Versek, idézetek...

icsi · 2006 November 7

B. Radó Lili: Part

Mint néma csónak parttól az éjszakába,
úgy távolodik lelkemtől a lelked.
Vágyakozásod sötét hullámain
úgy siklik tova s mindig távolabb,
mintha sohase jönne vissza többé.

Tudom, a hajnal hasadását várod,
tudom, a kelő napot köszöntöd holnap.
S míg hívő vággyal tovasiklasz tőlem,
alattad örvény, fölötted vihar van.
Fuss csak, repülj hát, rajta! könnyű csónak.

Ha vágyad örvénylő vizei elsimultak,
vihar múltán, ha nyári nap ragyog,
az örök mámort, majd ha sehol se lelted:
vissza fog térni lelkemhez a lelked,
mert az örök part – mégis – én vagyok.

icsi · 2006 November 7

Székely János

TUDOM ÉN KEDVES...

Tudom én, kedves, hogy sosem leszel
Törvényben sem és bűnben sem a társam.
Tudom, hogy nincs, és már nem is lehet
Jogom, hogy magam életedbe ártsam.

Tudom én, kedves, hogy virágaid
Énnekem már csak bánatot teremtenek.
És mégis boldog és hálás vagyok
Azért, hogy vagy, és azért, hogy szeretlek.

Fellombozol, mint csonka fát a komló.
A legnagyobb rossz és a legnagyobb jó
Vagy énnekem a földön és égen.

Láng vagy mely perzselt míg körülöttem lengett,
De távolabbról éltet és melenget:
Elvesztett társam, megnyert kedvesem.

platon · 2006 November 7

Szakítás

Szabó Lőrinc : Szakítás Tudod mit? Nem védekezem. Nincs rád időm. Hazudj, ravaszkodj, őrjöngj. Mit tegyek? Átnézek rajtad, mint a levegőn. Elég volt annyi éven át remélni és várni kiméletesen; már nem kiméllek: nem is figyelek rád. Vállallak, és léted megszüntetem. Ha barát akarsz lenni, elfogadlak, de kibírlak, mint bármi mást: úgy néztelek, mint elmúlt örömöt, nézlek majd, mint egy sorscsapást. Téged csak a magad fájdalma izgat, ma is csak a dühödnek élsz; nincs rád időm. Majd beszélgetünk újra, egyszer, talán, ha észretérsz.

sztzs · 2006 November 8

Petőfi Sándor - IVÁS KÖZBEN

Hányadik már a pohár?... csak
Ötödik?
Teremt’ ugyse! becsülettel
Működik.
Máskor megfe-felelek kétannyinak:
S lábaim most már öttől is inganak.

Ing a lábam, a nyelvem meg
Elakad –
Torkom a therpomyléi
Szorulat,
Ledionas a bor, mely lecsepege,
Gondolatim Sex... Rex... Xerxes serege.

Sehogy sem t’om kifejezni
Magamat –
Azt hiszitek, hogy talán a
Bor miatt?
Ne higyétek, édes atyámfiai,
Nekem a bor nem szokott megártani.

Nekem a bor hogymikép is
Ártana?
Hát hiába voltam volna
Katona?
Úgy biz, aki fölmarkolta, katona –
Mégpedig bakancsos voltam valaha.

Zöld hajtókás, sárga pitykés
Közlegény...
Egész a közlegénységig
Fölvivém!
Jó: bakancsom hogy hamar lerúghatám;
Még idővel degradáltak volna tán.

Tyű, látjátok, ott az könnyen
Megesik,
Mert a katonai pálya
Fene sik;
Legkivált az olyfélének, mint magam,
Kinek kissé akaratos feje van.

Útmutatást nekem ne is
Adjatok,
Szent Dávid hárfájára sem
Hallgatok!
Orrnál fogva senki engem nem cibál, –
Azt cselekszem, ami tetszik... tudja Pál,
Mit kaszál.

... Eh, de én itt egyre-másra,
Mint malom,
Csak darálok, csak darálok,
S szomjazom.
Adjatok bort! a malom jól nem megyen:
Hogyha nincs nedv, ami hajtsa, bőviben.

Hadd igyam hát! hogy forogjon
Kerekem –
Meg sem állok, csak a kancsó-
Feneken.
Bárha mindjárt – amint Falstaff szólana –
Bárha, mondom, egy mérföldig tartana.

Hol is hagytam?... tudj’ a gólya...
Úgy igaz!
A malom volt az utósó...
Vagy nem az?
Mit is mondtam a malomról... én bizon
Hogyha présbe csavarítnak sem tudom.

Annyi szent: a szemem héja
Oly nehez,
Mint malomkő... tán az álom
Környekez.
Elég is ma a tivornya, ágyba hát!
Álmadozzuk folytatását... jó’jszakát!
(Debrecen, 1844. január–február.)

Hallgasd meg a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban!</STONG>

barna1 · 2006 November 9

Sziasztok, ha esetleg keresztény versek érdekelnek benneteket, akkor ajánlom a www.ebredes.hu oldalt, (minden cigány a maga lovát dícséri

), ott van egy kultúra rovat, azon belül verstár, jó böngészést!!!

garphi · 2006 November 9

PETŐFI SÁNDOR – A BOROZÓ
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com

ffice

ffice" /><o

> </o

>
Gondüző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondüző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem. <o

></o

>

És mit ámultok? ha mondom,
Hogy csak a bor istene,
Akit én imádok, aki
E kebelnek mindene. <o

></o

>

És a bor vidám hevében
Füttyentek rád, zord világ!
Szívemet hol annyi kínnak
Skorpiói szaggaták. <o

></o

>

Bor taníta húrjaimra
Csalni nyájas éneket;
Bor taníta elfeledni,
Csalfa lyányok, titeket. <o

></o

>

Egykor majd borocska mellől
A halál ha űzni jő:
Még egy korty – s nevetve dűlök
Jégöledbe, temető!<o

></o

>

sztzs · 2006 November 9

Ady Endre - Ember az embertelenségben

Szivemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.

És most mégis, indulj föl, erőm,
Indulj föl megintlen a Földről!
Hajnal van-e, vagy pokol éjfél?
Mindegy, indulj csak vakmerőn,
Mint régen-régen cselekedted.

Ékes magyarnak soha szebbet
Száz menny és pokol sem adhatott:
Ember az embertelenségben,
Magyar az űzött magyarságban,
Újból-élő és makacs halott.

Borzalmak tiport országútján,
Tetőn, ahogy mindég akartam,
Révedtem által a szörnyüket:
Milyen baj esett a magyarban
S az Isten néha milyen gyenge.

És élni kell ma oly halottnak,
Olyan igazán szenvedőnek,
Ki beteg szívvel tengve-lengve,
Nagy kincseket, akiket lopnak,
Bekvártélyoz béna szivébe
S vél őrizni egy szebb tegnapot.

Óh, minden gyászok, be értelek,
Óh, minden Jövő, be féltelek,
(Bár föltámadt holthoz nem illik)
S hogy szánom menekülő fajtám.

Aztán rossz szivemből szakajtván
Eszembe jut és eszembe jut:
Szivemet a puskatus zúzta,
Szememet ezer rémség nyúzta,
Néma dzsin ült büszke torkomon
S agyamat a Téboly ütötte.

S megint élek, kiáltok másért:
Ember az embertelenségben.

1916. szeptember

Hallgasd meg a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban, Latinovits előadásában!

Radványa · 2006 November 10

vers

William Shakespeare

Színház az egész világ
(Az "Ahogy tetszik"-ből)

.... Szinház az egész világ,
és színész benne minden férfi és nő;
fellép s lelép; s mindenkit sok szerep vár
életében, melynek hét felvonása
a hét kor. Első a kisded, aki
dajkája karján öklendezik és sír.
Aztán jön a pityergő, hajnalarcú,
táskás nebuló: csigamódra és
kelletlen mászik iskolába. Mint a
kemence, sóhajt a szerelmes, és
bús dalt zeng kedvese szemöldökéről.
Jön a párduc-szakállú katona:
cifra szitkok, kényes becsület és
robbanó düh: a buborék hirért
ágyúk torkába bú. És jön a bíró:
kappanon hízott kerek potroh és
szigorú szem és jólápolt szakáll:
bölcseket mond, modern közhelyeket,
s így játssza szerepét. A hatodik kor
papucsos és cingár figura lesz:
orrán ókula, az övében erszény,
aszott combjain tágan lötyög a
jólvasalt dendi-nadrág; férfihangja
gyerekessé kezd visszavékonyodni,
sípol, fütyűl. A végső jelenet,
mely e furcsa s gazdag mesét lezárja,
megint gyermekség, teljes feledés,
vak, süket, buta megsemmisülés.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>

sztzs · 2006 November 10

Radnóti Miklós

Hallgasd meg a verset a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban!

Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a hazfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nekem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
es ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
mig jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

1944. január 17.

</TD></TR></TBODY></TABLE></CENTER>

platon · 2006 November 10

Szép Ernő Az új mandula Nézd oly halványzöld a tokja Mint golfpályán a szoknya S bent az ájult sárga héjja S ez az álomfehér teste Te vagy ilyen este, este

bocijoci · 2006 November 11

Remenyik: Nem nyugszunk bele

http://www.gemenc.hu/sajtoklub/Remenyik S_Nem nyugszunk bele.mp3

sztzs · 2006 November 12

Kosztolányi Dezső: Mint aki a sínek közé esett...

Mint aki a sínek közé esett...
És általérzi tűnő életét,
míg zúgva kattog a forró kerék,
cikázva lobban sok-sok ferde kép,
és lát, ahogy nem látott sose még:
Mint aki a sínek közé esett...
a végtelent, a távol életet
búcsúztatom, mert messze mese lett,
mint aki a sínek közé esett:
Mint aki a sínek közé esett -
vad panoráma, rémes élvezet -
sínek között és kerekek között,
a bús idő robog fejem fölött,
és a halál távolba mennydörög,
egy percre megfogom, ami örök,
lepkéket, álmot, rémest, édeset:
Mint aki a sínek közé esett.

Hallgasd meg a verset a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban!

icsi · 2006 November 12

WALT WHITMAN
HALLOTTALAK: ÜNNEPI, ÉDES HANGJA AZ ORGONÁNAK

Hallottalak: ünnepi édes hangja az orgonának, amikor a múlt vasárnap reggel a templom mellett mentem el,
Hallottalak őszi szél, amikor jártam az alkonyi erdőt és hosszan elnyújtott sóhajtásod olyan gyászolón zúgott fölöttem,
Hallottam az operában a tökéletes olasz tenort, - hallottam kicsengeni a kvartettből a szopránt,
... Szívem szerelme - téged is hallottalak, - halk, mormoló hangot csuklódon át! - lágyan fejemre téve,
Mikor minden csendes volt s ütered kis csengőket zendített a múlt éjjel fülem alatt.

(Pásztor Árpád fordítása)

Kinszi · 2006 November 12

Dsida Jenő: Ha...
Istenem!
Ha ez a hullott tömérdek levél
lehervadt, meghalt gyűlöletünk volna...

Istenem!
Ha ez a csöndes permeteg eső
szemünkbe-futó örömkönnyünk volna...

Istenem!
Ha ez a sűrű tejüveges köd
békélt tűzhelyek füstgomolya volna...

Istenem, Istenem!
Ha ez a vad szél a vágyott Szabadság
könnyebbült, tiszta lélegzete volna...

allegro · 2006 November 14

A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely öröktől fogva az övé,
és soha másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Pilinszky János

sztzs · 2006 November 14

Reményik Sándor: Nem nyugszunk bele

Téli szél a tar ágakat fújja,
Mint az Isten égre tartott ujja,
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagyvilágon.

Elvették, s most véle nagyra vannak,
Törött, véres kardját a magyarnak;
De míg minden nép a sírját ássa,
Van szava, hogy világgá kiáltsa:

Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk,
Csak mi, csak mi emeljük fel fejünk,
Tiporhatják szűz tiszta igazunk,
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk!

De hirdessük gúzsba kötött kézzel,
Sebes ajakkal, lázadó vérrel,
Idézve menny s pokol hatalmait:
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt!

Kezünk bár nem pihen a kardvason,
A szíveinkben nem lesz nyugalom,
Jöhetnek jövő századok, s megint
Csak felszakadnak régi sebeink.

E sebek és e fájdalom örök,
Ettől vonaglik minden magyar rög,
Ettől vérez ki majd nyomunkba hág,
Ettől nem gyógyulnak az unokák.

Ősi erdők ettől súgnak-búgnak,
Ettől reszket lelke minden zugnak,
Puha szivek kővé ettől válnak,
Kemény kövek élő szívként fájnak.

Amíg élünk, ettől fájunk-égünk,
Sírban ettől nem lesz pihenésünk,
Ettől szorul a kezünk ökölbe,
Ettől sír a gyermek anyaölben,

Fenyőmadár behavazott fákon,
Száraz haraszt téli pusztaságon,
A folyók, fák, a füvek szelleme,
Minden süvít:
MI NEM NYUGSZUNK BELE!

Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet,
Trianonig lobogjon üzenet,
Hogy megroppant bár karunk ereje,
NEM NYUGSZUNK BELE!
NEM NYUGSZUNK BELE!

</PRE>

</PRE>

melyben hallható a következő dal is:

</PRE>
Magyarország (dalszöveg)

"Téli szél a tar gallyakat fújja,
Mint az Isten égre tartott ujja.
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagyvilágon.
Elvették, s most véle nagyra vannak,
Törött, véres kardját a magyarnak.
De míg minden nép a sírját ássa,
Van szava, hogy világgá kiáltsa.
Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk,
Csak mi, csak mi emeljük fel fejünk!
Tiporhatják szűz-tiszta igazunk,
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk!
De hirdessük gúzsba kötött kézzel,
Sebes ajkkal, lázadó vérrel,
Idézve menny, pokol hatalmait,
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt.
Kezünk bár nem pihen a kardvason,
A szíveinkben nem lesz nyugalom.
Jöhetnek jövő századok,
S megint csak felszakadnak régi sebeink.
E sebek és e fájdalom örök,
Ettől vonaglik minden magyar rög,
Ettől vérez, ki majd nyomunkba hág,
Ettől nem gyógyulnak az unokák.
Tátra-erdők ettől zúgnak, búgnak,
Ettől reszket lelke minden zugnak,
Puha szívek kővé ettől válnak,
Kemény kövek élő szívként fájnak.
Amíg élünk, ettől fájunk, égünk,
Sírban ettől nem lesz pihenésünk,
Ettől szorul a kezünk ökölbe,
Ettől sír a gyermek anyaölbe'.
Fenyőmadár behavazott fákon,
Száraz haraszt téli pusztaságon,
A folyók, fák, a füvek szelleme;
Minden süvít: mi nem nyugszunk bele!"

Őseinknek véres kardja mutasd nekünk az utat,
Honfoglaló magyaroknak utódai hullanak.
Harcosaid kiűzték földünkről az idegent,
Dicső néped visszahív, újra zengi a neved.

Ó, Magyarország, miért nem süt már rád a Nap?
Ó, Magyarország, miért vagy boldogtalan?
Ó, Magyarország, ha te is érzed, amit én,
Jó lenne már végre, ha felébrednél!
Ébredj fel!

Történelmünk kezdetétől nagyok voltunk, s híresek,
Kalandozó hadjáratunktól Európa rettegett.
S nézd meg, hogy mivé lettünk, mit hoztak a századok?
Bosszúra csak bosszú, s hatalomra a lázadók.

Ó, Magyarország, miért nem süt már rád a Nap?
Ó, Magyarország, miért vagy boldogtalan?
Ó, Magyarország, ha te is érzed, amit én,
Jó lenne már végre, ha felébrednél!
Ébredj fel!

"Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet,
Versailles-ig lobogjon az üzenet,
Hogy megroppant bár karunk ereje,
Nem nyugszunk bele! Nem nyugszunk bele!"

Ó, Magyarország, miért nem süt már rád a Nap?
Ó, Magyarország, miért vagy boldogtalan?
Ó, Magyarország, ha te is érzed, amit én,
Jó lenne már végre, ha felébrednél!
Ébredj fel!

Hallgasd meg a minden, ami HANGOS PRÓZA topicban a verset és a beleépített dalt is!

</PRE>

Kinszi · 2006 November 15

Elizabeth Barrett-Browning<o></o>

Mondd újra<o></o>

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb<o></o>

nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal, s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el, és kétség borong <o></o>

nyomában. Ismételd... szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?<o></o>

mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj;
de ne feledd, hogy némán is szereess<o>!</o>

(fordította: Babits Mihály)

sztzs · 2006 November 16

Ady Endre -Intés az őrzőkhöz

Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Csillag-szórók az éjszakák,
Szent-János-bogarak a kertben,
Emlékek elmult nyarakon,
Flórenc nyarán s összekeverten
Bucsúztató őszi Lidónak
Emlékei a hajnali
Párás, dísz-kócos tánci termen,
Történt szépek, éltek és voltak,
Kik meg nem halhatnak soha,
Őrzött elevenek és holtak,
Szivek távoli mosolya,
Reátok néz, aggódva, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.
Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.
Oly szomorú embernek lenni
S szörnyüek az állat-hős igék
S a csillag-szóró éjszakák
Ma sem engedik feledtetni
Az ember Szépbe-szőtt hitét
S akik még vagytok, őrzőn, árván,
Őrzők: vigyázzatok a strázsán.

Hallgasd meg Latinovits előadásában, a minden, ami HANGOS PRÓZA ‎topicban!

sztzs · 2006 November 16

József Attila: Csak az olvassa

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós, mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.

1937. május-június

hallgasd meg a minden, ami HANGOS PRÓZA ‎topicban!

sztzs · 2006 November 16

HALLGASD MEG A minden, ami HANGOS PRÓZA TOPICBAN!

Versek, idézetek...

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Új tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Állandó Tag

Hasonló témák