Verseljünk mindannyian.Saját verseink:)

Halloween

Halloween

Vidáman száll már az ének,
Kacagva jár sok táncos láb,
Jönnek ifjak, jönnek vének,
Halloweennak áll most a bál.
Összebújva, kapaszkodva
Járja Anna, járja Bálint,
Ördögűző maszkabálon
Párt találjon, arra számít.
Csak a szél ne hozzon havat;
(Medve jár a kertek alatt)

Északon fenn Labradorban,
Született egy sárkány gyerek,
Sikolyát a szél felkapta,
Görgeti a tundrák felett,
Megkerüli a nagy tavat,
Éjfélre már ide érhet
Ide érhet, jaj elérhet.
Mi lesz veled kicsi Anna,
Vihar készül, hoz nagy havat.
(Medve jár a kertek alatt)

Forog a tánc, pörög a tánc,
Kimelegszel kicsi Anna.
Bálint hívna, szíved vinne,
Repülj vele, azt akarja.
Betakar majd köpenyével
Hogyha fáznál, hogyha félnél,
Csillagtalan éjszakában,
Hófúvásban eltévednél,
Nem találnál vissza-utat;
(Medve jár a kertek alatt)

Gyenge lányka, kicsi Anna
Nem kegyelmez, hideg a tél,
Farkasordító a hangja,
Elbújt a hold, mindenki fél.
Ne hallgass a hívó szóra,
Nem a szíved az, csak a szél,
Nem a szíved - az örömtől -
Tundrák szele, az dörömböl,
Téged keres, Téged kutat;
(Medve jár a kertek alatt)

Fárad a láb, lassul a tánc,
Elpihen a báli sereg.
Éjszakának fátyla oszlik,
Nap korongja fel-feldereng.
Hívja Bálint maszka-párját,
Nem találja kicsi Annát.
Mind keresi, mind kutatja,
Nem válaszol kicsi Anna.
Szél sodor egy letört gallyat;
(Medve járt a kertek alatt)
(2004)

Rózsaszirom, szépek a verseid, hangulatuk van. Megosztom én is egy versemet veletek.

Vágyálom

Elsuhan a sötétben egy csalóka fénysugár
Magával ragad, sodor az érzelem, fölébred a vágy
Hiszel benne, ha követed lépten-nyomon
Talán utoléred egyszer egy hajnalon
Megérinti lelked, magába zár örökre
S ezt a gyönyörűséget nem tehetik tönkre
Egy férfi áll előttem, szemében ég a tűz
A sors velünk különös játékot űz
Érzem összeforr a lelkünk, s a testünk beszél
Két bolond fiatal, ki túl sokat remél
Ahogy keze a testemhez ér, beleborzongok
De tudom, most azok leszünk: boldogok
Hangja édesen cseng, azt súgja: SZERETLEK
Ez a férfi kell nekem, csak az övé lehetek
Azt akarom, hogy öleljen szorosan örökké
S ne engedjen már el soha többé
Az illatát most is az orromban érzem
Boldog velem, s én csodálva nézem
Ő a párom, aki mostmár vigyáz rám
Szerelmünk megpecsételődött ezen az éjszakán
Csókokkal borít be, s én félni kezdek
Félek, hogy véget érnek a csodás percek
Megszűnik a világ, csak ő van és én
Itt vagyunk ketten a világ peremén
Bizalmam jeléül kezemet nyújtom
S együtt indulunk el a hosszú úton
byndy

Ezt a koliban írtam tavaly. Kissé "depresszionista" verikék.

Vágyak börtönében

Ócska, kopott falak, málló vakolat
Ez a hely, ahol élek, ami befogad
Nyikorgó vaságyon ülök és a rácsot kémlelem
Így telik silány, semmirevaló életem
Egy férfira gondolok, ki miatt vétkeztem
Akiért egy undorító porfészekben végeztem
Az én kicsi cellám önerőmből emeltem
Minden apró részletét én egyedül terveztem
A vaskos, cellarácsot, a levegőtlen a lyukat
A magam börtönét, honnan nem látok kiutat
E kietlen, poros zugot én hoztam létre
Úgy vágytam Rád, s ez lett a vége

By: @ndy

Ez megjelent egyszer egy debreceni kiadványban, a Határtalanban:

Szerelem, az élet játéka

Mi a szerelem, isteni ajándék
Vagy egyszerű érzés, kegyetlen játék?
Kínzó gyötrelem, ami fájón éget
Azt, ki megérzi: engem vagy téged
S ha megszűnsz létezni végül
Mi maradhat neked reményül?
Az, hogy valakit nagyon szerettél
Vagy a múlt, mely fáj, s melyet eltemettél
Miért hiszed mégis, hogy még szereted
Hogy valaha megfogja újra kezedet?
Miért sírsz, ha őt is sírni látod?
Hisz téged most senki sem bántott
De, ha neki fáj, együtt sírsz vele
Neked is könnyes, s neki is szeme
Mert a szomorúság mindenkit utolér
S már akkor is sírnál, ha nevetnél.
byndy

Talán utoljára
Elkésett szó, elkésett mozdulat
Magamba nézek és látom arcodat
Üresek a szavak, rég kihaltak már
Nincs, ami megállítson, nincsen határ
Az ösztön irányít, és nem az érzelem
Kezemben a sorsom, kezemben az életemben
Feléd fordulok, de nem figyelsz rám
Hozzád szólnék, de nem hallgatsz rám
Nem vagyok a tied és nem leszek soha
Mert hiába érintelek, te nem nézel oda
Érdektelen, s rideg vagy, s már az is maradsz
Egyedül vagy és nem tudod: de bele is halhatsz.
By: @ndy

Kedvencem!!!!

Remény és valóság

PILLANATOK, melyek tükördarabokként a földre hullanak
Lesz e erőnk még felszedni és összerakni a mozaikokat?
Vagy a szilánkokon lépkedve porrá zúzzuk, ami volt?
KÉPKOCKÁK, amelyek néha halványnak tűnnek már
Lesz e belőlük valaha sikerfilm, az emlékeinkből?
S hányan lesznek a vetítésen, várják már a premiert?
ELLENTÉTEK. Néha mosoly, máskor zokogás, kín
Te és én, nekünk vajon melyik jár egyáltalán?
Selyem és tüske, megsimogat, belémszúr- vérzek
VERSENY. Örök kényszer elsőnek lenni, megelőzni
Átszakítani a célszalagot, kiélvezni amit nyertem
Hány kör van még hátra, s lehetek e én a befutó?
IDŐ. Milyen sok volt belőle, most mégis percek maradtak.
Cseppek a folyóban, levél az avarban. Micsoda pocséklás!
Eljátszottuk, ami volt, s most kapkodnunk kell, megéri?
PRÓBATÉTEL. Számomra az. Mára kiderült: tudok szenvedni.
Ember vagyok, de eleget bizonyítottam. Élni szeretnék már.
Átszaladok a tűzön újra és újra, míg meg nem éget a láng
UTAZÁS. Lassú és keserves, csak lépésben haladok előre
Bár fogalmam nincs merre kell mennem, s hova tartok éppen
El akarok jutni hozzád, s örökre maradni. Sietnék - hiába
FÉLELEM. Mindig körbenézek, kívül magamon, reszketve
Látja valaki azt, ami nem rejthető el? Hogyan védjem meg?
Annyian vannak, akik sebet akarnak ejteni, ki segít, hol vagy?
BIZONYTALANSÁG. Ma még igen, a nemet talán a holnap hozza el.
Megszakad, vagy folytatódik, úgy, mint eddig? Lesz még más?
Csak egyvalami biztos, de az nem látszik. Elrejtettem a bal oldalamban.
SZERELEM. Mi is ez az egész? Hogy került ide, nem hívtam
Miért hagyom, hogy megtegye? Miért teszem meg? Őrület.
Bizsergés és hipnózis, kiszolgáltatottság. Lehet ez a boldogság?
CSODA lehetne..
by: @ndy

Utolsó, aztán megszűnök, lehet nem mindenkinek jön be ez a stílus. Ez a Remény és valóság folytatása, egyben a legfrisebb szerzeményem.

Valósággá lettünk
<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o> </o>
A valóság utat tört a megkopott sziklafalban. Tükördarabokból pillanatot formáltunk. A mozaik legyőzve az idő mocskát végleg összeállt. Képkockáink filmként pörögnek az időszakadékon át – sikerült. A premiert sokan látták, ma sem hiszik, hogy elértük. Háborút nyertünk, habár vérünk folyt, s szelíd kardod önként mártottad belém.
Láttam rózsaszirmokat sós vízbe hullani, tüske nem karcolt ellentétünk viharában. S érzem, talán ismét forgószél sújthat, kiérdemeltük. Körbefutom a tavat és újra megtalállak.
Befutottam, a célszalag mögöttem lebeg, szakadt fonalai égbe kiáltanak. Hol van kit legyőztem? Tekintete nem villan felém. Elsüllyedt a múltak mocsarában, vakon szemlélte köreimet.
Az időcsapda bezárulni látszik, az őszi folyó lassan fogadja magába mostoha gyermekeit – megcsináltuk. A rulett kereke megállt, s a mi számunk lett a nyertes, szerencsénk volt. Minden értékem beleöltem. S ki lennék ma, ha elveszítem?
Ember élhetsz! Átszaladtál a tüzeken, sebeid nyalogatva várd a megváltást. Pokol fia voltál, de visszafogadtunk.
Megérkeztél a vörös útról, sietséged célt ért. Nem rajtad múlt, s utol nem érheted. Lélekben a tiéd, a teste csak látogat téged. Reszket a jégszobor, s ujjaim közé olvad teste. Cseppjei vigyázón körülölelnek. Megszelídítettem.
És a félelem végigkísér. Mit hús és vér rejtekében pihent, szavaid kiadtak – kellett ez? S most lándzsákat döfnek beléd szüntelen, akarják, hogy feladd. De míg egyetlen rost és egy csepp vér őrzi, addig véded, a TIÉD. Magamra hagytál, s hited bennem a végsőkig.
Pallókra kényszerít az élet ismét, s én emelt fővel lépkedek. Más lett, mert hittem, rejtekem feltárhattam bűnöm súlya nélkül, megbocsátják nekem, hogy szerettem. Kapaszkodom láncunkban, s te tartasz, amíg szükséged van rám.
Vadállat rejtekében bújik szelíd ellenséged Kedvesem, ki gyermekké tesz, farönkként nyújt támaszt és védelmez, de barlangjából kitaszít. Balta gyenge karodban, s szívedben keserű értelem rébusza. Nem leszel favágó, de félek, vadász leszel. Várod, míg előbújik tündéred a fa mögül s RÁDtalál ismét! Varázsol neked éjszakát, csillagot, szívet, csókot, a Szerelmed, kivel őrültté lettél, s tetteket szül neked, alázatos boldogságot. A csodák színpadán meghajolunk, Ők cinikusan elismerik és harsányan tapsolják meg tehetségünk.

madarak jönnek madarak jönnek<o =""></o>
halál-esőt permeteznek<o =""></o>
madarak jönnek madarak jönnek<o =""></o>
fekete könnyel megvéreznek
<o =""></o>
Fekete erdő közepén
Földanya örök sebe felfakad:
áradj, szomorúság,
úgysem érhetem el túlpartodat!
<o =""></o>
Siratja veszted ősvadon,
panaszt zokogva gránit es;
sosem terülne RÁNK közös<o =""></o>
lepel: se köd, se nyári est.
[FONT=&quot]<o =""></o>[/FONT]
Áradj, szomorúság!
Úgysem érhetem el túlpartodat…
Vérző tükrödben hullok cserepekre,
befutnak kék-piros tarajak.
Álmodott tisztáson szanaszét rebbennek
fekete, fekete madarak.

CSAK AZ ÖRDÖG TUDJA
<o></o>
Mint aki megfáradt, úgy van
egymagában a test,
kopáran, szárazágú fa,
útjelző csak, puszta
<o></o>
ég alatt, néma a dala,
gyökere mélybe mar,
meghalok én, már tudom:
nem sietek, holnap
<o></o>
is felejt az ős énem, a
telihold alatt
rózsákat dobnak az özvegy
szeretők: mindegyik,
<o></o>
s a kékre vált szép orcák
hullatják gazdag könnyeit
majd reám, ki voltam nekik
tengerpart, hol érdemes csak
úgy kikötni, hogy bőröm
sós illatát magukba szívva,
mély álmokba vesszen
a torz nappal, a kétség,
a fájdalom könnye.
<o></o>
Kopáran, szárazágú fa,
még állok egymagam,
mit adtam, nem bántam soha,
hogy miért égtem?
Csak az ördög tudja.

A legújabb (Te se hagyd abba, Beegirl!):

GÁBOR ÉJI DALA
Ildinek

Hányszor horgad égre
Lángod,
Zefír-becézte
Zsarátnok,
Létem erdejében
Holdtöltés, ős-sziklás fieszta,
Vesta-Aveszta,
Tűzverte Éden?!

PILLANAT
HAJNALÁN
RETTEGEK
EPERSZÍN
MEGRIADT
JÉGARCOD
BEFOLYIK
ÁLMAIMBA

Szerethettem


Volt olyan mikor tudtam szeretni,
mikor képes voltam bármit megmutatni.
De valami megváltozott,
szivemben örökké elkárhozott
a szerelemen tüze, mi eddig benne égett...

Egy álarcot húztam magam elé,
és így azt mondtam: az életből elég...
Gondoltam felépülök és újra az leszek ki voltam,
de rájöttem, hogy örökké megváltoztam...

Eddig csak meséltem az életről magamnak,
játszottam, miközben napok teltek el,
nem vettem komolyan az életemben semit,
eddig...

De most már észre kellet vennem,
hogy a mesém valódi, h ez nem játék,
kérdezed h miért, ha eddig megvoltam?
Mert mostmár nem csak saját magamat bántottam...

Jött egy fiú, ki lehet hogy télleg belém szeretett.
És a mesémben én is pont ezt éreztem,
de az élet nem egy tündérmese,
ezért kellet fel ébrednem...

Igen egy fiú, kivel még most is játszom,
tudom hogy nem szerethetem soha,
már nem vagyok képes szeretni...
de karjában újra embernek leszek,
csókjától megint élő lehetk.

De egyszer abba hagya a csókot,
karjábol elereszt,
és én újra a mesémben leszek...

Nem tudtok többet csalódni,
akkor már télleg fel nem ébredek,
Túl sokat játszottam eddig is,
de ez ellen már semit sem tehetek.

Nézzél rám, mit látsz??
egy fiatal lányt ki szerelmes...
De ez a lány nem létezik,
ez csak egy mese miben boldogan élhetettem...

Mikor csilámok hullanak az égből,
mikor a hó pihék szállnak,
minden olyan szép, és még is valódi,
de ez csak az álca,
és ezt nem lehet feledni...

ÁLMOK <o></o>
<o></o>
Éjbe süllyedt képzelet,
nyitott ablakok,
amin a jó dolgok
mint egy gőzmozdony,
úgy robognak beléd, hol meg rémek
gyötörnek, és a test,
izzadva magára görgeti
a tegnapot és a ma történéseit,
a szív meg úgy dobol,
mint faluvégen kisdobos,
közhírré tétetve azt, hogy
ez egy másik üzemmód,
a lélek a testben álmodik,
az arc őrzi az éjek harcait,
az ébredés olykor megváltás,
a szem néz előre,
de amit lát, az rég eltűnt,
s vége örökre,
zuhanó titkok
reggelben tűnnek el,
görcstelen lesz újra a gyötrelem,
s a váz, a szerkezet,
elindul útjára keresztjeivel,
húsába mar a súly,
az egy álomé, mi sosem teljesült.

ÖRDÖGŰZŐ VAGY<o></o>
<o></o>
ha elévül minden mi léted volt
ha utálattal múltadhoz visszanyúlsz
elszivárogsz szép csendesen
kövek közt karsztvíz ami még lehetsz
bezárod önmagad akár a mag
út voltál de nem jelöl atlasz
végállomásod rozsdálló tavak
arcod sárga sivataghomok
szemben a domb kék zöld barna folt
ördögűző vagy már s örökre az maradsz
fölszállsz égre mint füst vagy a föld szaga