Verseljünk mindannyian.Saját verseink:)

Vers a versmondóról

Szép magyar szó. Kimondani de jó. Ha kimondom, boldog vagyok mert értem, hát ezt is megértem. De tényleg finom a csók mit te adsz nekem te szó, ízeddel, illatoddal, ajakoddal.
Mindenkinek van ajaka. Csak használja úgy, hogy tudja, hogy mit mond, máris boldogítja, mert belülről fakad, mintha az ember nem is gondolkodna, csak kapna és máris adna.

Köszönöm néked a szép zenéket. Legyen az akár próza, mert annak is van dallama, s ha hallgatod, akár többször ugyanazt a szót, add át magad és megkapod a neked szóló dallamot.

Ez csak élmény, de hiszen mekkora! Ez a misztikum fantasztikuma. De csak egyszerűn - mondhatjuk, hogy általvisz borún és derűn, mert ki kapja úgy vigad, mintha ő adna, hiszen tudja, hogy a másiknak az nagy öröm ha mondja, megszületik az éra.

Varázslatos e szféra, boldog arcok, szíveknek tündöklése, mikor pillanatok szikráznak újra meg újra, egyik sem egyforma. Csak ne erőltesd. Éld át úgy, ahogy jön, hagyd, hogy ő diktáljon.

Bolond ki kétszer ugyanúgy érez, mert úgy egyről biztosan lemarad, de ami elmarad majd megjő.- finomítsd bensőd, tudd, hogy érzéseid ne irányítsd, itt az a legfőbb.

Részeges vers

Beadom a figurát
Meghúzom a fityulát
Mert amíg szeret fiú lányt
Nincs ki engem búsnak lát.

Hé te ott, húzd a bőgőd
Úgy add meg a zengőt
Kapsz érte száz pengőt
Ha jól húzod, tán még tizenkettőt.

Hű de jól belendült a kedvem
Nincs már miért epekednem
Nem megyek haza menten
Még akkor sem, ha a pia túlcsordult bennem.

Hé te kislány, húzd fel a szoknyád
Mára már nincs más kívánságom
Csak hogy tépd szét a harisnyád
Ugye engesz oda belátnom?

A nyavalya egye meg
Hiszen már hajnal hasad
Haza kell gyorsan érnem
Mielőt kurjant a kakas.

Hé cimborák, mostmár ugyancsak szaladok,
Ha maradok, mégjobban benyakalok.
Ugrok a cajglára, hajtom a pedált,
Az asszony otthon már kiabál :
Hol vagy te gazember no megállj!

34 évesen

34 évesen
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
Gyalogláb, üres fej, vidám arc.
Annyira gyalog, hogy a hacukámat is csak úgy kaptam.
Üres fej, annyira üres, hogy mai fejjel nem tudom,
Hogy jobb lenne – e, ha újra ilyen volna?
Vidám arc, de elszánt, hogy összegyűjtse magának
Mindazt, ami gazdaggá teszi.
<o></o>
Mit tudtam én akkor még, mikor megszülettem,
Hogy nem erre vágyom, ami most van.
Mert arra törtem, elnyomott ország sarjaként,
Hogy kiváltságaim legyenek, gazdagságom, nőm.
<o></o>
Most itt állok, ki tudja, talán félúton.
Sok minden történt eddig, és még mi minden jöhet.
Atyaúristen!
Éppen csak hogy erőszakkal kitettek hazulról,
Levegőt nem volt időm venni,
Máris szembe kellett néznem a kihívásokkal.
Milyen kihívásokkal?
Mindegy, a harchoz nem volt fegyverem, még ötletem sem,
És mellém szegődött a magány és egyedüllét.
<o></o>
Node minek bánkódni, már megvan mindenem,
Amiről csak álmodtam.
Feleségem van, otthonom, és Istenem.
Az első kettő megfogható, de éppen az,
Ami megfoghatatlan ébresztett rá,
Hogy mim van igazán.
<o></o>
Szívem az van, érzéseim is jócskán.
A koldulónak is előbb adok pénzt, mint lenézést.
Adtam idáig sok mindent, szeretetet és pénzt.
És most, hogy viszonzásra számíthatnék,
Most jövök csak rá, mim van igazán.
<o></o>
Hazám van, amiben hontalan valék.
Környezetem van, mely miután kiismert, kiutál.
És szívem, igen az is van.
De milyen nagy! Ó te drága Isten!
Fossz meg mindentől, mert itt bűnös az erényes!
Magányos ember aki kedves, jó szívű.
És egyvalamije maradt igazán,
A félelme a magánytól.
<o></o>
Azt mondod, hogy mit akarok,
Hiszen még csak fél úton vagyok?
Nekem ez a fél út is elég volt,
Hogy tudjam mit kapok a másik felétől.

Ha szemedbe nézek -
minha mély kútba néznék,
vonz a mélység.

Álmomban
hófehér fellegek felett
forró szelek
kitárt karokkal
feléd repítenek.

Ébren
ólomszín felhők alatt
jéghideg szelek
bárhogy repülnék
a földre kényszerítenek.

Szent György napja

[FONT=&quot]Szent György[/FONT][FONT=&quot] napja

[/FONT][FONT=&quot]Szent[/FONT][FONT=&quot] György[/FONT][FONT=&quot] kardja vágja szét a maradék telet,
S hoz új imákat lenge fényű tarka kikelet.
Kalászt növesztő lágy esőért szállt fohászom égbe,
Rontásűző hajnal-harmatot szedtem közben össze.
Szent György napján nyílik ezer illatos virág,
Igazi tavaszra ébred ma e színpompás világ.

Szeged, 2007. április 24.[/FONT][FONT=&quot]<o></o>[/FONT]

Földi pokol

Az ég dörög.
A kín röhög.
Merő sötétség a város.
A szél süvölt.
Az én üvölt.
Velem a semmi határos.

Felhő szakad.
Folyó dagad.
Lelkemet elönti a sár.
A genny fakad.
Romon szalad,
Életet, s házat visz az ár.

Megint esik.
Hollók lesik
Elöntött földön a dögöt.
Nem feledik,
Hírül viszik;
Látják bennünk az ördögöt.

Szeged, 2005. augusztus 23.

Lehet

Lehet

Én már olyan kevéssel is beérem,
s azt is oly nehezen adja az élet;
egy kézfogás, egy kedves bók,
simító szavak, néha egy csók…

Fukarul markába gyűjti-szorítja,
nem szórja rám, csak tartja fogva
az ég a nap meleg sugarát –
inkább az éjjel múlatja, s nem ád.

De egyszer jön még ragyogó hajnal,
s versenyt izzik a nap a rőt holddal –
fénye hevíti lelkemet, lehet,
kéz csitítja remegő testemet.

Szikrák lobbannak, lángok gyúlnak,
magányos éjszakák kihunynak,
holdvilágtól lesz az éj meleg,
s ölelő Napom kéjtől szendereg…

Szeged, 2005. június 3.

Csillának...

Csi...csi-Csilla,csi...csi-csillan csillagég.
Vérdús öledért vert ősiség.

Teret kért véred,égi csillagvirág,
testiség...testvér,eltért...ledér virág.

Összetart vert véred,csillagmiliárd.
ékkövére ösmer őrtűz,feltűz...imád! /Refhé/

Hegyek felett


A napsugár ma halkan énekelve
Járja útját bölcs hegyek felett,
Kitárja szirmát kis gyopár feledve,
Szépsége csak pillanat lehet.

Az öröklét az álom pisla éke,
Mely valóság sosem volt talán…
A múlandóság a legszentebb béke
Létünk hajnalán és alkonyán.

Apollón, Aisza s Thanatosz nevetve
Kézen fogják bús emlékedet,
A múlandóság is múlandó – zengje
Napsugár a bölcs hegyek felett.

Szeged, 2008. július 24.

Címe nincs. Ez egy spirituális vers, ami meditáció után született.Mesteremről szól.

Szív-kohódban hevítettél,
olvasztottál, kihűtöttél.
Törtél-zúztál ízzé-porrá,
mint a malom, úgy őröltél.
Homokszemcsék csikorognak
szétszóródnak, összeforrnak,
kővé válnak, megdermednek,
sziklatömbbé merevednek.
De belül, a közepében
olvadt aranyfolyók folynak.

Mosoly

Puplilla és szempilla,
kék íriszed játéka:

Harmonika harmónia...
szemfénytáncos tűzretina,
Földi égők,édes érzők,
oldó kérők,pár kísérők.
Örökléted mátkás híre,
örömléted páros tükre. /Refhé/

Létra

Lét rád,tét rád,napod írja.
Kétrét mit ád,hold karéja?
Sárga sárkány,kéjes tered...
tűzszivárvány jelen feled,
fordít párra,napsugárra,
tükörégő...mosolygásra.
Semmiség Ő...fokod létra,
jelen érték,fokod érték...
jelen örök,fokod mérték! /Refhé/

Az én kicsiny kis életem mit te tettél színesebbé!!!


Történt egyszer, hogy egy lány szerelmes lett.
S a fiú kit a lány oly nagyon imádott,
sajnálatból s kaland vágyból próbát tett.
A lány hitte a boldogságát,
de az idő teltével hamar rá ébredt, nem hiheti tovább,
hogy ez boldogság, de tovább remélt s csodát várt.
Mikor a lány érezte nem várhatja tovább a csodát,
s a fiú se lesz vele boldog soha.
Erőt vett magán a lány s megegyezést kért,
„legyen vége!” kérte a fiút.
Szenvedett s gyötörte a szerelem,
neki ez a döntés csak fájdalom volt,
de látta szerelme boldog s vígan él!!!
Megbánta amit kért,
de tudta vele szerelme soha nem lett volna boldog!!!!!

Eljött a nyár, a hosszú s végtelenek tűnő szünet.
De mielőtt bárki azt mondhatta volna a lánynak „menni kell”,
a lány indokot kereset s búcsú nélkül indult a nyárba.
A lány nem engedte el szerelmét,
amikor csak tehette beszélgetett vele.
A hosszú s végtelen szünetben a lány s fiú élték életüket,
míg egy nap a fiú többes számot használt,
mikor önmagáról esett szó.
A lány érezte, szíve darabokra hull,
s a könny szeméből a földre hull!!,
Párt lett a ifjú szerelme,
s így a lány vigaszt keresett.
De nem lelte helyét a világban,
Fiút-fiú követett, de egyik sem az ő ifjú szerelme volt!!!!!

A lány önmagát avval hitegette,
szerelme boldog,s így az ő fájdalma enyhült.
A lánynak ez a tudat sokat jelentet,
tudta vele szerelme soha nem lehetett volna boldog!!!

Ősz lett! , s az iskola kapu tárt karokkal várta a lányt s a fiút!!!
A lány hidegnek s érzéketlenek akart tűnni!!,
s mindent megtett, hogy ridegnek tűnjön,
hogy senki ne láthassa lángoló szerelmes szívét.
Nevetett a nagy világra s nevetett szerelme gyönyörű szemébe is,
mutatván nem létező közömbös ridegségét!!!
Ha a fiú kérdéssel állt elé, nem válaszolt
vagy csak fél vállról közömbösen felelt.
Hogy szerelme azt higgye meghalt minden tűz a lány szívében!!!
S a lány rejtegette szíve mély titkát,
hiszen bármit tett benne nem közöny s hidegség zajlót,
hanem vad tűzvihar s gyötrő fájdalom,
mi nem enyhült a hosszú hónapok alatt!!!

Ha a lány a fiú közelségét érezte átjárta a félelem, a fájdalom,
gyomra görcsbe rándult, hangja remegni kezdett,
s szeméből könnycseppek gördültek a nagy világ felé!!!!
Szerelmének hátat fordított
s magának is fájó szavakkal felelt kérdéseire,
nem akarta leleplezni újból szerelmes szívét a fiú előtt.
Így inkább nem törődött avval, hogy a világ meggyűlöli,
s szerelme is meg veti ezután,
hiszen ő csak szabadulni akart az érzéseitől!!!!

A lány egy nap lehetőséget kapott,
hogy egy hétre messze kerüljön szerelmétől.
A lány habozott, de bízott abban,
hogy a távolság gyógyír szerelmes szívére,
s kapott a lehetőségen, útra kelt!!!
Mire az ország határhoz ért döntését megbánta,
de nem volt vissza út s még bízott!!!!

Mielőtt reggel elindult egy levelet küldött ifjú szerelmének,
bocsánatot kért viselkedésért és ígérettett tett,
hogy egy hét s minden meg változik.
A fiútól meg bocsájtást kért,
magától meg tovább lépést s felejtést!!!
Ígéretet lett elfeledni a múltat,
hiszen tudta ők nem mások mint;
két osztálytárs kik közt nincs semmi,
kik közt nem lesz soha más,
s kik közt nem is volt soha semmi más!!!!
Ők ketten csak két fiatal kik közül egy szerelmes lett
s nehezen feledd!!!!!!

Történt ez egy kislánnyal kit a kor soha nem érdekelt,
ki csak szerelemes lett, abba ki övé soha nem lehet.
Egy végzetes botlás az életében, ez a szerelem,
de a fiú a lány életének értelmet adott,
lehet csak pár napra!,
de a lány nehezen tudja feledni ifjú szerelmét!!!,

S mégis megteszi, ha lassan is hiszen engednie kell,
Hogy mit????????
Azt, hogy aki az ő boldogsága s életében fontos szereplő,
az is megtalálja azt ki elfoglalja szívében azt a helyet,
mint amit ő a lány szívében oly rég!!!
El kell engednie, hogy az ifjú fiú megtalálja a boldogságát
s élete értelmét!!!

Hiszen evvel a lánnyal soha nem lett volna boldog,
s ezt a lány mára már tudja s ezért engedi el a fiút!!!!!!
S azt is tudja már, hogy közöttük soha nem volt,
s nem is lesz más mit két osztálytárs,
két idegen ember közt!!!
Kik közül a lány egy nap szerelmes lett az ifjú fiúba!!!!!!!



>IO72 P2'V!P- nak szól a vers!!!!!!!!!!!!

Saját írományom!!!!

Advent

Adventi ébresztés

Adventi ébresztés

Hódara hullik,
Csillan a fénye…
Jönnek a multik,
Főztek ebédre –
Műanyag étel,
Műanyag álmok,
Nem veszi még el
Véred az átok.

Jöjjön az ünnep!
Sok kicsi angyal
Fénye lesüpped
Sárba, a kancsal….
Megjön-e minden,
Megvan-e mára?
Ily szeretetnek
Lelked az ára.

Gyertya ha gyullad,
S eljön a kisded,
Lángja befullad,
S már nem is érzed,
Lényeg a csillag,
Fénye a festék –
és mire virrad,
Meghal a Vendég…

A kis fenyő álma

Madarad

Csicseri,csipp-cserri...
A csűröd csűröd,
csörtet a csend!
Csend a csöndet...,
csitt!Csen csönd...csönded...