Félmeztelenül is sétálhatnak a nők több amerikai államban

Erről döntött az egyik bíróság. Hat államban póló és melltartó nélkül mehetnek utcára a nők.

Két nő pereskedésének köszönhetően az Amerikai Egyesült Államok hat államában félmeztelenül sétálgathatnak a nők a közterületeken.

A két nő beperelte Fort Collins városát, mert szerintük a nőknek is joguk van ahhoz, hogy póló és melltartó nélkül menjenek az utcára. A jelenlegi tiltás pedig az egyenlő jogok elleni támadásnak minősül.

A kerületi bíróság végül a nők javára döntött, a város pedig nem fellebbezett az ügyben. Ez azt jelenti, hogy a bíróság alá tartozó államokban – Utah, Colorado, Új-Mexikó, Kansas, Wyoming és Oklahoma – már nem alkalmazhatják törvényesen a félmeztelenkedést tiltó határozatot.

A pereskedő nők a #FreeTheNipple mozgalom tagjai, amely azért indult el a közösségi oldalakon, mert a Facebook és az Instagram letiltotta azokat a képeket, amelyeken a nők kitették a mellüket. Akkor azonban egy másik bíróság a tilalom mellett állt ki. Vagyis az Egyesült Államokban sem egységes az álláspont az ügyben.

(Index)

felmeztelen-no.jpg
 
Az érvelésem arról szólt, hogy a "megszokott" dolgok nem kirívóak.
Ha az utcán minden férfi kilógó fütyivel flangálna, két hét múlva már szinte senkit nem érdekelne. És akkor megszűnne a férfiak közt a fütyi verseny: elég jó vagyok-e egy akármilyen nőnek?

Ne csigázz ! Végre megtudnátok, milyen érzés amikor állandóan mustrálnak, mint lovat a vásárban...:D:p
 
Erről döntött az egyik bíróság. Hat államban póló és melltartó nélkül mehetnek utcára a nők.

Két nő pereskedésének köszönhetően az Amerikai Egyesült Államok hat államában félmeztelenül sétálgathatnak a nők a közterületeken.

A két nő beperelte Fort Collins városát, mert szerintük a nőknek is joguk van ahhoz, hogy póló és melltartó nélkül menjenek az utcára. A jelenlegi tiltás pedig az egyenlő jogok elleni támadásnak minősül.

A kerületi bíróság végül a nők javára döntött, a város pedig nem fellebbezett az ügyben. Ez azt jelenti, hogy a bíróság alá tartozó államokban – Utah, Colorado, Új-Mexikó, Kansas, Wyoming és Oklahoma – már nem alkalmazhatják törvényesen a félmeztelenkedést tiltó határozatot.

A pereskedő nők a #FreeTheNipple mozgalom tagjai, amely azért indult el a közösségi oldalakon, mert a Facebook és az Instagram letiltotta azokat a képeket, amelyeken a nők kitették a mellüket. Akkor azonban egy másik bíróság a tilalom mellett állt ki. Vagyis az Egyesült Államokban sem egységes az álláspont az ügyben.

(Index)

felmeztelen-no.jpg
*
A férfiak biztosan örülnek/vagy sírnak e § és törvény elfogadása okán. Mert ha szép, akkor étvágyuk támad ...., de ha csúnya a látvány, mert ugye ismerjük el azért van olyan is, akkor meg elmegy a kedvük a ....
 
Szép vagy csúnya az mind szubjektív.
Van fiatal és van idősebb.
Ha nem zavarja akkor menjen félmeztelen.
Szép-csúnya, fiatal-öreg. Szubjektiv, de látható különbség.
Viselkedésben is.
A hetvenes évek végén jó pár évig divat volt nyilvános strandokon is a nők félmeztelensége. Jóformán minden nő, öreg vagy fiatal a “felül semmi” szabadságot élte.
Lassan aztán kifutott a dolog. A fiatalok kezdtek bikini felsőt hordani. Az idős nők csak vonakodva követték őket.
Sokat voltam Thaiföldön, Phuketen. Kizárólag 60 év körüli nők járnak melltartó nélkül. Ugyanezt a zürichi strandokon is megfigyeltem.
 
Utoljára módosítva:

Nem véletlen, ebben a korban már fejünkön a lila kalap és fütyülünk rá ki mit mond...;):p
 
Szép-csúnya, fiatal-öreg. Szubjektiv, de látható különbség.
Viselkedésben is.
A hetvenes évek végén jó pár évig divat volt nyilvános strandokon is a nők félmeztelensége. Jóformán minden nő, öreg vagy fiatal a “felül semmi” szabadságot élte.
Lassan aztán kifutott a dolog. A fiatalok kezdtek bikini felsőt hordani. Az idős nők csak vonakodva követték őket.
Sokat voltam Thaiföldön, Phuketen. Kizárólag 60 év körüli nők járnak melltartó nélkül. Ugyanezt a zürichi strandokon is megfigyeltem.
Igen, ebből az időből származik a "játszhatsz a cicimmel, kisunokám, csak ne vidd túl messzire".
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,903
Tagok
615,970
Legújabb tagunk
Jance
Oldal tetejére