Versek

kompresszor

Állandó Tag
Állandó Tag
Égszínkék álom


Többé már nem látlak,tudom,
s lelkem már sötét lett,akár a korom,
Meg meg mar a magány,emléked kínoz,
álmomban velem vagy,s érintésed hívom.
Hiányzik minden szó,ajkadról egy csók,
tekinteted,mely maga az égbolt.

Tested éltető melegét,már nem érzem,
holt jelenemben,jéggé fagyott szívem.
Szeretnék szeretni,de csak is téged,
szerelmed tüzében,engedd hogy elégjek.
Taszíts a mélybe,s hozz ki a pokolból!
Mint isten az embert,a porból.

Kezeid közt,meghalni,szép is volna,
utolsó szavakat,a te ajkad súgna.
Eladnám a lelkem,földi szerelmedért,
testemből az életet,s a vért.
Csak te voltál nekem,fáj még a sebem,
égszínkék szemed,már soha nem lesz velem.

Bűnös vagyok,mint minden ember,
létem csak pislog,romokban hever.
Vallomás ez,melyet tán soha sem olvasol,
ahogy már kezem sem karol.
Légy boldog,örök szerelemben,
s boldog lesz minden könnycsepp,
mely csillog szememben.
 

kompresszor

Állandó Tag
Állandó Tag
Álmok vándora

Többé már nem látlak,tudom,
s lelkem már sötét lett,akár a korom,
Meg meg mar a magány,emléked kínoz,
álmomban velem vagy,s érintésed hívom.
Hiányzik minden szó,ajkadról egy csók,
tekinteted,mely maga az égbolt.

Tested éltető melegét,már nem érzem,
holt jelenemben,jéggé fagyott szívem.
Szeretnék szeretni,de csak is téged,
szerelmed tüzében,engedd hogy elégjek.
Taszíts a mélybe,s hozz ki a pokolból!
Mint isten az embert,a porból.

Kezeid közt,meghalni,szép is volna,
utolsó szavakat,a te ajkad súgna.
Eladnám a lelkem,földi szerelmedért,
testemből az életet,s a vért.
Csak te voltál nekem,fáj még a sebem,
égszínkék szemed,már soha nem lesz velem.

Bűnös vagyok,mint minden ember,
létem csak pislog,romokban hever.
Vallomás ez,melyet tán soha sem olvasol,
ahogy már kezem sem karol.
Légy boldog,örök szerelemben,
s boldog lesz minden könnycsepp,
mely csillog szememben.
 

kompresszor

Állandó Tag
Állandó Tag
Csak is én

Tavasz ébredésével születtem,ég és föld között,
újjá született lelkem,testbe öltözött.
Vágtattam,hamvaimból kelve,nem vagyok már vén,
nem értheti senki,csak is én.

Játszottam önfeledten,egyedül,nagyokat esve,
könnyeket ejtve,mindentől messze.
Édeni meztelen bőrömre borult,a napfény,
nem érezhette senki,csak is én.

Felnőttem,s már nem játék a világ,
megtörik az ember,mint lomb rejtekében az ág.
Titkon hull könnyem most is,marja szemem a bűnös kén.
ezt nem veti meg senki,csak is én.

Ráncokat vés arcomra,az idő múlása,
rám ugyan úgy,mint mindenki másra.
Öröm és bánat ölel,s a sír lesz a remény,
ujjra kezdhetek mindent,nem más,csak is én,csak is én
 

kompresszor

Állandó Tag
Állandó Tag
Az én országom

Szép ország az enyém,szabad mint a szél,
nem ontatik vér,s még a holt is él.
Magas hegyek ölelésében ringadozik,halkan csábít
fényben ragyog,míg a hold fölötte ásít.

Éhező bűn,és nem létező nyomor,
minden nap,békés ünnepi tor.
Örök szerelem születik,minden éjszakán,
boldogság madarak éneke szól,a kerti fán.

Gyermeki csoda,ahogy a napfény az égre feszül,
éltető melege,az álombirodalomra terül.
Szemeid előtt a királyság,lelkedben a trónja,
büszke ember lennél,ha szived helyén volna.

Csillag fátylas estéken ér az éjj,
halandó létedben,istenien élj.
Télen is virág nyílik minden ágon,
mert az élet,az én országom.
 

kompresszor

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ébredés bárkája

Tettre készen,a néma csendből ébredek,
mint pusztító hurrikán karjai,roppantom a vétkeket.
Sebet ejtenek szavaim,lelked vére cseppen,
lázad az író,s meg nem retten.

Bujkáló titok,ismeretlen bölcsesség,
áldott alkotókban,föld és ég.
Égető tűz dühével,szabadul ki haragja,
s földet rengető erővel kong,az ítélet harangja.

Minden betűm,menny és pokol szülötje,
kell hogy valaki szeresse,vagy megvetve üldözze.
Megpihenek néha,hogy ne írjak hiába,
hogy a vers,magát a szívedbe berágja.

Éld át a mocskot,kéjjel érjen a mámor,
tudd milyen a gyenge,s míly nagy a bátor.
Bárhol is tép meg,a mulandóság kegyetlen szele,
talpra állok,nem torpanhat meg a művész keze.

Porszem vagyok csupán,de oly nagy a sivatag,
elbukhatnék,mert mindig lesz,ki új szobrot farag.
Nehéz tisztán látni,a küzdelmek mezejét,
van hogy tömegsírt rejt,a virágzó rét.

Ádáz ellenségekben szunnyadó,vérszomjas farkasok,
üvöltenek,s én csak hallgatok.
Miért kiáltsak?A némaság az én hangom,
papírra vetett erős várfal mögött,a lelkem csak rom.

Apám a szenvedés,anyám a magányos lét,
testvérem a világ,s az otthonom minden árnyék.
Isten óvta bárkát építek,mágikus szavakból,
nem vagyok próféta,csak az ki hozzád,szívből szól.
 

kompresszor

Állandó Tag
Állandó Tag
Magány

Bolond ez a szív,folyton csak fáj,
megdobban,s menni muszáj.
Búsan jön az álom,ha nem keresik,
megroskad némán,elkeseredik.
Elnyeli az életet a magány,
nyomasztó üresség vár,minden éjszakán.

Rideg szikla lesz a lélek,
kínokat vésnek rá,az unalmas évek.
Elfolytott mondanivalók,és érzések,
néma válaszok s fel nem tett kérdések.
Hallgatag nappalokból,ébred az est,
szemek mélyén,a tekintetre könnyeket fest.

Zuhogó esőben,dühöngő szél,
még sincs ádázabb egy fájó szívnél.
Tetőkön lecsorduló víz,a szerelem,
halkan áztat,s lefolyik az ereszen.
Sár és pocsolya,csupán mi marad,
s várni,az imádott Kék madarat.

Vágyakra vágyva,gyógyul a nincstelen,
figyel,pedig szivesen átnézne mindenen.
Lakatlan kastélyban porosodó remény,
polcon pihenő,szerelmes költemény.
Ez vagyok én,a magány fogja,
kinek szívét,egyszer tán valaki beragyogja.
 

kompresszor

Állandó Tag
Állandó Tag
Évszakok

Kilépve a szabadba,megölel az ártatlan napfény
éltető kegye,
hogy szerelmesen melengető érintését hűs lelkem
részévé tegye.
Karjaimba omlik,mint egy forró testű,
kéjtől égő lány,
színpompával él szemem tükrén,ékesen ragyogva,
mint szivárvány az ég ajkán.


Égető hőségben,szelíden úszkáló,
délibábos tájkép,
selymesen tapint a kecsesen játszó szellő,
amint egy árnyék rám lép.
Ezernyi ágából szívem mélyéig szikrázik a nap,
s éledezik a hant,
fényből feszülő húrokon,igéző dallamot hallat,
az égi lant.

Haldokló színekkel fest már a teremtő,
a fáradt művész keze,
fák lombjáról sodorja az életet,az elmúlás,
s a végzet rideg szele.
Elmossa a kései hideg eső a nyár édes,
zamatokkal teli ízét,
a természet lassan vetkőző,s már meztelen külseje,
súgja a pihenő hírét.

Mennyekből hulló,vakító fehér szirmok,
csend s nyugalom,
hosszasan nézni,ahogy lepel alá bújik a végtelen,
értékes jutalom.
Magasból csüng alá, a fényt szóró üveges jégcsap,
egy csepp víztől is hízik,
havazás idején élő, téli álmok virága,
mely tavasszal elnyílik.
 

kompresszor

Állandó Tag
Állandó Tag
Éjjel a vadonban

Farkasok vérfagyasztó üvöltésétől,
visszhangzik a távol,
megbabonázott ösztönökkel játszó,
teliholdas mámor.
Érintetlen völgyek mélyéből indul,
a szabadság szele,
életre kel a félelem s elragad,
egy íratlan mese.
Nincsenek pártfogó,reményt adó istenek,
csak szorongató éberség,
láthatatlan szelleme van mindennek,s nem tudni,
hol a kezdet és a vég.

Égig érő marcona fenyvesek,hegyoldalba bújva,
lassan mozgó árnyak,
halkan csapkodó szárnyak,a felkelő nap előtt,
prédára várnak.
Alacsonyan kúszó köd,földre szált fellegek,
s márványos éjszaka,
szemek előtt,rémisztő holt birodalom,
életre hív az éj szava.

Erőteljesen lüktető szív,jéghideg lehelet,
libabőrös borzongás,
homályos káprázat, s tompa látomás,
mely mélyebbre,mélyebbre ás.
Esztendők emlékével csiszolt köveket hord,
a csillogó patak vize,
izzó szemeket,s vicsorgó fogak szomját,
mossa messzire.
Ropogó levelek,reccsenő gallyak a senki földjének,
koromsötét avarán.
s elcsendesül az ismeretlen vadon,minden nap,
minden hajnalán.
 

kompresszor

Állandó Tag
Állandó Tag
Égi takaró

Felnézek az égre,miközben álmot hoz az est,
csillagokkal borított takarót fest.
Hullámzó felhők mögül, imád a hold,
elsötétült hazádra, fényt hord.

Az égi tenger mélyén jár gondolatom,
gondjaimat űzhetem, s vágyaimat megfoghatom.
Egy vagyok a világgal,a végtelennel,
ölelem a létezést,a két kezemmel.

Vénusz igéző szikrája,elcsábít,
szerelem a szó,melyet lelkemre rá írt.
Kéjesen ringadoznak az erdők,
míg Vénuszhoz simulnak a felhők.

Oly szépek a csillagok,mindegyik más,
mégis egyforma,a mennyei ragyogás.
Pont olyanok mint az ember,
együtt,békésen ragyogunk majd egyszer.
 

kompresszor

Állandó Tag
Állandó Tag
Misztikus lélek (IKU)

Veled van
tudod és érzed,
félsz tőle.

Nem kell hit,
csak nyitott elme
a kapu.

Megérint,
de nem akarod.
Miért nem?

Benned van,
vár rád amíg kell,
nem vész el.

Alakul,
veled fejlődik.
Vedd észre!

A tested,
nem más csak börtön,
vezekelsz.

Győzni kell,
urald a börtönt!
Több leszel.

Sikerül,
hiszen ember vagy,
lelked van.
 

kompresszor

Állandó Tag
Állandó Tag
Az ember alkonya

Vajon mikor éli az ember,lelke alkonyát?
Annyiszor örül,s fojtja el vérszomját.
Dühöngene néha,vagy örömében sírna,
angyalokkal beszélne,aztán démonokat hívna.

Mikor borul az elme,mély sötétségbe?
Hogy félelmeit leküzdje,s magasabb szintre lépjen.
Elönti a testet az állati ösztönök vágya,
hová vezet vajon,a sors kanyargó vágánya?

Tétlenül nézel a gondterhelt szemekbe,
némán állsz,merengsz remegve.
Tennél a szenvedőért,de nem tudsz,
hisz te is, a kínok elöl futsz.

Mindenki a saját kozmoszát építi,
erőddé formálja,de nem szépíti.
Csillogó tó helyett,csinál egy pocsolyát,
s titokban éli, lelke alkonyát.
 

kompresszor

Állandó Tag
Állandó Tag
A vers én vagyok

Versekben teremtek,sorokban az élet,
írom a jövőt s a haldokló emléket.
Mosolyogsz,merengsz és könnyeket ejtesz,
színpadra viszlek,vagy nyugalomba rejtlek.

Szemed tükrén,szívbe véset fájdalom,
bűnökkel együtt a szűz lelket is átadom,
Velem utazol, végtelen tájakon,
évszakokon át,keresztül a gátakon.

Madár ként szárnyalom be az eget,
s lehozom a fellegeket.
Szerelem és elválás,kétségek vihara
otthona a távol, s az édes haza.

Versekben hagyok egy darabot magamból,
gondolatom,elmédben barangol.
Szeresd amit érzek,ennyit akarok!
Hisz a vers,én vagyok.
 

kompresszor

Állandó Tag
Állandó Tag
Álom vagy valóság

Oly szép a szó,a pillantás,a lét,
ábrándozok rólad,s nincs tét.
Behunyt szemmel,sóvárogva rád gondolok,
várom a percet,mikor kéz a kézben sétálgatunk

Karjaim közt nyíló virág leszel,
angyal,ki ajkamra csókot lehel.
Csak nézel, némán csendben,
s én elveszek,beszélő szemeidben.

Nézem ahogy rád lel az álom,
vártalak,és most az utam veled járom.
Rólad álmodok,s veled ébredek,
összebújva, mint a halhatatlan hegyek.

Jó téged szeretni,
ha akarnálak se tudnálak feledni.
Eggyé gyúrt minket a szerelem,
te vagy az életem,a jövőm s a mindenem.
 

kompresszor

Állandó Tag
Állandó Tag
Tükrök művésze


Művész vagyok,
írok,rajzolok,átjár a zene.
S nem harcolok,
csak alkot lelkem keze.

Üres az elmém,
nem tolonganak a gondolatok.
Tollamat emelném,
S már tudom mit alkotok.

Álarcot nem húzok,
műveimben a világom közepe.
Feléd nyúlok,
bennem minden ember bánata,és öröme.

Nézek rád mint a tükör,
veled mozdulok.
Hagyok hátra nyugalomból s dühből,
ha meguntál elfordulok.

Mint isten ostora,
lecsap rád papírra vetett szavam.
Lehetek ostoba,
leírom azt is amit nem szabad.

Én,te vagyok,
megütnél a tiszta igazságért.
A pofont magadnak adod,
amit a művész rendületlenül rád mért.
 

matyin

Állandó Tag
Állandó Tag
Kányádi Sándor

Valaki jár a fák hegyén

valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselõ félelem
kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy
sötétlõ maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszületõ csillagon
valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem
 

Nóra-Flóra

Állandó Tag
Állandó Tag
Federico Garcia Lorca: Így igaz

*************************

Hej, de kutya nehéz

ennyire szeretni téged!



Fáj bele a levegő is,


a szívem, s a


sapkám széle.



Ki venné meg tőlem ezt a


szallagocskát, ezt a kéket,


s ezt a fehér szállal hímzett


búbánatot keszkenőnek?



Hej, de kutya nehéz dolog


ennyire szertni téged!





( András László fordítása )

***********************
 

miskolci Eva

Állandó Tag
Állandó Tag
Gavallér János:Örökkön örökké


Tudom, mindenkibe szerelmes az Isten,
mindenki tolja a mindenség szekerét!
Az elsőtől az utolsóig meggörnyedt
a hát, az idő: Életre nőtt csökevény.

Tudom, mindenkibe szerelmes az Isten,
mindenki tolja a mindenség szekerét!
Mindenkit, minden út a végtelenbe visz,
legyen bár benne kétség, vagy végtelen hit!

Tudom, mindenkibe szerelmes az Isten,
mindenki tolja a mindenség szekerét!
Semmitől bukdácsol időnként a lélek,
a Sátán sír, mert a testforma végtelen:

Bár legyen Ő, száz évek főbirtokosa,
-övé a test-, de a lélek hallhatatlan,
az igazság szent, a lélek hallhatatlan,
övé a test, mert szíve lakhatatlan!

Tudom, mindenkibe szerelmes az Isten,
mindenki tolja a mindenség szekerét!
Ne félj: NINCS KEZDET ÉS VÉG! Minden örökkön
örökké él! Ne félj, a vég csak a kezdet,
minden örökkön örökké él!
 

Mirian

Állandó Tag
Állandó Tag
Marasztaló

marasztalo.jpg



<big>Mirian: Marasztaló

Hideg csend-tartalék
Feszül a város felett
Néhány csillagkép
Odafenn fázón remeg.
Így, éjnek idején
Bennem még
Nem álmos a gondolat.
Ma itt pásztázott a fény
Napot hozva fölém
S az ablak előtti fagy
Pajzsára olvadt
Egy szép remény...
Tán holnap már Tavasz!
Így, most éjnek idején
Marasztal az emlék
Mely frissen, üdén
Varázsolt elém
Téged...s már érzem
Minden illatod!
Ejh' de ne siess mégse
Hisz e fehér télre
Akkor várhatok megint
Ki takarná be
Ily puhán álmaim...</big>
 

csebura

Új tag
Tamás Péter:
Nyisd ki nagyra szemeidet!

Nyisd ki nagyra szemeidet:
előtted landol a napsugár.
Felmelegíti a földeket,
tágul a térrel a láthatár.
Minden, mit építünk: kártyavár
s biztos, mit érzünk: a rejtelem.
Felhők peregnek, mint a film,
ahogy áramlik létünk, e telt elem.
 

csebura

Új tag
Tamás Péter:
Kígyónak kertjében

Kígyónak kertjében lézengek réveteg’.
Megmarta ujjamat. Megitta véremet.
Szemembe sziszegte telve életemmel:
„Elvegyül majd benned fény a félelemmel.”
 
Oldal tetejére