Amerikai, magyar – két jó barát?

Az idei év áttörést jelentett a magyar-amerikai kapcsolatokban – nyilatkozta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szombaton telefonon az MTI-nek Washingtonból a testület egyesült államokbeli látogatása alkalmából.

"Helyreállítottuk azt a fajta politikai szintű párbeszédet, amely méltó a köztünk meglévő történelmi, kulturális és szövetségesi kapcsolatokhoz"

- értékelte a magyar-amerikai kapcsolatokat a kormánypárti politikus.

Kifejtette: a küldöttség találkozott vezető kongresszusi képviselőkkel, kormányzati személyiségekkel, az Egyesült Államok külügyminisztériumában a térségért felelős államtitkárral, továbbá zsidó szervezetek képviselőivel, az izraeli nagykövettel és magyar szervezetekkel.

Németh Zsolt elmondta, az izraeli nagykövet és zsidó szervezetek nagyra értékelték, hogy Magyarország elkötelezetten fellép az ENSZ fórumain és az Európai Unióban is minden olyan törekvéssel szemben, amely fenyegeti Izrael Állam biztonságát.

A külügyminisztériumi és a kongresszusi látogatással kapcsolatban a politikus azt emelte ki, hogy Magyarország támogatja az amerikai kezdeményezésű "globális Magnyitszkij-törvényt".

A külügyi bizottság elnöke arról is beszélt, hogy egy újabb ingatlan, a rendszerváltásig "ellenzéki magyar nagykövetségként" emlegetett Kossuth Ház is magyar állami tulajdonba került. A magyar állam az ingatlant amerikai magyar szervezetek használatába adta, így azok az összmagyarság érdekével összhangban álló lobbitevékenységet folytathatnak – közölte.

(MTI)

upload_2019-12-7_17-11-25.jpeg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen a Dolina.mp3 -at!
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!
livian wrote on bnrn's profile.
Szia. Csak így ismeretlenül is szeretném megköszönni neked a Sutherland könyvek fordítását, nagyon nagy örömet okoztál a fiamnak. Hétről-hétre várta a fordításodat, napi szinten érdeklődött mindig, hogy van-e új rész. Kicsit szomorú, hogy több rész ebből a sorozatból már nem lesz.
Esetleg megkérdezhetem, tervezel hasonló sorozatot még? Olvashat még tőled fantasy fordítást?

Köszönettel: Livian
beamix wrote on Ajuda67's profile.
Szia,bocs de csak most csatlakoztam,hogyan tudok hozzájutni a fordításaidhoz ? Főképp a Kárpátok vampirjai sorozat 36,37.reszei érdekelnek. Előre is köszönöm az útbaigazítást
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322

Statisztikák

Témák
38,147
Üzenet
4,806,200
Tagok
615,932
Legújabb tagunk
Csirkefalat
Oldal tetejére