Én csak alig fél évet töltöttem Kanadában, Winnipegben, igaz ennek már jópár éve. A nagybátyámnál laktam, aki akkor már ízig-vérig kanadai volt szép családdal. Kanada valóban gyönyörű, az emberek kedvesek, de azért van egy-két dolog, amit szerintem nehéz megszokni, és amivel nem számol az ember, amikor útnak indul, mert nem is számolhat, mivel még soha nem tapasztalta.
Mint pl. a mínusz 20-30 fokos hideget. Gőzöm se volt róla, mit jelent, amikor szó szerint koppan, ha az ember köp egyet. A mínusz 40 pedig már gyilkos. Nincs az a pehelytoll kabát, nincs az a prémkapucni, amin a mínusz 40 fokos szél ne fújna keresztül. A jéghideg száraz levegő mintha égetné az ember tüdejét. A lélegzet párája az ember szempilláján azonnal zúzmarát képez, amitől a szempilla összeragad. Ha egy pillanatra levettem a kesztyűt, hogy megtöröljem a szemem, azonnal megdermedt a kezem. A két szemem között volt csak szabadon a bőröm, de ott is pillanatok alatt érzéketlenné fagyott. Állítom, hogy a mínusz 40-et a legmelegebben felöltözve se lehet tizenöt percnél tovább bírni.
Ott aztán nincs sétika a városban, kirakatnézegetés, "legyalogolok egy megállót" vagy ilyesmi. Nincs héderelés vagy lődörgés az utcán. A házak között én nem is láttam senkit, csak autókat. Óriásiak a távolságok, mindenki mindenhova autóval megy, autó nélkül meg se lehet mozdulni (télen már csak a hideg miatt sem).
Volt ugyan egy buszjárat Winnipeg kertvárosából a belvárosba, majdnem egy óráig tartott az út, mire beért, de elég ritkán közlekedett, és elég rozoga kis busz volt. Alig utazott rajta valaki, azok is főként diákok.
Autó nélkül olyan az ember Kanadában, mintha nem lenne lába, de a téli hideg amúgy is bezárja az embert a lakásba. A legközelebbi város 6 órányi autóútra volt (Brandon), ezért a szomszédos városok között is inkább repülővel közlekednek. A téli Kanada szerintem nem a gyalogtúrázók paradicsoma, de egy meleg autóból élvezetes a kirándulás.
A mínusz 20 még viszonylag elviselhető, főleg ha süt a nap. Ilyenkor próbáltam egyet sétálni a nagybátyám kutyájával, de csizmát kellett adni a kutya lábára is, mert a megfagyott hóréteg kérge felsebezte a kutya mancsát. Ott aztán nem hallani kutyaugatást a kertvárosban. Senki sem tartotta a kertben a kutyáját vagy a macskáját. Tíz perc alatt jégszobor lett volna belőle. Talán az eszkimó kutyák bírták, de azok nem ugatnak.
Semmilyen állatot, még egy madarat se láttam a téli prérin. Hihetetlen néma és mozdulatlan volt a táj.
A préri olyan sík, mintha legyalulták volna a földet, és az ege is egészen más, mint a mi Alföldünké. Olyan, mintha nem kupola alakú lenne, hanem lapos. Egy másik síkság a fejünk felett. De alacsonyan, mintha el lehetne érni kézzel. És amikor a lemenő nap sugarai alulról vörösen megvilágítják az alacsony, sík felhőket, hát az valami gyönyörű. A levegő is más, sokkal szárazabb, de nagyon tiszta.
Az ételek íze is más Kanadában, mint amit megszoktunk, még a kenyéré is. De nem rossz. És vannak nagyon finom sztékjeik különféle szószokkal, azok nagyon jók. A sütik viszont hagynak kívánnivalót maguk után. Kívülről ínycsiklandozó külsejű csokitorták olyan fűrészpor ízűek voltak, hogy megsajnáltam a kanadaiakat. De a kekszeik finomak.
Az emberek nagyon türelmesek és toleránsak. Egyszer sem dudáltak ránk, még akkor sem, amikor véletlenül elálltuk egy autó elől a kijárót. Különféle nációk különféle viseletekben téblábolnak a bevásárlóközpontokban, senki sem kelt feltűnést, senkit sem bámulnak meg, akármiben van öltözve, akárhogy néz ki. Látszik, hogy az emberek hozzászoktak ehhez a színes multikultihoz, és teljesen békében vannak meg egymással. Mindenki nyugodt, mindenki mosolyog, udvariasak, előzékenyek, nem sietnek, nem kapkodnak, ténferegnek, vásárolnak, aztán beülnek a csatahajó méretű kocsijaikba, és ugyanolyan ráérősen hazahajtanak.
Az emberek általában jómódúak voltak, ha rozoga csotrogányt látott az ember az utcán, akkor az vagy indiánok autója volt, vagy rendőrautó.
Feltűnt az is, milyen türelmesek a gyerekekhez, biztos azért, mert eleve sem ideges emberek. Így aztán a nagybátyám kislányai vidáman zajongva versenyt rollereztek a bevásárlókocsikkal a hypermarketben, de senkinek se jutott eszébe rájuk szólni vagy ilyesmi. Észre sem vették, vagy ha igen, inkább megmosolyogták őket, még a pénztárosnő is, aki amúgy is mindig mosolygott.
Nekem nagyon tetszett ez a világ, de borzasztóan elveszett voltam benne. Azt hittem, elég jó az angol nyelvtudásom, ám amikor szembetaláltam magam az ottani sajátos kifejezésekkel, rá kellett jönnöm, hogy nagybátyám három éves lánya előrébb van nálam nyelvi szinten.
Na és a kultúra... Mátyás királlyal és Petőfivel a hátam mögött mintha egy másik bolygóról jöttem volna. Az itthoni műveltséggel ott semmire se lehet menni. Fogalmuk sincs Magyarországról, nemhogy a hungarikumokról és a nemzeti sajátosságainkról. Érdekli őket, de csak mint egzotikum.
Az ottani műveltség megszerzéséhez pedig szinte újra kell születni. Egészen más történelem, egészen más irodalom, egészen más látásmód, egészen más háttér! És milyen idegen! Mindent elölről kell kezdeni, ha ott akar gyökeret verni az ember. A magyar érettségimmel egy iskolázatlan analfabétának éreztem magam.
Mégis megfordult a fejemben, hogy ott maradok, de bármilyen szeretettel is láttak nagybátyámék, én senkinek nem javaslom, hogy hosszú időt töltsön el más otthonában. Van egy jó magyar mondás: "Akármilyen kedves vendég, három napig untig elég."
Ezért aki azt tervezi, hogy ismerősöknél rokonoknál húzza meg magát, amíg egyenesbe nem jönnek a dolgai, jól gondolja meg. Nekem nem volt elég türelmem kivárni, míg önálló életbe kezdhetek, mondjuk, nem is ment volna egyszerűen, már a letelepedés megszerzése sem.
Ma lehet, hogy újra nekivágnék, ha fiatalabb volnék, mert Kanada tényleg gyönyörű, vonzó és élhető ország, de nem mennék más otthonába, más nyakára lakni egy napig sem.
És azért sem mennék, mert nem lenne erőm és energiám újra felépíteni az életemet a semmiből idegenben. Elölről kezdeni mindent: iskolázottság, képzettség megszerzése, munkahely szerzése, otthon teremtés, életmód kialakítása... úgy érzem, ez már nehezebb lenne, mint itthon megküzdeni egyik napról a másikra túlélésért, akármilyen nehéz is ma Magyarországon.
De aki még fiatal és gyökértelen, az menjen. Klassz ország, nem fog csalódni.
Főleg, ha megszokja a mínuszokat:
<iframe width="420" height="315" src="http://www.youtube.com/embed/nSQufNaXhy8?rel=0" frameborder="0" allowfullscreen=""></iframe>