Az emberek mindig is a következetességen alapuló hitelességgel azonosították II. Erzsébetet. A királynő – bármilyen baj is érte –, mindig hű maradt értékeihez és elveihez, és arra törekedett, hogy a nemzett legfőbb vigasztalója legyen – mutat rá elemzésében a BBC.
Az 1953-as megkoronázásakor mindössze 27 éves II. Erzsébet egy új kezdetet jelentett egy elszegényedett királyság és széteső birodalma számára. A királynő új irányt mutatott, egy új megközelítést a Nagy Britanniát és egykori gyarmatait egyesítő Nemzetközösség számára. „A Nemzetközösség nem hasonlít a múlt birodalmaihoz. Ez egy teljesen új felfogás, amely barátságra, hűségre, a szabadság iránti vágyra és a békére épül” – fogalmazott 1953-as karácsonyi beszédében II. Erzsébet, aki felismerte: a monarchiának alkalmazkodnia kell a háború utáni érzékenységhez, a nemzetközi egyenlőség és függetlenség értékeihez, valamint a gyarmatosítás hanyatlásához.
Bár II. Erzsébet jelentős kockázatot vállalt mindezzel (egyesek számára ugyanis a szervezet Nagy-Britannia befolyásának hanyatlását szimbolizálta), lelkesedése töretlen maradt.
A válságokkal tűzdelt 1974-es évben a királynő ismét a „fővigasztalói” szerepben találta magát. A 70-es évek megosztott Nagy Britanniájában a királynőnek semlegesnek és pártatlannak kellett maradnia, ezért olyan örök értékekhez nyúlt vissza, amelyek alátámasztották a filozófiáját, és mindig gondosan ügyelt arra, hogy kiszámítható maradjon.
A 90-es évek a válságok és a botrányok időszaka volt a királyi család számára, mely során a család hírneve jelentős károkat szenvedett. Erzsébet azonban ekkor is azt tette, amit mindig: kellő távolságot tartva az összetűzésektől, megpróbálta – ahogy fogalmazott – „kiszűrni a múlandót a tartós közül”.
„Most királynőként és nagymamaként, szívemből szólok hozzátok” – fogalmazott akkor Erzsébet, aki azonban még ebben a különleges, Diana temetésének előestéjén elhangzott beszédében is megtartotta azt az érzelmi távolságot, amely egész uralkodását meghatározta, hűen ahhoz a meggyőződéséhez, ahogy szerinte egy uralkodónak viselkednie kell.
Az 1953-as megkoronázásakor mindössze 27 éves II. Erzsébet egy új kezdetet jelentett egy elszegényedett királyság és széteső birodalma számára. A királynő új irányt mutatott, egy új megközelítést a Nagy Britanniát és egykori gyarmatait egyesítő Nemzetközösség számára. „A Nemzetközösség nem hasonlít a múlt birodalmaihoz. Ez egy teljesen új felfogás, amely barátságra, hűségre, a szabadság iránti vágyra és a békére épül” – fogalmazott 1953-as karácsonyi beszédében II. Erzsébet, aki felismerte: a monarchiának alkalmazkodnia kell a háború utáni érzékenységhez, a nemzetközi egyenlőség és függetlenség értékeihez, valamint a gyarmatosítás hanyatlásához.
Bár II. Erzsébet jelentős kockázatot vállalt mindezzel (egyesek számára ugyanis a szervezet Nagy-Britannia befolyásának hanyatlását szimbolizálta), lelkesedése töretlen maradt.
A válságokkal tűzdelt 1974-es évben a királynő ismét a „fővigasztalói” szerepben találta magát. A 70-es évek megosztott Nagy Britanniájában a királynőnek semlegesnek és pártatlannak kellett maradnia, ezért olyan örök értékekhez nyúlt vissza, amelyek alátámasztották a filozófiáját, és mindig gondosan ügyelt arra, hogy kiszámítható maradjon.
II. Erzsébet igyekezett minden adandó alkalommal arra biztatni az embereket: találják meg a jót a világban. „Nem könnyű vidámnak és konstruktívnak maradni, amikor a világ körülöttünk az ellenkezőjére biztat. De az erőfeszítések feladása azt jelentené, a jobb holnapba vetett hitünket is feladtuk” – fogalmazott egy 1978-as beszédében a királynő.
A 90-es évek a válságok és a botrányok időszaka volt a királyi család számára, mely során a család hírneve jelentős károkat szenvedett. Erzsébet azonban ekkor is azt tette, amit mindig: kellő távolságot tartva az összetűzésektől, megpróbálta – ahogy fogalmazott – „kiszűrni a múlandót a tartós közül”.
Diana hercegnő 1997-es halála óriási nyomást gyakorolt a családra. A királynőtől azt várták, ossza meg gyászát a nagyvilággal, és bár a család kezdetben elzárkózott a külvilágtól, hat nappal Diana halála után visszatértek Balmoralból Londonba, Erzsébet pedig élő beszédet mondott, melyben uralkodása során talán először és utoljára hagyta, hogy a két külön szerep: a nagymama és az uralkodó összemosódjon.
„Most királynőként és nagymamaként, szívemből szólok hozzátok” – fogalmazott akkor Erzsébet, aki azonban még ebben a különleges, Diana temetésének előestéjén elhangzott beszédében is megtartotta azt az érzelmi távolságot, amely egész uralkodását meghatározta, hűen ahhoz a meggyőződéséhez, ahogy szerinte egy uralkodónak viselkednie kell.
Csatolások
-
1653969492286.png
