Hírek Tovább gyűrűzik a Rogán-botrány: Gyurcsány Ferenc üzent az Indiában lábat lógató Orbán Viktornak

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor helye nem India területén van, hanem Magyarországon, miután az első számú emberét kitiltották az Egyesült Államokból.

Gyurcsány kemény üzenetet küldött az India vidékén telelő Orbán Viktornak
Szerda reggel a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc a Facebookon üzent az Indiában nyaraló Orbán Viktornak.

„Amikor a miniszterelnök első számú, bizalmi embere korrupciós botrányba keveredik, akkor a miniszterelnöknek itthon és nem Indiában van a helye.

Orbán még ma jöjjön haza!!”

– írta a volt miniszterelnök.

Megírtuk, hogy az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek Listáját (SDN-lista), amelyen Rogán Antal is szerepel.

Arról is beszámoltunk, hogy Rogán Antal a Magnyickij-törvény által meghatározott szankciók értelmében szerepel a listán, amely azokra vonatkozik, akik

súlyos emberi jogi visszaélésekben vagy korrupcióban érintettek.
A tiltás értelmében Rogán nem léphet be az Egyesült Államok területére, az ott tárolt vagyonát pedig pedig befagyasztják.

Mindeközben Orbán Viktor a családjával több hetes nyaralását tölti Indiában.

(Gyurcsány Ferenc/

1736337992392.jpeg

Indikátor, lakmusz.
Pesty, Fábry, Majka....jönnek sorban. Majd Nagyferó is kitalálja, hogy ő tulképpen mindig is libernyák volt.
Nem fordultak el.
P. F. és N. soha semmilyen körülmények között.
M. pénzt keres mindennel, és egyáltalán nem hibáztatom.
A legjobb üzlet Orbán és Magyar karikatúra bábut árulni.
Persze jobb nem egy boltban, inkább az utca két oldalán más néven.
 
Nem feltétlenül csak a leváltásukkal lehet megoldást találni.
Meg kell nézni a jogszabályokat (én ugyan nem fogom!). Lehet, módosítható pl. a hatáskörük.
Régi, bevált módszer, hogy az adott intézmény átnevezésévell újra le kell folytatni a személyügyi beszélgetéseket és akkor a "munkaköri leírást is lehet módosítani, meg a posztot betöltő személyét is. De ez csak állami intézményeknél működik és ott sem minden poszton (lásd legfőbb ügyész, MNB elnök, bírósági posztok...)
Viszont, a gazdaság Lölőit nem lehet így lecserélni és egy percig sem kétlem, hogy szükség esetén ezek, akár a cégeik feláldozásávalis (majd visszakapják később) készek bedönteni az államot.
Pl. egy vezérigazgató fölé-mellé ki lehet nevezni egy Stratégiai Bizottságot, ami átveszi a fontosabb hatásköröket.
Mondjuk az már akkor nem "igazgat", de mint írtam ez csak állami (többségi) tulajdonú cégeknél működik.
Csökkenteni a célszemélyek fizetését.
Az megvan, hogy ezek zöme már nem a pénzért, hanem a hatalomért tölti be a posztját?
Az csak nekünk, átlag embereknek létkérdés, de nekik, hogy 5 vagy 3 milliót keresnek havonta, lényegtelen. (Az eddig felhalmozott -és tisztán szerzett- vagyonukból még az unokáik is gondtalanul fognak élni.)
Mitől? A cégtől? A fidesztől? Egymástól?
Társelnököt mellé. Leváltani az alelnökeit-helyetteseit. Vagy. Egy csókos cég mellé létrehozni egy másik ugyanolyat, és azután az kapja a szerződéseket.
És honnét lenne az új cégnek állóeszköz parkja, szakembergárda, telephelye...? (Nem számítógépekre, meg bérszámfejtőkre gondolok, hanem célgépekre és speciális szaktudást személyekre, akikből nincs minden sarkon egy tucat.)
Ezért mondom, hogy a polákok már benne vannak ebben, biztos tudnak ötleteket adni.
Nem tudom pontosan, de szerintem sem a románoknál, sem a lengyeleknél nem nőtt ekkorára a "polip".
A másik az EU, ugye az uniós joghoz is igazodni kell a tagországoknak, ott is lehet olyan szabályokat hozni, amik segíthetnek.
Ami már most megvan, csak mi nem tartjuk be. (Ezért is van a napi 1 milla bünti például.(
 
Nem fordultak el.
Nana!!!!
Láttunk mi már varjún karórát!
Öregkorukra nehogymán a nyugdíjból kelljen megélni szegényeknek, mennyibe tart ilyet mondani 2026. május 32.-én:

- Amíg tudtam velük azonosulni, a jobboldalon volt a helyem. De az utóbbi időben már annyira eltávolodtak a keresztény (jobboldali, konzervatív stb.) értékrendtől, hogy ezt már nem tudtam ellfogadni.
 
- Amíg tudtam velük azonosulni, a jobboldalon volt a helyem. De az utóbbi időben már annyira eltávolodtak a keresztény (jobboldali, konzervatív stb.) értékrendtől, hogy ezt már nem tudtam ellfogadni.
Mindig magadból indulsz ki.
A drága embert is azonnal lepöckölöd, ha az Univerzum nem engedi győzni.
Mások sokkal kitartóbbak.
 
Viszont, a gazdaság Lölőit nem lehet így lecserélni és egy percig sem kétlem, hogy szükség esetén ezek, akár a cégeik feláldozásávalis (majd visszakapják később) készek bedönteni az államot.
Ááá, én nem hiszem. Megvan már nekik minden, minek strapálják magukat. Válságos idők jönnek, majd a hatvanpusztai erődítményben szépen átvészelik (meg Balin, rosszabb esetben Türkmenisztánban) a hátralévő időt.
Az megvan, hogy ezek zöme már nem a pénzért, hanem a hatalomért tölti be a posztját?
Jó, akkor pont a hatalom érzetét biztosító hatásköreiket kell megnyirbálni. az még könnyebb is.

Mitől? A cégtől? A fidesztől? Egymástól?

Is-is. Személyre szabottan.

A másik az EU, ugye az uniós joghoz is igazodni kell a tagországoknak, ott is lehet olyan szabályokat hozni, amik segíthetnek.
Ami már most megvan, csak mi nem tartjuk be.

Na erről van szó. Innentől majd betartjuk. Sőt. Hozhat az EU pl. olyan szabályt, ami megtiltja a zseniális magyar innováció, a Pénznyelő Alapítványok működését. Vagy előírhatja a tagállamoknak, hogy hozzanak létre egy, a pályázati pénzek elosztását, felhasználását figyelő- ellenőrző szervezetet. Aminek pl. tagja kell legyen pár eu-küldött.
Ezek csak példák, azért mondom, ahol jogrendszer van, ott kiskapuk is vannak, semmi sincs kőtáblára graffitizve.
 
...

- Amíg tudtam velük azonosulni, a jobboldalon volt a helyem. De az utóbbi időben már annyira eltávolodtak a keresztény (jobboldali, konzervatív stb.) értékrendtől, hogy ezt már nem tudtam ellfogadni.
Beugrott egy kép, ahogy Győzike 3 napi magolás után megpróbálja ezt felmondani. Rögtön utána meg a "terepszállás"....
(Aki nem itt él vagy nem látta volna anno, Gyözikének a terpeszállás szót kellett volna elmutogatnia egy müsorban, ehelyett a "relytéjes" terepszállást próbálta.)
 
Mondj egy embert, aki szerette Beriját!
Mégis, egy egész bolygó volt hálás neki, amikor azt a párnát rányomta Sztálin képére.
Megbeszéltük sokszor, nem racionális alapokon működik.
Ha valaki esetleg észreveszi, hogy többet fizet a pénztárnál, az Gyurcsány, Soros és a gonosz Brüsszel miatt van.
Hamarosan megtámadnak minket a pirézek is.
 
MP is kezd pallérozódni.
Aszongya, miniszterelnök úr, a benzin jövedéki adóját nem Brüsszel emelte, hanem ön.
Na valahogy így kell.
 
Az ember legyen szilárd jellem, az evolúciónak egészen más dolga van, nem lehet mindent ráfogni.
A természetes kiválasztódás a pillanatnyi előnyöket preferálja, nem a hosszútávú tervezgetést.
Ezen kéne, kellett volna felülemelkednünk, dehát ezt a szálkát mindig csak a másik szemében látjuk meg.
 
A természetes kiválasztódás a pillanatnyi előnyöket preferálja, nem a hosszútávú tervezgetést.
Az evolúció populista lenne? Szerintem nem.

Mi sehol sem vagyunk Bhutánhoz képest.
Tegnap néztem "A boldogság ügynöke" c. kiváló alkotást.
A 14. perc körül volt benne egy fülbemászó dalocska:

Isteneink is vigyáznak ránk.
Szerencsések vagyunk, hogy egy
ilyen áldott országban születtünk.
Minden országgal jó kapcsolatot ápolunk,
de a sajátunkhoz mindig hűek vagyunk.
Hisz senki sem oly különleges, mint mi, bhutániak.
Oly sok a boldogság a Mennydörgő Sárkány Földjén!
A kormány és az emberek harmóniában élnek.
Gondunkat viseli a Három Ékesség.
Oly sok a boldogság a Mennydörgő Sárkány Földjén!

A Bruttó Nemzeti Boldogság a király találmánya.
Erre varrjál gombot!
 
Utoljára módosítva:

Van még tanulnivalónk. OV-t be kell fizetni egy bhutáni tanulmányútra.

(Az evolúció KÖZÖMBÖS. Ezt annyira nehéz megemészteni, hogy eddig nem sikerült az embereknek)
 
Visszatérve a Rogán-Schadl - Orbán, bírói-végrehajtói hatalom összejátszásához a devizahitel kapcsán, mert engem is felpiszkált, mi történt az elmúlt időszakban ezen a területen.

Feljelentés a felülről mozgatott bírói tevékenység miatt, amely saját érdekében nem veszi figyelembe az EU-jogot (hiszen az a tisztességtelen szerződések semmisségét mondta ki):
1737367152727.png

S érdemes a devizahiteleseknek legalább ezt is tudni:
(Az "idén" 2023.!)
1737367390060.png

1737367729223.png

Kollár Kinga facebook oldalán található ezzel kapcsolatban leírás, de én nem megyek facebook oldalakra, azt keresse meg az, aki t érdekel, hogy lépett-e és mit a képviselőnő.
 
Visszatérve a Rogán-Schadl - Orbán, bírói-végrehajtói hatalom összejátszásához a devizahitel kapcsán, mert engem is felpiszkált, mi történt az elmúlt időszakban ezen a területen.
Továbbra sem hibáztatlak a legcsekélyebb mértékben sem.
Még azért sem, hogy a kár egy részét közösen finanszíroztuk, azok is akik nem vettek fel deviza kölcsönt, ennek legalább volt értelme.
Andika egyetlen szülinapja is többe kerül nekem.
Nem beszélve a népbutító óriásplakátokról, amire legalább ezerszer több ment el.

Nem kell bankszakembernek lenni.
Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az nem igaz.

Korábban kaptam igen csábító reklámokat.
Bőven 100 ezer feletti termék 5 ezer alatt a villámakcióban.
Gyorsan kell dönteni, 2 percem van rá.
Semmi mást nem kell tennem, csak adjam meg a bankkártyám vagy a bankszámlám adatait . . .
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

midi nyalánkság wrote on erryka78's profile.
Szia Erryka bocsi hogy hogy hozzád fordulok azt szeretném kérdezni tőled hogy mpr zenébe szeretnék szöveget beilleszteni azt tudom milyen progival kell de nem tudom a munkamenetét. Segítesz nekem?? köszi!
pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.

Statisztikák

Témák
38,640
Üzenet
4,919,596
Tagok
622,838
Legújabb tagunk
tomi02
Oldal tetejére