Verseljünk mindannyian.Saját verseink:)

Rozsaszirom témája a 'Irodalom' fórumban , 2006 Május 1.

  1. Alexandra

    Alexandra Új tag

    Nyár

    Ha szép a nyár,
    Dalolgatni kezd el ezer kismadár.
    Ezer színben pompázik a kisvirág,
    Jó illata a levegőben száll tovább,
    Fák füvek örülnek a nyárnak,
    Hisz ő ad életet az egész világnak!
     
  2. Equinox

    Equinox Új tag

    Szia kedves Rózsaszirom :)

    vár a béke szigete
    gyere szállj és verselj
    bontsd ki szirmaid
    tárd ki szárnyaid
    repülj repülj
    váltsd valóra
    álmaid...
     
  3. Rozsaszirom

    Rozsaszirom Állandó Tag

    Kedves Equinox köszönöm nagyon szép.

    Az élet néha érdekes,
    Megérteni nem ,nem lehet,
    csak élni kell ,csak küzdeni,
    És végül gyöztesnek lenni.

    Az élet szép és kellemes,
    Ha azzá teszük mi emberek.
    Csak élni kell ,csak küzdeni
    És tudom Én is gyözhetek.

    Ha vágyom rá ,hogy szép legyen,
    Ha akarom és érthetem
    Hogy jó is van meg szép is lesz
    Csak élni kell és tudom már hogy éredemes.
     
  4. Rozsaszirom

    Rozsaszirom Állandó Tag

    Az Emlék..
    Az emlék egy oly virág
    Mely nem hervad el soha
    Melyet a szél nem fúj
    S vihar nem hord tova
    Gyüjts hát Emléket
    Amennyit csak lehet
    S többek közt örizd meg
    Az Én Emélkemet..
     
  5. garibaldi

    garibaldi Állandó Tag

    Üres papír

    Egy fehér papírlap, tiszta,
    még oly sok esélye van,
    most még válhat belőle bármi,
    Egy ártatlan, üres papír csak.

    Gyereknél van a legjobb kezekben,
    Írni még nem tud, hát rajzol rá,
    Kiskutyát, madarat, virágos mezőt,
    bájosakat, szivet melengetőt.

    A gyerekek rajzában ott a szeretet,
    Az emberek csak jók és kedvesek,
    A világ szép és rajzaik sarkában,
    a napocska mindig vidáman nevet.

    De telnek az évek, a gyerek megnő,
    Nem rajzol már, hiszen ő egy felnőtt,
    Az üres papírlap most kerül veszélybe,
    Már tud írni bármit, mi jut az eszébe.

    Írhat igazat vagy hazugságokat,
    Bölcs vagy ostoba sorokat,
    Levelet, szerződést, kérvényt,
    Segítő vagy ártó dolgokat.

    A papír fehér és védtelen,
    Ne feledd csak rajtad áll,
    Mit éreznek, kik olvassák,
    Dicsérik-e, vagy elátkozzák.

    Keresd meg magadban a gyereket,
    Hisz Te is rajzoltál gyönyörű-szépeket,
    A mezőn a sok virág és a felhők felett,
    Emlékszel? A nap mindig nevetett.

    Ha megtalálod az egykori gyereket,
    A mesebeli tájat is megleled,
    Írhatsz akármit, dalokat, verseket,
    Őszinte szívvel, szépeket.
    <O:p
     
  6. garibaldi

    garibaldi Állandó Tag

    A tavirózsa arcú Briginek ajánlom:

    Varázslatok

    Szomorú vagyok, mint a kisgyerek,
    akit a nagyok soha sem értenek.
    A felnőttek nem látják mi miért érdekes.
    <O:pCsak ami unalmas, csakis azt lehet.

    A jó dolgok szerintük ártalmasak,
    Amiért megszidnak, amit tiltanak.
    <O:pNem tudják már, rég elfelejtették,
    hogy az élet maga a vágy, a veszély.

    Ma tengert varázsolok a fürdőszobába,
    hogy lavórban hajózzak távoli országba,
    útközben jöhetnek kalózok és cápák,
    én mégis bátran megyek a csatába.
    <O:p
    Iránytűm lesz az ezüstszínű vekker,
    belsejében semmi, kibeleztem,
    ketyegését fogolyként kiszedtem,
    időkerekeit a tengerbe temettem.

    A folyók egyre csak nőnek, szaladnak,
    a hullámok már újabb partokat szabdalnak,
    már a szobában is földrészek születtek,
    végre a szőnyegek is kedvükre lebegnek.
    <O:p
    Biztosan a mesés keletre repülnek,
    ha meg tudnám súgni a varázsigét,
    láthatnék tevéket, palotát, kincseket,
    <O:ptalán egy basát is, ki nekem integet.

    Gyufával apró lángokat csiholok,
    <O:pvárom, a parázsból máglya-tűz legyen,
    <O:pha majd a színek ragyognak-lobognak,
    <O:pha majd a hangok dallamra ropognak,
    <O:p
    ha majd a fények elvakítanak,
    arcomon elégedett mosollyal
    megsimogatom a táncoló lángokat
    és tűzre vetem boszorka álarcomat.
     
  7. garibaldi

    garibaldi Állandó Tag

    Denevéria

    Van egy ország, a képzelet határán,
    <O:pNem is ország, erdő, egy rengeteg,<O:p
    Hatalmas fáinak sűrű koronája
    <O:pElzárja a fényt, a kék eget.

    Ebben az erdőben csak madarak élnek,
    Vijjogásuk olykor felveri a csendet,
    Ágak reccsennek és a fák között
    Surranó, lomha árnyak repkednek.

    Bagolydenevérek az erdő lakói,
    Vének, mint az erdő maga,
    Együtt születtek, sokat megéltek,
    Bölcsek és nagyon magányosak.

    Hívásuk hallatszik innen is, onnan is.
    Visszhangzik az erdő, a hang tovaszáll,
    Szél hátán, a fák közt botladozva,
    Halk neszezéssel az avarba szánt.
    <O:p
    Vágyuk, hogy megismerjék egymást,
    Hasztalan kívánság, meddő küzdelem,
    Vergődő szárnycsapásaik nyomán is,
    Csak a száraz levél kavarodik fel.
     
  8. alberth

    alberth Állandó Tag

    A természet hangjai

    Tiszta hangokat kereső, menj a természetbe ki.
    Itt a szellő halk sóhaja a felhőket tereli.
    Szívd magadba tarka mezők vadvirágos illatát,
    Téged vidít a madárdal, szárnyal minden lombos ág.
    Ahol most vagy ott az élet rezdül, merre szerte látsz,
    Gyalog járj, hogy jobban érezd a fű selymes bársonyát.
    Élő világ, tarka virág, méh döngicsél, lepke száll,
    Minden él, a létet zengi, s a fák büszke törzse áll.
    Álom után jő a hajnal, s fűszálon harmatcsepp ragyog,
    Nap sugara majd felszárít, minden kis növényt, s nagyot.
    Tükrébe virágok néznek, kitárva mind szirmait,
    Olybá* tűnik mint mesében, tündér-varázsütésre teszik.
    Későre jár jön az este, s hogy hajlik az alkonyat,
    Szirmot zárnak a virágok, s szellő ujja simogat.
    Amikor a nyári estén, virágillat szerte száll,
    Béke honol, nézz az égre, mily tengernyi csillag-ár.
    Alant a táj, felül az ég, s felröppen a gondolat,
    De te érzed, vele szárnyalsz... már csillag-utakon halad.
    Egyre messzebb jársz a térben, időben is távolabb,
    Gyors mint a fény és még annál is..., nem ismer határokat.
    Emberlétünk oly nagy talány, s mily titkokat rejt az ég?
    Tudjuk, majdan megismerjük e nagy kozmikus zenét.
    Emlékezetünk mit rejthet, s a létet mint értenénk...?
    Menni kell az úton végig..., legyen hozzá szerencsénk!

    1994. október
     
  9. alberth

    alberth Állandó Tag

    Íme egy kedves téma a poéták számára: a költészet maga



    A KÖLTÉSZETRŐL

    Lelkednek szárnyakat ad a költészet,
    Táltos a társad, ha versen merengsz.
    Hó-kristály szellemű mennyekbe emelhet,
    S az árnyék-bilincsek lehullnak neked.

    Tündérek táncolnak lengén körül téged,
    Nagy kalandra bátor hérosszal mehetsz,
    Tágas rónák várnak izzó napsütésben,
    S rejtelmeket súgnak az éjben neked.

    Pegazussal te az egekbe szárnyalsz,
    Távolban a Parnasszus bérce mereng.
    Ott csókokkal várnak az epedő múzsák,
    Lelked fényben fürdik a fellegek felett.

    Szerelmet gyújtanak ifjúi szívedben,
    Míg szférák zenéjét éneklik neked,
    Hullám-karjaiba az idő-ócán vesz,
    Álomba ringat ő, mint egy gyermeket.

    Míg a végtelen tár tárul fel előtted,
    Az Univerzumban mindenhol lehetsz,
    Csillagok nevetnek a boldog érkezőre,
    Látod, mily megható ez a szeretet?

    Ha búcsút is vettél a múzsák honától,
    Ők gondolnak reád, s intenek neked,
    Napi gondjaidat itt éled a Földön,
    De könnyebbnek érzed már a lelkedet.

    Átszelleműlten a fennköltség honától,
    Nyűgjeid veted le, mint elnyűtt ruhát,
    Harmóniát rezegsz, s önfeledten remegsz,
    Mint aki koldus volt, és ékkövet talált.

    Látod, már könnyfátyol lepi szemed,
    Hűs borzongás érint a lelkeden át,
    S hallod, hogy fínomul sóhajod is,
    Úgy érzed könnyebb lett a testi ruhád,

    Minden nagy alkotást áthat a költészet.
    Lelkünkben ne lenne? - bennünk létezik!
    Nem másért lángolnak mind a nagy művészek,
    Mindez érettünk van -, az emberért teszik!

    1994. dec.
     
  10. EditLove

    EditLove Állandó Tag

    Csendes hiányodban

    Csend van, most nem hallom Hangodat,
    Hideg van, s nem Érzem Csókodat.
    Búsan ketyeg az óra, Téged várna...
    Édes zajjal Szólna,
    Ha Hangod Felém igyekezve szállna
    De nem hallom Szavadat,
    Még túlságosan Távol Vagy
    Egyre csak látni akarlak...szomorú,
    Míg nem Érezlek, Arcom lázas
    S mégis szememből Jeges Könnycseppek fakadnak.
    Egyre csak várlak...De Te nem Vagy itt,
    Pedig oly Jó volna Szorosan Hozzádbújni,
    Angyali Szemedre vörös csókot lehelni,
    Ajkammal Ajkad Érinteni,
    Gyöngéd Csókkal Egybeforrni...
    De Csend van, mert Hangod nélkül
    Csak az óra ketyegését hallom
    Minden perc egy hideg borzongás,
    Mely fáradtan végigfut a hátamon
    És hideg van, mert forró ölelésed nélkül
    Én mindig fázom...
    Ölelő Karodba Bújva Érzem
    Hogy nincs fontosabb ezen a Világon.
     
  11. hoxa

    hoxa Vendég

    A magányos fa (1992 - kamaszkori)

    Csendesen ültem,
    S néztem a fát,
    Mely sok-sok éve
    Magányosan állt.

    Teljesen egyedül
    A mező közepében,
    Talán érezve azt,
    Hogy hosszasan nézem.

    Épp azon tűnődtem,
    Mily fennséges és szép,
    Amikor hirtelen
    Beborult az ég.

    Megeredt az eső,
    Dörgött, villámlott,
    S a sok vízcsepp
    Mind arcomba vágott.

    Feltartottam fejem,
    Kitéve a szélnek,
    De ettől a vihartól
    Csak a fa véd meg.

    A lombkorona alá
    Behúzódtam hát,
    Testemmel melegítve
    A magányos fát.

    Hátamat öreg
    Kérgének vetettem,
    S egyszeriben
    Mindent megértettem.
    Csak egy része vagyok

    Ennek az egésznek,
    Része a viharnak, szélnek,
    Része a mennydörgésnek.

    A felismerés boldog
    Könnyeit nyeltem,
    S arcom a sötét
    Égre emeltem.

    Kifutottam az esőbe,
    Vadul kiáltoztam,
    Könny és víz folyt arcomon,
    Közös patakokban.

    A csattogó cseppek
    Hangom elfojtották,
    Míg saját szabad
    Táncukat ropták.

    A fa is hajladozott
    Jobbra-balra velem,
    - A megviágosodást
    adtad meg istenem!

    Régen volt ez,
    Történt egysmás azóta,
    De még ma is ott áll
    Az a jóöreg fa.

    De már nem magányos,
    Már nincs egyedül,
    Mellette most már
    Egy facsemete ül.

    Ez volt ajándékom
    Annak a fának,
    Így voltam oszlatója
    Izzó magányának.
     
  12. Equinox

    Equinox Új tag

    A Nap, a folyó és a tücsök

    Látod...
    A verssé szült triolák hömpölygő áradása
    Múltat, s jelent idéz
    Mint a gyors folyó, mely medrébe vájja
    Mélyülő útjának jelét
    Zúgó habok csókjától ázik a part
    A tücsök sem tudja már, mit is akart

    Tán szomjas volt, s a vízhez vitte lába...
    Most fázósan didereg kopott dolmánya...

    De figyeld csak...!

    A lerongyolt ruhán napsugár látszik
    " Elő a hangszerrel ! " - és újra játszik!
    Felejtve bánatát, fényben fürdik újra
    Láss csodát kedves! Megmozdult az ujja!
    Visszatért hozzá egy elveszett dallam
    Cirpeli kedvesen, lágyan és halkan
    Tiri ti ti, tiri, tiri ti tá...

    A fűszálak mosolyognak, a fák integetnek
    Az ütem, a kotta fittyet hány fellegeknek
    A folyó, a Nap, a Hold járhatja már útját
    A kis tücsök muzsikál, be nem fogja ujját...


    Ha egyszer csendesül a dal - mert lesz olyan
    Hisz tűz és víz jelzi öröklétünk
    Leporolom magam
    A folyóhoz megyek rongyos ruhámban
    Lelkem visszaszáll
    S megfürdök a távozó Nap
    Utolsó sugarában...
     
  13. EditLove

    EditLove Állandó Tag

    Egy nyári emlék<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
    <o:p> </o:p>
    Elmúlt a nyár, ahogy mindig is szokott,<o:p></o:p>
    Gyönyörű, forró emlékekkel megajándékozott.<o:p></o:p>
    Az Isteni Nap fénye csillogott a víz tükrén,<o:p></o:p>
    Kis hattyúk úsztak oly kecsesen felénk.<o:p></o:p>
    <o:p> </o:p>
    Élveztük, ahogy elbújt szerényen a Nap estefelé,<o:p></o:p>
    Narancssárgás alkonyatot festve a felhők elé.<o:p></o:p>
    A réten kergetőztek pillangók ezüstösen,<o:p></o:p>
    Mi csak összebújtunk alattuk, ketten, szerelmesen.<o:p></o:p>
    <o:p> </o:p>
    Hallgattuk a Természet ölelő dalát,<o:p></o:p>
    Megannyi madár esti csicsergő szavát.<o:p></o:p>
    Árva kis fűszálakat pengetett a szél oly szelíden,<o:p></o:p>
    Ismeretlen dalt játszott nékünk kedvesen, csendesen.<o:p></o:p>
    <o:p> </o:p>
    Behunytuk szemünket, és éreztük,<o:p></o:p>
    A rózsa vörös illatát, mellyel nem tudtunk betelni,<o:p></o:p>
    Kézenfogva, csukott szemmel indultunk,<o:p></o:p>
    Lázasan azt a rózsát megkeresni.<o:p></o:p>
    <o:p> </o:p>
    Emlékszem, ahogyan összebújva merengve néztük <o:p></o:p>
    Az akkor már halvány nap sugarait a rohanó folyóban<o:p></o:p>
    Mely boldoggá tett minket,<o:p></o:p>
    Egy forró felejthetetlen nyári órában.

    Edit ;)
    <o:p> </o:p>
    <o:p></o:p>
    <o:p> </o:p>
    <o:p> </o:p>
     
  14. Ferry

    Ferry Új tag

    Ilyesmiket írok:

    Reménytelenül

    könnyedet nyaldosom sírva
    sós vérem tuszkoltam érte
    készülj, -ha akarsz a sírba
    a jövőt a múlt csak remélte
    sírj még vállamra borulva
    van idő, nem így lesz vége
    vigasz, mi ajkamra tolulna
    megáll, egy dal jön helyébe
    könnyedet nyaldosom sírva
    hervadok már testem beteg
    hiányodtól fél minden árnyék
    én örökig érted szenvedek


    Apám vallomása

    lépteim koppannak térdem ropog
    járásom kemény tán öreg vagyok
    munkába nem hív már senki se rég
    tudom hogy nincs messze eljön a vég

    de szívem és lelkem még fiatal
    hordozó testem még élni akar
    asszonykám akarom szeretni még
    megfogni melegen kedves kezét

    nevetni játszani éveken át
    elénekelni a kedvenc dalát
    hisz múlik az élet pillanat serc
    együtt kell lennünk ha eljön a perc


    Téma: Az utcán szemtelenül megszólítok egy nőt, aki szó nélkül
    gyomorszájon vág.
    I. Kor: 1848
    II. Kor: 1929
    III.Kor 1968
    IV.Kor 2005
    V. Kor 2050
    I. 1848
    Mint pehelyrécze a kisgalvatsi pusztán
    Feltűnik egy némber itt a pesti uccán
    Rizsporos orcája, szép termete láccik
    Mint az bokros kanca, ha lovásszal jáccik

    Pompás alkatjával hej lehet-e bírni
    de azt férfiszájjal nem való leírni
    Szebb a magassága, mint a szélessége
    Biz alkalmas volna szerelmeskedésre

    Közelebb lépdelvén bajuszpödrés által
    Vettem bátorságot szembe száz halállal
    Hangosan szólítám kérdve itt a téren
    Nem volna-e kedve üzekedni vélem ?

    Körülnéz a szentem szélesen tekintget
    mint talján bikától kölcsönvett tekintet
    vértolulás által hamvas orcza pirlik
    bizton olyant mondtam amit így nem illik!

    nem tetszik kérdésem a szép menyecskének
    Spartakiád állást adott a testének
    Hátul tartott öklét ím előre vágta
    S rogytam össze, mint a puskalövött strázsa

    II. 1929
    Ahogy a lombok közt fénylőn látni véltem
    Majd titkon osonva, nyomába szegődve
    időnként rohanva, -nem volt meglepődve
    amikor a téren végre utolértem
    ismeretlen szépség óh ki lakik benned?
    honnan is vehetek én most bátorságot
    -vad vizeken jöttem, láttam száz országot
    a szerelem leckét tőlem kell-e venned?
    Nem veszek én leckét a szeme ezt mondta
    Kicsi karcsú kezét hátralendítette
    gyors egymásutánban a gyomromba tette
    -én dőltem ott, mint a kivágott eperfa

    III. 1968
    ázó asszonyfák a betonban
    karcsúság és szépség megkívánva
    lenne-e kedve hozzám?
    gyomorszájba vágva

    IV. 2005
    Háj csajci sztem igyunk előtte vmit
    Aúu a gyomrom vaze

    V. 2050
    vz
     
  15. Ferry

    Ferry Új tag

    <DIR><DIR>“Öregnek tűnő fináncos komcsi balladája
    a tőkével rendelkező ifjú szocialista titánhoz, mikor
    puccsal letaszították a trónról és ezt nagyon fájlalta, de nem vallotta be magának,
    ezért ezt nem is ő írta”
    című versem:

    Körök között rögök ülnek
    Rögök mögött ők feszülnek
    Öreg, -örök erők ere
    Üreg őrök erőtere

    Tőrrel tör be őr a körbe
    Görbe tőre nyele bőrbe’
    Betörő őr – körbetörő
    Bőrös görbe tőrű ölő

    Ölőt tőre tűr előre
    Tűrő tőre terelő-e?
    Terel eret, rögöt, erőt
    Tűrhetetlen pörlekedőt

    Ő egy elme, vele telve
    Lehetetlen lenne verve
    Győzve süt ő, tervet megvesz
    Ürgemező keresett lesz


    Külön öröm, de cefetül
    Centes terve tercre vetül
    Ölő nem ö! Nem ezt szőtte
    Eztet Örben Vüktör főzte.

    </DIR></DIR>
     
  16. Ferry

    Ferry Új tag

    Csak nézem

    Csak nézem a szád mohón, epedve legbelül
    keserédes sóhajjal a szívem körül
    csak nézem és vérem agyamban úgy dobog
    míg melletted mint néma elballagok

    csak nézem a szemed, de gondosan kerül
    nem lát meg, máshol kutat idegenül
    csak nézem, közben ajkunk egymásra tapad
    míg kettőnk közt képzeletem áthalad

    csak nézem a szád újra észrevétlenül
    félve, hogy szememnek ellenszegül
    csak nézem s már érzem, hogy összeroskadok
    ha nem tudatom veled, hogy szerelmes vagyok

    szeretem a békét, mi a szívedben ül
    a zenét, mi ajkadon búgva hegedül
    szemed, ha rebben, vagy elszenderül
    a szelet is, ha fúj szép tested körül

    szeretem a rád hulló hópelyheket
    lábnyomod a hóban, ha ráléphetek
    szeretem minden gondolatod
    az egész világot, mert befogadott

    szeretem, ahogy főzöd a teát
    szeretem mások boldog mosolyát
    mikor kedvesen mondasz nekik valamit
    mert benned egy boldog angyal lakik

    szeretem ahogy megértesz másokat
    hogy nyugodt erőd rájuk is átragad
    szeretem benned nehéz életed
    szeretem a sorsod, mely hozzám vezet

    csak nézem a szemed szerelmesen
    ahogy rám sugároz tündér kedvesen
    csak nézem, s már szemem csillagokba lát
    lassan elégeti a belső magányt

    szemed most fekete végre rám tekint
    arcod is követi óhajom szerint
    Te is rám gondoltál közben? - talán
    vadgalambpár éje zöld tavaszi fán...
     
  17. Ferry

    Ferry Új tag

    Kézfogó

    Ahogy fogtam a kezed és néztem mély szemed
    feléd indult egy gondolat
    majd védőpajzsodról fürgén lepattant, s a végtelenbe
    elszaladt
    -mert nem volt meg a szó, hogy kifejezzem a fülemben zúgó
    harangokat, a dobszót robbanó mellemen
    szemedben a galambokat
    a másodpercek így múltak veled, még mindig együtt volt kezünk
    megéreztem akkor édes reménnyel, hogy egyszer
    egymásért létezünk
     
  18. Ferry

    Ferry Új tag

    Örökös pillanat

    Mikor a dombok közt felkelt a nap
    Szobám ablakából már megláttalak
    Tudtam, hogy szeretni foglak nagyon
    Akkor születtünk, ott a domboldalon

    Mikor hajadon megcsillant a fény
    tudtam, Isten küldött, hogy jöjj elém
    Egyszeri volt és örökös pillanat
    Kezed köldökzsinór és élet a szavad
     
  19. Ferry

    Ferry Új tag

    Lustaságból négysoros

    Időtlen furcsa est
    Egedt nap vére fest
    Felhőfutást szelest
    Költő ma írni rest
     
  20. Árvai Emil

    Árvai Emil Állandó Tag

    Árvai Emil: Martin Luther King

    Martin Luther King

    Leteszem a fegyvert, az erőszakot,
    levetem a harci orgiát:
    legenda nélkül is hős vagyok.

    Halkan lépdelek mögötted...
    Harcunktól megbékél a világ,
    ha megnyitunk átkos öklöket.

    Napot csókolunk fekete égre,
    nagy napot, lelkesen.

    Diktatúra helyett nem
    diktatúra kell, hanem béke.

    (1971-72-ben írtam, 18 évesen)
     

Megosztás