Vitray Tamás: Hosszú Katinka méltatlan helyzetbe hozta saját magát

Az egykori sportriporter szerint érezhető volt, hogy a háromszoros olimpiai bajnok nem készült fel az ötkarikás játékokra.

Nem a tokiói Hosszú Katinka olimpiája, háromszoros bajnok 400 női vegyesen ötödik, 200 vegyesen pedig a hetedik helyen végzett, és visszalépett két döntőtől is.
A magyar úszónő szereplését Vitray Tamás is értékelte, a legendás sportkommentátor a Spirit FM-en azt mondta, hogy szerinte Hosszú Katinka méltatlan helyzetbe hozta saját magát és méltatlan helyzetbe hozták a vezetői.

„Gondoljunk bele, milyen szavakkal méltattuk Szilágyi Áront 3 olimpiai bajnokságért és hogyan beszélnek most kommentelők, névtelenek és egyáltalán miféle híreket terjesztenek most Hosszú Katinka kudarcáért – mondta Vitray, aki szerint az Iron Lady a mostani teljesítményével nem pusztította el az eddigi eredményeit és nem létezik, hogy az úszó sport vezetői nem sejtették, hogy baj van, Vitray maga is érezte, hogy valami nincs rendben.

Biztos, hogy nem volt felkészülve. Biztos, hogy tudta. Biztos. Esküdni mernék rá, hogy tudta, hogy nem megy. Nem lehet nem tudni. Ez nem olyan sportág. Órával mérik a teljesítményt, egy stopper megmondja azt, halál pontosan. Nem vezető az, aki biztat, bátorít és elfed. Mibe húzták bele? Mibe engedték bele?”
– fogalmazott Vitray.

A 2020-as nyári olimpiai játékokat nyomon követve Vitray sokallja a 13 magyar érem esélyét, mert szerinte rettenetes magas a színvonal idén.

hiosszu.jpg
 
.... letett már annyit az asztalra ....

Még csak ki sem kell lépni az országból, találhatunk nem is egy sportolót, aki akár többet is letett az asztalra, s mindez mellett Ember és Sportoló is tudott maradni. Ha valaki nem több, mint egy önkritika nélküli, gátlástalan pióca, ráadásul az idő is eljár felette, akkor így jár.
 
Szerintem Katinka letett már annyit az asztalra, hogy a mostani sikertelenségéért ne szólogassanak be neki. Majd ha feleannyit tudnak teljesíteni, mint ő akkor nyissák ki a szájukat. Azért pocskondiázni, hogy beszolhassanak az aktuális kormánypártnak pedig ízléstelenség.
Soha nem tudhatod ha nem akar mindent maganak akkor Jakabosnak aki mar masodszor maradt le miatta sikerult volna ermet elhozni.
Nekem az a velemenyem o epitett egy nimbuszt amit ala is tamasztott az eredmenyeivel mint Orbannak se meri megmondani senki hogy beteg, tonkrevagja az orszagot, neki se mert szolni senki, hogy ne legyel mar ennyire onzo engedjen mast is eselybe hozni.
 
Utoljára módosítva:
Szerintem Katinka letett már annyit az asztalra, hogy a mostani sikertelenségéért ne szólogassanak be neki. Majd ha feleannyit tudnak teljesíteni, mint ő akkor nyissák ki a szájukat. Azért pocskondiázni, hogy beszolhassanak az aktuális kormánypártnak pedig ízléstelenség.
A versenysport nem erről szól. A versenysportban nem lehet régmúlt idők dicsőségében lubickolni egy életen át, mert mindig jönnek fiatalabbak, akik jobbak.
 
Szerintem Katinka letett már annyit az asztalra, hogy a mostani sikertelenségéért ne szólogassanak be neki. Majd ha feleannyit tudnak teljesíteni, mint ő akkor nyissák ki a szájukat. Azért pocskondiázni, hogy beszolhassanak az aktuális kormánypártnak pedig ízléstelenség.
A sport ahol eredmények döntenek másodpercek , ott nincs olyan hogy 4 éve milyen jól ment...
Most nulla volt ezt nem mentegetni kellene. Ez a tény.
Ki is pocskondiázza?
Ez is egy baj itthon elég sok minden a politikai támogatásokon múlik .
 
Vitray Tamásnak (egykori ''sportembernek'') már csak azzal kellene foglalkoznia, hogy az autós közlekedésben biztos kézzel és szellemi frissességének birtokában biztosan vezesse az autóját.
 
Vitray Tamásnak (egykori ''sportembernek'') már csak azzal kellene foglalkoznia, hogy az autós közlekedésben biztos kézzel és szellemi frissességének birtokában biztosan vezesse az autóját.
Jó...az rendben de, a cikkhez mit szólsz?
van egy olimpiai úszó és a mostani teljesítménye nulla.
Ezt azzal mentegetni hogy kislány korában milyen szép volt....
 
De hová tűnt ( lDamon Hill) Jakabos Zsuzsa?
Úgy vélem, a fenti kérdés sok kritikát megmagyaráz...

Megtörte a csendet Jakabos Zsuzsanna, ez a véleménye Hosszú Katinka visszalépéséről

„Szerintem ezzel már nem érdemes foglalkozni. Az olimpián a technikai értekezleten őt nevezte a szövetség, azon a döntésen pedig nem lehet változtatni, bármi történjék is” – jelentette ki a Kisalföld.hu kérdésére a kétszeres Eb-ezüstérmes, hatszoros magyar bajnok.
 
Egyébként hetekkel ezelőtt valahol a neten olvastam egy riportot, amiben Ivánnak volt egy olyan kijelentése, hogy Katinka érem nélkül jön haza.
 
Megtörte a csendet Jakabos Zsuzsanna, ez a véleménye Hosszú Katinka visszalépéséről

„Szerintem ezzel már nem érdemes foglalkozni. Az olimpián a technikai értekezleten őt nevezte a szövetség, azon a döntésen pedig nem lehet változtatni, bármi történjék is” – jelentette ki a Kisalföld.hu kérdésére a kétszeres Eb-ezüstérmes, hatszoros magyar bajnok.
Mi mást is mondhatna, ha még úszni szeretne?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

tiernan wrote on merlynthewizard's profile.
Nagyon köszönöm a könyveket meg a tippeket.
karmester wrote on kislecsoka77's profile.
Szervusz, kedves Kollega! Szeretnék neked gratulálni ahhoz a hatalmas munkához, amit a gyűjteményes kötetetekkel végzel. Jó látni így egyben a tematikus kigyűjtéseket, és külön örülök annak, hogy néha háttéranyagként felhasználod az én blogspotos képregényes írásaim is. Ha valamiben tudok segíteni, kérlek, keress! Üdv és baráti kézszorítás: Verebics
madartson wrote on Lukács-Hegedüs Enikő's profile.
Nem tudsz róla, de te segítettél (a 20 hozzászólással....) Köszönöm.
Zahire wrote on victorvacendak's profile.
Köszönet A titokzatos bolygó című könyvért, egy apró kiegészítés, a feltöltött kisregény a Delfin könyvek sorozatban a belső borító szerint nem 1965-ben, hanem 1964-ben jelent meg...
hanna322 wrote on orka22's profile.
Üdvözlöm! Elnézést a zavarásért! Láttam, hogy az Okoskocka készlet auditív észlelés része megvan Önnek. Szeretném megkérdezni, hogy esetleg a Számolás- Iskolásoknak készlet nincs meg véletlenül? A dobozhoz tarozó tájékoztató, melyben a feladatötletek vannak sajnos elveszett. Csak arra lenne szükségem! Válaszát és segítségét előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Bartók-Varga Anikó

Statisztikák

Témák
38,997
Üzenet
4,995,582
Tagok
627,995
Legújabb tagunk
Ági8639
Oldal tetejére