A ház előtt szép sudár fenyő
a hegyét alig látni
egyre nő az ég felé,
de nem lehet rá mászni.
A gyerekek nem kedvelték,
nem játszottak együtt,
szúrós-tűskés mind azt hitték
ha tehették elkerülték.
Pedig ez csak a látszat volt,
sűrű-sötét ágai közt,
sóhaj szállt az ég felé,
jó lenne egy barát mellé!
Érző szíve dobogott
minden egyes dobbanása
a törzsében visszhangzott,
messzire hallatszott.
Meghallotta egy kismadár,
ki éppen arra repdesett,
gondolta megnézi
ki az aki kesereg.
Rászállott a fenyőfára,
csilingelve csipogott,
Mond el kedves fenyőfa
a lelkedet mi bántja?
Tudod kedves kis madár,
nagyon egyedül vagyok,
kellene már egy barát ,
aki engem is meglát.
Talán egy madár pár,
ki ágaim közt fészket rakna,
tojásait nagyon óvnám,
a széltől is távol tartanám.
Mókus család is jöhetne
tobozokat gyűjteni
biztonságban el tudnám
őket rejteni.
Egész vidám társaság
lehetne itt velem,
ezért vagyok búskomor,
mert nics soha vendégem.
A kismadár csak hallgatott,
mélyen elgondolkodott
s ekkor hirtelen,
eszébe jutott minden.
Ismerek egy fiatal
fészekrakó párost,
akik éppen most keresnek,
egy otthonos vánkost.
Ó ez milyen csodás lenne
el se merem hinni
most kellene azonnyomban
őket idehívni!
Felröppen a kismadár,
száll a házak fellett,
keresi a madár párt,
hogy legyen felelet.
Eközben a fenyőfa
nagyon izgatott volt,
ágait igazgatta,
tobozait számolgatta.
Megkerült a madár pár,
jöttek is nyomban már,
meglátták a pompás fát
izgatottan körbeszállták.
Micsoda szerencse
csipogták cserregve.
Pont ilyen csendes
nyugalmas fészek!
Megkezdték a munkát
az ágakat hordták,
Puha meleg fészek,
egy pillanat és kész lett.
A fenyőfa szíve repesett,
végre boldog lehetett,
volt már neki társasága,
kiket elrejtsen az ága.
A gyerekek sem kerülték,
a szorgos munkát észrevették,
tudták jól ,hogy mi történik,
ha valaki fészket épít.
Leültek a fa tővébe,
onnan kezdték lesni,
mikor fognak a fiókák,
végre kikelni.