Vegetarianizmusról mindenkinek

Salacor

Állandó Tag
Tiszteletem!


Hiányosnak érzem a tápcsatorna "növényevőségének" elemzését, valamint halkan megjegyezném: A húsételeket könnyebb "elrontani", brutális mennyiségű zsiradékkal felturbózni. /Hasonló vita lehet ebből, mint hogy a Linux vagy a Windows jobb operációs rendszer otthoni PC-re?/ Ez önmagában még nem támasztja alá, hogy _minden_ húsétel egészségtelen lenne. Persze ez csak egy szolid, személyes vélemény.

Nem a megevett fehérjét építi be tehát, hanem az aminosavakat, ezért minden alapot nélkülőz az a kijelentés, miszerint az állati fehérje azért lenne jobb, mert közelebb van szerkezetében az emberihez és ezért könnyebb beépíteni, felhasználni.
Ezen jót derültem. :) Tán le se kellene irnom, mert minden biológiakönyvben benne van... Különböző fehérjék különböző aminosavakból épülnek fel. Vannak jellemzően állati és jellemzően növényi fehérjék (és jellemző aminosavak). Nyilvánvaló, hogy van átfedés, félreértés ne essék! Azonban ez afféle lego-játék. Minél jobban hasonlit az épitőkockád az elképzeléseidhez, annál könnyebb lesz az általad áhitott házikót felépiteni belőle.

Hogy a fehérjebevitelt nem szabad túlzásba vinni? Maximálisan egyetértek. A megnövekedett húgysavszint "kellemes" betegségeket okozhat, mint példának okáért a köszvény.

Fontosnak érzem megjegyezni azonban, hogy nem csak a fehérjéből, egyéb táplálékból is hajlamosak az emberek a "nem éhező" országokban többet bevinni a kelleténél. Talán ennek okán végül arányaiban kevés lesz az a fehérje, amit bevisznek a szervezetükbe. Nem mennyiségre, %-ra! /Tényleg, van "általános" táplálkozó topic a fórumon? Ahol nem csak arról van szó, hogy a hús jó vagy nem jó./

Az, hogy a hús rohadni kezd a belekben, nos könnyedén előfordulhat. Ha kevés a rost, nem kellően változatos az étrend, akkor bizony "megköt" a szénhidrát éppúgy mint a fehérje a belekben. Teljesen mindegy, hogy egy adag zsiros "mekis" sültkrumpliról, vagy egy komplett hamburgerről beszélünk. Gyerekek, egyetek zöldséget, ha nem akartok sok és fájdalmas időt tölteni a wc-n! :D

Ó, igen, és annyit egyetek, amennyit kell! Ha sportolsz, fizikai munkát végzel, többet. Ha székből a gép elől osztod az észt, hogy hogyan kellene táplálkoznia az embereknek, akkor elég lehet a kevesebb is. :)


Szép napot!
 

solarka

Állandó Tag
Az unokatesóm két évig csak vega kaján élt. Aztán 1 hónap intenzív osztály következett, mert valami létfontosságú vitamin kivonódott a szervezetéből...
 

djimrus

Állandó Tag
könyv

Sziasztok
Keresem a következő könyvet: Victoria Boutenko-A nyerskonyha receptjei. Ha valakinek megvan pdf -ben kérem feltenni. Köszi.
 

Salacor

Állandó Tag
[TROLL]
evente tizezrek pedig sziv es errendszeri betegsegekben az allati zsirok miatt.
es ujabb tizezrek pedig rakban az allati feherjek miatt.
:D
[/TROLL]

Egyébként:
Komolyan érdekelne - ideális esetben nem elvakult "húsos" vagy "nem húsos" embertől -, miként lehet megoldani növényi forrásokból a sportdiétát? Persze akad sokféle, de ami általános abban, amire most gondolok:
- legyen benne megadott mennyiségben: vitaminok, rost, fehérje
- minél kisebb mennyiségben: szénhidrát, zsírok

Minden ötletet, javaslatot örömmel veszek!

Szép napot! :)
 

1958

Állandó Tag
Az unokatesóm két évig csak vega kaján élt. Aztán 1 hónap intenzív osztály következett, mert valami létfontosságú vitamin kivonódott a szervezetéből...
Szia solarka!

Az unokatesód nem azért lett beteg mert nem evett húst, ez biztos. Én több mint húsz éve nem eszek húst és betegségeim mindig lelki úton érkeztek. Minden betegségem alkalmával a meg nem oldott problémával tisztába voltam. Minden betegség visszajelzés, hogy az életünkben valami nem működik. Ezen érdemes elgondolkodni.

Ha valaki belső sugallatra vélt étrendet életmódot és nem divatból, akkor az a javát szolgálja. Meggyőzni én senkit nem akarok, ez nem tisztem.

Fénnyel teli áldott szép napot kívánok.:Kati
 

1958

Állandó Tag
[TROLL]

:D
[/TROLL]

Egyébként:
Komolyan érdekelne - ideális esetben nem elvakult "húsos" vagy "nem húsos" embertől -, miként lehet megoldani növényi forrásokból a sportdiétát? Persze akad sokféle, de ami általános abban, amire most gondolok:
- legyen benne megadott mennyiségben: vitaminok, rost, fehérje
- minél kisebb mennyiségben: szénhidrát, zsírok

Minden ötletet, javaslatot örömmel veszek!

Szép napot! :)
Szia Salacor!

Én egy más ok miatt kezdtem el keresni,és pedig, hogy a családom télen is minden vitamint megkapjon drága immunerősítő készítmények nélkül. És arra jutottam, hogy egy kemencét építünk és én a saját termesztésű gyümölcsöket megaszalom, zöldeket szintén szárítom és porítom. Ezekből ételízesítőket állítok össze. Persze kertemben nem használok vegyszereket.

Sport diétához szerintem kitűnő a barna rizs, köles fogyasztása. Mindkettőnek magas a rosttartalma és egészséges. Zöldségekkel, gyümölcsökkel jól harmonizálnak.

Nem rég láttam egy videót amelyben egy készítményt ismertettek ez adott nekem ötletet a neve innerlight. És ez bizony szárított /porított/ zöld növények keveréke.
Egy utána nézést megér!

Fénnyel teli áldott szép napot kívánok.:Kati
 

Salacor

Állandó Tag
És arra jutottam, hogy egy kemencét építünk és én a saját termesztésű gyümölcsöket megaszalom, zöldeket szintén szárítom és porítom. Ezekből ételízesítőket állítok össze.
Sport diétához szerintem kitűnő a barna rizs, köles fogyasztása.
Köszönöm a tippeket, mindenképpen ki fogom próbálni. És fehérjeforrásként akad valami javaslat?

Nem rég láttam egy videót amelyben egy készítményt ismertettek ez adott nekem ötletet a neve innerlight. És ez bizony szárított /porított/ zöld növények keveréke.
Egy utána nézést megér!
A hangzatos nevű, készítménynek nevezett, hirdetett gyártmányokat annyira nem szívlelem. Ha már magam készítem el az ételemet, akkor jobb szeretem, ha minél kevesebb "gyártott" alkotóelemet használok fel hozzá. :)
 

Joyce

Állandó Tag
Köszönöm a tippeket, mindenképpen ki fogom próbálni. És fehérjeforrásként akad valami javaslat?


A hangzatos nevű, készítménynek nevezett, hirdetett gyártmányokat annyira nem szívlelem. Ha már magam készítem el az ételemet, akkor jobb szeretem, ha minél kevesebb "gyártott" alkotóelemet használok fel hozzá. :)

Fehérjeforrás a hüvelyesek, magvak, szója.

A lenmagról pedig: " A lenmag 35 százalék zsiradékot tartalmaz, aminek 72 százaléka esszenciális, tehát a szervezet számára nélkülözhetetlen. Ebből 58 százalék nélkülözhetetlen zsírsav, amiből a szójababban csak 9 százalék van, a tökmagban 15 százalék, és a dióban 5 százalék. Más táplálékainkban nem fordul elő, vagy csupán jelentéktelen mennyiségben."
 

margitka58

Állandó Tag
Hahó mindenkinek!
Véletlenül kerültem erre az oldalra, miközben információkat keresgéltem a nyers konyháról...
Röviden: 7 évvel ezelőtt, 44 évesen lettem először köszvényes. Próbáltam elhagyni a húst, de nem igazán sikerült... De közben életmódot változtattam: úsztam, bicajoztam, hegyet másztam. Azt hittem, hogy ezzel az életmóddal minden rendben lesz, és továbbra is ettem a húst. De tavaly ősszel ismét köszvényes rohamom lett.
Akkor teljesen búcsút intettem a húsnak. Az elején drukkoltam, hogyan fogom bírni a bicajtúrákat, a hegyi túrákat, hiszen van olyan, hogy 80-90 kilométert bicajozok, vagy 30 kilométert gyalogolok... Természetesen, a húsevő barátaim aggódtak értem... Most, egy év távlatából tudom és látom, hogy sokkal jobban mint eddig! Nem beszélve arról, hogy mennyivel jobb a közérzetem! Ezúttal sikerült "problémamentesen" elhagynom, elvonási tünetek, állandó kívánás nélkül.
Én is küldök Nektek néhány finom és kipróbált vegetáriánus receptet itt: http://www.kotyvasszunkvalamit.blogspot.com
Nagyon érdekelne most már a nyerskonyha.
Megkérlek, ha megvan nektek Joan van Rooijen: Napeledel vagy az "Élő ételek könyve" akkor küldjétek el nekem is, mert sehol nem találom...

A Fény legyen Veletek!

Szia Mindenkinek !
Régen jártam erre és úgy látom többen keresitek a Joan van Rooijen: Napeledel című könyvet, ami valamiért már nem elérhető, ezért most feltettem a data-ra.
Az alábbi linkeken elérhető:
http://data.hu/get/6384146/Napeledel_1..PDF

http://data.hu/get/6384147/Napeledel_2..PDF
http://data.hu/get/6384172/Napeledel_borito.PDF
http://data.hu/get/6384173/Napeledel_2._borito.PDF



Viktoria Boutenko: A nyers étel csodája pedig:


http://data.hu/get/6385144/A_nyers_etel_csodaja_1_konyv.PDF
http://data.hu/get/6385146/A_nyers_etel_csodaja_2_konyv.PDF

Jó egészséget Mindenkinek !
Üdv. Margit
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Nekem mi a véleményem?
Annyira jónak tartjátok a vegetáriánus étrendet. Hát egyétek a gén manipulált növényeket! Érdemes....
Gén manipulált toklász rizs az eredeti gömbölyű helyett, tv paprika, a sok E adalékkal dúsított élelmiszer, édességpótlü mérgek, konyhasóba kálisót tesznek így leszünk sóhiányosak, és azt sujkolják belénk, hogy egyél kevesebb sót!! Na igen, így még több sópótlót adnak a vízhajtóval együtt, ami a maradék sót is kihajtja belőlünk. A sóhiány meg ugyan olyan tünetet okoz, mint a sótöblet. Rossz alvás, szívritmuszavar... Sorolhatnám. Most akkor mit is együnk? Állatokat nem, azzal én sem értek egyet. Növényeket génmanipulálják.... Fénnyel, energiával fogunk táplálkozni? Járt már úgy egy férfi, hogy várandós felesége belehalt a fényevésbe, és a 3 éves kislányát is alig tudták megmenteni. A szója is káros a nem távolkeleti emberek számára, mivel nincs az emésztőcsatornájában lebontó enzimje, mint a távolkeletinek tehéntejet lebontó. Fluórt raknak a fogkrémekbe, ami méreg, kóla is savval egyenértékű méreg. Amerikai rendőrök véres autóbaleset után kólasziruppal oldják fel az úttestről a kiömlött embervért. A legújabb, a bíbortetű nedvével színezik a piros lekváros túrórudit, és a gyerekek alergiásak lesznek rá, kiütésekkel lesz borítva a testük. Stb. stb.
Most légy okos Domonkos!
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 

bablencse

Állandó Tag
Sziasztok, most bukkantam a fórumra. Mindig azon jár az eszem, hogy ki kellene próbálni a vegetáriánus étkezést. Annó 2001-ben megbetegedtem. A bélflórámat tönkretettem az antibiotikummal. Tejcukor allergiám, és refluxom lett. Makrobiotikus táplálkozással próbáltam magam rendbehozni, nagyon kevés hús fogyasztása mellett (amit nem kívántam, sőt undorodtam tőle, de ugye a család unszolása.....) . Életemben ekkor volt a legtöbb energiám. Lelkesedtem, mindenbe belefogtam, élveztem a kreativitást. Egy esti gimnázium elvégzése közben csúszott ki a lábam alól a talaj. Nem volt időm tervezni, főzni, így visszatértem ahhoz az étkezéshez, ami megbetegített. Immár 8 éve akarok újból változtatni, de úgy látszik, engem csak egy komoly seggbebillentés (betegség), tud befolyásolni. Nagyon szeretném, ha ez az állandó gondolat, egy komoly elhatározásba menne át.
Egyébként az állatvédelem ügye sem áll távol tőlem.
Szép álmokat !
 

bablencse

Állandó Tag
A kérdésed jogos.
A helytelen táplálkozás miatt az immunrendszerem nagyon legyengült. A szervezetem elsavasodott. A testi tüneteim is mind vitaminhiányra utaltak, amire csak később jöttem rá, miután beleástam magam a témába. (A szájszeglet repedezése, a körmök töredezése-fehér vonalkák megjelenése, a haj kezelhetetlensége-kopaszodás-töredezés-korpa, iszonyatos bőrszárazság-élettelen bőrszín.........., kedvetlenség, fásultság, memóriazavar......) A "bomba" előbb-utóbb robbant volna. Úgy érzem így visszagondolva, hogy a végső lökést az antibiotikum szedése adta meg, ami után már nem volt kérdéses, hogy változtatnom kell.
 

1958

Állandó Tag
Ki mit gondol erről?

[video=youtube;v_qYD0wBUZo]http://www.youtube.com/watch?v=v_qYD0wBUZo[/video]
Szia!

Engem nagyon megrázott!!! Szomorú, hogy ilyen dolgok előfordulhatnak!!! Valahogy úgy van amiről nem tudunk az nem fáj, de ha netán magunkat a helyükbe képzeljük mindent másképp látunk!!! Amit innen esetleg tudunk értük tenni az a gyógyító energia küldése. A változás elindulásának kérése.

Fénnyel teli áldott szép napot kívánok.:Kati
 

1958

Állandó Tag
A kérdésed jogos.
A helytelen táplálkozás miatt az immunrendszerem nagyon legyengült. A szervezetem elsavasodott. A testi tüneteim is mind vitaminhiányra utaltak, amire csak később jöttem rá, miután beleástam magam a témába. (A szájszeglet repedezése, a körmök töredezése-fehér vonalkák megjelenése, a haj kezelhetetlensége-kopaszodás-töredezés-korpa, iszonyatos bőrszárazság-élettelen bőrszín.........., kedvetlenség, fásultság, memóriazavar......) A "bomba" előbb-utóbb robbant volna. Úgy érzem így visszagondolva, hogy a végső lökést az antibiotikum szedése adta meg, ami után már nem volt kérdéses, hogy változtatnom kell.
Szia bablencse!

Minden betegség figyelmeztetés arra, hogy valamit helytelenül teszel. Persze a lelki okokat is számba illik venni mert a háttérben az is ott van, és nem szabad kihagyni, lebecsülni. Engem ezen az úton Dr Bieler Ételben az orvosság című könyve indított el. Hálás vagyok a sok tanításért ami által megértettem szervezetem működését. Változtatni soha sem késő!

Fénnyel teli áldott szép napot kívánok.:Kati
 
Oldal tetejére