Több lett a magyar menedékkérő, de nem ez Kanada fő gondja

Az Amerikával közös határt illegálisan átlépők miatt változik a kanadai közhangulat.

A Justin Trudeau vezette liberális kormány alatt nőtt a magyar menedékkérők száma és a sikeres kérelmek aránya is. Ez utóbbi az elmúlt két évben 61 százalék volt szemben 2012-vel, amikor alig lépte át a 10 százalékot, s a kérelmezők 37,5 százaléka félbehagyta vagy visszavonta a kérelmét.

A négy évvel ezelőtti mélyponthoz képest az utóbbi években a jelek szerint ismét elkezdett növekedni azon magyarok száma, akik Kanadában menedékért folyamodnak. Ezzel egyetemben nőtt a sikeres kérelmek arányszáma, és csökkent az időközben félbehagyott, illetve visszavont kérvények aránya – tudta meg lapunk hivatalos adatokból.

Korábban több olyan év is volt, amikor a legtöbb kérelem Magyarországról érkezett. A Kanadai Bevándorlási és Menekültügyi Bizottságtól a minap kikért adatok alapján azonban azután, hogy 2012 végén az akkori, Stephen Harper vezette kormány szigorította a bevándorlási szabályokat, egyből jelentős változás következett be. A szigorítás része volt többek közt, hogy Magyarország felkerült a biztonságos demokráciák listájára. Az ezen a felsoroláson szereplő államokból érkezők kérelmének elbírálását jelentősen felgyorsították, egyúttal csökkentették az eljárás lezárulására váróknak járó állami támogatást is.

A változtatások hatására egyetlen év alatt 1918-ról 229-ra esett vissza az újonnan benyújtott menedékkérelmek száma, s noha 2014-re már ismét növekedést látunk ezen a téren, a magyar kérelmek száma továbbra sem haladta meg az 513-at. Ehhez képest 2015-ben és 2016-ban ismét megközelítette számuk az ezret (2015: 994, 2016: 957). A növekedés alighanem összefügghet azzal, hogy 2015-ben kormányváltás történt, a Justin Trudeau vezette liberális kabinet került hatalomra. Azóta több, korábban elutasított menedékkérő ügyét is újratárgyalták és felülbírálták, s elmarasztaltak olyan ügyvédeket, akik nem képviselték megfelelően ügyfeleiket menedékügyi eljárásuk alatt.

A sikeres magyar kérelmek szempontjából azt látjuk, hogy míg 2012-ben az adott évben feldolgozott 4165 beadvány mindössze 11 százalékánál döntöttek végül úgy a hatóságok, hogy a beterjesztő jogosult a menekültstátusra, tavaly és tavalyelőtt ez már elérte a 61 százalékot (a 2015-ben feldolgozott 967 kérelemből 587, a 2016-os 928-ból 567 volt sikeres). Ezzel egyetemben csökkent azon kérelmek száma, melyeket az eljárás alatt a beterjesztők félbehagytak vagy visszavontak. 2012-ben még ilyen volt a folyamodványok 37,5 százaléka (1564 eset), tavaly ilyesmi a kérelmeknek „csak” 14,8 százalékánál (138 esetben) fordult elő.

Justin Trudeau kormánya számára jelenleg az egyik legnagyobb kihívást nem a magyar menedékkérők, hanem a szomszédból érkező illegális bevándorlók jelentik. Donald Trump amerikai elnök bevándorlási rendszert érintő szigorításai miatt ugyanis az elmúlt hónapokban több százan keltek át a kanadai határon illegálisan, hogy menedékért folyamodjanak.

Ezenkívül egy továbbra is folyamatban levő kormányprogram keretében 2017. január végig az ország már több mint negyvenezer szíriai menekültet fogadott be. A közvélemény-kutatások szerint noha a kanadaiak döntő többsége továbbra is nagyon fontosnak tartja, hogy Kanada befogadó ország maradjon – egyre többen aggódnak, s vélik úgy, hogy a migrációs helyzet megváltozása biztonsági kockázattal járhat, és szigorúbb szabályozást igényel.

Győr Ágnes

menekult canadaba.jpg
 
Nem kell jatszani a hu.....mert ugy maradsz.
Roma es nem roma hamar idezel, ami azt jelenti nem etnikum kap menekultstatuszt hanem az ugy , a megtortent eset a menekutl torvenyben ami benne van arra lehet hivatkozni es bizonyitani az uldoztetest.
TObb ezer embert fogadott be Mo-rol is Canada. Akkor ezek szerint, szerinted nem volt ok es csak osztogatjak a letelepedesi lehetoseget? Nagy tevedesbe vagy.
Nagy csoda vagy Melitta, irtal egy csomot de egy szoval semvalaszoltal arra amit beideztem toled..
A nem cigany szarmazasuak uldozese Magyarorszagon arrol volt szo.Te irtad emlekszel.
Egy peldat kerek
 
Akik kijottek es itt tudtak maradni mert megkaptak a refuge ha annyi 100 dollarosom lenne ..... Kulonben teljesen privat ugy a menekult statusz megszerzese es maga az eset ,hogy senki nem fogja az orrodra kotni, a maga storyjat.
Aki nem gubozik be a sajat vilagaba hanem probal valamilyen kozossegi eletet elni az megismerheti a most kijovoket, vagy azokat akik probalkoznak itt maradni menekult kerelemmel.

MIlyen peldat akarsz ? nevet cimet telefonszamot? Osszekeversz valakivel. Senkinek semmilyen personal infot nem szolgaltatunk ki meg neked se.

2015-ben és 2016-ban ismét megközelítette számuk az ezret (2015: 994,es 2016: 957).

A google a te baratod is , es jobban elmerulhetsz a temaba.
De azt allitanod hogy minden rendben van otthon es csak ugy osztogatjak mint a cukrot a menekult statuszokat Canadaba ez az ami nem igaz.
 
Akik kijottek es itt tudtak maradni mert megkaptak a refuge ha annyi 100 dollarosom lenne ..... Kulonben teljesen privat ugy a menekult statusz megszerzese es maga az eset ,hogy senki nem fogja az orrodra kotni, a maga storyjat.
Aki nem gubozik be a sajat vilagaba hanem probal valamilyen kozossegi eletet elni az megismerheti a most kijovoket, vagy azokat akik probalkoznak itt maradni menekult kerelemmel.

MIlyen peldat akarsz ? nevet cimet telefonszamot? Osszekeversz valakivel. Senkinek semmilyen personal infot nem szolgaltatunk ki meg neked se.



A google a te baratod is , es jobban elmerulhetsz a temaba.
De azt allitanod hogy minden rendben van otthon es csak ugy osztogatjak mint a cukrot a menekult statuszokat Canadaba ez az ami nem igaz.
Megint mellebeszelsz!
Kik azok a nem cigany magyarok kiket uldoznek otthon?
nev nelkul csak ugy altalanossagban egy pelda...
 
Kerezd meg azt a kb 957 embert akik evente megkaptak milyen foglalkozasuak, es milyen okuk van Canadaba menedeket kerni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,333
Tagok
615,938
Legújabb tagunk
RainMachinesyc
Oldal tetejére