Sírj csak költő…
Sírj csak költő, zokogjon tollad!
Könnyeid legyenek a
tinta, lelked legyen a
papír, ha semmi sincsen.
Írj csak, hiszen mást úgysem tehetsz!
Légy szomorú énekes,
a halál és a bánat
veszett, dühödt dalnoka!
Kezed kényszerűen, de járjon!
Elveszett számodra régen
az összes gyönyörű álom.
Aludnod hát felesleges.
Magadnak írj, más úgyse hallja!
Múzsád legyen a csend, a zaj!
És a vihogó lányokat
szeresd, ha most más nem akad!
Sírj költő, zokogjon a tollad!
A napok markodból ki-
hullnak, percekké lesznek.
Nem kell senkit szeretned.
Téged sem szeretett senki régen,
és nincsen számodra már
csillag az esti égen;
csupán könnyező felhő.
Kezed kényszerűen meg ne álljon!
Írd le bánatod! Tudja
mindenki meg annak nevét,
aki téged százszor bántott!
Valaki egyszer veled zokog,
s megcsókolja a homlokod.
Fogadd el, mert majd őneki
írod a végakaratod.
Sírj csak költő…
Sírj csak költő, zokogjon tollad!
Könnyeid legyenek a
tinta, lelked legyen a
papír, ha semmi sincsen.
Írj csak, hiszen mást úgysem tehetsz!
Légy szomorú énekes,
a halál és a bánat
veszett, dühödt dalnoka!
Kezed kényszerűen, de járjon!
Elveszett számodra régen
az összes gyönyörű álom.
Aludnod hát felesleges.
Magadnak írj, más úgyse hallja!
Múzsád legyen a csend, a zaj!
És a vihogó lányokat
szeresd, ha most más nem akad!
Sírj költő, zokogjon a tollad!
A napok markodból ki-
hullnak, percekké lesznek.
Nem kell senkit szeretned.
Téged sem szeretett senki régen,
és nincsen számodra már
csillag az esti égen;
csupán könnyező felhő.
Kezed kényszerűen meg ne álljon!
Írd le bánatod! Tudja
mindenki meg annak nevét,
aki téged százszor bántott!
Valaki egyszer veled zokog,
s megcsókolja a homlokod.
Fogadd el, mert majd őneki
írod a végakaratod.
Sírj csak költő, zokogjon tollad!
Könnyeid legyenek a
tinta, lelked legyen a
papír, ha semmi sincsen.
Írj csak, hiszen mást úgysem tehetsz!
Légy szomorú énekes,
a halál és a bánat
veszett, dühödt dalnoka!
Kezed kényszerűen, de járjon!
Elveszett számodra régen
az összes gyönyörű álom.
Aludnod hát felesleges.
Magadnak írj, más úgyse hallja!
Múzsád legyen a csend, a zaj!
És a vihogó lányokat
szeresd, ha most más nem akad!
Sírj költő, zokogjon a tollad!
A napok markodból ki-
hullnak, percekké lesznek.
Nem kell senkit szeretned.
Téged sem szeretett senki régen,
és nincsen számodra már
csillag az esti égen;
csupán könnyező felhő.
Kezed kényszerűen meg ne álljon!
Írd le bánatod! Tudja
mindenki meg annak nevét,
aki téged százszor bántott!
Valaki egyszer veled zokog,
s megcsókolja a homlokod.
Fogadd el, mert majd őneki
írod a végakaratod.
Sírj csak költő…
Sírj csak költő, zokogjon tollad!
Könnyeid legyenek a
tinta, lelked legyen a
papír, ha semmi sincsen.
Írj csak, hiszen mást úgysem tehetsz!
Légy szomorú énekes,
a halál és a bánat
veszett, dühödt dalnoka!
Kezed kényszerűen, de járjon!
Elveszett számodra régen
az összes gyönyörű álom.
Aludnod hát felesleges.
Magadnak írj, más úgyse hallja!
Múzsád legyen a csend, a zaj!
És a vihogó lányokat
szeresd, ha most más nem akad!
Sírj költő, zokogjon a tollad!
A napok markodból ki-
hullnak, percekké lesznek.
Nem kell senkit szeretned.
Téged sem szeretett senki régen,
és nincsen számodra már
csillag az esti égen;
csupán könnyező felhő.
Kezed kényszerűen meg ne álljon!
Írd le bánatod! Tudja
mindenki meg annak nevét,
aki téged százszor bántott!
Valaki egyszer veled zokog,
s megcsókolja a homlokod.
Fogadd el, mert majd őneki
írod a végakaratod.