Több mint 150 ezer magyar kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt a határidőig

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint a kérvényezési határidő június végi lejártáig több mint 150 ezer magyar állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért.

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos jogi elnevezéssel: letelepedett státusért - kellett folyamodniuk.
Ennek határideje június 30-án lejárt, de a brit kormány már korábban jelezte - és ezt csütörtökön megerősíttette -, hogy méltányolható indokok esetén meghatározatlan ideig elfogadja a késve benyújtott kérvényeket is.

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett részletes összesítése szerint a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül 5 504 200-an kérték a letelepedett státust a június végi határidőig.

A tájékoztatáshoz fűzött, országokra lebontott lista élén a lengyelek és a románok állnak 1 091 500, illetve 1 067 200 letelepedési folyamodvánnyal.
A felső ötös mezőnyben szerepelnek az olaszok 545 600, a portugálok 414 100, valamint a spanyolok 353 200 benyújtott letelepedési kérelemmel.
A legnagyobb EU-tagországok Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül a franciák 230 ezer, a németek 162 800 tartós letelepedési kérvényt nyújtottak be.

A londoni belügyminisztérium csütörtökön ismertetett statisztikája szerint a június 30-i határidőig 154 100 magyar állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért.
A tárca közölte azt is, hogy júliusban, vagyis a benyújtási határidő június végi lejárta utáni első teljes hónapban további 58 200 EU-állampolgár nyújtott be letelepedési kérvényt.

A tájékoztatás szerint a minisztérium változatlanul arra biztatja a nagy-britanniai letelepedett státusra jogosult EU-állampolgárokat, hogy a hivatalos benyújtási határidő lejárta ellenére adják be letelepedési kérelmüket.
A tárca hangsúlyozza, hogy a folyamodvány benyújtásának ténye az elbírálásig tartó időszakban önmagában is garantálja a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok számára a Brexit előtt megszerzett, a korábbi brit EU-tagságból eredő összes jogosultságuk megőrzését, akkor is, ha a letelepedett státusra szóló kérvényüket késve adják be.

A brit belügyminisztérium már korábban jelezte, hogy azoknak a megszerzett jogai is maradéktalanul érvényesülnek ügyük elbírálásáig, akik a határidő lejártáig benyújtották a letelepedett státusra szóló kérelmüket, de még nem kaptak értesítést az elbírálás eredményéről.
A szaktárca ugyanezt a garanciát kiterjesztette azokra is, akik késve, vagyis június 30. után adják be folyamodványukat.

london.jpg
 
Ez pont annyi.
Miért nem itthon dolgoznak?
Az állam megad nekik mindent de, valamiért nem jó nekik.
pontosan így van ahogy írod, de a polgárok 1-2% -a úgy értékeli, hogy külföldön jobban boldogul ... ahogy elnézem ez az általános vélemény az EU -ban (az 5 milliónak elenyésző része a 150 ezer.).
 
Utoljára módosítva:
Összességében kellene nézni a dolgokat. az EU polgárok száma kb.500 millió (habár most Nagy-Britannia nélkül nem is tudom pontosan mekkora) .., a lényeg, hogy a kb 500 millió közül úgy érzik 5 millióan hogy nekik jobb az angoloknál, én semmi meglepőt nem látok abban, hogy magyaroknak is lehet ugyanez a véleménye.
Ha a 7 milliárd föllakóhoz arányítod, szinte senki nem ment el Magyarországról.
 
ez van ... a hírek szerint 5 millióan távoznak az EU -ból és kérnek letelepedési engedélyt Nagy-Britanniában, csak most, mert a többen már rég állampolgárok.
Nem tudod szépre dumálni az ország vesztességét. Már csak azért sem, mert a magasabb képzettségűek nem mennek vissza.
Látom a rokonságomnál.
Unokahugom, most lesz angol. Az állandóan Merkelt és Gyurcsányt átkozó, golyó rokongyerek kis szaküzletet nyitott Németországban és megél belőle. Otthon felkopott az álla.

Az unokaöcsém magyar anyától Németországban születet két lánya, még szabira sem akar oda menni.
 
Utoljára módosítva:
Ezt a kiesést valahogy pótolni is kell.
Vagy az autómatizálás megold mindent?
Na, hát erre a "valahogy pótolni is kell"-re lettek előbb a megélhetési gyerekvállalók, most meg a csokosok. Utóbbiak még fiatalok, előbbiekről pedig nem igazán tudom eldönteni, hogy sikere a nemzet sikere vagy tragédiája.
 
a dilemma meg lett oldva, a nemzeti konzultáción igy szólt a kérdés:
„Egyetért-e Ön azzal, hogy az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell kötni?”

nemsokan támogatták a megélhetési gyermekvállalólat, inkább az adókedvezményeket, a munkához kötött családtámogatást akarták.
:D:D:D

deutsch_500.gif
 
Nagy valószínűséggel a fiatalok mennek ki ...
Idén júliusban 8153 gyerek született Magyarországon, 509-cel kevesebb, mint egy évvel korábban – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. A jelentős, 5,9 százalékos csökkenés nem egyszeri rossz helyzetet mutat: áprilisban 94, májusban 225, júniusban 122 gyerekkel kevesebb született, mint 2020 azonos időszakában.

Összességében 2021 első hét hónapjában a tavaly január-júliusinál 691-gyel kevesebb, 52 320 gyerek született.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Zoltan1977Apa wrote on Pozitiva's profile.
Kedves Pozitíva, a feleségem gyógypedagógiai asszisztens képzésen tanul. Sokat segíthetne egy jó könyv, ha még megoldható, el tudnád küldeni a már sokak által emlegetett Gordosné: Bevezető általános gyógypedagógiai ismeretek c. könyvet? Köszönöm előre is!
Sziasztok! SOS LENNE valaki tud segíteni ezeknek a feladatoknak a megoldó kulcsában? Az is elég ha csatoltok képet a netről,de én ott mondjuk nem találtam fenn... Kérlek szépen segítsetek....
Sziasztok!Keresem get to the top 1 angol könyvhöz tartozó Teszteket!Esetleg valakinek megvan?
IMOPB wrote on ildi200429's profile.
A Hold sötét oldalán, Bűnös éj, Halálos csók van meg. Kell?
Sziasztok!
Keresem a régi apáczais betűhívóképeket (2002-2003 környéke). Esetleg valakinek megvan scannelve, vagy be tudná nekem scannelni?
Nagyon köszönöm előre is :)

(Tudom, hogy a mostani fent van, de nekem jobban tetszik a régi)

Statisztikák

Témák
37,561
Üzenet
4,649,541
Tagok
606,109
Legújabb tagunk
Áschin judit
Oldal tetejére