Hírek Utazgatnál? Most Kanada a legbiztonságosabb célpont

A bűnözést, a potenciális megbetegedéseket és számos más tényezőt is figyelembe vettek a rangsorolásnál.

Ha nem kötelességből, hanem hobbiból vagy kikapcsolódás gyanánt utazunk, nyilván úgy próbáljuk kiválasztani az úti célunkat, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenség ronthassa el a pihenésünket. Azokat az országokat, területeket, ahol éppen fegyveres konfliktus, természeti katasztrófa, járványhelyzet, vagy egyéb biztonsági fenyegetés tapasztalható, rendre összegyűjti a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata is. A legbiztonságosabb célpontokat továbbá évről évre rangsorolja az utasbiztosításokkal foglalkozó Berkshire Hathaway Travel Protection. Náluk idén Kanada végzett az élen.

A sorrend felállításakor számos szempontot figyelembe vesznek. Így például a terrorizmus jelenlétét, az erőszakos bűncselekmények gyakoriságát, a betegségek, járványok kitörését, természeti csapások fenyegetését, sőt immár azt is, hogy minden ember szabadon mozoghat-e, és nem kell tartania a diszkriminációtól, függetlenül a származásától, bőrszínétől, társadalmi státuszától.

Idei rangsorukban Kanadát tették az első helyre, az észak-amerikai ország tavaly még csak hatodik volt. Kiemelték, hogy kevés fegyverrel elkövetett bűncselekményt jegyeznek fel ott, és a hideg időjárást, valamint az alacsony népsűrűséget is a kockázatot csökkentő tényezők között tüntették fel. Ellenben az erdőtüzekkel szemben elővigyázatosságra intettek. A második hely Svájcé lett, ott a hegyomlásokra, lavinákra, alkalmankénti zseblopásokra és járműtolvajokra figyelmeztetnek, máskülönben elég biztonságosnak tartják az európai országot. A dobogóra még Norvégia fért oda, ahol a főváros, Oslo a bűnügyi statisztikák szerint kimondottan jó helynek számít. Viszont a zsúfoltabb helyeken ott is lecsaphatnak a zsebesek.





A bűnözést, a potenciális megbetegedéseket és számos más tényezőt is figyelembe vettek a rangsorolásnál.


Ha nem kötelességből, hanem hobbiból vagy kikapcsolódás gyanánt utazunk, nyilván úgy próbáljuk kiválasztani az úti célunkat, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenség ronthassa el a pihenésünket. Azokat az országokat, területeket, ahol éppen fegyveres konfliktus, természeti katasztrófa, járványhelyzet, vagy egyéb biztonsági fenyegetés tapasztalható, rendre összegyűjti a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata is.

A legbiztonságosabb célpontokat továbbá évről évre rangsorolja az utasbiztosításokkal foglalkozó Berkshire Hathaway Travel Protection. Náluk idén Kanada végzett az élen.

A sorrend felállításakor számos szempontot figyelembe vesznek. Így például a terrorizmus jelenlétét, az erőszakos bűncselekmények gyakoriságát, a betegségek, járványok kitörését, természeti csapások fenyegetését, sőt immár azt is, hogy minden ember szabadon mozoghat-e, és nem kell tartania a diszkriminációtól, függetlenül a származásától, bőrszínétől, társadalmi státuszától.

Idei rangsorukban Kanadát tették az első helyre, az észak-amerikai ország tavaly még csak hatodik volt. Kiemelték, hogy kevés fegyverrel elkövetett bűncselekményt jegyeznek fel ott, és a hideg időjárást, valamint az alacsony népsűrűséget is a kockázatot csökkentő tényezők között tüntették fel. Ellenben az erdőtüzekkel szemben elővigyázatosságra intettek.

A második hely Svájcé lett, ott a hegyomlásokra, lavinákra, alkalmankénti zseblopásokra és járműtolvajokra figyelmeztetnek, máskülönben elég biztonságosnak tartják az európai országot. A dobogóra még Norvégia fért oda, ahol a főváros, Oslo a bűnügyi statisztikák szerint kimondottan jó helynek számít. Viszont a zsúfoltabb helyeken ott is lecsaphatnak a zsebesek.
instylemen-logo-small.svg

Ne maradj le cikkeinkről, like-olj minket a Facebookon is!
Követem!

Íme, a top 15-ös lista:​

1. Kanada
2. Svájc
3. Norvégia
4. Írország
5. Hollandia
6. Egyesült Királyság
7. Portugália
8. Dánia
9. Izland
10. Ausztrália
11. Új-Zéland
12. Japán
13. Franciaország
14. Spanyolország
15. Brazília

A listán azért vannak érdekes elemek, például Brazília, ahonnan azért egészen sok fegyveres incidensről érkeznek hírek, ráadásul ugyanebben a rangsorban tavaly még csak negyvenkettedikek voltak. Esetükben arra hívják fel a figyelmet, hogy a határvidékek lehetnek veszélyesek, bandaháborúktól túlfűtöttek, ellenben a nők, az LMBTQ-csoportok vagy éppen a különböző nemzetiségek többnyire biztonságban érezhetik magukat az országban.

Lendvai Zsolt

1706174704795.jpeg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,987
Tagok
615,981
Legújabb tagunk
Kinga919
Oldal tetejére