Mottó: nem filozófustól, költőtől, egy réges- régi játékfilmből, hogy vidám legyen! "Élsz békés boldogan, de egy nap semmi sem megy úgy, mint tegnap!"
Fotelban ül az ember, negyedszer méri a vérnyomását, módjával kapkod be néhány előírt csökkentőt,de hiába, szédület nyomja a homlokot és köd ereszkedik lefelé a szobában... meg aztán a levegő... 220 per 100. Arrogáns érték és csak fölfele ment egész délután. Négy óra van. Fiam alszik a kanapén. Ébresztem. Aztán telefon a kézben: mentők! Ijedten néz a gyerek...ha már én mentőt hívok, aggodalom tükröződik a szemében. Hamar jön a mentő, fiatal orvos, alapos, ekg a fotelben,fröccs a nyelv alá, utolsó ekg-t kér nézi, hát itt van, mondja a görbére csapva. Kórházba megyünk,készül az asszisztencia a sofőr, szedegetjük elő a holmikat papucs pizsama, ami kell. Már én is segítek, mert jobban vagyok. Csak nem tudom mitől? Péterfi utca, mondják,de aztán hoppá, javítanak vasárnap a Bajcsi az ügyeletes. Máris szerencsém van! Nem a Péterfi, ahol februárban meghalt a feleségem....
Ám ahogy tolnak a sötét folyosón egy ajtóban függöny lebben, mosolygós kis arc néz ki ránk, egy csöpp nővér, középkorú és vidám, pedig hajnali fél négy van, vezet minket a tizenketteshez, ott van egy szabad ágy. Egy percnyi átadás- átvétel, megbeszélés Göndörkével ,cuccom le,ülök az új ágyam szélén. Elnézést,rebegek a három bentlévőnek, akik, kezdenek mocorogni jövetelemre. Mondom a nevemet, válaszként ők is mormognak valamit, szóra sem érdemes, mondja a hátsó ágyas, papucsba bújik, kezd kifelé csoszogni. Úgyis ki kell mennem--mutat a hátsójára,--csőgörényzésem volt, fel vagyok bolygatva.. Későbbiek folyamán tudom meg, végbéltükrözése volt a szobatársnak. A többiek is gyorsan mindent elmesélnek magukról, így eltelik az idő a nagyvizitig. Most még különleges nekem, ahogy hierarchia szerint bevonulnak, és mennek ágyról ágyra, --dacolva az orvosi titoktartással, mindenkiről mindent megtud az ember --nem sejthettem, hogy az elkövetkező időkben még a vizit is vizitből fog állni. Tehát hozzám érnek,főorvos úr - enyhén mosolygós markáns arcú - érdeklődik hogy létem felől, mondtam prímán vagyok, semmi gond nincsen, próbáltam sugallni, hogy semmi keresnivalóm nincs itt nekem, múló rosszullét, mit rosszullét, volt már ilyen nekem sokszor, túlléptem rajta, különben is, tévedés ez az egész kérem szépen. Az ultrahangos doktornővel, Göndörkével beszél a főorvos néhány szót, mondják, hogy döntetlen a helyzet. Aztán markáns arcú teljesen határozott lesz, és azt mondja: ha már itt van, katétert! Készítsék elő az urat! jesszus!!!
Fotelban ül az ember, negyedszer méri a vérnyomását, módjával kapkod be néhány előírt csökkentőt,de hiába, szédület nyomja a homlokot és köd ereszkedik lefelé a szobában... meg aztán a levegő... 220 per 100. Arrogáns érték és csak fölfele ment egész délután. Négy óra van. Fiam alszik a kanapén. Ébresztem. Aztán telefon a kézben: mentők! Ijedten néz a gyerek...ha már én mentőt hívok, aggodalom tükröződik a szemében. Hamar jön a mentő, fiatal orvos, alapos, ekg a fotelben,fröccs a nyelv alá, utolsó ekg-t kér nézi, hát itt van, mondja a görbére csapva. Kórházba megyünk,készül az asszisztencia a sofőr, szedegetjük elő a holmikat papucs pizsama, ami kell. Már én is segítek, mert jobban vagyok. Csak nem tudom mitől? Péterfi utca, mondják,de aztán hoppá, javítanak vasárnap a Bajcsi az ügyeletes. Máris szerencsém van! Nem a Péterfi, ahol februárban meghalt a feleségem....
Ám ahogy tolnak a sötét folyosón egy ajtóban függöny lebben, mosolygós kis arc néz ki ránk, egy csöpp nővér, középkorú és vidám, pedig hajnali fél négy van, vezet minket a tizenketteshez, ott van egy szabad ágy. Egy percnyi átadás- átvétel, megbeszélés Göndörkével ,cuccom le,ülök az új ágyam szélén. Elnézést,rebegek a három bentlévőnek, akik, kezdenek mocorogni jövetelemre. Mondom a nevemet, válaszként ők is mormognak valamit, szóra sem érdemes, mondja a hátsó ágyas, papucsba bújik, kezd kifelé csoszogni. Úgyis ki kell mennem--mutat a hátsójára,--csőgörényzésem volt, fel vagyok bolygatva.. Későbbiek folyamán tudom meg, végbéltükrözése volt a szobatársnak. A többiek is gyorsan mindent elmesélnek magukról, így eltelik az idő a nagyvizitig. Most még különleges nekem, ahogy hierarchia szerint bevonulnak, és mennek ágyról ágyra, --dacolva az orvosi titoktartással, mindenkiről mindent megtud az ember --nem sejthettem, hogy az elkövetkező időkben még a vizit is vizitből fog állni. Tehát hozzám érnek,főorvos úr - enyhén mosolygós markáns arcú - érdeklődik hogy létem felől, mondtam prímán vagyok, semmi gond nincsen, próbáltam sugallni, hogy semmi keresnivalóm nincs itt nekem, múló rosszullét, mit rosszullét, volt már ilyen nekem sokszor, túlléptem rajta, különben is, tévedés ez az egész kérem szépen. Az ultrahangos doktornővel, Göndörkével beszél a főorvos néhány szót, mondják, hogy döntetlen a helyzet. Aztán markáns arcú teljesen határozott lesz, és azt mondja: ha már itt van, katétert! Készítsék elő az urat! jesszus!!!