[FONT="]Három sikoly[/FONT]
[FONT="]
[/FONT]Az eredeti vágatlan változat a "Vörös iszap helyett"
[FONT="]
Történetünk főszereplője Sárika. Munkáscsalád kései második gyermekeként született. Nővére tizenegy évvel volt idősebb nála.
Szülei még az harmincas évek végén egy, május elsejei munkásgyűlésen találkoztak. Egymásba szerettek. Szerelem az első látásra, ahogy a fáma mondja. Rövidesen összeházasodtak. Az apja lakatos volt a Weiss-Manfred csepeli gyárában. Az anyja szövőnőként dolgozott a kispesti textilgyárban. A háborút szerencsésen átvészelték a ház óvópincéjében. A mellettük lévő ház bombatalálatot kapott és a leomló törmelék elzárta az óvóhelyük bejáratát. Egy hét múlva szabadították ki őket. Így a tovavonuló, felszabadító szovjet csapatok nem tudtak senkit elvinni a ház lakói közül „málenkij robotra” és a nőket sem erőszakolták meg, amit a szomszédok elbeszéléseiből tudtak meg, hogy mi mindent tettek az orosz katonák az emberekkel. Mindketten részt vettek a romok eltakarításában és az újjáépítésben.
Ezerkilencszázötvenhat őszén, október utolsó napjaiban az csepeli üzemben megalakuló munkástanács elnökévé választották az apját. November elején a tűzszünet után, már az új munkarendet szervezték a gyárban, és megindult a termelés is, amit sajnos negyedike után, a szovjet csapatok bevonulása miatt már nem tudtak folytatni. November hetedikén, a házmester feljelentése nyomán lakásukon megjelent két szovjet katona és kérdőre vonták az apját, az ellenforradalmi tevékenysége miatt, majd a családja szeme láttára agyonlőtték. A nővérét, aki ekkor alig múlt tizenhét éves megerőszakolták. Az anyja próbálta megvédeni a lányát a két katona brutalitásától, de az egyik katona a puskatussal leütötte. A nővére ellenállását is megtörte a katona. A hajánál fogva fejét a padlóhoz verte addig míg el nem ájult. Így tudták mind a ketten ellenállás nélkül megerőszakolni. Sárika – aki ekkor még csak hat éves volt – végignézte. Az anyja miután magához tért körülnézett. Az oroszok elmentek. Látta a halott férjét, és a lányát egy nagy vértócsában ülni a padlón. Felnyalábolta és a fürdőszobába vitte. Megszabadította az átázott véres ruhától, majd tetőtől talpig lecsutakolta, és ágyba fektette. A lakást kitakarította, amikor csöngettek. Az ajtóban a férje három munkatársa állt. Jöttek figyelmeztetni, hogy keresik a férjét az oroszok, de látták, hogy elkéstek. Felajánlották segítségüket, hogy a férjét eltemetik, és később értesítik, hogy hová temették. Kérték a feleségét, ha kérdezi valaki, hogy hol van a férje mondja azt, hogy nem tud róla semmit, mert eltűnt. Így később a család védve lesz a zaklatásoktól. A három férfi miután megtudta, hogy a vezetőjüket a házmester bejelentése nyomán találták meg késő éjjel visszatértek a házhoz. Kicsalták a házmestert és a közeli elhagyatott üres telekre cipelték, majd agyonverték. Ezek után többé nem látta őket senki.
Sárika a szobában átélt borzalmaktól és a látványtól sokkot kapott. Az anyja később alig tudta lefektetni. Éjjel felsírt. Az anyja hiába nyugtatgatta még rosszabb lett, mert sikítógörcsöt kapott. Órákig sikoltozott. Időnként a fáradtságtól rövidebb ideig abbahagyta, majd ismét rákezdte. Másnap délután sikerült csak orvost találni az anyjának, aki nyugtató gyógyszereket írt fel Sárikának. Figyelmeztette az anyját az erős nyugtatók hatásairól, és javasolta, ha lehet, minél kevesebb alkalommal használja. Inkább próbálja valamilyen módon megnyugtatni gyermekét. Az anyja meséket mondott neki és addig énekelt, míg álomba nem szenderült. Nagyon szépen énekelt, sok népdalt ismert. Két év kemény munkájába telt, míg el tudta feledtetni lányával az átélt tragédiát.
A nagyobbik lánya a tragédia után kilenc hónapra gyermeket szült. Talán az átélt tragédia hatása miatt a gyermek halva született. Ez annyira megviselte, hogy depressziós lett és később öngyilkosságot követett el.
Az anyja a sok szörnyűség után teljes erejével Sárika felnevelésével foglalkozott. Miután lánya sikeres érettségi vizsgát tett, közben járására felvették a munkahelyén a textilgyárban szövőnőnek. Egymás mellett dolgoztak, míg nyugdíjas nem lett. Nem sokára meghalt.
Sárikát, a hallgatag lányt a munkatársai próbálták bevonni az üzem közösségi életébe, de egy idő után felhagytak vele. Különcnek tartották. Nem foglalkoztak vele, de nem is bántották. Tudomásul vették, hogy ő ilyen. Azt sem értették, hogy amikor a gyár november hetedikei ünnepségét tartották, ahol mindenki vidám volt, csak ő egyedül, sírta el magát.
Szorgos munkával teltek az évek. A jó munkájáért még kiváló dolgozói címet is kapott. Egyik alkalommal az egyik szövőgép motorja leállt és hívta a villanyszerelőt. A villanyszerelő, Józsi, Sárikával egykorú szép szál legény volt. Megakadt a szeme Sárikán. Az első pillanatban megtetszett neki a hallgatag lány. Hiába próbált szóba elegyedni vele, viccelődni, Sárika szótlan maradt. Ezen túl rendszeresen arra vitt az útja a szövödén keresztül. Elhalmozta Sárikát apró ajándékokkal. Kis csokor hóvirággal, kis csokoládéval. Egy nőnapi rendezvény alkalmával sikerült táncba vinnie Sárikát. Később rendszeresen találkozgattak a gyárkapun kívül is. Elvitte moziba, séta-hajókáztak, kirándultak vagy éppen csak sétálgattak és a kirakatokat nézegették. Eleinte jobbára csak Józsi beszélt, ő is halkan. Idővel Sárika lassan oldódni kezdett, már néha nevetgélt is.
Három év után Józsi megkérte Sárika kezét. A nászéjszakán Sárika sírógörcsöt kapott. Felrémlett előtte nővérének emléke ötvenhatból. Jóska csitítgatta, nyugtatgatta. Nagy nehezen sikerült szóra bírni Sárikát, aki elmesélte neki a szörnyűséget, amit átélt. Jóska ez után nagyon lassan óvatosan körültekintően bánt Sárikával. Úgy gondolta, ha lenne gyermekük, Sárika talán végleg megnyugodna. Többszöri próbálkozásuk idővel eredményt hozott. Három hónapos terhessége egyik éjszakáján Sárika felriadt. A felkapcsolt villany fényében látta, hogy vérben úszik az ágy. Elvetélt. A látvány felszínre hozta elfeledett nővére képét. Éktelen sikoltozásba kezdett. Józsi nem tudta megnyugtatni. Ki kellet hívnia a mentőket. A kórházban pszichiátriai gyógykezelésre utalták Sárikát. Józsi kérdésére a gyógykezelés időtartamáról pontos felvilágosítást nem tudtak adni, de az orvos jó pár évet mondott.
Józsi rendszeresen látogatta a feleségét. Nem sok javulást vett észre rajta. Ült, maga elé meredve. A külvilágról semmit sem vett észre. Volt egy kis megtakarított pénzük. Józsi a pesti lakást eladta és vidéken vett egy házat. Úgy érezte, ha visszaviszi, a pesti lakásba a régi sebek ismét felszakadnának Sárikánál. Az új környezetben talán örökre elfelejt mindent.
A két és fél év gyógykezelés után Sárikát kiengedték. Az új helyet hamar megszokta. Szinte kivirult. Kis konyhakertet hozott létre. Zöldségeket termesztett, virágokat ültetett. Teljesen megváltozott. Vidám lett, sokat beszélgetett a szomszédokkal is. Három év múlva sikerült egy egészséges gyermeket szülnie. Egy gyönyörű szép lenhajú fekete szemű kislányt. A szomszédok csodájára jártak. Büszke is volt rá. A férje a közeli hőerőműben dolgozott. Szorgalmas munkája nyomán előbb csoportvezető, majd művezető lett. A lányuk is szépen fejlődött. A környékbeli gyerekekkel sokat játszott. A fiúktól eltanulta a harci játékokat is. Jó tanuló volt. Kiválóan érettségizett és felvételét kérte a katonai akadémiára. Még élt benne a gyerekkori harcok emléke a fiúkkal, talán ezért választotta ezt a továbbtanulása során. Az akadémiát kitüntetéssel végezte. A jó tanulmányának köszönhetően elsők között vehetett részt a NATO rendfenntartó erők kiküldetésében a délszláv háborúban. Férjét is ott ismerte meg. Két év csapatszolgálat után miután hazatértek összeházasodtak. A rá következő évben megszületett a kisfiuk Petike. Ő is szőke volt, mint az anyja, de a kék szemét az apjától örökölte. A gyermeke három éves kora után újból jelentkezett önkéntesnek külföldi csapatszolgálatra. Ezt a férje nem nézte jó szemmel. Össze is vesztek. El is költözött otthonról, magára hagyva a feleségét a gyermekével. A gyermeket, mivel nem vihette magával az édesanyjára bízta. Sárika és Józsi is örömmel vállalták az unokát.
Egyik nap mikor Józsi a munkából hazafelé tartott, már a falu szélén hallotta, hogy óriási katasztrófa történt. A falut elárasztotta az iszap. A közeli üzem zagytározó fala leomlott és a kiáramló veszélyes iszap mindent elsodort, ami az útjába került. Rohant végig a főutcán, mert tudta, hogy a házuk a település legmélyebb pontján van. Amikor meglátta a tetőig ellepett házát, kétségbe esett. Hívta, szólongatta a feleségét. A közelben lévő katasztrófavédelmi emberek mondták, hogy a felesége kórházban van. Két órát állt az iszapban derékig elmerülve, amikor rátaláltak és azonnal kórházba szállították. Az unokáját nem találták meg, csak később az iszap alatt. Elsodorta az ár.
Napokig ténfergett, nem találta helyét, nem tudott mit kezdeni magával. Mindenük odaveszett. Egy teljes élet munkája. A kijelölt ideiglenes szálláson aludt, meleg étellel is ellátták. Segélycsomagot is kapott. Lisztet, cukrot, sót, étolajat, konzerveket. Ruhákat, cipőket, takarót. Mivel rokonai nem voltak a faluban és nem tudta hova tenni ezért teljesen értelmetlennek és feleslegesnek tartotta a számára kapott segély adományokat. Nem tudott mit kezdeni velük. Ezen még jobban elszomorodott, úgy érezte, hogy ő már teljesen feleslegessé vált a világ számára. A kilátástalanság mély depresszióba sodorta. Csak a felesége és a lánya tartotta még benne a lelket.
A kórházba érve kereste Sárikát. Ahogy keresztülvágott az előtéren, megállásra késztette az előtérben lévő televízió hangja. A bemondó éppen híreket mondott. A fő hír a katasztrófa volt. Így szerzett tudomást a katasztrófa okáról és nagyságáról. Ez után a külföldi hírek következtek. Elsőnek beszámoltak a külföldön szolgálatot teljesítő magyar alakulatot ért támadásról, ahol két katona életét vesztette. A bemutatott fényképek között az ő lánya volt az egyik. A hír szinte letaglózta, már nem is emlékezett, hogy hogyan talált rá a feleségére. Ekkor elemi erővel kitört belőle a felgyülemlett keserűség és bánat. A felesége ágyára borulva hangos zokogásba tört ki.
A felesége időközben magához tért. Felült az ágyban, tépte magáról a kötéseket, majd az unokáját hívta. A férje csitítgatta, de hiába. Ekkor éktelen sikoltásban tört ki belőle a sok év alatt átélt borzalmak emlékképe. Felrémlett előtte a nővére a padlón ülve vérbe fagyva, ő egy vértócsa közepén az ágyban, amikor elvetélt és a legutolsó, amikor derékig áll a vérvörös iszapban és nem tudja megmenteni az unokáját, amint elsodorja mellőle az ár.
Az ápolóknak és az orvosnak több mint fél órában telt, míg meg tudták fékezni. Jóska döbbenten állt az eléje táruló látványtól. A velőt rázó sikoltozástól a feltépett sebek látványától, a felesége lábáról foszló bőrről, melyet az erősen lúgos iszap mart le.
Arra eszmélt, hogy az orvos próbál erőt önteni belé. Ő csak annyit tudott mondani az orvosnak.
Doktor úr! Mi lesz ez után? Hogyan tovább? A doktor erre már nem tudott válaszolni. A beállt csöndben, mint egy kimerevített képben a szemben lévő kórteremből átszűrődő zene adta meg a keretet. Presser Gábor, „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” című lemezének egyik dala szólt.[/FONT]
[FONT="]Valaki mondja meg milyen az élet
Valaki mondja meg miért ilyen
Valaki mondja meg miért szép az élet
Valaki mondja meg miért nem
Valaki mondja meg miért jó az ember
Valaki mondja meg miért nem
Valaki mondja meg miért lesz gonosszá
Valaki mondja meg miért nem…[/FONT]
[FONT="]
[/FONT]