. Ahányszor csak másnak adott egyet, Tamás elkezdett panaszkodni, és mivel Margit nagyon szerette őt, nem adott olyan gyakran Meleg Bolyhosokat. Tamásnak tartalékolta őket.
A gyerekek látták ezt, és megtanulták, hogy rossz dolog Meleg Bolyhosokat adni, ahányszor csak kérnek, vagy kedvük van hozzá. Ők is nagyon elővigyázatosak lettek. Közelről figyelték a szüleiket, és ahányszor csak azt érezték, hogy szüleik túl sok Meleg Bolyhost adnak másoknak, ők is ellenkezni kezdtek. Egyre inkább azon aggódtak, hogy túl sok Meleg Bolyhost adnak ki a kezükből. Bár találtak egy Meleg Bolyhost, ahányszor csak belenyúltak a zacskójukba, egyre kevesebbszer nyúltak bele, és egyre fösvényebbé váltak.
Csakhamar az emberek észrevették a Meleg Bolyhosok hiányát, és kezdtek kevesebb melegséget és lágyságot érezni. Elkezdtek összetöpörödni, és volt aki meg is halt a Meleg Bolyhosok hiányától.
Egyre többen mentek a boszorkányhoz bájitalt és balzsamot venni, habár úgy tűnt, ezek nem segítenek. Nos, a helyzet tényleg nagyon rosszra fordult.
A gonosz boszorkány nem akarta igazából, hogy az emberek meghaljanak (mert halott emberek nem tudnak balzsamot és bájitalt venni). Mindenkinek adott egy zacskót, ami nagyon hasonlított a bolyhos zacskóhoz, csak ez a zacskó hideg volt, míg a Bolyhos meleg. A boszorkány zacskójának belsejében Hideg Szúrósok voltak. Ezektől a Hideg Szúrósoktól az emberek nem melegséget és lágyságot éreztek, hanem hideget és szúrást. Viszont megóvták az embert az összetöpörödéstől. Így aztán ettől kezdve, ha valaki azt mondta:
- Kérek egy Meleg Bolyhost - az emberek, akik féltek, hogy kimerítik a készleteket, azt felelték:
- Nem tudok Meleg Bolyhost adni neked, nem kérsz inkább egy Hideg Szúróst?
Előfordult, hogy két ember találkozott, arra gondoltak, hogy Meleg Bolyhoshoz juthatnának, de egyikük vagy másikuk meggondolta magát, és a végén Hideg Szúrósokat adtak egymásnak. Így történt, hogy míg kevesen haltak meg, sokan voltak boldogtalanok, és hidegnek, meg szúrósnak érezték magukat.
A helyzet nagyon bonyolulttá vált. A Meleg Bolyhosok, akikről azt gondolták, elérhetők, mint a levegő, rettentően értékessé váltak. Emiatt az emberek mindenféle dolgot megtettek, hogy hozzájuk jussanak.
Mielőtt a boszorkány megjelent, az emberek gyakran hárman, négyen, öten összejöttek, és sose tartották számon, ki ad Meleg Bolyhost kinek. A boszorkány jövetele után, az emberek kezdtek párokra szakadozni, és Meleg Bolyhosokat kizárólag egymás számára tartogattak. Azok, akik megfeledkeztek magukról, és egy Bolyhost adtak a másiknak, bűntudatot éreztek, mert tudták, hogy partnerük valószínűleg megérzi a veszteséget. Azoknak, akik nem találtak bőkezű partnerre, meg kellett venniük a Bolyhosokat, és hosszú órákig kellett dolgozniuk a pénzért.
Egy másik dolog is történt. Néhány ember a Hideg Szúrósakat - ezek korlátlanul és szabadon beszerezhetők voltak - pelyhekkel és festékkel bevonva őket, meleg Bolyhosként adta tovább. Ezek a Meleg Bolyhosok valójában Műanyag Bolyhosok voltak, és további nehézséget okoztak. Például két ember szabadon összejött, és szabadon cserélt Műbolyhosokat, amitől feltehetően jól kellett volna érezni magukat, ehelyett rossz érzéssel váltak el. Minthogy azt hitték, Meleg Bolyhosokat cserélnek, az embereket nagyon megzavarta, és nem jöttek rá, hogy amiatt van rossz érzésük, mert Műbolyhost kaptak.
Tehát a helyzet nagyon lehangoló volt, és minden akkor kezdődött, amikor a boszorkány elhitette az emberekkel, hogy egy napon, amikor a legkevésbé várják, megeshet, hogy benyúlnak a Bolyhos Zacskójukba, és nem találnak benne több Meleg Bolyhost.
Nemrég egy kedves, erős, telt és mosolygós asszony jött erre a boldogtalan vidékre. Úgy tűnt, nem hallott a boszorkányról, és nem aggódott amiatt, hogy a Meleg Bolyhosok kifogyhatnak. Szabadon adta őket, még akkor is, ha nem kérték. Az emberek elnevezték Dús asszonynak. Néhányan kifogásolták, mert azt tanította, hogy nem kell félni a Meleg Bolyhosok elfogyásától. A gyerekek nagyon szerették őt, mert jól érezték magukat körülötte. Ők maguk is elkezdtek Meleg Bolyhosokat osztogatni, amikor kedvük szottyant rá.
A felnőtteket aggasztotta a dolog, és elhatározták, hogy törvényt hoznak a gyerekek védelmébe, nehogy elfecséreljék Meleg Bolyhos készleteiket. A törvény bűncselekménynek minősítette, ha valaki nemtörődöm módon, engedély nélkül adta ki Meleg Bolyhosait.
Sok gyerek azonban látszólag nem tudta, és nem törődött ezzel, és a törvény ellenére folytatta a Meleg Bolyhosok adását, ahányszor csak kedve támadt, és mindig, ha kérték rá.
Mostanában nehéz megmondani, hogy mi fog történni. Vajon a törvény és a rend ereje megállítja a gyerekeket? Vagy a felnőttek csatlakoznak a Dús Asszonyhoz és a gyerekekhez, és megkockáztatják, marad-e annyi Meleg Bolyhos, amennyi kell.
Vajon Tamás és Margit felidézve azokat a napokat, mikor olyan boldogok voltak, és a Meleg Bolyhosok korlátlanul álltak rendelkezésre, újra elkezdi osztani a Meleg Bolyhosokat?
A harc elterjedt a Földön és valószínűleg ott folyik, ahol Te élsz. Ha akarsz - és ezt remélem, hogy akarsz - Te is csatlakozz hozzá azzal, hogy szabadon adod és kéred a Meleg Bolyhosokat, és hogy olyan szerető és egészséges ember vagy, amilyen csak lehetsz.</TD></TR></TBODY></TABLE>

~~~*Szanté meseháza*~~
Picurkák!
Biztos hallottátok, hogy aki füllent annak nagyra nő az orra. Remélem
köztetek senki sem füllentett még, mert könnyen úgy járhat mint az
egyszeri gyerek, aki nagyon hazudós volt. Elmesélem hogy történt.

Az egyszeri gyerek

Mikor én olyan suhanc gyerek voltam, egyszer mondja az édesapám, hogy fogjak be két ökröt, menjek az erdőre fáért. Befogom a két ökröt, elindulok az erdőre. Csak megyek, csak megyek az ökör előtt, de igen nagy volt a sár, egyszer beleragadt a fél csizmám, mezítláb maradtam. Húznám ki a csizmám a sárból, de biz az nem jött. Mit csináljak, mit csináljak? Hazaszaladtam egy emelőrúdért, azzal kifeszegettem a csizmámat a sárból. De míg az emelőrúdért jártam, úgy elment a két ökör a szekérrel, hogy se híre, se nyoma nem volt. Most már mitévő legyek? Ha hazamegyek, megnyúz az édesapám; kaptam magam, bementem Váradra, beállottam szűrszabóinasnak. A gazdám adott egy rongyos darócot, azt a nyakamba gabalyítottam, olyan úr voltam, hogy...
Másnap reggel azt mondja a gazdám: "Fogd fel azt a kosarat, öcsém, menjünk a piacra, vegyünk borsót ebédre." Kimentünk a piacra, meg is vettünk mindent, de borsót mégis elfelejtettünk venni. Mikor hazaérünk, észreveszi a gazdám, hogy nincs borsó. Mindjárt mondja nekem: "Eredj vissza, fiam, a piacra, elfelejtettünk borsót venni, végy te." Vissza is mentem én, vettem is borsót, de nem találtam vele haza. Csak keresem, csak keresem a házunkat, egyszer rám esteledik. No, most már mit csináljak, hol háljak? Egyszer meglátok egy kis világot egy ház ablakában; bementem a házba. Odabent egy vénasszony főzött pulickát egy akkora fazékban, hogy három üst se tenne ki rajta. Én is éhes voltam, mondom az asszonynak: "Nénémasszony, adjon kelmed egy kis kását." Az asszony mindjárt elibem tett egy tál gölödényt, úgy jóllaktam töltött káposztával, hogy még most is tele van a hasam korpaciberével.
Amint jóllaktam, lefeküdtem a kuckóba, belehúztam magam a darócomba. Egyszer jön haza a gazda nagy részegen a korcsmából, az asszony kitálalja neki a pulickát. Az ember meglát engem a kuckóban, hí, hogy menjek, egyem vele; én már jól voltam lakva, nem akartam menni, de rám rezzentett, hogy majd így meg amúgy, csak ne egyem! Az asztalhoz ültem hát, de biz énbelém nem fért egy falat se, be volt kötve a szűröm ujja, mind abba eresztegettem a pulickát.
Mikor jóllakott az ember, felugrott, elkezdett táncolni, engem is megfogott, hogy táncoljak vele. Táncoltunk, táncoltunk, egyszer kiódzott a darócom ujja, elkezdett potyogni belőle a pulicka. Az ember azt gondolta, hogy mást potyogtatok, felkapott egy botot. "Phű ilyen, olyan adta disznója, hát te mit csinálsz? Kitakarodj mindjárt!" Jó, hogy el tudtam szaladni, mert nagyon végighegedült volna a hátamon.
Szaladtam, szaladtam, egyszer egy malomházhoz értem. Kaptam magam, belefeküdtem a garatba. Amint ott fekszem, egyszer odajön három tolvaj egy lopott birkával, ott megnyúzzák, elkezdenek tanakodni, hogy hová tegyék a bélit, hogy rá ne akadjanak. Az egyik azt találta ki, hogy a garatba kellene lökni; mindjárt oda is hozta a garathoz. Én is megijedtem, hogy rám veti, elkiáltottam magam: "Rám ne lökje kend azt a böndőt." Erre a három tolvaj megijedt, elszaladt; mind otthagyták a sok birkahúst. A lármára a molnármester is felébredt, kijött, megdicsért, hogy elijesztettem a tolvajokat: "No, öcsém, te derék gyerek vagy, nem állanál be hozzám inasnak?" "Biz én beállok" - mondom, be is állottam mindjárt. A gazdám adott fölöstökömre egy tojást; de bicskám nem volt, ideadta a szép csillagos nyelű bicskáját is, hogy egyem vele. Eszegettem, eszegettem a tojást, egyszer beleejtettem a csillagos nyelű bicskát. Most már hogy vegyem ki? Volt ott egy tizenhat öles lajtorja, azt beleeresztettem, de még az sem érte el a fenekét, nem tudtam kivenni a bicskát. Megijedtem, hogy megver a molnár gazdám a szép bicskáért, elfutottam innen is.
Nyargaltam hegyen-völgyön, árkon-bokron keresztül, egyszer egy kis házhoz értem. Próbáltam bemenni az ajtaján, sehogy sem fértem be, még búva sem, próbáltam az ablakán, állva is könnyen bementem. Odabent éppen lakodalmoztak, állott a lagzi ugyancsak, volt dínomdánom, lé meg lé elég volt, Duna, Tisza zsákba volt.
Alighogy beléptem, mindjárt elibem állottak, hogy menjek a patikába jóféle sáfrányért. "Biz én nem megyek" - Ott volt ez[1] is, mindjárt fülön fogtam. "Eredj, öcsém, a patikába jóféle sáfrányért; itt van egy szamár, ülj rá, de meg ne sarkantyúzd, mert acélkörme tüzet ad, taplóhasán végigfut, szalmadereka meggyullad, hólyagfeje kicsattan, mindjárt ló nélkül maradsz."
Felült hát a szamárra; míg ment, lassan ment, de jövet megsarkantyúzta, acélkörme tüzet adott, taplóhasán végigfutott, szalmadereka meggyulladt, hólyagfeje kicsattant, mindjárt ló nélkül maradtam.
Erre mind elhányta a sáfrányt, bejött a lakodalomba, ugyancsak elkezdte táncoltatni a szalmaderekú kisasszonyokat. A sarokban volt egy nagy sárga leves zsák; én váltig mondtam a fiúnak: "Ne táncoltasd olyan nagyon azokat a szalmaderekú kisasszonyokat, mert a zabtaréjú sárgaréz sarkantyúddal majd kirúgod a sárga leves zsákot." De ő nem hallgatott rá, csak forgatta, csak ugratta őket, egyszer aztán csakugyan kirúgta a zsákot. No iszen volt drága mulatság! - a sárga lé a szamárnak körmig se ért, ezt meg majd elnyelte, majd belefúlt. Bele is fulladt volna, de én felszaladtam a padlásra, egy kopó ott sütötte-főzte a húst, azt oldalba ütöttem, mindjárt fiadzott egy kétágú vashorgot, azt az orrába akasztottam, úgy hoztam ki. Aki nem hiszi, megnézheti, még most is ott van az orrán a két lyuk, a horog helye.


Szép napot Kicsikéim!

~~~*Szanté meseháza*~~
Picurkák!
Ma úgy néz ki szép idő lesz, úgyhogy játszhattok kint a szabadban.
Én meg előkeresem a könyvet és ha bejöttetek elmesélem hogyan választották királlyá Mátyást

A táltosgalamb

Valamikor, réges-régen, amikor a magyarok királyt akartak választani, összehívták a népeket. Szegényt, gazdagot, minden rendűt egyaránt. Amikor összegyűltek, elengedték a táltosgalambot. Akinek a vállára szállt a galamb, az lett a király.
Élt egyszer egy szegényember, volt annak egy jóravaló, suttyó fia. Ezt a legénykét úgy hívták, hogy Mátyás. Egy nap ez a Matykó gyerek megunta a nagy szegénységet, s azt mondta az édesapjának:
– Édesapám, nem ülök én itthon ebben a nagy szegénységben, elmegyek szerencsét próbálni.
– Eredj fiam, hátha megsegít a Jóisten!
Na, a legényke feltarisznyálódott, elindult szerencsét próbálni. Járt ide, járt oda, kereste, hogy mihez fogjon. Egyszer csak beérkezett egy nagyvárosba. Tolongott a nép, egyik percről a másikra egy nagy sokadalomban találta magát. Nem tudta elképzelni, miért tülekednek úgy az emberek, megszólított hát egy bácsit.
– Bácsikám, mi van itt? Mit csinál itt az a sok ember? Mért lármáznak, mért tülekednek?
– Hát, mi vóna, fiam? Hát, királyválasztás van!
Mátyás nézelődött, tekergette a nyakát, hátha meglátná ő is a királyt, de nem látta sehol. Akkor kapta magát, s felmászott egy kerítésre.
Egyszer csak elült a nagy lárma, nagy csendesség támadt. Kihozták a kalickát, s eleresztették a táltosgalambot.
A galamb vigyázkodott, erre-arra fordult, ide-oda repdesett, hirtelen aztán felreppent a Mátyás gyerek vállára. Mátyás úgy megijedt, hogy el akarta kergetni a galambot, de az nem akart leszállni a válláról semmiképp.
A népek kiáltozni kezdtek:
– Éljen az új király, éljen az új király!
Az urak megharagudtak, ordítoztak összevissza:
– Tévedett a galamb! Az nem lehet, hogy egy ilyen rongyos kölyök legyen a mi királyunk!
Mátyást elzavarták, a galambot megfogták, s újra beletették a kalitkába. Mátyás eloldalgott, elhúzódott a tömeg mellől egy fa alá. A galambot újra elengedték, hát az másodszor is csak megkereste. Szépen ráült Mátyás vállára. Az urak csak nem nyugodtak bele a dologba. Amikor aztán harmadszor is a Mátyás gyerek vállára szállt a galamb, a nép zúgni kezdett:
– Ez Isten akarata! Éljen Mátyás király, éljen az új király!
Mátyást megkoronázták, dicső, nagy király lett belőle, jó világ jött a szegényekre. Mióta meghalt, sokszor mondják: „Meghalt Mátyás király, oda az igazság!”


Szép napot Kicsikéim!

*******Szép álmokat Kicsikéim!******

~~~*Szanté meseháza*~~
Picurkák!
Ma már szép idő lesz, játszhattok kint, én is kimegyek sétálni egy kicsit.
Aztán ha kijátszottátok magatokat és én is elfáradtam leülünk és mesélek Nektek.

Mátyás király és a szegény favágó

Egyszer Mátyás király, hogy, hogy nem, eltévedt egy erdőben. Leszakadt a nagy úri társaságtól, akikkel együtt vadászott. Ment erre is, ment arra is, de sehogy nem talált ki a rengetegből. Igen megörült, amikor rátalált egy rongyos favágóra.
– Segítsen az Isten, te favágó! – köszöntötte a király.
– Hát bizony jól tenné, ha megsegítene, mert igen rám férne egy kis segedelem – mondta a favágó.
– Van-e családod, jóember? – tudakolta a király.
– Van, hála Istennek. Hat fiam, s hat lányom van, uram.
– Szép fészekalja! – mondta elismeréssel a király.
– Sok a száj! – panaszkodott a favágó.
– Te, szegény favágó! Kivezetnél-e engem ebből az erdőből, mert egyedül sehogy nem találok ki?
– Nem érek én rá az urat vezetgetni.
– Jól megfizetem, csak vígy ki innen!
– Hát, az más! – mondta a favágó. Befogta a lovát, felültette Mátyást a szekerére, s elindultak ki az erdőből. Útközben megkérdezte a király:
– Mondd, jóember, valaha életedben jártál-e más vidéken?
– Nem én, uram. Soha, sehol nem jártam.
– Hát a királyt már láttad-e valaha?
– Nem én uram, soha nem láttam, de nagyon szeretném megérni, hogy láthassam.
– Na, most megláthatod! – mondta az öregnek Mátyás. – Most, amikor az erdőből kiérünk, ott rettentő sokan lesznek. Ott lesz a király is. Az emberek, amikor meglátják a királyt, mind lekapják a kalapjukat, egyedül a király lesz kalapban.
Ki is értek erre az erdőből. A tengernyi nép volt ott, amikor meglátták a királyt, mind lekapták a fejrevalójukat. Megszólalt a szegény favágó:
– Nézz oda uram! Mindenki hajadonfővel van, csak mi ketten vagyunk kalapban. Hát most melyikünk a király? Én vagy te?
– Hát egyikünk biztosan az! – felelte Mátyás, s jót nevetett az ember együgyűségén. Egy zacskó aranyat nyomott a markába fizetségül, amiért kihozta a rengetegből.


Szép napot Kicsikéim!

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/R4fel-0wiJw&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/R4fel-0wiJw&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/GN2hcaVJYeY&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/GN2hcaVJYeY&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/c9WOmPCzBj0&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/c9WOmPCzBj0&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/MPJdArdcZrk&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/MPJdArdcZrk&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

~~~*Szanté meseháza*~~
Picurkák!
Ma ünnep van és Ti is bizotos elmentek Anyuval és Apuval ünnepelni.A forradalom alatt
huszárok is harcoltak a szabadságunkért. Ma Mátyás király egyik huszáráról mesélek.

Mátyás király és a huszár
Kilyén (Háromszék megye)


Volt egyszer egy huszár, akit kitettek szolgálatba, és három napig nem váltották le. Ezért a huszár elment panaszra, de huszonöt botot kapott, amiért panaszolni mert. Ekkor azt gondolta, hogy addig megy, míg Mátyás királyhoz ér.
Egy erdőn ment keresztül, ahol találkozott egy vadásszal. Elestéjedtek, és láttak egy házikót, hol világosság volt. Bémentek és szállást kértek éjjelre. Egy öregasszony lakott a házikóban, aki azt mondta:
– Adok szívesen, de az én fiam rablóvezér, és legyilkol tüktököt.
– Nem baj, öreganyám, csak mondd meg, hova fekhetünk! – mondta a huszár.
Mikor magikra maradtak, tanakodott a vadász és a huszár, hogy ki lesz az őr. Úgy egyeztek meg, hogy először a huszár marad fenn. Tizenkét órakor a rablók megjöttek. Mondja a vezérnek az öregasszony:
– Édes fiam, van két vendégem.
A fiú küldött három rablót, hogy gyilkolják le a vendégeket, de a huszár, ahogy léptek be, mindegyiket lefejezte. Akkor esmént küldött három rablót a vezér, akik szintén úgy jártak, mint az első három. Azután a vadász és a huszár bémentek a rablóvezérhez, aki pisztolyt szegezett rejik, de a huszár így kiáltott rá:
– Életed a kezemben van!
Ekkor a rablóvezér meglőtte magát. A huszár megölte az öregasszonyt es. Rengeteg kincs, arany volt a rablótanyán, amiből a huszár megtöltötte a tarisnyáját. Azt mondta a vadásznak:
– Végy te es a kincsből, de ne sokat, mert te es úgy jársz, mint a többi.
Kérdi ekkor a vadász:
– Mit akarsz a többi kinccsel?
Azt mondja a huszár:
– Mátyás királynak viszem.
Mennek tovább. Egyszer asz mondja a vadász a huszárnak:
– Nagyon elfáradtam, add egy kicsit ide a lovadat, hogy üljek rea.
A huszár nem akarta odaadni, azt mondta:
– Nem adom, mert nem vagy magyar ember, mert nagy az orrod.
De azért leszállt a lóról, és odaadta. Míg a huszár cigarettára gyújtott, a vadász megsarkantyúzta a lovat, és elvágtatott.
Mikor a huszár a város kapujához érkezett, sok díszes katonát látott, akik eléje lovagoltak. Három testőr vezetett egy lovat, felültették reá a huszárt, és a király elé vitték. A huszár egész úton azon gondolkozott, vajon miért viszik őt ilyen díszben. Mikor a király elé vitték, megkérdezte Mátyás király, hogy mi járatban van. A huszár elmondta, hogy miért jött, de azt es elmondta, hogy útközben egy vadász elvette a lovát.
A király megkérdezte, hogy megismerné-e a vadászt. A huszár azt felelte, hogy megismerné, mert nagy az orra.
Erre a király sorba állította a vadászokat, hogy válassza ki azt a vadászt, aki a lovát elvette. A huszár végigment a vadászok sora előtt, de egyikben sem ismert rá arra, aki a lovát elvette. Közben Mátyás király vadászruhában odaállott a sor elejire, s mikor a huszár jött visszafelé, megfogta a mellén, és rákiáltott:
– Itt vagy, vadász!
Erre a király kigombolta a vadászruháját, mely alatt ott volt a királyi ruha.
Megijedt a huszár, de a király hűségéért megjutalmazta, és azután mindig udvarában tartotta.


Szép napot Kicsikéim!

KELLEMES VASÁRNAPOT KIVÁNOK GYEREKEK!

<object width="425" height="350"><param name="movie" value="http://www.videoplayer.hu/videos/embed/318147"></param><embed src="http://www.videoplayer.hu/videos/embed/318147" type="application/x-shockwave-flash" width="425" height="350"></embed></object>