Hírek Tovább gyűrűzik a Rogán-botrány: Gyurcsány Ferenc üzent az Indiában lábat lógató Orbán Viktornak

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor helye nem India területén van, hanem Magyarországon, miután az első számú emberét kitiltották az Egyesült Államokból.

Gyurcsány kemény üzenetet küldött az India vidékén telelő Orbán Viktornak
Szerda reggel a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc a Facebookon üzent az Indiában nyaraló Orbán Viktornak.

„Amikor a miniszterelnök első számú, bizalmi embere korrupciós botrányba keveredik, akkor a miniszterelnöknek itthon és nem Indiában van a helye.

Orbán még ma jöjjön haza!!”

– írta a volt miniszterelnök.

Megírtuk, hogy az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek Listáját (SDN-lista), amelyen Rogán Antal is szerepel.

Arról is beszámoltunk, hogy Rogán Antal a Magnyickij-törvény által meghatározott szankciók értelmében szerepel a listán, amely azokra vonatkozik, akik

súlyos emberi jogi visszaélésekben vagy korrupcióban érintettek.
A tiltás értelmében Rogán nem léphet be az Egyesült Államok területére, az ott tárolt vagyonát pedig pedig befagyasztják.

Mindeközben Orbán Viktor a családjával több hetes nyaralását tölti Indiában.

(Gyurcsány Ferenc/

1736337992392.jpeg

Nem. :D
-----
Nem vagyok MP barát, de ezek jó kérdések.

"Ezekből melyikért felelős Soros György vagy Brüsszel, miniszterelnök úr? És melyiket fogja megoldani, ha Trump elnök minden héten hazánkba látogat?
1.) 2010 óta ötszörösére nőtt a létminimum alatt élő nyugdíjas honfitársaink száma.
2.) Soha ilyen kevés gyermek nem született Magyarországon és zuhan a házasságkötések száma.
3.) Duplájára nőtt a magyar államadósság.
4.) Európa-rekorder a magyar ÁFA.
5.) Az európai átlag két és félszeresével nőttek az élelmiszer árak. Majd 100 ezer forinttal többet kell költenie élelmiszerre egy négy fős magyar családnak, mint 4 éve.
6.) Önök fele annyit költenek GDP arányosan az állami egészségügyre, mint 10 éve, miközben adófizetői tízmilliárdokkal támogatják a magán egészségügyi beruházásokat.
7.) Soha nem látott tanárhiány van hazánkban és a magyar diákok eredményei évről évre romlanak a nemzetközi összehasonlításban.
8.) Soha ennyi honfitársunk nem kényszerült külföldön munkát keresni.
9.) Ön 2290 embercsempészt engedett ki a börtönökből és az ön oligarchái tízmilliárdokat kaszáltak a letelepedési kötvényeken.
10.) Az ön családtagjai és haverjai kivétel nélkül milliárdosok vagy százmilliárdosok lettek.
11.) Zuhan a magyar ipar és mezőgazdaság teljesítménye.
12.) Ön 750 milliárd forint adófizetői pénzen vett felesleges irodaépületeket a vejétől. Az autópálya hálózat után ön elkótyavetyéli a legnagyobb magyar pályaudvarokat és a gyönyörű kastélyainkat.
13.) Ön lemondott 1 milliárd euró ( 415 milliárd forint) uniós forrásról és közben ismeretlen feltételekkel vesz fel kínai hiteleket.
14.) Százszámra zártak be postahivatalokat, leállították a teljes vasútfejlesztést és folytatták a Gyurcsányék alatt megkezdett szárnyvonal bezárást.
15.) Elszálltak az ingatlanárak, miközben semmilyen állami bérlakásépítés nem történt.
16.) Hazánk hivatalosan a legszegényebb és legkorruptabb uniós tagállam lett.
17.) Ön a saját legális jövedelmét havi 7 millió forintra emelte, miközben a nyugdíjakat 3,2 százalékkal növelte.
18.) Csak idén már nyolcszor nőtt a benzin ára. 10 forinttal azért, mert ön megemelte a jövedéki adót. Ugyanezt tette a vállalkozások áramdíjánál is.
19.) Több százezer termelő hagyta ott a mezőgazdaságot 2010 óta.
20.) Rengeteg ágazatban éhbérért dolgoznak a honfitársaink. Elmaradnak a beígért bérfejlesztések és jutalmak, nem fizetik ki a fegyverpénzt és a túlórapénzt.
21.) Egy fillérrel sem emelték a családi pótlékot. Lehetetlen helyzetbe hozták a beteg gyerekeket nevelő és az egyszülős családokat.
22.) Évente 100 milliárdokat költenek aljas, hazug propagandára, miközben a gyermekvédelemben sínylődő gyerekeknek penészes és rothadó fürdőszoba jut és még a karácsonyi ajándékukat is ellopják.
Bónusz kérdés:
Soros György, Brüsszel, vagy ön tette Magyarországot Bindzsisztánná?"
 
MP vagy nem MP, de valakinek el kéne már takarítani ezt a szarkupacot. Kezdem már rohadtul unni.
 
2010-ben Orbánt is ennyire vártad, mint most Magyar Pétert.
Sanszos, hogy néhány év múlva őt is elkergetnéd.
Ezért lenne fontos legalább nagyvonalakban ismerni, mi lesz, ha mégis nyer.
Könnyen előállhat, hogy csak a szavazatodra van szüksége, nem kapsz tőle semmit, még a kupecedet se kergeti el.
 
Na kezded mán megin.
 
Továbbra sem hibáztatlak a legcsekélyebb mértékben sem.
Még azért sem, hogy a kár egy részét közösen finanszíroztuk, azok is akik nem vettek fel deviza kölcsönt, ennek legalább volt értelme.
Andika egyetlen szülinapja is többe kerül nekem.
Nem beszélve a népbutító óriásplakátokról, amire legalább ezerszer több ment el.

Nem kell bankszakembernek lenni.
Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az nem igaz.

Korábban kaptam igen csábító reklámokat.
Bőven 100 ezer feletti termék 5 ezer alatt a villámakcióban.
Gyorsan kell dönteni, 2 percem van rá.
Semmi mást nem kell tennem, csak adjam meg a bankkártyám vagy a bankszámlám adatait . . .
Nem bántam meg a hitelfelvételt, mert ez adott lehetőséget a továbblépésre.

Azonban az elmúlt 18 év feszültségét nemcsak a pénzügyi gondok és az erős lefojtottság okozta, hanem az a frusztráció is, hogy nem tudok fellépni az ellen, amit tisztességtelennek érzek.
Ennek egyik oka volt a pénztelenség is, hiszen egy per komoly anyagi hátteret igényel (bár, mint most megtudtam, erre is van eus szabály, hogy a "fogyasztó" mégis tudja képviselni az érdekét). A másik, hogy nem tudtam, hol fogjam meg, hogyan kezdjek bele.

Most kiderült, hogy mégis jól érzem, ez így nem fenntartható.
Orbán és sleppje, beleértve Csányit az OTP-jével és a többi hitelező bankot, beleértve a Völner-Schadl-Rogán ügyet, Polt Pétert, Tuzsont és a többi mocsok alakot, akik mozgatják a Kúria-elnököt és a beosztott ügyészeket, a Handó Tüncike-féle bírókat, mind szemrebbenés nélkül áldozták fel a több millió embert, a lakásaikat, otthonaikat, a vállakozásaikat, a több éves szerencsétlenségüket kiröhögve, a saját hatalmuk, pénzük oltárán.
Szemét banda!

Így elindulok újra, ha kell beperelem a bankot is tisztességtelen szerződés miatt.
Örülök, hogy újra lendületet vett ez az ügy, mert nem jól viselem, ha látom a rosszat, de tehetetlennek érzem magam.
Az elmúlt közel 3 évet a gyermekvédelemmel töltöttem (4 gyereket visszajuttatva a családjához), most jöhet ez.

Aztán jönnek a Telekom, Yettel és társai rám erőszakolt mobilinternet-díjai, aminél szintén semmibe veszik a jogszabályokat. Ezért is küzdök egy ideje, de most elindulok újra ezen is.
 
2010-ben Orbánt is ennyire vártad, mint most Magyar Pétert.
Sanszos, hogy néhány év múlva őt is elkergetnéd.
Ezért lenne fontos legalább nagyvonalakban ismerni, mi lesz, ha mégis nyer.
Könnyen előállhat, hogy csak a szavazatodra van szüksége, nem kapsz tőle semmit, még a kupecedet se kergeti el.
Ez lenne számomra a politika lényege állandóan mozgásban tartani őket hogy ne tudjanak kiépíteni hatalmat.
Ennek talán a rendszerváltási kormányoknál volt egy kicsi esélye mert akkor néha kénytelenek voltak azok is összefogni akik nem értettek egymással egyet.
Ja, igen miért biztos az hogy Magyar Péter áttudja venni a hatalmat?
Semmi sem biztos.
Már az is eredmény lenne ha megkarcolná ezt a hatalmi erődöt.
 
2010-ben Orbánt is ennyire vártad, mint most Magyar Pétert.
Sanszos, hogy néhány év múlva őt is elkergetnéd.
Ezért lenne fontos legalább nagyvonalakban ismerni, mi lesz, ha mégis nyer.
Könnyen előállhat, hogy csak a szavazatodra van szüksége, nem kapsz tőle semmit, még a kupecedet se kergeti el.
Szerintem itt már a "jobb félni mint megijedni" hozzáállás helytelen.
 
Nincs mitől félni vagy megijedni.
Hétpecsétes titok.
Populista blabla.
2010-ben is ugyanerre szavaztak nagyon sokan, át lettek verve.
Nem mondja meg mi lesz és miről mit gondolol, mert akkor sokan nem szavaznának rá.
Felelősségel kellene dönteni, nem utólag siránkozni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

pregi wrote on IcaneniLondon's profile.
Most látom, a Cserebere könyvekből 3 részt feltöltöttél. A hiányzó 2. kötetet is fel tudod tenni fekete-fehérben? Nagy segítség lenne.
Gbr67 wrote on miciegér's profile.
Szia :)
Jól eltűntél amott...
maximail wrote on Bibliotheknutzer's profile.
Szia! Sajnos nem tudom letölteni a "Nézd a kezem!" című könyvet a linkről, amit feltettél. Valahogy el tudnád küldeni nekem? :) Köszönöm előre is!
zsukka7 wrote on rituevu's profile.
Kedves rituevu!
A segítségedet szeretném kérni. Keresek egy romantikus könyvet ami megvan miről szól, viszont nem emlékszem a szerzőre sem a címre. A kérdésem az lenne van e kimondottan olyan fórum ahol ennek utána tudok járni. (én nem találtam) De úgy rémlik mintha valakinek egyszer hozzászólásban írtál valamit hogy itt meg itt ... Lehet én keverem valamivel.
Előre is köszönöm.
Hámm Nikoletta wrote on bsilvi's profile.
Most olvastam el a Vérfarkasok világa eddigi fordításokat. Nagyon jók, köszöntem szépen!

Statisztikák

Témák
38,651
Üzenet
4,920,437
Tagok
622,885
Legújabb tagunk
nemandor
Oldal tetejére