Egyperces novellák - Irodalmi pályázat

Craz

Állandó Tag
Állandó Tag
Kék gyertya

<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> – Akkor nézzük még egyszer – sóhajtottam, és tőrömet óvatosan tokjába csúsztattam. – Milyen furcsa, hogy elfér ezen a kis asztalon.
– Nem mindig a méreg a lényeg – szúrta közbe epésen kedvenc kardforgató amazonom.
– Hogyha itt sikerülne megbontani – nyújtottam kezem az asztalka jobb sarka felé.
– Akkor szerintem a plafonra kenődnél – jósolta mosolyogva partnerem.
– Te most ellenem vagy? – érdeklődtem homlokráncolva.
– Ne játszd itt nekem a morcos csíkos morcsákot, inkább vigyázz a rúnavonalakra! – figyelmeztetett Szonja, majd vállamra tette kezét, és mögülem kukucskálta az asztalon sorakozó dolgokat.
– Ez itt egy pillanatvarázs – böktem a jobb oldalon elhelyezkedő varázsjel felé.
– Vagyis, ha megtörik a hatása – piszkálta ellépve mellőlem vékonypengéjű kardjának markolatát, amitől legtöbbször egy hidegvérű bérgyilkosra emlékeztetett –, akkor azonnal beindul az így késleltetett varázslat.
– Azaz ez a kis szemrevaló tűzlabda itt középen – böktem a borsószemnyi időbezárt lánggolyóra – pillanatokon belül lelkes fergeteggé terebélyesedik, elnyelve az egész szobát.
– Ha lehet, ezt a megoldást hanyagoljuk – kérte exkluzív kardtáncosom, és elgondolkodva a rácsos ablakhoz sétált. Eltakarta előlem a lemenő nap bátor – a rafinált robbanó szerkezettel mit sem törődő – sugarait, majd lassan felém fordult.
A nyáresti meleg szellőben meglebbenő haja ebben a megvilágításban a quwanni nagypalota szélcibálta zászlaira emlékeztetett. Karcsú sziluettje pedig egy régen látott festményre, amely tűz körül táncoló mondabeli lényeket ábrázolt – igaz lényegesebben kevesebb ruhában. Az összhatást vörös szeme tette teljessé, aminek hírhedt becenevét köszönhette.
– Valami baj van? – értette félre bamba arckifejezésemet, és aggódó pillantást vetett először az asztalra, majd rám.
– Izé, semmi gond, csak azt… – válaszoltam gyorsan, egyúttal egy szerencsétlen kapkodó mozdulattal feldöntve az egyik megkötő rúna közepén álló furcsa tornyocskát – A jó francba, ez megszúrt!
– Mi történt? – nézett rám aggódva.
– Hát, én csak arra gondoltam, ahogy ott álltál az ablak előtt, pont olyan voltál, mint az egyik álmomban a…
– A csapdával mi történik, te lökött! – korholt résre húzott szemmel, de akkor már én is észre vettem, hogy valami megváltozott.
– Ajaj. Úgy tűnik elindítottam a visszaszámlálást – állapítottam meg rekordidő alatt. – Egy perc lehet a robbanásig!
– Meneküljünk! – ragadta meg karomat.
– Nincs rá idő! Meg kell szakítani a folyamatot.
– Hogyan?
– Várj, várj! Itt ez a két gyertya, a kék, meg a piros.
– Az előbb még nem égtek.
– Igen, és ha a láng eléri ezt a két rúnavonalat, akkor megszűnik a pillanatvarázslat.
– Fújd el!
– Akkor egyből robbanhat.
– Ó, te ütődött!
– Várj! Ez a gyertya össze van kötve ezzel a madárfejes amulettel, a másik meg azzal a macska alakúval.
– Mi van?
– Az egyik gyertya meg tudja állítani az egészet!
– De melyik?
– Nem tudom.
– Csináld, nincs több időnk!
Ekkor furcsa, jóleső nyugalom szállt meg. Éreztem, mit kell tennem.
– Úgy mondják, a Délfoki szigeteki harcimókus sámánok szerint csak egyszer élünk – sóhajtottam, majd hirtelen megcsókoltam Szonját, de a várt pofon elmaradt.
– Ezért még számolunk – sziszegte.
– Remélem lesz rá alkalom! Gyere, kívánj gyorsan valamit! Mindig is utáltam a macskákat – mutattam a jobb oldali sistergő láng felé.

Elfújtuk a kék gyertyát.
 

gizko52

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman";} </style> <![endif]--> A HÁZTETŐN

Lévén gyönyörű augusztusi nap, amikor már itthon élvezem a nyugdíjas kor örömeit – magammal -, van időm mindenre. Többek között arra is, hogy körbe járom a hatalmasra sikeredett, erődítményhez hasonló építésű „tüskeváramat”. - Na persze, meg a hozzá tartozó közel egy hektárnyi vegyes hasznosítású területet, szinte minden nap. Ezt azért teszem, hogy felfedezzem mi az, ami javításra szorul. Mit kellene éppen elvégezni rajta, illetve benne.
Mert ugye, mégis csak én vagyok a gazda a háznál! - Rajtam kívül még egy vásott macska sincs, aki dorombolva körül hízelegne… Bár, néhány süni lakik a rég kiürült disznós ólban, ami királyi lakosztályt nyújt nekik - mivel telepakoltam az udvar lekaszált pázsitjából
Összegyűjtött, illatos szénával. Gondolván, hátha egyszer lesznek még valamiféle háziállatok. – Jótékonyak a kis torzonborzaim, mert segítik a fákról lehulló gyümölcsöket eltakarítani, a vagy tizenöt gyümölcsfa alól.
Aztán még néhány éjszakázó vendégem akad fent a padláson, – egy nyuszt család – akik gondoskodnak róla, nehogy túl csendes legyen a ház. Olyan viháncolást művelnek, hogy csak úgy dübörög a deszka padlózat alattuk, amivel leraktuk a gerendák közét.
Na, ezzel már - a megszámlálhatatlan madaraimon kívül – le is zárult az állatállományom bemutatása… Ha csak még a pockot meg nem említem, aki szorgalmasan frissíti a földet a veteményesben, nehogy túl sok növényem maradjon, amit kapálni kell.
Majd elfelejtem az aranysakált!- aki átsétál a kerítés előtt mindennap, mióta Rexi kutyám meghalt… Nekibátorodva, szemtelenül beles, nincs-e valami neki való húsos falat az udvaromban. - Nem félünk egymástól, már ismerősök vagyunk…
Tegnap éppen egy terepszemlét tartottam a házkörül, mikor észre vettem, hogy egy-két gyümölcsfán, előszeretettel megjelent néhány hernyó kolónia. Sajnos ezt nem hagyhattam, mert gyorsan szaporodó fajta a kis szőrös araszoló… Elég sok vesződség árán, de sikerült megszabadítani fáimat tőlük. Miután néhány meggyújtott újságpapírral el is hamvasztottam őket, elégedetten néztem fel az ellenségeitől megmentett fákra.
Mivel tekintetem amúgy is a magasba révedt, körül pásztáztam szememmel a birtokot. Így vettem észre, hogy a legutóbbi vihar, földhöz akart csapni egy cserepet a háztetőről, de nem sikerült, mert félúton elakadt.
Nézegettem, szemlélgettem, mit is tehetnék… Sóhajban tört ki belőlem a vágy, milyen jó volna, ha lenne mellettem valaki és legalább az ilyen férfinak való munkákat, nem nekem kellene elvégezni! Bár az élet, sokszor kényszerített erős, cseppet sem nőies munkára, -amit zokszó nélkül megtettem - szeretnék én is még igazi nő lenni! Akivel törődnek, akit szeretnek, akinek nem kell mindenről saját magának gondoskodni és mindent egyedül megoldania. Akinek nem kell lépten-nyomon a magánnyal szembesülni! - Ám, hiába a vágy! Akit szeretnék, nem vesz komolyan – bár még nem is láttuk egymást; csak a modern technika jóvoltából levelezgetünk néha -, de így is tudomásomra adta, hogy nem akar senkivel kapcsolatot. Ha akarna is, én nem igazán felelek meg az ízlésének, mert én – úgymond -, kicsit duci vagyok….Ő, pedig a sovány nőket szereti… Igaz, őszinte beszéd volt. Azonban mégis nagyon nehezemre esett. Annál is inkább, mert amúgy is eléggé elvesztettem már önértékelésemet a külsőm miatt. Hisz nyilván nem vagyok olyan, mint fiatal koromban… de ahogy nézem a hasonló korú nőket, még sokkal fiatalosabb - talán szerénytelen kifejezés -, de még csinosabb is vagyok valamennyinél. Akkor miért is nem kellek? – a fájó gondolatoktól vezérelve, hirtelen elhatározással, elő hoztam a hosszúra nyitható létrát és neki támasztottam a falnak. Mivel a környezetemben, nincs olyan férfi, akivel a javítást elvégeztettem volna, így - minden bátorságomat összeszedve – elindultam a létrán felfelé. Először csak óvatosan, félve. Aztán egyre bátrabban, s már a vége felé, szinte hősies élvezettel másztam a tetőre… Furcsa gondolatok kavarogtak a fejemben, ahogy fentről körül néztem: egy pillanat műve lenne csak levetni magamat, és már semmire nem volna gondom. Hisz egyedül, mit ér már az életem? Elszigetelve mindentől és mindenkitől. - mint egy elátkozott királylány, akinek a kastélyát rég benőtte a tövissel teli vadrózsa, és mindhiába várja a megmentő királyfit; csak a mesében jön el érte, - ott is csak száz év múlva…
Közben még így elmélkedtem, azon vettem észre magam, hogy kicseréltem a cserepet… és még a fenyőlevéllel eltömített csatornát is kipucoltam, hogy a következő esőzésnél tudjon lefolyni akadálytalanul és ne a falat, áztassa a víz… Akkor ocsúdtam fel… hisz, ezt én tettem! Meg tudtam tenni! Sikerült! Nem kellett hozzá senki segítsége, egyedül végeztem el! – Én, egy 63 éves nő, 75 kilómmal a létrán, ilyen magasságban a tetőt megjavítottam! – Mámoros büszkeség áradt szét az egész lényemben. Minden borús gondolat, pillanatok alatt elillant a fejemből… Teljesen elégedett lettem magammal… Megtaláltam önmagamat, a régi énemet! – Aki nem ismert soha lehetetlent! - Hogy miért éppen a háztetőn? – Talán, mert ez volt a próbatétel ahhoz, hogy lent tudom-e hagyni a félelmeimet annak érdekében, hogy fent elérjem az önbizalmamat… Már nem is érdekel, hogy nem tartozok senkihez… nem kellenek a hamis illúziók! Boldog vagyok! - hisz tudok segíteni önmagamon, és így Isten is megsegít! Többé nem leszek kishitű és elégedetlen magammal! Nem érdekel, senki külsőmről alkotott véleménye, mert saját magamnak tökéletesen megfelelek! Mivel „Ikrek” csillagjegy szülött vagyok, a kettősséggel minden meg van bennem ahhoz, hogy teljes legyek… akár a „Jin és Jang”- egy személyben két különböző tulajdonság, de mégis együvé tartozás. Talán ezt találtam meg a háztetőn!
 

Polla*

Állandó Tag
Állandó Tag
A kutya

A parkban láttam meg először. Szeretem ezt az öreg parkot, nyárestéken kellemes az öreg tölgyfa tövében üldögélni és figyelni a játszadozó gyerekeket.
Már alkonyodott, amikor észrevettem.
Szemben ült velem, a kis játszótér másik oldalán, a gyerekeket nézte különös, bánatos tekintettel. Erre a tekintetre figyeltem föl először.
Másnap újra eljött és aztán újra és újra. Figyelni kezdtem, néztem, hogy vajon kihez tartozik, de nem szólt hozzá soha senki, és ő sem csatlakozott egyetlen emberhez sem. Néha ő is rám tekintett, de aztán figyelme újra visszafordult az apróságok felé.
Csak ült üres tekintettel, mégis valahogy olyan figyelőn, mint aki egy gyermek hívó szavát várja.
Egy szót, egy simogató kezet, mely egykor az övé volt, de eltűnt valahova örökre. Hetekig figyeltem. Alkonyatig maradt mindig, aztán, mint aki hiába vár, felállt és elindult az ismeretlenbe.
Egy napon aztán nem bírtam tovább, hajtott a kíváncsiság, hogy többet megtudjak róla.
Amikor felállt utána indultam s bár gyorsan haladt, azért sikerült lépést tartanom vele, így aztán láttam, hogy melyik házba ment be. Belestem a kerítésen, de nem vettem észre semmi mozgást. A kertben a nyíló virágok között színes hinta állt, mellette egy kosárban játékok hevertek, látszott rajtuk, hogy rég nem játszott velük már senki.
Óvatosan léptem be a kiskapun.
Azonnal megpillantottam s ő is rögtön észrevett.
A ház falán kúszó borostyánok mellé lapultam s csak néztem őt, nehogy megijesszem. Szólni nem tudtam, csak a tekintetemmel kérdeztem tőle, hogy elfogadna-e barátjának engem?
Engem, aki ugyanolyan magányos, mint ő, s aki még soha nem tartozott senkihez.
A karcsú fekete ruhás nő felemelkedett a fehér kerti székből és hozzám lépett.
- Hát megtaláltál – mondta.
Mellém guggolt, kezét lassan a fejemre tette és megsimogatott.
- Velem maradsz? – kérdezte, s én úgy éreztem a szívem rögtön kiugrik a helyéből örömében s hogy futni kellene, ugrándozni, körberohanni a kertet – mégsem mozdultam.
Megcsóváltam a farkam, finoman megnyaltam a kezét és nagyot szusszantottam.
Éreztem, hogy minden rendben van. Hazaértem.
 

Polla*

Állandó Tag
Állandó Tag
Hajrá Loki!

Feri kőműves volt, feleség és két fiú várta otthon mindaddig, amíg az ital ki nem tépte kezéből életének irányítását. Jó néhány éve már annak, hogy magára maradt az üvegekkel és gyerekkora óta tartó szenvedélyével. Feri ugyanis Loki rajongó volt.
Hogy az ital volt-e a felelős azért, hogy agyában megbomlott valami, vagy valami más okozta a bajt, ma már nem lehet kideríteni.
Feriből falu bolondja lett. Azokon a napokon, amikor a DVSC játszott, nemzetiszínű zászlóval kezében, nyakában a piros-fehér szurkolói sállal peckesen vonult a vasútállomás felé.
Hazafelé tartva, előzőleg oly daliás járása imbolygóvá változott, hiszen akár győzött imádott csapata, akár veszített, mindkettő elegendő ok volt a poharazásra. Tántorgott az úttesten, és időnként teljes hangerővel elbődült:
- HAJRÁÁÁÁ LOKI !!!
Néha egy-egy házból a gazda visszarikkantott:
- Hajrá Loki!!
Ennek örömére Feri még hangosabban ordítozott.
Idővel egyfajta tájékoztató szerep jutott Ferinek az utca életében.
A lakók tőle szereztek tudomást a DVSC eredményeiről. Ha Feri a kedvenc HAJRÁ LOKI kiáltásával imbolygott hazafelé, akkor biztosak lehettünk benne, hogy a csapat újra győzelmet aratott.
Ám ha a ROHADT KORMÁNY kiáltásoktól visszhangzott az utca, akkor tudtuk, hogy a Loki vereségéről fogunk hallani a híradóban.
Egy napon aztán Feri kilépett stadionból, nyakára csavarta a piros-fehér sálat s a csapat győzelme és az elfogyasztott pálinka által okozott mámortól kábultan elé tántorgott egy autónak. A sofőrnek nem volt ideje félrerántani a kormányt, Ferit már nem lehetett megmenteni.
Azóta furán csendes vasárnaponként az utcánk, és fogalmam sincs mit játszott a Loki.
 

Luigi48

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy jól sikerült terv

Másodikos elemista koromban történt,1956 tavaszán. Az egyik számtanórán a Jozifek Laci megpöckölte a fülemet,mire én, válaszként, megcibáltam a haját. Nos,ez utóbbi mozdulatot vette észre Magdi néni,az osztályfőnökünk. Azonnal el is kérte az Ellenőrzőmet és üzent pár sort a szüleimnek,hogy rosszalkodtam óra alatt,de egyébként a tanulással nincs probléma...
Már abban a szent pillanatban eldöntöttem,hogy mit fogok tenni,ismerve apám szigorát. Este, lefekvés előtt, fogtam az Ellenőrzőmet és a második osztályosok szépírásával,kerek,jól megrajzolt betűkkel megírtam Magdi néninek a választ.
- Fiamat szigorúan megdorgáltam ! - majd alábiggyesztettem apám nevét.
-Tanító néni ! Aláírattam, amit üzenni tetszett ! - lelkesedtem másnap,alig hogy Magdi néni belépett az osztályba. A drága jó tanárnő beleolvasott a dokumentumba, majd néhány pillanatnyi habozás után így szólt:
- Gyerekek, azonnal visszajövök,de addig jók legyetek! Aztán kiszaladt a könyvecskémmel együtt.Jó tíz percig volt távol,majd folytatta az órát.
Semmit sem értettem az egészből.A szülői értekezlet után mondta el a mama, hogy mi is történt.Magdi néni több osztályba is átszaladt,megmutogatva kollégáinak a "művemet",amely osztatlan sikert aratott.Két nap múlva, a szülői értekezleten pedig az anyám lelkére kötötte:
- Ilonka néni ! Nehogy bántsák ezt a gyereket ! Ennek a gyereknek van fantáziája...
Így is történt.Megúsztam.Köszönhető annak,hogy akkor még volt fantáziám !
 

Ildikó|Sunshine

Állandó Tag
Állandó Tag
Kicsit szórakozott, tudja ő. Egyszerre túl sok minden jár a fejében. Úgy tűnik, erősen figyel, de sokszor máshol jár gondolatban. Ha megszólal, nem mindig a kérdésre válaszol. Vagy leragad valahol, vagy már a következő pillanatokat éli. Ilyenkor zavarba jön. Tudja, hogy nem szeretik ezt benne. Mindig mondják, figyelj jobban. Ő próbál, igazán próbál. Néha belefárad. Szereti őt Józsi…..Hogyne szeretné. Mindig megfogja a kezét. Bár néha kicsit erősebben. Főleg, ha rosszat mond. Ilyenkor mindig tanító szavak hagyják el férje száját. Csakis a te érdekedben, drágám. Igen, így van, csakis az ő érdekében. Hisz az ember holtig tanul…s neki még sok mindent kell tanulni. Érti ő, hogyne értené. Biztosan így van. Ő szeretne beszélgetni. Csak így nehéz. Nincs felszabadult érzés, nincs önfeledt mosoly. Mikor megszólal, vagy mikor leír szavakat, figyeli a reakciókat. Vajon most jót mondott? Nem kérdezett feleslegesen? Nem tűnik bolondságnak, mit beszél?
Akkor is figyelt. Anyósa hívta, könyörgő szavakkal. Julcsikám, kórházba kell mennem a hét középen, szerdán. Sokáig tartana, de kellene a bátorítás. Délelőtt folyamán. Rendben mama, van egy napom, mit kivehetek, mehetünk. S a fejében már a napot tervezi. Így meg sem hallja, mit az anyósa mond. Csak leteszi a telefont. Férjura kedves volt, ráérsz drágám. Sok mindent megteszel a mamáért. Én is kiveszem a napom, s ha majd fáradtan hazatérsz kora délután, várni foglak. Szeretlek. Tudom én. Szerdán már készenlétben áll, a megbeszélt időpontban az ajtón kopogtat. De a mama így szól. Julcsikám, én még a telefonban mondtam. Elnéztem a napot, a dátum csütörtökről szólt.
Az ismerős remegés a gyomrában újból megérkezett. Elszúrta, megint elszúrta. Férjétől biztosan megint tanító szavak hangzanak majd el. Kissé félve nyitja ki az ajtót. A látvány, mi otthon fogadja, némaságra készteti. A szomszédasszony eltévesztette a házszámot, és a saját ágyát. S biztosan fázik, mert Józsi átölelve tartja.
De hisz szereti őt Józsi….Mindig mondja….
 

joanna51

Állandó Tag
Állandó Tag
<hr style="color:#CCFFCC; background-color:#CCFFCC; margin-bottom:10px" size="1"> Pillanatkép a múltból
A hajnali ködben a tömeg feszengve toporog a szögesdrótkerítés előtt. A percek múlásával, mindenki csak még izgatottabb, még feszültebb. Lassan aztán az őrök a kapuhoz jönnek és elkezdik befelé terelni a népet.
A kislány reszketve és fázósan, alig mer felnézni, nem tudja, mi következik.
Benn, végre, kicsit melegebb van, de amikor a belső helyiség felé mennek és már minden papírt ellenőriznek, jön a motozás. Nem számít öreg, vagy fiatal vagy, mindenkit megmotoznak, ez a szabály, mondják. A gyerek, ha lehet, még jobban összehúzza magát és anyjához bújik, bár nem annyira gyerek már, hiszen elmúlt 13, másképp itt sem lehetne. Az öccsének még rosszabb, gondolja, ő el sem jöhetett. Amikor a nagy, széles kőasztalok mellé ülnek, kezdenek befelé sorjázni a rabok. A kislány kétségbeesetten keresi az apját, de nem látja sehol. A csíkos rabruhákba bújtatott férfiak csak jönnek és jönnek, és már majdnem mindenki kijön, amikor Liza végre meglátja, amint a papa leül vele szemben. Nem ölelheti meg, még csak a kezét sem lehet megfogni, azt mondják, a testi érintkezést tiltja a szabályzat.
Papa szemében könnyek, és nem tud megszólalni, ahogy mi sem. Mert a kislány én vagyok, és anyámmal ülök a nagy kőasztal mellett és semmit se tudunk mondani. Pedig annyi mindent el szerettem volna mondani apának: hogy az öcsi már lassan 10 betűt is megtanult, nemsokára olvasni fog,.. hogy zizi, a kutyám már mekkorára nőtt, amióta nem látta és,.. hogy gyere haza papa…
Anyám lassan kipakol, és apám elé tolja az elemózsiás dobozt, így könnyebb, most hogy a papa eszik. …Látom, mennyire jól esik neki, amikor beleharap a buktába, amibe nagyanyám belesütötte a csirkecombot… húst nem szabadott hozni, ez is szabályzat.
Valahogy túléltük ezt a 2 havonta megismétlődő börtönlátogatást. Ahogy apám is egészen két évig, csak aztán lett öngyilkos.
A lelkembe ívódott ez a kép, pedig azóta egy emberöltő eltelt már, de a szívemben a kislány fájdalma ma is ott van.
 

Luigi48

Állandó Tag
Állandó Tag
Azok a boldog percek

Sokaktól hallottam már társaságban,vagy négyszemközti beszélgetés során,hogy miként éli meg az ember azokat a pillanatokat , amikor úgy érzi, - boldog.
Sok történetet hallottam e fogalom, illetve érzés kapcsán és ezek meghallgatása rávilágított arra az amúgy is nyilvánvaló tényre,hogy a
boldogság kiváltó oka és megélése hasonló lehet ugyan,de mégis, minden eset más és más.
Volt olyan ismerősöm,aki az esküvőjén volt a legboldogabb,és volt, aki a gyereke születésekor. Egy másik,amikor érettségire kocsit kapott a szüleitől... de volt olyan kolléganőm,aki boldognak érezte magát,amikor fizetésemelést kapott. A szomszédasszonyunk pedig akkor tünt boldognak,amikor háromévi keserves procedúra után, végre el tudott válni a részeges,goromba férjétől.
Hogy az én életemben volt-e olyan pillanat,amikor úgy éreztem,boldog vagyok? Igen,volt. Egyszer... de az,amíg élek,bennem marad. Az agyamban, a szívemben, a lelkemben.
... Szombati nap volt. A mama piacra ment, feleségem pedig átment az utca túloldalán lakó bátyjához,hogy levágja a haját. Én vigyáztam a gyerekre. A fiúnk akkor volt tíz hónapos.Azon a szombat délelőttön is, mint rendesen,a kiságyában aludt. Én a konyhában rejtvényt fejtettem,de öt-hat percenként benéztem hozzá.Aztán egyszer csak ott ragadtam...és csak néztem őt.
A rácsos kiságyra könyökölve figyeltem,ahogy csendesen szuszog...
Nagyon büszke voltam,hogy van egy klassz fiam! Arra gondoltam, hogy ez a fiú volt az álmunk és most itt van és számunkra már ő a legfontosabb. Az élet kereke tovább forog,és ez jó...nagyon jó.
Magam alá húztam egy puffot és úgy gyönyörködtem tovább,hosszú percekig.
Egyszer csak hirtelen,csodálatos dolog történt... Láttam, hogy felhúzza a szája sarkát,miközben kinyitotta a két kis öklét és alig észrevehetően mozgatni kezdte az ujjacskáit,mintha azt szeretné, hogy vegyük fel. Aztán ismét felhúzta a szája sarkát... mosolyogni kezdett, álmában! Valami nagyon szépet álmodhatott ez a csöpp kis emberke.mert újból és újból elmosolyogta magát.
Csodálatos érzés volt ezt látnom... úgy magával ragadott a látvány, hogy potyogni kezdtek a könnyeim.De úgy,igazán! Szinte fuldokoltam a sírástól,miközben életem legboldogabb perceit éltem át.
Tudtam,- vagy csupán éreztem? - hogy soha többé,- ebben a büdös életben - nem lesz még egy olyan történés, amely ehhez hasonló érzést váltana ki belőlem,mint az a szombat délelőtt, a kisfiammal.
Igazam lett...
 

Rozina

Állandó Tag
Állandó Tag
Irígység

Irígy vagyok, igen.
Sajnos be kell látnom, olyan irígy vagyok, mint a kutya!
A kutya hiába lakik jól, megeszi a macska eledelét is.
Na, nem! Azért még sem vagyok olyan, mint a kutya.
Irígynek irígy vagyok, de jól lakott? A hasam tele ugyan, megtömöm ezzel-azzal, de a telehas nekem kevés. Kellene valami a lelkemnek a fejemnek is. Valami kúltúra féle...
Milyen jó a Gazdag Embernek! Van pénze könyvre, újságokra, színházra. Mondom, hogy irígy vagyok!
Ott van például A, jól el van engedve anyagilag. Igaz még sose olvasott el egy könyvet se.
Vagy ott van B. beszélgetésünk során kiderült, nem ér rá színházba menni, ő pénzt keres.
Aztán ott van C. Gazdag anyagilag, de a feje és a lelke is csak pénzzel van tele.
Érdekes! Mintha már nem is lennék olyan irígy.
Most pedig irány a könyvtár, még jó, hogy az van.
De meddig?!
 

Luigi48

Állandó Tag
Állandó Tag
Jézuska és a lány

Nagyon örültem,amikor Karácsony előtt egy nappal a Mama megsúgta a nagy titkot.
- Írtam a Jézuskánok,hogy legyen szíves és hozzon neked egy nagy doboz építőkockát, és ha el nem felejti,egy kifestőkönyvet is,színes ceruzákkal.Holnap délután pedig a Marcsival elmentek egy jót sétálni,hogy ne lábatlankodjatok itt köröttem,csak akadályoznátok a főzésben.
Ez utóbbi mondatán elcsodálkoztam,mivel a Marcsi nővérem nyolc évvel idősebb volt nálam.Én öt,ő meg tizenhárom volt akkor,és már sokat segített a konyhai munkákban korábban is.Most miért nem?
Ám akkor még fogalmam sem volt arról,hogy amíg engem sétálni visz valaki,ez alatt milyen sügés-forgás van a fenyőfa körül...
Másnap délután jó melegen felöltöztettek,még a hócipőt is fel kellett vennem,mert szakadt a hó.A Flórián tér felől mentünk le a Király utcába,amely ősidők óta Pécs főutcájának számított,s bár a háború után egészen a rendszerváltásig Kossuth Lajos nevét viselte,a legtöbb ember mindíg is Király utcának hívta,jóllehet,semmi bajuk sem volt Kossuth apánkkal.
Mire a Színház térre értünk,alábbhagyott a hóesés,már csak szállingózott.Útközben megcsodáltuk a színes kirakatokat,időnként eldöcögött melletünk egy-egy villamos,tetejükön vastag hósapkával. Az Állami Áruház színes égőkkel kivilágított kirakatait megbámulva visszafordultunk.A játékbolthoz érve még megálltunk egy pillanatra,
amikor egy rémítően csikorgó,fémes hangot hallottunk a Lyceum templom irányából.
-Ez egy villamos volt,az fékezett ekkorát!-kiáltott fel valaki,és rohanni kezdett a temlom felé.Erre mindenki futni kezdett abba az irányba, a Marcsi,engem magával rángatva szintén.Mire mi is odaértünk,már vagy száz ember állta körül a villamost,a vezető hotsápadta állt a járdán és csak ezt hajtogatta: - Én nem is láttam,nem is láttam!...
-Aláesett a szerencsétlen lány!-jajgatta egy idős asszony-óh,Istenem!
-Nem aláesett,hanem aláugrott... én láttam-szólalt meg egy nagy,kövér ember - kijött a fodrásztól és egyenesen a villamos elé vetette magát...Talán szép akart lenni,mielőtt...mielőtt - de képtelen volt befejezni a mondatot,mert elsírta magát.
Hamarosan megjelent két rendőr.Egyik az embereket terelgette,míg a másik a szipogó fodrászkisasszonyt próbálta szóra bírni.
- Kifizette a dauert és a manikűrt,aztán kiment...sosem járt még itt.
Közben megérkezett egy darusautó,hogy felemelje a villamos elejét és ki lehessen venni az összeroncsolt testet.Az itt ténykedő rendőr próbált erélyesnek látszani,de mégis inkább szelíd és szomorú volt a hangja. - Menjenek haza emberek...kérem,menjenek már...
Hazafelé menet egyikünk sem szólalt meg.Nem tudom,mi járt akkor a Marcsi fejében,megkérdezni meg nem mertem.A szüleink már tudtak a szörnyűségről,- a szomszédok beszámoltak róla.
Nagyon szomorú voltam,a szívem majd meg szakadt.Amikor a fát körülállva énekelni kezdtük a Mennyből az angyalt,hirtelen zokogni és ordibálni kezdtem.
-Miért nem vigyázott rá a Jézuska! Miért? Nem is kell az ajándéka,nem is kell- üvöltöttem,ahogy a torkomon kifért.
Csak nagy sokára csillapodtam le.A Mama addig üldögélt az ágyam szélén,amíg álomba nem sírtam magam.
Pécs,1953.december.24.
 

Luigi Vercotti

Állandó Tag
Állandó Tag
Igéző tűz

Jó ideje úton vagy már. Messzire magad mögött hagytad otthonod. Erőltetett menetben haladsz. Akkor keltél útra, amikor e sötétséget elűző, ismeretlen eredetű, hatalmas tűz először felragyogott a horizonton.

Nem tudod, hogy mi hajt előre, s miért érezel legyőzhetetlen késztetést arra, hogy e zsigereidig lehatoló tűz fénye felé haladj…

Ahogy közeledsz a téged megigéző tűz felé egyre több, kisebb-nagyobb csapattal találkozol. A hozzád csapódóktól találgatásokat hallhatsz az óriás tűz eredetéről. Egyesek tudni vélik, hogy eljött az utolsó ítélet ideje.

Újdonsült társaiddal szótlanul haladtok tovább. Te közben elgondolkozol az imént halottakon. Valóban a végítélet jött volna el? Bár magad sohasem hittél abban a felsőbb tudat létezésében, amit oly sokan, oly fáradhatatlanul szajkóznak, most mégis arra késztet valami, hogy számot vess magadban eddigi életedről.

Túl sok számot vetni valód azonban nincs, különösebben rosszat nem tettél soha senkivel sem, dolgoztál szorgalmasan, ezért úgy vélekedsz, hogy nem kell tartanod a végső ítélettől.

Ahogy közeledtek a tűz felé, olybá tűnik, hogy annak fénye és hője egyre erősebbé válik. Hamarosan megpillantjátok az első visszatérő csoportokat. Többen is jönnek, kiáltoznak. Igyekeznek mindenkit visszafordítani a tűztől. A visszatérők azt mondják, hogy akik túl közel merészkedtek a tűzhöz megvakultak, és testük megperzselődött. S voltak, akik az átélt kínokba beleőrültek.

Ti azonban tovább meneteltek.

Már nagyon közel jártok a tűzhöz. Az elviselhetetlenségig fokozódó fény miatt látómezőtök kezd egyre inkább beszűkülni. A magas hőmérséklet miatt mozgásotok lelassul. Csak vánszorogtok. Ólomlábakon. Összeégett tetemeket láttok. Elborzaszt a látvány.

Mégis tovább haladtok…

Szinte a célnál vagy. Körbepillantasz. Észreveszed, hogy társaid elmaradtak valahol. Visszafordulsz. Keresed, de nem leled őket. Valószínűleg ez az átkozott tűz végzett a társaiddal. Megpróbálsz nem rágódni azon, hogy mi várhat még rád. Tovább lépdelsz célod felé.

Egészen a tűz közelébe mész. Annak fénye valósággal megvakít. Tested a hőtől átizzik. Tudod, hogy eljött a vég. Ám úgy véled, hogy tartozol annyival magadnak, s a társaid emlékének, hogy kiderítsd valójában mi is ez a hatalmas tűz.

Utolsó erőddel elindulsz. A tűz középpontja felé mész. Oly nagy a hőség, mint hogyha a pokolban lennél. Kimerülten, vánszorogva haladsz e sosem látott jelenség centruma felé. Úgy tűnik számodra, hogy az idő most különösen lassan telik…

Egyszer csak megremegsz. Tested megmerevedik. A hátadra fordulsz. Megpróbálsz körbepillantani. A hőtől kiolvadt összetett szemeddel azonban már csak fényfoszlányokat látsz. Ízelt végtagjaid rángatóznak. Kitinpáncélod a hőtől meggyullad. Érzed, hogy nincs tovább.

Miután vacsoravendégei távoztak, és a kerti sütés után maradt rendetlenséget is összepakolta, a ház tulajdonosa kikapcsolja az előzőleg elhelyezett elektromos rovarcsapdát is. Az abban összegyűlt tetemeket kiszórja a földre. Az aljnövényzetre hulló megperzselt, apró kis testek között ott van a tiéd is.
 

orangeclockwork

Állandó Tag
Állandó Tag
Tunéziai képeslap 1

A medencébe olvadó napfény arany koronát hegesztett a lányok fedetlen melleire. Csak feküdtünk a nyugágyakon, ’nem néztünk oda’, és már többen férfiak újra megértettük mi is annyira gyönyörű a tengerparti semmitevésben két hétig.

Nem lehetett nem észre venni. Szédítő szexualitást árasztott a fekete bikini amit viselt, ahogy kényeskedve mégis dögösen,nőiességének és a nézőközönség követő figyelmének teljes tudatában, a fövenyen a vízbe lépdelt. Lassan felemelt karok, hajbatúrás, mint a filmeken. ’Elhúzós’ bikinifelső, amikor a szövet, egy zsinóron csúszik el a kívánt szélességben, az óhajtott nagyságú illetve kicsiségű területet megmutatva, vagy szabadon hagyva (optimisták a félig tele poharukkal előnyben). Nem volt klasszikus szépség fekete ’Moncsicsi’ hajával, a fülledt erotika azonban üvöltött róla. Később, amikor a hotel éttermében a svédasztalos útvesztőben szembejött, nem tudtam nem utána menni. Két pálinkától (arab ország kitűnő kifogás a magamfajta alkoholistának, hogy minden étkezésre elzsibbadjon, mert ugye fő a fertőtlen gyomor) lezseren és macsón, félig hangosan tettem szent esküt, hogy a világ végére is utána megyek, és soha többé nem tévesztem szem elől.

Azután már csak a rengeteg vérre emlékszem. Átitatta a nadrágom szárát, és a szállodai panoráma ablakon lélegzetelállító zuhatagként ömlött.
Friss, illatos élet a fülledt arab éjszakában.
 

Luigi Vercotti

Állandó Tag
Állandó Tag
A Bulvárhíresember

A Bulvárhíresember


- NaMIVAN, NaaaMIVAAN? - ordítottam neki, s elébe álltam.
- M-Mit akar t-tőlem? - kérdezte rémülten.
- NaMIVAN? OLVASGATUNK, OLVASSSGATUNK? - kérdeztem én, miközben suhintottam egyet a kafa kis hentesbárdommal.
- NEE, NEEE... - kiáltotta ő...

Úgy rikoltozott, mint egy kis pisis! Jól ismertem őt. Láttam szinte minden délután. Rendszerint fél 6 körül érkezett meg a buszpályaudvarra, s a 13-as buszra várt úgy fél órát. Csak úgy neveztem őt magamban, hogy a "Bulvárhíresember".

A fószer ugyanis mindig bulvárújságot bújt, amikor megérkezett.

A Bulvárhíresember érkezése sajátos rutin szerint zajlott le minden egyes nap. Rendszerint a déli üzletsor felől közelítette meg a pályaudvart, hóna alatt az elmaradhatatlan kellékével, hű társával, a bulvárújsággal. Mikor ideért jelentőségteljesen a karórájára pillantott. Egy modoros fintorral nyugtázta, hogy még rengeteg ideje van a busza indulásáig. Majd üres padot keresett magának.

A kiszemelt padot mindig szapora lépésekkel közelítette meg, nehogy más elhappolja előle.
Amikor a Bulvárhíresember a padhoz ért, azt alaposan szemügyre vette. Meginspekcionálta, hogy nincs-e a padon grafiti, vagy odaszáradt rágógumi. Aztán megfáradt ülepét lassan, tettetett méltóságteljességgel ráejtette a padra.

Ezt követően, alaposan kiéhezve a szennzáááációóóós bulvárhírekre, rögvest kinyitotta a bulvárújságját. A rá váró gyönyörökre készülve nyelvével megnyalta alsó ajkát.

Gyors szemmozgással áttanulmányozta a címlapot: "Fekete Pákó Győzike otthonában randalírozott", "Kiszel Tüncike harmadik mellet csináltatott magának", "Alekosz a Béke-Nobelre hajt", "VV5 Anikó megerőszakolta VV4 Gizit", "Lady Gaga mégsem hermafrodita, de igény az volna rá", "ufó-t látott a Jeti".

Miután a címlappal végzett, a Bulvárhíresember mohón belecsapott a közepébe. Szinte falta a bulvárcikkeket! Sűrűn lapozgatta az újságját és látszott rajta, hogy nagyon szeretné tudni, hogy "ki kivel, mit hogyan, mikor, melyik celeb, hol, hányas melle van, mennyi botoxot nyomtak bele, hol nyaralt, s mennyit ér"...

Csak olvasta, s olvasta, fennkölt kéjjel olvasta az átkozott bulvárszennylapjait minden egyes nap.

Aznap nem bírtam már tovább! Megöltem! A Bulvárhíresembert. Hentesbárddal.

Egy ideig vártam ott. Vártam, hogy majd lefognak a járókelők, amíg a rendőrök kiérkeznek. Azonban nem történt semmi. A rendőrök nem jöttek. Körbenéztem, s az ott lévő emberek, akik az imént premier plán voltak szemtanúi az esetnek, még csak nem is foglalkoztak velem. Csak mentek, mentek közönyös arccal bámulva a nagyvilágba.

Meguntam a várakozást. Hazaindultam.

Útközben jöttem rá, hogy ezért a gyilkosságért engem soha, senki sem fog felelősségre vonni. Mert ebben a nyavalyás világban, az embereket a szemük láttára történő szenvedés és nyomorúság egyáltalán nem érdekli. Minderről tudomást sem vesznek! Csak az kelti fel figyelmüket, amit megír az újság, az az átkozott bulvárújság.
 

atapata

Kormányos Ritkán benéz
Fórumvezető
Kormányos
Én is jó ember lehetek. Megdobtak egy színarany sűltgalambbal,ezen ugyan kicsit elcsodálkoztam , még a számat is nyitva felejtettem.


Nem kaptam el,egyben nyeltem le,kicsit fortyogott mert nagyon meleg volt friss sütés lehetett.
Azóta amerre csak járok sárga csíkot húzok magam után mindenütt akkor is amikor a templomból a kocsmába megyek át.

Mára már nagyon restellem és kellemetlen is, eleinte csak a gyerekek szedegették utánam az aranyport de mindenféle népek is noszogatnak már,hogy lépegesek de iziben.

Messze földröl jönnek még buszokkal is,korán felkeltenek.Menjen már kend mi az a pár lépés!
Ugyan már fusson inkább!
Sóher alak!

Bizony mondom néktek, sokkal jobb lett volna egy szelíd vállon veregetés.
Ez nem bölcsesség,ez a való!
Ha a temetésem napján a koporsóm után végtelen sorokban hajbókoló taszigáló tömegre gondolok,akik végighurcolnak Tolnán Baranyán,talán a földet is megkerülik néhányszor a sárga csík mentén aranyport és rögöket szedegetve.
 

Luigi Vercotti

Állandó Tag
Állandó Tag
Az idegenek közöttünk vannak!

Az idegenek közöttünk vannak!

Vigyázat! Egyre több jel utal arra, hogy a Karácsonyi ünnepek közeledtével idegen lények szivárogtak be bolygónk népe közé. Kilétük és jövetelük célja ismeretlen.

Külön veszélyt jelent, hogy az idegen teremtmények igen jól el tudnak vegyülni a tömegben, mivel külsőre nem különböztethetőek meg embertársainktól. Felismerni csupán különös viselkedésükről lehet őket. Az idegenek ugyanis nem veszik ki részüket a Karácsony megünnepléséből, nem járják naphosszat a plázák, s bevásárlóközpontok boltjait, nem vásárolnak drága ajándékokat egymásnak, azaz egyáltalán nem hódolnak a Fogyasztás Szent Eszméjének.

Egy a napokban letartoztatott idegen a kínvallatása során bevallotta, hogy a saját hagyományaik szerint ők a Karácsonyt mindössze szűk családi körben szokták megünnepelni. Még leírni is borzalom, de nem szerveznek erre a neves alkalomra grandiózus party-kat, nem halmozzák el egymást ajándékokkal. Ehelyett inkább csendben megemlékeznek valami fickó születéséről, akit az idegen „Jézus”-ként emlegetett.

Talán a leginkább gyomorforgatóbb az, hogy az idegenek Karácsonykor egyáltalán nem tömik degeszre a hasukat, egészen hányásig, úgy ahogy azt bolygónkon e neves ünnep alkalmával szokás és ildomos.

Népünk Bölcs és Mindenható Vezetői ezért arra szólítják fel a lakosságot, hogy különösen óvakodjanak az idegen lényektől, és észlelésük esetén azonnal forduljanak a Fogyasztást Védelmező Főkapitányság legközelebbi kirendeltségéhez, vagy esetleg a Viselkedésrendészethez.

Az észlelt idegeneket az intézkedő szervnek kötelessége még a helyszínen semlegesíteni (azonnali lobotómiával) és a Központi Átnevelőtáborba beszállítani. Amennyiben az idegen életforma akár a legkisebb ellenállást tanúsítja, az esetben az intézkedő szerv azt azonnal likvidálhatja.

Mindezen intézkedések meghozatala és betartása, sőt betartatása szükséges és elégséges feltétele annak, hogy az idegenek ne veszélyeztetessék a Karácsonyt, a Javak és a Fogyasztás Ünnepét!

Szép Új Világ Távirati Iroda Zrt.
 

piros52

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:UseFELayout/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->
HŰTŐLÁDA HORGOLT TERÍTŐVEL


Előbb a férfi lett munkanélküli, aztán az asszony. A végkielégítés hamar elment, a segély kevés volt, munka nem akadt. Egyre reménytelenebbül járták a munkaközvetítőket, böngészték az álláshirdetéseket. A szomorú hangulat a gyerekekre is átragadt.
Amikor már nem bírták a törlesztő részleteket meg a rezsit fizetni, magukhoz vették a férfi édesapját. Idős volt már, gyönge a szeme meg a lábai, mégis ragaszkodott a falusi házikóhoz. De aztán megértette, hogy segítenie kell a fián. A házikót eladták, a papát beköltöztették a gyerekekhez. A pénzből kifizették a lakás hátralévő részletét, s megcsináltatták a vízórát. Másra nem is jutott, örültek, hogy elkelt a ház.
Éltek, éldegéltek. A papa nyugdíja volt a fő jövedelmük, hiszen már csak szociális ellátást kaptak. A papa kórházba került, s meghatalmazást adott a fiának, hogy vegye át a nyugdíját. Így is tettek. A papa később hazatért, de nem sokáig volt nyugalom a családban: egy agyvérzés megbénította a jobb oldalát. Azért megvoltak, gondozták az öreget, úgyse volt más dolguk. A nyugdíjat meg beosztották: öten vegetáltak belőle.
Az egyik reggel – miután a gyerekek elmentek az iskolába – hiába itatták volna pótkávéval a papát: már nem lélegzett. Az éjjel szép csöndben átszenderült a másvilágra. Jobb volt már neki ott, ahol eleven lehetett a lelke, mint itt, ahol bénán, tehetetlenül feküdt naphosszat.
Az asszony meg a férfi elsiratták a papát, s mert hideg volt a teste, nem siettek azzal, hogy orvost hívjanak hozzá, üldögéltek mellette egy darabig. Megborotválták, megfésülték a haját. Aztán rádöbbentek, hogy a papát el kell temettetni, s nekik nincs pénzük. Ekkor az asszony újra sírni kezdett, az embere vigasztalta.
Csöngettek az ajtón. A postás volt, hozta a nyugdíjat. A férfi ajtót nyitott és átvette, mint máskor. A kezében tartott pénzzel igyekezett vissza a szobába, mikor megértette, hogy többé nem lesz nyugdíj, hiszen nincs a papa. Elfutotta a szemét a könny.
Mire a gyerekek hazaértek az iskolából, a spajzban újra be volt kapcsolva a hűtőláda, ami használaton kívül állt ott, hiszen már régóta nem jutott fél disznóra, amit feldolgozzanak.
Így éltek, éldegéltek tovább. Most már csak négyen voltak a nyugdíjra. A papa is így akarta volna, bizonyára.
Aztán egy napon távirat érkezett: az asszony özvegy édesanyja súlyos beteg lett. Magukhoz vették, ápolták, még örültek is egy kicsit, hiszen a mama minden hónapban átadta nekik a nyugdíját, úgyis ők főznek-mosnak rá. Aztán átutaltatta a postára a járandóságot, s meghatalmazást adott a lányának meg a vejének, hogy fölvegyék.
A gyerekeknek olykor új ruhára is telt, karácsonyra még almát meg narancsot is vettek. Karácsony után nagyon beteg lett a mama, félrebeszélt, magas volt a láza. Kihívták hozzá az orvost, s az az előszobában megmondta, hogy készüljenek el a legrosszabbra.
Néhány héttel később kis teherautó állt meg a bérház előtt, nagy hűtőládát emeltek le róla. Az egyik szomszéd, amikor meglátta, hogy hozzájuk viszik, félhangosan meg is jegyezte, egyeseknek sok mindenre telik a segélyből. A férfi meg az asszony úgy tett, mint aki nem is hallotta. Irigyek manapság az emberek.
A két hűtőláda azóta is folyamatosan üzemel. Szép csipketerítőt horgolt a tetejükre az asszony.
 

piros52

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:UseFELayout/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--> NINCS MÁS HÁTRA



Z. János egészségesen élt, nem dohányzott, nem élt szesszel, nehéz ételekkel. A kakassal kelt, a nappal feküdt, világéletében a szabadban dolgozott. Orvos nem látta a testét, a tulajdon felesége is csak részletekben. Ha a lavór fölé hajolva mosdott, akkor a felsőtestét; egyszer, mikor az alsógatyája kiszakadt, akkor az alsót. Telt-múlt az idő, Z. János nemzett két gyereket. Felnőttek, elhagyták a házat. Az egyik doktorált, a másik alkoholizált.
A felesége megbetegedett, kórházba vitték, nem is hozták vissza. Z. János eltemette, megsiratta. Onnantól fogva nem vett asszonyt a házhoz, ha nőre volt szüksége, kilátogatott a tanyára az özvegy bacsónéhoz. Aztán ezek a látogatások is elmaradtak.
Teltek-múltak az évek, élt szépen egyedül. A háta kicsit meggörbült, azt mondják, idővel zsugorodnak a csontok. Ráncosodott a szeme alja, de nem volt semmi testi baja. Nem romlott el se a szíve, se a mája, se az epéje, de még egy foga se. Igaz, cukor helyett mézet evett, nikotin helyett jó levegőt szívott, alkohol helyett forrásvizet ivott.
– Jól tartja magát, bátyám! – veregette meg a vállát a tiszteletes vasárnaponként.
Az már igaz. Maga se tudta már, hány esztendeje, hogy elhalt a felesége, elköltöztek a gyerekei. A faluban körötte egyre haltak a népek. Alig derengett már neki, hogy ki kinek lehet az ükunokája, dédunokája.
Névtelen, semmi kis község volt az övé, nem született benne egyetlen híresség sem, nem folytak itt se csaták, se háborúk, nem kentek fel a trónra egyetlen királyt sem. Tán épp ezért, hogy egyszer a falu népének eszébe jutott, ki kéne törni az észrevétlenségből, történnék már velük is valami, amiről ír az újság, szól a televízió, bemondja a rádió. Törték a fejüket, mit kéne tenni. Aztán egyszer csak eszükbe jutott, hogy itt van ez a Z. János, mióta emlékeznek rá, velük él a faluban. Igen idős lehet már, megvan tán százéves is, ha nem is látszik rajta. Ha meg nincs annyi, akkor csak néhány évet kell tán várni rá, s bekerülhet a falu az országos köztudatba meg a médiákba.
A főokos, aki kiókumulálta a híressé válás módját, el is látogatott rögtön Z. Jánoshoz.
– Hát aztán bátyám, hogy vagyunk, hogy vagyunk? – érdeklődött udvariasan – Hogy szolgál az egészsége?
– Azzal nincs semmi baj, kedves öcsém – válaszolta Z. János és kivillantotta mind a harminckét fogát –, nem vizitált még engem orvos.
– Ez már igen, ez már igen! – helyeselt lelkesen a főokos, aztán a tárgyra tért – Hány évesnek tetszik lenni, János bátyám?

Z. János megvakarta előbb a füle tövét, aztán a feje búbját, végül elővette a személyi igazolványát, nézte egy darabig, s mivel mindig jó fejszámoló volt, rövid idő múlva kibökte:
– Száznyolcvankettedik leszek a nyáron…
– Mennyi? – sápadt el a főokos a szék karfájába kapaszkodva...
– Na, várjunk csak – számolt utána Z. János –, egy kicsit tévedtem: száznyolcvanhárom leszek.

A látogató fehérneműjét átitatta az izzadtság. Elkérte a személyi igazolványt, föltette a szemüvegét, elővette a zsebszámológépét, nyomkodott rajta egy darabig, aztán megtörölte a homlokát:
– Bizony ez annyi. Száznyolcvanhárom éves lesz, János bátyám!
– Na ugye, mondtam én – vetette oda foghegyről az öreg.
– De hiszen… – ájuldozott a főokos – …ember nem él annyi ideig!
– Nem-e? – kérdezte Z. János.
Nem bizony – erősítette meg a főokos.
Hát akkor nincs más hátra… – sóhajtott egy nagyot Z. János, s a mellkasa úgy tágult, hogy öröm volt nézni – Akkor nincs mit tenni… – folytatta, majd lefeküdt az ágyra, s úgy ahogy volt, csizmástól, mellényestől, harminckét foggal, egészségesen, kilehelte a lelkét.
 

piros52

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:UseFELayout/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> <w:UseFELayout/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-fareast-font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]-->​
A HíRES ILA

Ila hírnévre vágyott pillangó kora óta. Ha nem volt más közönsége, az öreg fekete kandúr és a kendermagos tyúkok előtt lejtette el a táncát, pukkedlizett és csókokat hintett a kerítés deszkáin ülő verebeknek. A kacagása aranyszálként húzódott a tavaszi szélben. Anyjának nem tetszett ez a nevetés, nem tetszettek a táncok. Őneki vastag lábikrái voltak, esténként, ha pihenni leült, sírt bennük a fájdalom.
Ila pillangónak készült, szivárványnak vagy madárnak, s csak tévedésből lett falusi leány belőle. A talpa selyme alig érintette a földet, a testének mintha nem is lett volna súlya, a nevetése sohase fogyott el.
így telt el tizenhat esztendő. Ilát erős vágyakozások fogták el, ha elnézett a kicsi ház udvarából a város felé, a messzeségbe. Már kacagni sem tudott csengőn, mert fehéren izzott és pirosan égett a szíve a sóvárgásba, hogy történjen meg, aminek történnie kell, s repülhessen el ebből a jelentéktelen kis porfészekből, ahová született. Hogy szépséges, megsúgta neki a tükör, elárulta a hold szemtelenül bámuló képe. Az anyja nem láthatta már ezt a szépséget, zöld hályog ereszkedett a szemére. Ila délutánonként fölolvasta neki az újságot, kitöltötte a kávéját. Esténként kinyitotta az ablakot és kitárta a szívét az éjszakának, hadd lesse ki az ő titkos vágyait. Elszállni a nagyvilágba, híresnek, ismertnek, gyönyörűnek lenni, akit a férfiak kézről kézre adnak, akinek csodás táncát filmre veszik egyszer, s egész világ bámulja.
Az újságban egy napon hirdetést olvasott, táncosnőket kerestek külföldre.
Ila kivette a spórolt pénzüket a postáról, összecsomagolt és elment. Hitte, hogy visszatér, hitte, hogy százszorosan visszaadja a pénzt.
Röpült, mint a pillangó, a fényes Budapest és a fényes ígéretek felé. A táncától el voltak ragadtatva. Ila vonatra ült, és messzi földre került más lányokkal. Tudta, hogy most kezd teljesülni élete vágya. Az olasz bárban jött rá, hogy nem a táncát akarják.
Sikoltott, zokogott, megpofozták, megfenyegették és lehervadtak a szárnyai. Nem tudott többé röpülni, útlevelét elvették, pénze nem volt, az ajtaját kulcsra zárták. Egészen addig, míg szót nem fogadott.
Az arca egyre sápadt, egyre kevesebbet aludt, egyre jobban vágyakozott az ő poros kis falujába.
Egy napon fölkereste egy gazdag signor, aki napok óta figyelte már. Filmet akart forgatni vele. Ilában fölcsillant a régi reménység, elfeledte, amit a testével tettek.
A signor megvette Ilát, és magával vitte. Pazar lakosztályt kapott és szobalányt, drága bundákat és ékszereket. Mindez nem érdekelte, a filmre vágyott, hogy eltáncolhassa legszebb táncát.
Nagy teremben forgatták a filmet, hatalmas ágy volt a közepén, azt táncolta körbe Ila. Fehér selyemruhája lepkeszárnyként lebbent utána. A felvevőgép fénylő szeme mohón bámulta. Aztán sötétbőrű férfiak léptek a terembe, Ila szólni sem tudott, mert durva kötelekkel megbéklyózták a kezeit, lábait, s letépett fehér selyemruháját a szájába tömték. Vonaglott, jajgatott a teste, s a felvevőgép szeme csak nézett. Ököllel ütötték az arcát, pillangótestét megkínozták, csorgott a vére, vörös virág a hószínű lepedőn. A sötétbőrű férfiak durván a magukévá tették a megkínzott Ilát, aki haláltáncban vonaglott, s a kamera ezt is csak bámulta üveges szemeivel.
Úgy lett hát, ahogyan Ila akarta. Híres lett, a táncában szerte a világon gyönyörködnek a férfiak.
 

GJodie

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Eredményhirdetés

Kedves Irodalomkedvelők!



Véget ért az Egyperces novellák c. pályázatunk, melyen 32 tagunk 57 írással nevezett.


EREDMÉNYEK:


A legtöbb szavazatot kapta (In memoriam)

PUFI
(A lecsóm c. novella)


<table class="tborder" width="100%" align="center" border="0" cellpadding="6" cellspacing="1"><tbody><tr><td class="alt2" style="padding:0px">35 tag köszönte meg Pufi üzenetét: </td><td class="alt2" style="padding:0px" nowrap="nowrap" align="right"> A köszönet visszavonása </td></tr><tr><td class="alt1" colspan="3"> abrahamm, AndiC, anew, Bandi-47, cat34, cipófej, dorotea, elke, etelka2, fgbn, FLAMINGO, GJodie, Grandilkó, Ildikó|Sunshine, illdiko, Kathy79, kissalma5, KNemes, Kufirc, lilllyen, majuli, Melitta, Mirian, misslaura, naivbalek, nesztle, nmarie, Pancsi, Parr, Rózsakvarc, Sch.E., TH6777, Zsafi, zsuzsanna03
</td></tr></tbody></table>


I. helyezett

MIRIAN
(A kiválasztott c. novella)

<table class="tborder" width="100%" align="center" border="0" cellpadding="6" cellspacing="1"><tbody><tr><td class="alt2" style="padding:0px">29 tag köszönte meg Mirian üzenetét: </td><td class="alt2" style="padding:0px" nowrap="nowrap" align="right"> A köszönet visszavonása </td></tr><tr><td class="alt1" colspan="3"> AndiC, Bandi-47, cat34, cipófej, dorotea, elke, Feketerigó, fgbn, FLAMINGO, Gabka61, Geoferi, GJodie, Grandilkó, Ildikó|Sunshine, kissalma5, Luigi48, majuli, Melitta, mistletoe, mkatus, nmarie, ok59, Rebecca White, Rózsakvarc, Solsken*, szilagyi ildiko, TH6777, Weszják
</td></tr></tbody></table>


II. helyezett

Gyertyafény
(Mese a Szerelemről c. novella)

<table class="tborder" width="100%" align="center" border="0" cellpadding="6" cellspacing="1"><tbody><tr><td class="alt2" style="padding:0px">28 tag köszönte meg Gyertyafény üzenetét: </td><td class="alt2" style="padding:0px" nowrap="nowrap" align="right"> A köszönet visszavonása </td></tr><tr><td class="alt1" colspan="3"> AndiC, Bandi-47, cipófej, Detiny, dorotea, elke, fgbn, FLAMINGO, Gabka61, GJodie, Ildikó|Sunshine, Kathy79, kissalma5, KNemes, Kufirc, Luigi48, majuli, Melitta, mistletoe, mkatus, nmarie, ok59, Parr, sszékely, szanij, szilagyi ildiko, TH6777
</td></tr></tbody></table>


III. helyezett

MKATUS
(Halotti torban c. novella)

<table class="tborder" width="100%" align="center" border="0" cellpadding="6" cellspacing="1"><tbody><tr><td class="alt2" style="padding:0px">27 tag köszönte meg mkatus üzenetét: </td><td class="alt2" style="padding:0px" nowrap="nowrap" align="right"> A köszönet visszavonása </td></tr><tr><td class="alt1" colspan="3"> AndiC, Bandi-47, bogyimami51, cat34, cipófej, Detiny, dorotea, elke, fgbn, FLAMINGO, Gabka61, GJodie, Ildikó|Sunshine, kipling, kissalma5, Kufirc, Luigi48, majuli, Melitta, Mirian, mistletoe, nmarie, Panther78, sorcier, TH6777
</td></tr></tbody></table>


GRATULÁLUNK A NYERTESEKNEK!

Köszönjük a pályázóknak a magas színvonalú írásokat,
az olvasóknak pedig a szavazatokat.

Reméljük, mindenki tartalmasan szórakozott!


 
Oldal tetejére