Hírek Vasárnapi választások

Valami igen sötét dolog van előkészülőben a most vasárnapi választásokkal kapcsolatban.
Marosvásárhely mellett egy hulladéklerakatban egy teljes zsák kidobott és részben elégett magyarországi választási szavazólapra bukkantak.


A kidobott szavazólapok egy része az ellenzékre leadott szavazatokat tartalmaz a fényképek tanulsága szerint.
Szerdán több, a magyarországi választásokra szánt szavazólapot találtak zsákokba gyűjtve a Marosvásárhelyt Jedd községgel összekötő országút mellett.


Az üres telken, amelyet eddig illegális hulladéklerakatként használtak, az építkezési hulladékok törmelékkupacai között bezsákolt szavazólapokra bukkantak, ezeknek egy része el is volt égetve.


Kunhalmi Ágnes az MSZP társelnöke is megszólalt az ügyben és ezt mondta:
Marosvásárhely mellett kidobott, már kitöltött levélszavazatokra bukkantak. Sejtitek kikre szavaztak ezek az emberek?


Ez egészen elképesztő! Ha nem volt eddig elég indok, hogy elmenjetek szavazni április 3-án, akkor most álljon itt ez a kép.

1648733096501.png
 
Bocs, ez most csunya lesz. Munkában vagyok, telefonrol irok egy autos pihenöböl, csak azért, hogy megadjam mzp-nek ami jár neki.
Elsö és egyetlen piros pont, amiért kiállt a végén, bármilyen hülyeségeket is beszélt, mint rendszerint.
Ezek szerint még van egy-két csigolyája, nem úgy, mint az egybesült ellenzék többi tagjának akik, maradjunk a hajós hasonlatnál, ha jól tudom már 10 óra után valamivel leléptek az eredményváróból, mint az a szőrös rágcsáló a süllyedő hajóról.
fletó, , már ejtette is, ahogy a többi balekot aki hitt neki.
akik érvénytelenül szavaztak a népszavazáson, többé ki nem ejthetnék a szájukon hogy demokrácia.
A kevés számú szavazat miatt ugy is érvénytelen lett volna, igy csak a saját jellemtelenségüket bizonyították. arról nem is beszélve, hogy hála azoknak akik szabályosan szavaztak, igy is a normalitás győzött.
Márki-Zay Péter kérte, hogy egyedül, a családjával állhasson föl a végén tartott beszédhez.
Csókollak.
 
az Ukránokat kérdezd sokan itt vannak
Nem vagy te kényes?
Még a jó hoz is ragaszkodsz Örülj ha közepest kapsz
Vettem festőhengert és festéket. És eljő a csináld magad kora... Vettem folyékony fát is az ablaktokhoz, és fémrácsra való festéket. Mindenkinek azt tanácsolnám, hogy tanuljon ki legalább még egy szakmát, mert hamarosan egyáltalán nem lesz jó szaki az országban. Vagy nem lesz megfizethető. Ha én pl. villanyszerelő lennék - és 20 évvel fiatalabb -, már rég Skóciában élnék, a vadregényes Felföldön.
 
Vona Gábor: Az ellenzék bukásának öt oka
1. Gyurcsánnyal nem fog menni
2. Márki-Zay Péter küldetéses kommunikációja
3. Jakab Péter stratégiája
4. Az összefogás hibás logikája
5. A magyar társadalom állapota
( https://index.hu/velemeny/2022/04/04/az-ellenzek-bukasanak-ot-oka/ )
Nem igaz ezt nem lehet úgy elintézni: "Vona Gábor lejárt lemez"
Mert ekkor megint nem figyelt a tartalomra ki írta
Megfontolandó pedig főleg az 1. pont
A többi pontját mind az 1 pont saját állítására építi
A Jakabot is épp ugyanazért bírálja
A 2. pont tökéletesen igaz
A 4 pont érdekes de nem volt más választás ebben vona téved illetve ideológiai különbségek miatti összeférhetetlenséget sejt
De nem érti kényszerpálya
az 5 pont nincs kifejtve
 
Magyarországon mindig a kormány szócsöve volt a tv . Tök mindegy melyik part kormányzott . Itt is ha pl a Fox newst nézed total másként jön le a hir mint CNN -en. Konzervatív azt nézi a demokrata meg a másikat .
Most olvastam, hogy egy kísérletben a FOX nézőinek napi 7 órában CNN-t kellett nézni, és elég gyorsan megváltozott a felfogásuk, véleményük bizonyos kérdésekről.
 
MZP beszél.
S mellette se Jakab, se Dobrev....senki.
Azaz, te vesztettél nem mi.

S MZP megint olyanokat mond,amitöl kinyilik a disznóölökés.
Osztom Gémesi György véleményét hogy oda kellett volna állni mellé a szégyenpadra
De MZP bukott a legnagyobbat helyileg is bukott polgármestersége is tűnni fog
És sose képes befogni száját
Ezért bukott az oldal
Ki is vetik magukból mind
De kérdem nem volt szemük a látásra fülük a hallásra amikor bevették?
 
Csak azert irom ide, hogy nyoma maradjon, mert korabban az volt a baj ernoe részérol, hogy az összesitett ellenzéki szavazatok magasabbak voltak mint a kormanypartoké:

2.758.502 kormanypárt
1.805.899 ellenzék

Aztán meg lehet magyarazni, hogy a kevesebb miért több
 
Engem idéztél de a magadét fújod
Ezer ugyanazt teszem veled
Épp csak beteszek egy cikket:
"De a pártok egyezkedésével - és azzal, hogy a lista összeállítását már nem bízták a választókra - azért azt is sikerült elintézni, hogy bizonyos szereplőknek biztos helye legyen, akiknek pedig nem kellene ott lenni. "

Ezt írtad.
Erre írtam, hogy szerintem nem ez döntött, hanem a gyűlöletpolitika.
Az Istennel sem nyert volna az ellenzék.
Na jó, talán az Istennel lehet, hiszen az is csak hit kérdése, s itt a hit döntött, nem a tények.
 
Márki-Zay Péter kérte, hogy egyedül, a családjával állhasson föl a végén tartott beszédhez.
Csókollak.
Ezen megint el lehet a hitelességén gondolkodni
Néztem a fórumot egy betelefonálónak 3 szor elmondta de hét ezt MZP kérte
Erre nindig az volt a cálasz nem hiszi
Én meg már semmitse hiszek
Mindenből magyarázkodás van MZP körül
 
Ezen megint el lehet a hitelességén gondolkodni
Néztem a fórumot egy betelefonálónak 3 szor elmondta de hét ezt MZP kérte
Erre nindig az volt a cálasz nem hiszi
Én meg már semmitse hiszek
Mindenből magyarázkodás van MZP körül
Nézd meg Hadházy Facebook oldalát ...
Neki sem hiszed?
1649085357122.png


Az ATV-t nézed?
Minek?
 
Csak azert irom ide, hogy nyoma maradjon, mert korabban az volt a baj ernoe részérol, hogy az összesitett ellenzéki szavazatok magasabbak voltak mint a kormanypartoké:

2.758.502 kormanypárt
1.805.899 ellenzék

Aztán meg lehet magyarazni, hogy a kevesebb miért több
Jobb lett és elég lett volna egy linket idetenned mert ez a te üzeneted
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,329
Tagok
615,937
Legújabb tagunk
bsteve_hu
Oldal tetejére