Terror Brüsszelben: már 21 halott, 35 sérült

A brüsszeli tűzoltóság szóvivője szerint legalább 21 halottja van a brüsszeli repülőtéren történt kettős robbantásnak. Robbantottak a metróban is.

A repteret lezárták, a repülőgépek visszafordultak. A brüsszeli metró leállt. Egy belga lap szerint fel nem robbant bombákat is találtak. A belga közszolgálati televízió szerint öngyilkos merénylők voltak. Két magyar is megsérült a robbantásokban.


Minden Brüsszelbe tartó járatot máshová irányítanak, a többit pedig törölték. A repülőtéren hatalmas a pánik, a környéket most próbálják kiüríteni.

A Le Soir című helyi lap értesülései szerint a robbanások röviddel reggel 8 óra után történtek a repülőtér indulási oldalán, az American Airlines légitársaság irodája közelében.

Szemtanúk szerint az első detonáció után mindenki rohanni kezdett a kijárat felé. A helyszínen mindenhol otthagyott csomagok hevernek.

A televíziós csatornák által sugárzott képek tanúsága szerint számos rendőrt és mentőt vezényeltek a helyszínre. A légikikötő felett fekete füst gomolygott, több helyen betörtek az ablakok és leszakadt a plafon.

Szemtanúk szerint lövések is dördültek és arab nyelvű kiabálások hallatszottak közvetlenül a kettős robbanás előtt - jelentette a La Derniére Heure című belga napilap internetes felületén.

A Het Laatste Nieuws szerint fel nem robbant bombákat is találtak a repülőtéren.

Robbanás történt kedd reggel egy brüsszeli metróállamoson is, az uniós intézmények közelében - jelentette az RTBF belga közszolgálati csatorna. Az összes metróállomást lezárták.

A belga légügyi irányító központ tájékoztatása szerint a brüsszeli Zaventem repülőtérre reggel biztonságosan megérkezett utolsó járatok között volt a budapesti járat.

A biztonságosan földet ért és a nemzetközi repülőtéren utoljára fogadott járatok között volt még a stockholmi, a berlini, a genfi, az oslói, és a prágai gépek.

A belga kormány elrendelte a legmagasabb, negyedik szintű terrorkészültséget - jelentette be Jan Jambon belügyminiszter. A robbanásokat még mindig ismeretlen eredetűnek nevezték.

Két magyar is megsérült a keddi brüsszeli robbantások során - mondta Nagy Zoltán brüsszeli nagykövet.



terror brussel.jpg
 
Sziasztok
Kíváncsi vagyok hogy kik voltak ezek az elkövetők? Milyen társadalmi körből érkeztek, mivel foglalkoztak hogy idáig jutottak hogy pusztítani kell nekik.
Nem jártak iskolába európában?
Hiszen van itt érték hogy-hogy nem találtak maguknak megvalósítandó életcélt? úgymint család, munkahely.
Habár lehet hogy volt nekik. Ezért lennék kíváncsi ezekre.
Most olvastam egy cikket a terrorállamban működő iskolákról és a tananyagukról. Nem linkelem be mert eléggé felzaklató. Ezzel arra akartam célozni hogy van az hogy ott lehet hogy sikeres a nevelés de itt európában meg félresiklott.
 
Bocs, de nem Brüsszel döntéshozói kapák, hanem ártatlan emberek az utcán. A döntéshozóknak megvan a megfelelő védelmük. Az áldozatok közt lehetnek olyanok, akik éppenséggel támogatták a migrációs politikát.
Ez nem az én véleményem! Nem is értek vele egyet, mert szerintem sem ezt érdemelték. De jótett helyébe jót ne várj, és akkor nem érhet meglepetés!
 
Az áldozatok közt lehetnek olyanok, akik éppenséggel támogatták a migrációs politikát.
Igen mert őszinték vagyunk szeretünk segíteni a bajba jutott embertársainknak. De ezek az elkövetők csak a minnél nagyobb figyelemre vágytak. Ráadásul ezeknek a bombáknak az üzenete eljut a fiatal,gyermekkorúakhoz is azok hogy reagálnák majd rá??? Ilyenkor is van óriási szerepe a nevelésnek.
Minden emberi közösségnek alap sejtje a család ott dőlnek el a dolgok.
Hisz hogy van az hogy hónapokig bújkáhatott a párizsi merényletek szervezője?
Milyen közösség az amelyik ezt tette??
 
Nagyon sok helyen olvashatsz olyan reakciót, hogy Brüsszel azt kapta vissza, ahogy bánt a menekültek előző generációival.
A végeredményből nekem az jön le, hogy csak ÁRTOTTAK nekik!

Az biztos, hogy Belgium történelme szégyenletes. Ezeknek az arab harcosoknak a keresztényirtáson és Európa kalifátussá alakításán kívül ez is az egyik célja: a bosszú. Érdekes csupán az, hogy a ebből a 3 célból kettővel egyetért az a pénzhatalmi világelit is, akinek a terveit valósítják meg jelenleg Merkelék kedvenc pápánkkal, Ferenccel az élen és az ENSZ folyamatos noszogatásával.

Ezek ellen nehéz lesz küzdeni a normális embereknek. Legfeljebb csak lassíthatjuk elözönlésünket. Persze az olyan politikusokkal nehéz lesz, akik megbénítják a saját rendőrségüket az eszement liberális törvényeikkel. (Este tíz és reggel 6 óra között nem lehet átkutatni a terroristagyanús személyek lakást! Hadd aludják ki magukat szegény harcosok, hiszen olyan fárasztó az a bombakészítés. :D)

Amikor a franciák mentek bombázni az ISIS-t Szíriába, akkor többen megkérdezték, hogy miért nem Molenbeeket bombázzák? ;)
 
És ez az ami az én "szomorúságomat" évtizedek óta szinten tartja. Ez az a politikusi felelőtlenség, amely nem képes azon túllépni, hogy a terror megakadályozására három dolgot kell folyamatosan -hullámzó amplitudó nélkül- áldozni, pénzt, pénzt és pénzt.

Jajj te! Hát a pénz, pénz, pénz az oké, de hát akik ezt szervezik, azok nem pénzt adni, hanem kapni szeretnék. Az nem nagy üzlet, ha ők csak fizetnek, fizetnek ezekért a fiatalemberekért, akiket a profitnövekedés reményében hívtak meg olcsó munkaerőnek. Ehelyett lassan romba döntik majd Európát az európai szabad életet már romba is döntötték, közben meg szegény autógyárak egy árva fityinggel sem tudták eddig az órabért csökkenteni, mert nem állnak sorban a szakemberek a munkaközvetítő előtt.
 
Igen mert őszinték vagyunk szeretünk segíteni a bajba jutott embertársainknak. De ezek az elkövetők csak a minnél nagyobb figyelemre vágytak. Ráadásul ezeknek a bombáknak az üzenete eljut a fiatal,gyermekkorúakhoz is azok hogy reagálnák majd rá??? Ilyenkor is van óriási szerepe a nevelésnek.
Minden emberi közösségnek alap sejtje a család ott dőlnek el a dolgok.
Hisz hogy van az hogy hónapokig bújkáhatott a párizsi merényletek szervezője?
Milyen közösség az amelyik ezt tette??

Látod ez a legnagyobb baj, amikor a naiv európai ember azt képzeli, hogy képesek integrálni őket. Ezt a "félelmetes" Abdeslamot az otthonától 470 méterrel találták meg. Ott járt-kelt, csak az arcát eltakarta. Ennyi elég volt, akár nőnek is öltözhetett és ugye ezt egy muszlim nő megteheti az európai törvények szerint.

Amikor ezek felmennek a 72 szűzlányhoz, akkor a mamájuk nem sír bánatában, mint mi, hanem büszke a fiára.
 
Bocs, de nem Brüsszel döntéshozói kapák, hanem ártatlan emberek az utcán. A döntéshozóknak megvan a megfelelő védelmük. Az áldozatok közt lehetnek olyanok, akik éppenséggel támogatták a migrációs politikát.

Voltak is a metróban bevándorlók. Na és? Őket ez egy cseppet sem érdekli. Nekik a halál, a másoké is hétköznapi dolog.

Bocsánat, nem sérteni akarok senkit, de komolyan nem értitek, hogy kik ezek az emberek?
 
Gondolod érdekli ez a terroristát?
Csak egy közbevetés...az este néztem a tvben egy filmet a címe Az ördög maga...a film végén döbbentem rá hogy egy terrroristának szurkoltam. Próbáltam kivetíteni ezt a filmet a mai eseményekre és elég szomorú lettem. Persze nem lehet összehasonlítani az IRA-t a mostani mészárlásokkal.
 
közben meg szegény autógyárak egy árva fityinggel sem tudták eddig az órabért csökkenteni, mert nem állnak sorban a szakemberek a munkaközvetítő előtt.
De miért sírnak az autógyárak hogy még mindig nincs elég munkaerő? Itt van 1 millió férfi, csak át kell őket képezni! Mire várnak? Vegyék fel őket, és tanítsák be!
 
Sziasztok
Kíváncsi vagyok hogy kik voltak ezek az elkövetők? Milyen társadalmi körből érkeztek, mivel foglalkoztak hogy idáig jutottak hogy pusztítani kell nekik.
Nem jártak iskolába európában?
Hiszen van itt érték hogy-hogy nem találtak maguknak megvalósítandó életcélt? úgymint család, munkahely.
Habár lehet hogy volt nekik. Ezért lennék kíváncsi ezekre.
Most olvastam egy cikket a terrorállamban működő iskolákról és a tananyagukról. Nem linkelem be mert eléggé felzaklató. Ezzel arra akartam célozni hogy van az hogy ott lehet hogy sikeres a nevelés de itt európában meg félresiklott.

Nyugati adókon megy egy film Szaud-Arábiáról és ott megkérdeznek az iskolából kijövő kisgyereket, hogy mit tanult ma? És ő szépen, engedelmesen felmondja, hogy azt tanulta, hogy minden kersztényt meg kell ölni, egyetlen egy sem maradhat. Addig kell harcolni ellenük, amíg egy is él belőlük.

Hát gratulálok a nagy barátunknak, Szaud-Arábiának, akinek a koronahercegét 2 hete tüntette ki a Francia Becsületrenddel Hollande. Igaz, hogy a szaudiak vezetik az ENSZ-ben az emberi jogi bizottságot. Biztos megérdemlik a kitüntetést.

e7cffe293ab6bd678e97aac59c5d63cf.jpeg
 
Talán érdemes lenne szétnézni a románok, bolgárok, szerbek, albánok stb. között is!
A munkáltatónak nem mindegy, hogy milyen származású az az ember, aki képes betölteni a munkakört? Ha meg annyira ragaszkodik ahhoz, hogy csak szír lehet, akkor ne finnyáskodjon, hogy ilyen meg olyan szakember kell. Vagy-vagy! A kettő egyszerre nem megy.

Jaj, hát azok ellen kézzel-lábbal kapálóznak! Látod, Nagy Britannia is ezeknek a munkavállalóknak a jogait korlátozná. Hát akkor legyenek nekik szír, afrikai, meg egyéb agysebészeik... meg ami ezzel jár.
 
Nyugati adókon megy egy film Szaud-Arábiáról és ott megkérdeznek az iskolából kijövő kisgyereket, hogy mit tanult ma? És ő szépen, engedelmesen felmondja, hogy azt tanulta, hogy minden kersztényt meg kell ölni, egyetlen egy sem maradhat. Addig kell harcolni ellenük, amíg egy is él belőlük.

Hát gratulálok a nagy barátunknak, Szaud-Arábiának, akinek a koronahercegét 2 hete tüntette ki a Francia Becsületrenddel Hollande. Igaz, hogy a szaudiak vezetik az ENSZ-ben az emberi jogi bizottságot. Biztos megérdemlik a kitüntetést.
Erre nincs mit válaszolni...ha ez tényleg így van akkor óriási a baj!!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,330
Tagok
615,937
Legújabb tagunk
bsteve_hu
Oldal tetejére