Ugye, az nem lehet, hogy közel tízmillió vak, süket és demens lakja ezt az országot?

131 ember. Vagy gazember? Egy kilométerre a Széchenyi alapította Akadémiától.


Ez az ostoba, tudatlan gyülekezet,
egyszeri kétkezi maffiózók, hazaárulók, beleértve természetesen a nekik dolgozó és őket fenntartó, a magyar történelem valamennyi időszakából jól ismert, gyáva, önigazolásra mindig kész kollaboránsokat is, echte trockisták, a permanens forradalom hívei, s csak addig léteznek, amíg még van mit szétverni, ledönteni, eltaposni, tönkretenni, hazavágni, kinyírni, megsemmisíteni, fölaprítani, leradírozni, miszlikre aprítani, lenullázni, letarolni, végül fölszántani és sóval behinteni.

Kórházakból fertőző intézményeket sikerült létrehozniuk,
indoktrinációra épülő iskolákat, megnyomorított és autonómiájuktól megfosztott egyetemeket, ősdilettánsoknak és nemzeti-keresztény giccset öltő szakszolgálatosoknak átjátszott kulturális intézményeket, uralkodó ideológiának prostituáltként lábukat szétvető pszeudotudományos szajhasereget, mindenre kapható keretlegények számára ellopott, eltulajdonított vagy átjátszott médiát, lopott szajréból etetett csókosokat, elszabadult gyűlölködésre officiális megrendelést, jóváhagyást és a szent párttól és istenített és megistenült vezetőjétől mindennemű támogatást elnyerő agymosodások agytalanításának folyamatosan kitett utálkozó, frusztrált és egyre agresszívabb lakosságot, s kitántorgott tehetségek százezreit.

Most pedig zavartalanul, mintha kizárólag az övék lenne, letapossák az ország talán legnagyobb kincsét,
a “legnagyobb magyar”, azaz Széchenyi István alapította és a legzüllöttebb magyar, azaz Orbán Viktor szétverte MTA-t.

Ugye, az nem lehet, hogy közel tízmillió vak, süket és demens lakja ezt az országot?

Mind a 131-nek közzé kell tenni a nevét. Ha másért úgysem marad fenn a nevük, ezért annál inkább őrizze meg valamennyinek a személyét a szégyen emlékezete.

Emlékeztetőül: ők szavazták meg az MTA kinyírását:


7kcygks7et0bj0149s.jpg



Tartózkodtak a Mi Hazánk párt tagjai:
7kcygoxyg3boia36s.jpg



Gábor György
 
Mert az MTA nyert uniós támogatást is.
(ERC)
2016-ban 12 tudós nyerte el Magyarországról.
1,5–3,5 millió euró pályázatonként.
A 2016-os év átlagon felüli sikereket hozott a kutatásra fordítható pályázati keretekért
folytatott versenyben az MTA kutatóhálózata számára.
No ezt a pénzt most már el fogja lopni Orbán , mert minden kell neki
Ezért baj az államosítás.
Mer a pénz kell főleg Orbánéknak.
Amiből nem lesz kutatás.
65562387_2349126352012757_749157513215082496_n.jpg


Megnéztem. S egy fogalmazási félreértést tisztázni kellene.
Az elnyert pályázatokat NEM AZ MTA - hanem egyes kutatócsoportok kapják. Ök pályáznak, ök dolgoznak, ök irják meg a beszámolókat. Nem AZ MTA: Ez az egyik. A másik: a pontos szám az elnyert ECR-pályázatokra 2016-ra az 11, nem 12.

Ami 2017-re 7-re izmosodik, majd 2018-ban egy azaz 1 lesz.

https://mta.hu/mta_erc/az-european-research-council-palyazatok-eddigi-magyar-eredmenyei-109143
 
  • Tetszik
Reagált: 139
Miért baj ha az MTA kutatóintézeti hálózata állami tulajdonba kerül? Elvégre az állam adja a magyar adófizetők pénzét a kutatásokra, ezért a felelősséget az államnak kell vállalnia.
Az Akadémiának, mind köztestületnek megmarad a országos tanácsadói szerepe, sőt ez függetlenebb és így objektívabb, hatékonyabb lehet.
*
ÉBREDJ FEL!!!!! Ez a kormány FELZABÁLJA az MTA és kutatóintézeteit... Nem fárasztom magam azzal, hogy felvilágosítsalak. No meg nézz a dolgok mögé, de láss is, ne csak bámuld a betűket. Az nem lehet, hogy ennyire nem látod azt, amit kellene.
 
*
ÉBREDJ FEL!!!!! Ez a kormány FELZABÁLJA az MTA és kutatóintézeteit... Nem fárasztom magam azzal, hogy felvilágosítsalak. No meg nézz a dolgok mögé, de láss is, ne csak bámuld a betűket. Az nem lehet, hogy ennyire nem látod azt, amit kellene.
"Gyönyörű", ahogy lehülyézed az embert, miközben Te se nagyon veszed a fáradtságot, hogy a dolgok mögé nézz! Remélem, alkalmazod magadra a saját szabályod. Nem mellesleg ez az akadémiai struktúra a Rákosi-rendszerben szilárdult meg, miközben az újfajta, nyugati mintákat is figyelembe vevő financiális, innovációs és kutatási szisztémát kidolgozó szakemberek maguk is komoly tudományos reputációval bírnak. De ez se zavarjon! Bizonyára nekik se jut elég fény! Nem akarsz magad lenni a Nap!? ;)
 
Megnéztem. S egy fogalmazási félreértést tisztázni kellene.
Az elnyert pályázatokat NEM AZ MTA - hanem egyes kutatócsoportok kapják.
Az csak helyes ha utána néztél.És igen: Nem az MTA egésze kapta hanem az MTA megnevetett kutatócsoportja
És az MTA is csak arra költheti.
Na de a pénz az sok
És erre fáj a foga az államnak(persze ellenőrizni majd senki se fogja tudni ha fölé megy a Fidesz)A pénzek átláthatósága nálunk semmi, ha mégis majd titkosítják annyi évre mint Paks2-t meg a TAO támogatásokat
Ha egyszer leállamosították utána úgy jár mint minden pályázati pénz
Aztán meg nem hiszitek el Sargentininek megint lopnak a kormányék
 
Utoljára módosítva:
szerintem nem baj...elvégre aprópénzről van szó (31 millió euróért vett 60 évre kikötőt Magyarország Triesztben)
aprópénz nem pénz és mire lesz használva?
Ja és 100 millió euró belefeccölés pluszban aki megkapja a beruházást
És mi lesz az export?
úgy hallom 700 magyarországi olasz vállalat stratégiai partnerünk.
Ismét még több hamukát-kamukát vet fel.
Ez is Kínát fogja kiszolgálni és semmi magyar exportot.
 
Utoljára módosítva:
139
Tudsz meg egy kultur orszagot ahol a tudomany fellegvarat szetrobbantjak, hogy tobb penzt lenyulhasonak?
Tudsz meg egy kultur orszagot mondani ahol egyetemet zavarnak el?
Az MTA munkait megtalalod a honlapjukon ne itt kerd szamon hanem ha valami nem vilagos irjal nekik.
Tudsz meg egy orszagot ahol az iskola kolezettseget leszallitjak?
A filozofus pertol kezdve annyi bune van ennek a kormanynak ha csak a tudomanyok vegzalasarol beszelunk hogy fel se lehet sorolni.
Egy orszag buszke tudosaira , de ugylatszik visszatero modszer hogy eluldozik a honbol oket. a vilagon mindenhol tartkarokkal varjak mert biztos lehetsz benne az elnok a vilag egyik legismertebb matematikusa ilyen tudossal nem minden orszag dicsekedhet.
 
Szabadjon utalnom a kettös mércére:
"
A migránsbűnözést, az IQ és a gének kapcsolatát kutatta a fiatal tudós. Rasszizmusért kidobták a Cambridgeről

Forrás: https://korkep.sk/cikkek/mindennapj...-tudos-rasszizmusert-kidobtak-a-cambridgerol/
KÖRKÉP.SK
Gondolom nem a cikkíró személyét kormányellenessége miatt akartad hitelteleníteni.
Csakis a legfelsőbb igazság érdekében néztél utána.És hoztál egy ide semmi köze linket.
A linkeden nincs Gábor György aki itt kikelt a kormány politikája ellen.
És rasszizmussal sem hozható összefüggésbe a neve.
Persze a cikk eléggé közismert dolgokra épül
Lásd az alábbi vádat:
Kórházakból fertőző intézményeket sikerült létrehozniuk,
Az alábbi egy konklúzió a rendszerről indulatos és elkeseredett kirohanás:
egyszeri kétkezi maffiózók, hazaárulók, beleértve természetesen a nekik dolgozó és őket fenntartó, a magyar történelem valamennyi időszakából jól ismert, gyáva, önigazolásra mindig kész kollaboránsokat is, echte trockisták, a permanens forradalom hívei, s csak addig léteznek, amíg még van mit szétverni, ledönteni, eltaposni, tönkretenni, hazavágni, kinyírni, megsemmisíteni, fölaprítani, leradírozni, miszlikre aprítani, lenullázni, letarolni, végül fölszántani és sóval behinteni.
 
Utoljára módosítva:
az pár millió Az euró volt és pályázatonként majd annyi mint ami forint összeget, az egészére(MTA működésére) adna az állam(1/4-e kb)
egyszer már belinkeltem de valószínüleg átsiklottál felette:
https://mfor.hu/cikkek/makro/ennyi-penzt-kap-2019-ben-az-nka-az-mta-az-mma-es-a-filmalap.html
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) működésének központi támogatására 56,1 milliárd forintotról van szó ... ezért a církusz ha valaki firtatni kezdi ez elért eredményeket.
 
Utoljára módosítva:
Az alábbi egy konklúzió a rendszerről indulatos és elkeseredett kirohanás
Ezt abszolút értem, sőt - bizonyos szempontból meg is értem -, de mióta norma, hogy egy magára valamit is adó médium egy ember szimpla "kurvaanyázását" hírként vagy publicisztikaként hozza le, és főleg mióta norma, hogy az "írástudó" ehhez maga is hozzájáruljon. Sőt, adott esetben ezzel a szándékkal írjon. Ez nem nívó - se a sajtó, se a szerző részéről, akár Gábor Györgynek, akár Bayer Zsoltnak hívják az illetőt.
 
Sokan felvetik itt a negatív kérdést, hogy Miért baj az, hogy az MTA-ról leválasztották a kutató hálózatot.

A probléma pusztán az, hogy az állam azt akarja, hogy az általa meghatározottak vonatkozásában kutassanak a rentábilitás miatt, vagyis a haszonszerzés érdekében.
Csak emlékeztetőként két dolog:
  • Az alkímia tudományát az aktuális uralkodók kizárólag azért támogatták, mert azt remélték tőle, hogy aranyat fognak csinálni korlátlan mennyiségben.
  • És néhány száz évvel később, 2017-ben ez Magyarországon szinte úgy ismétlődött meg, hogy egy cég, kormány- és EU-s támogatást kapott az örökmozgó kifejlesztése.
Ízelítőül csak néhány sor:
"Egészen szürreális történetet tárt fel a Szkeptikus Társaság és az Átlátszó közös oknyomozása: egy dunaújvárosi cég ingyen energiát termelő gép, gyakorlatilag egy örökmozgó kifejlesztésére nyújtott be pályázatot a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz. A minisztérium közel félmilliárd forintnyi, EU-s forrásból származó támogatást ítélt meg a projektnek, annak ellenére, hogy már az érettségi ketteshez szükséges gimnáziumi fizikaismeretek birtokában is látszik, hogy az lehetetlent ígér." [...]

És hogy ne gondolja itt senki, hogy a levegőbe beszélek, itt https://index.hu/tech/2017/06/29/or...felmilliard_forint_tamogatast_a_magyar_allam/ a forrás is.
Olvassátok és elmélkedjetek... 13+1.jpg
 
''Ugye, az nem lehet, hogy közel tízmillió vak, süket és demens lakja ezt az országot?''. Gábor György a neve mellé elfelejtette odaírni, hogy liberális szellemiségű vallásfilozófust tisztelhetünk személyében. Nyugodtan együtt szelfizhetne Vásárhelyi Mártával és az ő táblácskájával, aki a maga kulturális fensőbbségének tudatában lehülyézte saját országának az állampolgárait. A fotó továbbra is megtekinthető a következő linken:
https://canadahun.com/temak/nemzetközi-körözést-adatna-ki-orbán-viktor-ellen-márki-zay.60013/
Gábor György feltehetőleg a ''nulla teljesítményért'' is felvehető pénz elvesztése fölötti bánatában sértette meg ilyen ordenáré módon az ország közel tízmillió állampolgárát. Arra azért kíváncsi lennék, hogy kik azok, akiket nem sorolna a közel tízmillióba.
 
Orbánék a központi irányítás mellett az ingatlanvagyont is bekebelezik ezzel a jogszabállyal.

Az MTA helyreigazítása a Figyelő félretájékoztatására:
https://mta.hu/mta_hirei/felrevezeto-allitasok-a-figyeloben-az-mta-helyreigazitast-ker-108895

"A cikkben „sok száz milliárdos” akadémiai ingatlanvagyonról írnak. A valóság ezzel szemben az, hogy az MTA ingatlanvagyonának könyv szerinti értéke 100 milliárd forint. Ennek az ingatlanvagyonnak a legnagyobb része azonban a kutatóközpontoknak és kutatóintézeteknek helyet adó épületekből áll."

Hiszen Orbánék ingatlanban utaznak 1990 óta. A székház-ügy elfelejtődött?
Orbánt csak az ingatlanok érdeklik, a tudományos kutatást, mint plusz terhet odadobja kezelésre valamelyik "nagyon okos" kollaboránsnak.

Mert Orbán lop.
Most éppen az MTA ingatlanvagyonát készül magánkézbe juttatni.

Ne legyen igazam.
 
Az MTA-t most alakították olyanná, ahogyan a többi Uniós országban is működik, ha az állam fizeti őket legyen már némi beleszólása abba is, hogy milyen kutatásokat végezzenek!! Nem szólnak bele mindenbe, csak kértek és adtak plusz pénzt is hozzá!
 
  • Tetszik
Reagált: 139

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Farkas89 wrote on Bálintné's profile.
Sziasztok! Szeretnék segítséget kérni! Mozaik Kiadó 3 osztály környezetünk titkai: Tudásszintmérő geladatlapok-at keresem. Köszönöm.
16. Szeretek olvasni.
17. Szeretem a könyveket.
Sziasztok. Kezdem gyűjteni a 20. hozzászólást. 20.
Sziasztok, tudnátok küldeni 5. osztályos történelem dolgozat feladatlapot. Köszönöm a segítséget.

Statisztikák

Témák
36,878
Üzenet
4,491,856
Tagok
596,065
Legújabb tagunk
m31
Oldal tetejére