Szia!
Szeretném megkérdezni, ezeket a praktikákat már alkalmaztad? Melyik vált be igazán? Egyébként nagyon érdekesek!
Küldenék én is idézetet Szepes Mária írónőtől:
Amit soha ne kövessünk el:
Amit soha ne kövessünk el:
1. A negatív elemek felsorolása egy "közhellyel" kezdődik;
gondoljunk azonban arra, hogy a legmindennapibb betegségbe is bele lehet pusztulni, ha elhanyagolja valaki. A közhely így
hangzik: ne higgyük, hogy a viszony, a szerelem vagy a házasság
"happy end"-je egy csomó rendkívüli erőfeszítés végét jelenti.
Sokkal inkább kezdetnek fogjuk fel. Egy nagy és szép verseny
startjának, amelytől kezdve minden pillanatban maximális
lendülettel törekednünk, felismernünk, alkalmazkodnunk, áldoznunk
és helytállnunk kell. A célba való érkezéshez legfeljebb annyiban
jutottunk közelebb, hogy elindultunk feléje. Az ember és ember,
lélek és lélek közötti szédítő távolságot azonban csak úgy tudjuk
áthidalni, ha szüntelenül egymás felé hatolunk, mégpedig a fény
terjedési sebességével.
2. Sohasem feledkezzünk meg a szavakban rejlő romboló-építő, kötő
és oldó erőkről: a szavak hatása gyakran ártalmasabb a
kígyóméregbe mártott, húsba fúródó nyílnál. Gonosz, maró,
kegyetlen szavak gyógyíthatatlanabb sebet, veszedelmesebb
mérgezést okoznak a durva fizikai sérülésnél. Az egyszer kiejtett
szót soha többé nem vonhatjuk vissza! Bántó, kíméletlen, a másik
gyöngeségeit könyörtelen kritikával ostorozó szavak görcsöt,
sokkot, titkon gennyedő fekélyt okoznak a lélekben, gyógyulást
soha! De nemcsak az indulatból, sértett hiúságból, féktelenségből
a másik lényébe döfött szavak a veszedelmesek. A játékos
meggondolatlanságból kiejtett baljós tartalmú megjegyzések is
mélyre hatolnak és megfogannak egy feszült pillanatban. A válást
például még tréfából se emlegessük soha! Mert e szónak igen erős
és rossz töltése van. Olyan szuggesztiója, amely a tudattalant
izgatja, s ott negatív folyamatot indít el. S amikor az
ilyenfajta "víz alatti" burjánzás a felszínen is hírt ad magáról,
akkor már nehéz segíteni rajta.
3. Soha ne kicsinyeljük le partnerünk képességeit, s a világért
se nevessük ki esetleges ügyetlen, de jóindulatú erőfeszítéseit.
Főleg mások előtt ne mulassunk a rovására, mert megtorpedózzuk
vele önérzetét, és ez kiszámíthatatlan következményekkel jár. Az
ilyen sérült ember gyakran követ el őrültséget csak azért, hogy
hangzatosan feltűnővé, félelmetessé, hírhedtté tegye, komolyan
vétesse magát, hogy bizonyítsa fölényét és bosszút álljon azokon,
akik lekicsinyelték.
4. Sohase bocsátkozzunk bele komoly érzelmi viszonyunk fölött
cinikus, közönséges gúnyolódásokba. Ne vegyük át mások szövegeit.
Ne ismételgessük, mert undorító, romlott csiganyomot hagy hátra
érzés- és gondolatpályánkon. Küzdjük le az ilyenfajta "jópofaság"
és hősködés kísértését.
5. A külvilág véleményétől való félszeg függés a szerelmi,
házassági szövetséget is veszélybe sodorhatja. Amikor például
valaki azért, nehogy cimborái vagy barátnői lenézzék, kinevessék,
saját jobb meggyőződése ellenére ostoba, bonyolult helyzetekbe
bocsátkozik, ha nem is fizikai értelemben, de bizonyos
magatartásbeli hűtlenséget követ el partnere ellen. Férfiak késői
kimaradásának, elkülönült szenvedélyeinek, önmagukra is ártalmas
szokásainak mélyén sokszor rejlik ilyenfajta motívum. Nők inkább
hálószoba titkok kifecsegésével, férjük vagy nemi partnerük furcsa
kívánalmainak, hiányosságainak barátnői körben való
megtárgyalásával követik el ezt az indiszkréciót, ami még akkor
is veszélyezteti az együttélés jó atmoszféráját, ha a partner a
tudat felszíni síkján nem érzékeli. Mert a szavakban,
gondolatokban rejlő erők mindenképpen kifejtik hatásukat.
6. Sohase mondjunk le bizonyos esztétikai, érzelmi, szellemi
illúziók fenntartásáról. Betegségek kényszerű lenyűgözöttségében
esetleg, de egyébként soha ne mutatkozzunk egymás előtt
ápolatlanul, rendetlenül, durván. Külsőnk és belsőnk mindig
legyen rendezett. Ahogy a mocskos, mosdatlan, közönséges szavak,
úgy a gusztustalan megnyilatkozások is kórokozó vírusai az
együttélésnek.
7. Ha társunk valami botlást követ el, ne változzunk át vérbíróvá
mellette, aki vízcsepp-szisztémával bünteti a szerencsétlen
bűnöst, s a szemrehányásait szünet nélkül addig csöpögteti a
fejére, amíg annak minden megbánása, gyöngéd érzése belepusztul.
Ha a kapcsolat túljut egy-egy válságon, vigyázni kell, nehogy
éppen a bizalmatlanság és keserű jelenetek láncreakciója okozzon
benne halálos szövődményt.
8. Ha lehetséges, soha ne zárjuk a napot "haragban" egymással.
"Beszéljük ki" a dolgot őszintén. A sok lábujjhegyen járás,
elhallgatás végül áttörhetetlen fallá növekszik két ember között.
Ez persze nem azt jelenti, hogy feltétlenül minden esetben
erőltessünk valamely kínos és kényes témát. Ha nem vezet
bennünket elvakult indulat, amely támadásra, civakodásra uszít,
biztosan megérezzük, mikor kell hallgatnunk és várnunk a
megfelelő pillanatot. Ilyen esetben egyetlen gyógyszer a türelem.
Amikor a tapintatos, szelíd várakozásban oldódni kezd a görcs,
észre fogjuk venni a közeledés, hívás halvány áramlását, a
kinyíló lélekrésen felénk nyúló fényt s finom légrezdülést. A
türelmes várakozás gyógyító időszaka után azonban vissza kell
kanyarodnunk a vallomáshoz, nehogy elnémított sérelmek,
félreértések kórképző góccá legyenek bennünk. Addig beszéljünk
tehát róla, amíg elpárolog minden indulatsav, gyúanyag és
keserűség belőle.
Egy emberpár kapcsolatának sokszínű, minden síkra kiterjedő
bizalmasságához semmi más viszony nem hasonlítható. Több a gyerek
és szülő, a tanítvány és tanító, hívő és pap, páciens és orvos,
barát és barát közötti kontaktusnál, mert mindegyiket magába
foglalja, de azonkívül rejtélyes plusz vegyül hozzá, amely csak
a kettő érzéki-érzelmi közösségéből esszenciálódik. Kinek
gyónhatnánk tehát nagyobb bizalommal nyugtalanságainkról, kínzó
képzeteinkről? Ki más oldhatná fel teljesebben e képzetek
bilincseit?
9. Együttléteinket - éppúgy, mint a barátságban - a szerelemben
és a házasságban se tegyük fülledt kényszerré: tudatosan, önként
"lazítsunk" időnként. Hagyjuk menni a másikat. Várjuk meg, amíg
új kívánság születik benne az együttlétre. A távollét legtöbbször
sokkal inkább kitermeli ezt az óhajt, mint a tapadó, súlyos,
tolakodó jelenlét. Birtokló, gyanakvó testi jelenvalóságunkkal
úgysem fogjuk megkötni a másikban szabadulni kívánó csapongó
képzeletet. Nem saját ritmusunk, igényeink, feltételeink,
ingereink rákényszerítése köti hozzánk a másikat, hanem az ő
ritmusának felvétele. Az ő vágyához, hangulatához, érdeklődéséhez
való alkalmazkodás.
10. Ne szőjünk külön kapcsolatokat. Ne építsünk külön baráti
kört. Ne teremtsünk külön érdeklődési zónát, ahol társunk nem
érzi jól magát; unatkozik vagy bosszankodik. Ilyen tendencia
biztos hasadáshoz, majd szakadáshoz vezet. Amikor a házasfelek
"ágytól-asztaltól" elváltak, az már csak okozata, kiteljesedése
az okok láthatatlan síkján végbement lelki-szellemi szétesésnek,
Amint valahol - esetleg szükségszerűen - megindul a folyamat,
biztosak lehetünk benne, hogy a teljes elhidegülés és válás
előbb-utóbb bekövetkezik.
Nem hagyható persze figyelmen kívül az olyan eset, amikor a
házasfelek, akik fejlődési korszakuk valamely korai időszakában
kötötték össze sorsukat, annyira "kinövik" egymást, hogy
semmiképp sem maradhatnak együtt, mert éppen egyéniségük
kibontakozásában bénítanák meg a másikat. Ez már azonban
választás és pszichikum kérdése.
A párválasztás eleve elrendeltségét vakon elfogadni éppoly
tévedés, mint minden kudarcot a könyörtelen sorserőkre hárítani.
A módszer megmutatja, hogy két egyéniség vagy egymást kiegészítő,
vonzó elemeiből tevődik össze, vagy tulajdonságaik, "csillagaik"
kibékíthetetlenül harcolnak egymás ellen. Ha következetesen
alkalmazzuk e csalhatatlan mértéket, elkerüljük a biztos
bonyodalmakat.
A két karakterkép több szempontból való összehasonlító elemzése
oly egyszerű, világos és törvényszerű végösszeget eredményez,
mint egy-egy elemi számtani művelet. Íme, néhány példa:
a) Két becsvágyó, diktatórikus hajlamú, ugyanazon a síkon
egyformán érvényesülésre törő karakter a házasság klauzúrájában
feltétlenül békétlenül fog élni egymással, s előbb-utóbb
eluralkodik közöttük a szembefordított pozitív pólusok
taszítása.
b) Közös szellemi érdeklődés hiánya még akkor is szakadékot nyit
két ember között, ha egyik közülük szelíd, passzív és
alkalmazkodó.
c) A párválasztás akkor a legszerencsésebb, ha a kettőben
kiegészítő elemek találkoznak. Tehát, ami egyikben - (mínusz)
vagy semleges, az a másikban + (plusz) tendencia. A képletet
legegyszerűbben az energiajelleg három síkon való összevetésével
állíthatjuk fel. Tévedések elkerülése végett még hozzá kell
tennünk: nem intelligenciaszintről, hanem kizárólag negatív vagy
pozitív erőállapotról van szó. Ha például a férfi szellemileg
kreatív, kirobbanóan aktív, kezdeményező, szuggesztív egyéniség,
érzelmileg viszont passzív, gátolt, fizikailag is visszahúzódó,
bizonytalan, népszerű kifejezéssel élve: "élhetetlen", akkor egy
szellemileg inkább passzív, elfogadó, tükröződő női intellektus
való mellé, aki ugyanakkor érzelmileg aktív, kezdeményező,
fizikai síkon pedig ötletes, bátor és élelmes. Néha a nemek közt
éppen fordított a képlet. A nő agya masculin, és a férfi az
elfogadó, tükröző fél. De számtalan változatban variálhatjuk a
viszonylatokat. A következő ábrák jó kapcsolatokat mutatnak:
F N F N F N F N
Mentálsík + - + + +
Asztrálsík - + + - + - - +
Fizikai sík + - + + - +
A most következő kapcsolat viszont már némi bonyodalommal
fenyeget. Sok vitát, különvéleményt mutat szellemi síkon, s a nő
akarati energiái következtében esetleg szakadást a fizikai síkon.
Ugyanakkor azonban titkos szenvedést és megbánást érzelmi
vonatkozásban:
F N
Mentálsík + +
Asztrálsík + -
Fizikai sík + +
Egy másik képlet heves indulatoskodásra és hűtlenségre enged
következtetni mindkét fél asztrális-fizikai aktivitása miatt:
F N
Mentálsík +
Asztrálsík + +
Fizikai sík + +
Az egészen rossz összetétel ilyen képet mutat:
F N F N
Mentálsík + + + +
Asztrálsík + +
Fizikai sík + + - -
- mert mindhárom síkon kirajzolja az éles szembenállást vagy
azonos ernyedtséget.
E néhány példa csak utalni kíván arra, hogy a párválasztás külső
feltételei mennyire megtévesztők sokszor. Hagyományos szabályok
egyáltalán nem alkalmazhatók rá, legfeljebb ritka kivételként.
Minden képlet teljesen egyéni, és nem felszínes, hanem a
tudattalanban kirajzolódó hiányérzet vagy kóros túlsúly
erővonalaiban mutatkozik meg. S ha ezek az erőtendenciák egymást
kiegészítik, akkor jó a kapcsolat. Ha diszharmonikusak egymáshoz
és ütköznek, akkor nem jöhet létre jó kapcsolat. Az emberek e
titkos, teljesen személyes erővonaltérkép alapján vonzódnak a
náluk jóval idősebb vagy mindenki másnak esetleg terhes
tulajdonságokkal bíró, bőbeszédű, szeszélyes, akaratos,
nyugtalan, előnytelen külsejű, talán torz partnerhez, és remekül
érzik magukat vele. Mert ahol bennük koilon van (s ez nemcsak a
freudi szexszimbolikára vonatkozik), azt a másikból előrajzoló
lelki-szellemi phalloszábra kitölti.
d) A legideálisabb kapcsolat feltétele az egymást mindhárom síkon
kiegészítő és kielégítő energiák találkozása. Ez azonban ritka
dolog, szinte rendhagyó kivétel. Az összetartozás kötőanyaga
azonban igen erős, sőt szétszakíthatatlan lehet akkor is, ha a
kontaktus szellemi-érzelmi síkon maximális intenzitású. Ez több
esetben inkább kizárja, mint elősegíti a kielégítő szexuális
kapcsolatot, mégsem vezet szakadásra. A kizárólag ösztönszintű
kötőanyag a mentálisan gazdátlan felet veszélyes kísértésnek
teszi ki. Mert nemcsak a fizikai és asztrál-, hanem a mentáltest
is állandóan kontaktust keres. Míg a csak szexuális hiányérzet
a magasabb síkok számára elégtelen kapcsolatokra talál, addig a
szellemi indíttatás megidézhet olyan kapcsolódást, amely elemi
erővel tépi szét az alacsony régiókban létrejött kötést.
Most nézzük meg a karma szerepét az érzelmi válságok szakadással
végződő eseteiben. Vitán felül áll, hogy az elkerülhetetlen
szükségesség ellenére mindkét fél minden sebért, amelyet okozott,
megfizet az utolsó fillérig. Az is igaz, hogy a botránkozások
szükségesek, de "jaj a botránkoztatóknak". A valóságban azonban
ez sem pörölyként lecsapó merev és könyörtelen tör-vényszerűség.
Semmi esetre sem, főleg akkor, ha ismerjük és élővé tettük
magunkban a sorsalakítás mágiáját. Mert a tudatosítás stádiumában
meg lehet választani az adósságtörlesztés módját és síkját a már
több szempontból kifejtett gyakorlattal összhangban.
11. Ne tartogassuk rosszkedvünket, kellemetlen tulajdonságainkat
kizárólag partnerünk, házastársunk számára. Ez a fajta
"bizalmasság" felőrli a kapcsolat minden szépségét, gyöngédségét.
Két ember együttlétének idealitását éppen az jelenti, ha a
világon az egyedüli állapotnak érzik, amely a külvilággal való
harcok ingerült nyugtalanságát harmóniába oldja. Csillapít,
ugyanakkor jó erőkkel, reménnyel tölt fel. A helytől függetlenül
az egymásban való "otthonlét" meghittségével gyógyít. Amikor ezt
az egyetlen menedéket indulatok, panaszok, kellemetlen hangulatok
pszichikai széndioxidjával telítjük, egyszerűen nem marad hol
felüdülnünk, megpihennünk, léket ütöttünk a járművön, amely
személyiségünket a zátonyok és viharok között a célja felé viszi.
Férfiak inkább sérelmeiket, haragjukat, sebzett önérzetüket
viszik magánéletükbe úgynevezett "piszkálódásokkal", apró ügyek
nyomán kirobbantott civakodásokkal, rabiátus gáncsoskodással, s
tudattalanul úgy érzik a pillanatnyi megkönnyebbülés
illúziójában, hogy legalább otthon "elégtételt" kaptak azért,
amit a világban - egzisztenciájuk védelme érdekében -
megtorlatlanul hagytak. A nők viszont betegséggel, vég nélküli
panaszokkal büntetik, zsarolják élettársukat ösztönös,
legtöbbször szexuális és hiúsági sérelmeikért,
kielégületlenségükért, az érzelmek hőfokának lehűléséért. Azért,
mert elmulasztja a figyelmességeket, hódolatteljes rituálékat.
Vagy egyszerűen, mert a másik olyannak bizonyult, mint amilyen.
Legtávolabbról sem hasonlít ahhoz az izgalmas, regényes figurához
az ágyban, egzisztenciális helytállásban és az élet síkjának
mutatós eredményeiben, mint akit elvárt az élettől. Nem
kiemelkedő hős, felesége nem lehet büszke rá, nem nézhet fel rá
stb. Ezért tehát, amikor szerencsétlen tele van igyekvő,
bocsánatkérő tapintattal, szánakozó gyöngédséggel, partnere
büntetésből legfőképpen és mindig csak neki beteg. Sohasem friss,
sohasem jókedvű. Az ágyban is fanyalogva, kelletlenül,
áldozatképpen teljesíti sanyarú "kötelességét", de alaposan
megfizet érte egy csomó viharos kórtünettel, később azonban
valódi betegséggel is, amikor az állandó gyakorlat már szervi
elváltozásokat hozott létre.
Tehát vigyázzunk! A valóban tragikus kényszerítő eseteket kivéve
ne játsszuk a zord, akadékoskodó, veszekedő házi zsarnok hálátlan
szerepét, mert csupa ellenséget, lázadót, forradalmárt nevelünk
magunk körül ott, ahol mindennél fontosabb volna szövetségest
találnunk. E tétel főleg férfiakhoz szól, bár férfias
temperamentumú és férfipozíciót betöltő nők is gyakran elkövetik
ugyanezt a hibát. Az asszony pedig, ha nem akarja tönkretenni
önmagát és házasságát, ne legyen mindig beteg a férjének. Ne
sajnáltassa magát folyton. Az érzelmi zsarolásnak, az
elégedetlenség diszharmonikus jelbeszédének igen veszélyes
következményei vannak az azt elindító személyre is. Egyrészt a
partner halálosan elunja a dolgot, és ürügyet csinál belőle
önmaga felmentésére, és új kapcsolatot keres magának, másrészt
a pantomim alakítója áldozatul esik saját képzetének.
A téma tudatosításához hozzátartozik az is, hogy kitérjünk itt
egy másik végletes magatartás veszélyére. Ez pedig a valódi,
súlyos válságok, szenvedések és betegségek részvétlen
semmibe vétele a partner részéről. Egy olyanfajta szubjektív
érzéketlenség, amely kivétel nélkül minden panaszt és minden
fizikai-érzelmi szenvedést puszta képzelgésnek, kényeskedésnek
minősít, mert hiszen ő maga nem érzi. Nála nem így van. A
segélykérő panaszt türelmetlenül leinti. Ingerülten, dühösen
támadja vagy elmenekül előle kellemesebb időtöltések közé. Mert
"hogy jön ő ahhoz", "mennyiben köteles ő elviselni ezt az örökös
nyavalygást?" stb. S éppen az ilyenfajta durvaság mögött gyakran
olyan bajok rejtőznek, mint a feleség gyerekszülésből, alkati
zavarokból eredő betegsége. Tehát a baj valójában közös
szerzemény. Mint ahogy a házasság maga szenvedésekben,
áldozatokban izzó közös tégelye a megváltás művének.
12. A negatív csoportban utoljára hagytuk a féltékenység
leírását, amely a legkínzóbb, legáltalánosabb tünet, könnyű
megbetegedése, váltóláza vagy halálos nyavalyája a viszonynak,
szerelemnek, házasságnak. Üdv. Mic