Jó veled
Mindig, mikor hozzád bújok,
A világ eltűnik, csak Te vagy ott,
A szagod a jól ismert, megszokott,
Kettesben mi egy egészek vagyunk,
Mert nélküled csak félnek számítok,
én meg a belőled hiányzó rész vagyok.
A bőröd érintése megnyugtató,
Kezed becézőn simogató,
Ami szavakkal nem elmondható,
Elmondják azt a mozdulatok,
Ezért érzed meg mit akarok,
És én is értem a gondolatod.
Furcsa szembesülni magunkkal,
Látni egymásban önmagunkat,
Felfedezni a rosszat és a jót,
A félelmeket elsöpörve, pőrén,
Engedni lelkünkbe betekintést,
Leküzdve a szokásos védekezést.
Benned oly sokszor magamra ismerek,
Te pedig gyakran tesóként emlegetsz,
Nem vagyunk egyformák, sőt különbözünk,
De a dolgok mélyén egy húron pendülünk,
Csakis az lehet, hogy volt már egy életünk,
Ott mi valóban testvérként születtünk.
A szemed tükrében azt látom, szép vagyok,
Ha én nézlek, te a világon a legjobb,
Szeretjük egymást, bűneinkkel együtt,
Mert feloldozást csak tőled kaphatok,
Megbocsátani neked csak én tudok,
Kit is szerethetnénk jobban,
mint egymásban önmagunk