livingstones
Kedves Jonathan-om, ha nem bántalak meg vele, részletenként válaszolnék, mert annyira tömény, amit írtál, és olyan sok elgondolkodtató pont van benne, hogy másként nem tudok...
Bares-a soraid azt sugallják,hogy még nem bocsájtottál meg,tele van tüskével a szíved és ezáltal az elméd.Talán már mindenben a rosszalást véled felfedezni.
Talán ez az új kapcsolat sem hozott olyan boldogságot amit elképzeltél.
Ezeket bizony többé-kevésbé jól látod.
Azt felejtik el a felek,ha önmaguk nem változnak a másik kapcsolatban is lesz probléma-hisz ugyanaz az ember marad.Eleinte minden szép,aztán ott is kezdődnek a szürke hétköznapok,vele a gondok.S vannak olyan emberek akik a boldogságot egy egész élten át hajszolják,s még sem találják meg.
Eleinte roppant boldogok és aztán ahogy jönnek a nézeteltérések,gondok egyre jobban kiábrándul és veszi a kalapját és onnan is tovább áll és kezdődik minden elölről.
Ezzel vitatkoznék. Életre szóló szorongást okoznak azok az elvárások, amik arra irányulnak, hogy változtassuk meg magunkat. Kezdődik a gyerekkorban: "ne legyél lusta...stb", folytatódik felnőtt korban: "másképp kellene felfognod ezt az egészet...stb." A személyiség analízis egy nagy öregje (Király Laci bácsi Kecskemétről - áldás rá), 2003.-ban (úgy-ahogy) megszabadított engem ettől a stressztől. Egy alapos személyiségvizsgálat után felsorolta az összes negatív tulajdonságomat majd azt mondta:
"
Ezek itt a gyengeségeid, de ne próbálj változtatni rajtuk, mert az LEHETETLEN!!!! Teljesen hiába való küzdelem... ISMERD őket, és szóljon benned a vészcsengő, ha olyan helyzetbe kerülsz, ahol érvényesülhetnek."
Én azóta nagyon sokszor láthattam, hogy az emberek nem tudnak szándékosan változni, és, hogy mekkora kudarcélmények származnak ebből.
Ez nem jelenti azt, hogy nem változunk. Minden, ami történik velünk, vagy minden beszélgetés (ez itten is!) megváltoztat minket,
akár akarjuk, akár nem!
Amit tehetünk
önmagunk változása ellen, hogy tagadjuk a tényeket, amelyek léteznek, vagy megtörténtek, de nem tetszenek nekünk (ebben van benne szerintem a volt feleségem), és kerüljük, hogy új benyomások érjenek.
Amit tehetünk
önmagunk változásáért, hogy szembenézünk önmagunk gyarlóságával (iszonyatosan önbizalom-romboló egy idő után), és keressük az új, ismeretlen, kiszámíthatatlan gondolatokat (ezt teszem én ezen a fórumon.)
Nem értek veled egyet, abban, hogy ugyanaz az ember a másik kapcsolatban ugyanazokkal a problémákkal kell, hogy szembesüljön. Ez csak akkor igaz, ha hasonló lelki felépítésű párt választ magának, mint amilyen az előző volt.
20 év alatt megváltozunk, ha akarjuk, ha nem. Van aki sokat. Ha egy párosnak szerencséje van (és ez TÉNYLEG CSAK szerencse, semmi más), akkor boldogan élnek, még meg nem halnak, és nem is értik miért civakodnak mások. Ha nincs szerencséje két embernek, akkor nem ugyanaz a változás pályája. Az elején milyen jól összeillettek, most meg már nem. Pech. Kérdés, hogy szembe mernek-e nézni a ténnyel, vagy nem.
Ha mindketten szembe tudnak nézni, akkor még "majonézzel elmegy":
1: Átalakítják a kapcsolatukat, messzire kerülnek egymástól, más dolgokban (munka, hobby, művészet, stb.) keresik az élet örömeit, eléggé magányosak lesznek, egyre kevesebbet beszélgetnek, de béke, és "házasság" marad. (Itt a "más dolog"-ba másik férfi/nő nem fér bele, mert új érzelmi kapcsolatok épülnek ki (a férfiak túlnyomó többségénél is
) és az új, valóban erős érzelmek elfújják a régit, és az erősségébe vetett hitet.)
2: Békével, ügyesen elválnak.
Ha akár csak az egyikük nem hajlandó szembenézni a tényekkel, akkor már itt is a baj:
1: Holtomiglan szenvedés, veszekedés, szurkálódás egy "házasságon" belül. (Jaj de sokat tudnék példának felhozni...)
2: Csúnya válás.
Ha nem lenne felháborító, vérforraló szemtelenség, hogy éppen én mondjam meg egy jó kapcsolat receptjét, akkor azt mondanám, két kulcsa van: az egyik a jó önismeret, a másik az e szerinti jó választás.
Elfelejti,hogy ő is halandó és hibázik,vétkezik és változtatnia neki is kellene,de hatalmas egoja nem engedi.
Ez a mondat CSÚCS.
Ez az "ego" szerintem az önismeret híján, önmagunkról kialakult tévhit, amelyik nem tűri azokat a tényeket, amelyek ellentmondanak neki... De sok baj származik ebből!
Mindig könnyebb másra hárítani valamit,mint önmagunkba nézni.
Hányszor van,hogy a családon töltik ki a stressz okozta feszültséget munka után.
Sokan még elnézést sem tudnak kérni,mert akkor gyengének gondolnák magukat..
Van egy másik is, ami nagyon könnyen összetéveszthető ezzel, pedig teljesen más alapokon működik. Az az a helyzet, amikor valakinek egész "munkanapjában" színészkedni kell, és meggondoltan szólni, és otthon pedig nyersen egyenes. Lehet, hogy úgy tűnik, mintha az összegyűlt "mérgét" zúdítaná rá a családtagjaira, pedig nem. A szignifikáns különbség ott van, hogy amikor valaki a dühét viszi haza, akkor negatív és ellenséges, amikor az őszinteségét, akkor szeretettel és segítőn mondja amit mond - csak nyersen. Mind a két állapotban voltam már. Az elsőben megérdemeltem, ha bukónak tartottak, és okom volt utána bocsánatot kérni. A másodikban viszont jobb lett volna, ha a család a szeretetem és a kötődésem jelét látja a dologban ("csak veletek szemben engedhetem meg magamnak, hogy önmagam legyek"), de nem mindig így történt. Olyan ez, mint amikor túl cukros a kávé... túl sok "veletekvagyok" és "csaktivagytok nekem" van benne, és már másnak tűnik. Elég sokszor meglepődtem, és igazságtalannak éreztem ha megbántódtak ilyenkor...
Az egész élet egy tanulás és néha későn kapunk a fejünkhöz,könnyű jónak lenni ideig óráig,de a nehéz helyzetben már nehéz jól viselkedni.
Elsőnek az embernek önmagán kell változtatni ahhoz,hogy a legközelebbi kapcsolat sikeres legyen.
Erről már írtam feljebb, de ugyanazok jutnak újra az eszembe.
Igaz nehéz olyannal egy kapcsolat megmentésén fáradozni,aki nem akar kommunikálni,s ha igen vita a vége.
A gyerekek tudnak pszichoszomatikus tüneteket produkálni és azt is kitudják használni,ha ilyen nagy az ellentét-nem tudván ezzel mit ártanak.
Vigyázni kell vele,mivel általában az anya van a gyerekekkel,ezért a láthatatlan köldökzsinór továbbra is köztük marad,így megítélni is könnyebb a helyzetet.
Egy férfi mindig másképpen áll a dolgokhoz genetika miatt és egy nő is.Ezt nem könnyű megérteni-még egyik óv-addig a másik hagyná a pofont..
Szuperül igaz az egész!
Desmond Morrisnak van egy nagyon príma könyve, Az Emberállat. Persze sokmindenről van benne szó, (mind nagyon igaz) de most az jutott eszembe, ő leírja, milyen átöröklési stratégiái vannak a nőknek, és a férfiaknak. Egyik sem tudatos, és mindkettő nehezen elkerülhető. Egyik sem rokonszenvesebb, (de nem is szándékos), de megérteti velünk néhány vitánknak a kiindulópontját, mégpedig azt, hogy mekkora hiba, ha azt várjuk el a másik nemtől, ami a számunkra (vagy kevésbé értően mondva "szerintünk") normális.
Ezt kellene közös nevezőre hozni.
Mindig az anya a felelős a neveletlen gyerek miatt,mert ő neveli,pedig kettőnek kellene.
De ha sikeres méltán verik a mellüket ez az ő gyereke,de hallani sem akar a problémákról.
Se vitáról se semmi frusztrálásra okot adó helyzetről.
Ott hibáznak a felek amikor a gyereknevelés nem együtt kivitelezik,könnyű jónak lenni egy rövid időre és nehéz 24 órás szolgálatban teljesíteni ugyanazt.
Egy hétvégére pár órára roppant mód tud vigyázni rá az ember,de aztán ez végett ér ha jön az idő,még a másik félnek nincs ilyen.
Pszichológus megfigyelte a párokat több héten át kamerákkal az otthonukban és kimutatható,ha nem közösen gondozzák a gyerekeket akkor az válással végződik.
Egy nő egy anya persze nem engedi a gyerekeit ez kódolt a gyengébb nemnek,nem ellened szól feltétlen.
S erre is vannak ellen példák.-
Ketten hibáznak s ha helyzet eljutott a közöny vagy pamlag szintjére az baj-nincs motiváció benne.
Harcolni kell még ha nehéz is.
Ebben a pár sorban benne van száz valós helyzet. Úgy látszik, sokat láttál, és a soraidból úgy tűnik, érted is, amit látsz.
Ennyit akartam reagálni,de se megbántani se megsérteni nem állt szándékomban.
Ha van benned nyitottság az fél siker.
Hiszem, hogy van bennem nyitottság - de a siker az mindenkinek minden helyzetben mást jelent. Én, azt hiszem akkor lennék megnyugodva, akkor tudnám elkezdeni keresni a sikert a magam számára, ha mindenkit boldognak látnék, akit szeretek, vagy akiért felelősnek érzem magam (az utóbbi kategóriába az ex-emet is beleértem, akár akarom, akár nem.)
