******
Vagy inkább: hol az a "kályha", és megtaláljuk-e valaha is ?
Talán a "legek" emlegetésénél kellene kezdeni a visszafogást a megjelenő szak- és kevésbé szakvélemények publikálásánál.
A médiák "áldásos" túllihegéseit meg se merem említeni, bár a legtöbb ostoba hír terjesztéséért ők a felelősek.
Idézek magamtól:
És mit rejthetnek még a földalatti járatok, termek, amiket valahogy szintén igyekeznek elsumákolni, elbagatellizáni.
Mostanság "sláger" lett a budai vár, valamint a Buda alatt húzódó barlang és alagútrendszer témája.
Semmi konkrét irodalom /pl. régészeti kutatás / nem lelhető fel a terület komoly vizsgálatáról.
Minden szóbajöhető nyelven beütöttem a keresőbe, de csupán túristaforgalmi reklámokba ütköztem.
Amiket eddig "felderítettem":
A budai vár titka
1909 | Február
Egy földalatti város
Kevesen tudják, hogy a budai vár alatt egy egész kis város rejtőzik. A katakombáknak ttokzatos sorozata ez, a mely több mint tizezer méternyi hosszuságban húzódik el, mélyen az öreg házak alatt.
A sziklapinczék a rendes házipinczék alatt vannak, sok helyen kettő-három is. Ezek a két-három emeletes alsó pinczék pedig majdnem mind az utczák vagy nyilvános terek alá nyulnak. Sok alsó üreg idegen szomszéd pinczék alá vezet, sőt továbbis.
Többenk kutja van, a melyet még a középkorban csináltak. De miután a kut vizét nem használhatják a azzal nem törődnek, a víz a kut torkolatán át a mélyből jövő nyomásra az üregbe ömlik s igy egész tavak képződnek. Nagyon sok üregben pedig a víz a tetőzetből szivárog ki s itt-ott valóságos posványok képződtek, a melyekben jól érzi magát a patkány meg a vidra.
A tudomány még nem állapitota meg kétségtelenül, hogy mely időből valók a budai katakombák. Vannak, akik azt hiszik, hogy még az őskorban készültek, a mikor a védelmi eszközök nélkül szükölködő emberek kénytelenk voltak a föld gyomrában menedéket keresni a ragadozó állatok elől. Később azután az üregeket a szükséghez képest felhasználták és kibővitették.
Annyi bizonyos,hogy a török hóoltság idején a vár lakosai ott raktározták el élelmiszereiket és védeszközeiket. Mikor Lotharingiai Károly 1686-ban Budavárát ostromolta, a törökök sok uj üreget, folyosót vájtak. Bennük laktak, öntöttek golyóbist. Török eredetre valló koponyát. Fegyvert, ágyugolyót még tavaly is sokat találtak a titokzatos földalatti üregekben.
A fővárosi hatóságoknak nagy gondot okozott már rég óta a katakombák sorozata, a mely előbb-utóbb közveszedelmessé válik.
A mérnökök átvizsgálták a sziklapinczéket a elrendelték, hogy legalább a házak alatt huzódókat tömjék be. De a legtöbb háztulajdonos egyszerüen csak befalaztatta a házipinczéjéből odavezető bejáratot, vagy vasajtót csináltatott a nyilásra.
Senkisem tudhatja, mennyi olyan katakomba van a Vár alatt, a melyről a hatóságoknak egyáltalán tudomása sincs. Hiszen még azokat sem mérhetik föl, a melyeknek létezését kétségtelenül megállapitották.
Az első képünkön egy olyan folyosót mutatunk be, melyben a látható nyiláson át le lehet menni egy ujabb földalatti üregbe. A másik képen egy keresztfolyosó összenyilási helye látható. A nyitott bejáró előtt egy lyuk látható a földben a mely egy kutnak a szája. A harmadik képünk a katakombák földalatti bejáróját tünteti fel, melyet hosszu ásás után szabaddá tettek.
A Budai Vár kazamatái
Kántor Judit
A Várhegy barlangjait eredetileg a természet alakíthatta ki. A hegy anyaga főleg az ún. bugai márga, ami víz hatására megreped, törik. A repedésekben feltörő víz utat vájt magának, így keletkezhettek eredetileg a járatok.
Kadic Ottokár, a két háború közti időszak legismertebb barlangásza a leletek alapján azt állította, hogy ezeket a járatokat már a Várhegyen élő ősemberek is ismerték. Úgy tűnik, hogy azóta folyamatosan éltek itt emberek. Zolnay László a barlangi kutak átvizsgálásakor a 11-12.századra utaló maradványokat talált, ezért valószínű, hogy a tatárjárás előtt itt lévő falu lakói a barlangban található vizet használták. A legújabb kutatások feltételezik, hogy a várhegyi település házainak elrendezése is a barlangi kutakhoz igazodott.
A tatárjárás után IV. Béla elrendelte az új kiráályi székhely megépítését. A korabeli városépítőknek városaikat két célnak kellett alárendelni: megvédeni a lakókat a külső ellenségtől és egyidejűleg biztosítani az élethez elengedhetetlen feltételeket falon belül (élelem, víz, stb.). A külső védelmet az akkor 5-10 méter magas várfalak biztosították, míg a vízellátásra a Várhegy barlangjaiban található víz volt a legalkalmasabb.
A budai lakosok hamar rájöttek, hogy a barlangok nem csak az ivóvíz szolgáltatására jók; nemsokára itt tárolták élelmiszereiket és ide rejtették értékeiket is.
A török korban feljegyezték, hogy ezek közül a barlangok közül nem egy jegespinceként szolgált. A házak lakói nem csak lejáratokat vájtak a barlangokhoz: össze is kötötték őket egymással, a barlangok alján, oldalfalán található agyag nagyszerű alapanyagként szolgált a budai fazekasiparnak.
Nagy segítséget jelentettek ezek a járatok az igen gyakori tűzvészek alkalmával is – ide menekülhettek a város lakói.
Nagy jelentősége volt a kazamatáknak a háborúk során is. a polgárok kénytelen-kelletlen ide vonultak vissza a támadók ágyúgolyói, bombái elől. Van olyan vélemény is, hogy a védők képesek voltak csapataikat átcsoportosítani a föld alatt. Több leírás szól arról, hogy a védők a várfalak oldalába kivezetett barlangokból kitörve támadtak az ostromlókra.
A török hódítás során megnőtt a barlangok startégiai jelentősége. Fennmaradtak legendák a megunt vagy hűtlen háremhölgyeit befalaztató budai pasáról, az itt elrejtett török kincsekről… ezeknek nem találták nyomát a kutatók.
Az 1800-as években újabb történetek keltek szárnyra a titokzatos „fekete grófról”, aki – legalábbis a történet szerint – szintén a budai kazamatákban tanyázott; de képzeltek ide szellemeket, vámpírokat is. Annyiben igazuk volt a történet híveinek, hogy gyakran szolgáltak ezek a járatok a „gonosz lakóhelyéül”, amennyiben szökött vagy körözött bűnözők bujkáltak itt.
Az 1800-as évek végén kezdett a járat-rendszer komoly gondokat okozni apolgároknak és a városvezetésnek: egyre gyakrabban fordult elő, hogy valamely része beomlott. Ekkor rendelte el a városvezetés, hogy a járatokat be kell tömni. A munkálatok szakszerűtlenül és ellenőrzés nélkül folytak és a mai napig nincs olyan hiteles dokumentum, ami ezeket a munkálatokat tanúsítaná.
<HR>
Többek között azért sem fordítottak kellő figyelmet a munkálatokra, mert a barlang-rendszer jelentősége gyorsan csökkent. Az 1870-es évek filoxérajárványai után kiépült a vízvezeték, a pincék a bennük található kutakkal együtt feledésbe merültek.
Fennmaradt azonban néhány „nevezetes eset” ebből az időből. Például a két fiatalember története, akik gombatermesztésre akarták bérbe venni a pincék egy részét.
„Megkapva az elöljáróság beleegyezését, nekiláttak a szükséges berendezések lehordására az általuk kiszemelt pincébe. A munkájuk belenyúlt az éjszakába. Éjfél közeledett, amikor a pincét megvilágító gyertyák kialudtak, és óriási zajtól kisérve két szellemalak száguldott el mellettük a sötétben. Szegény polgárok halálraváltan rohantak a várparancsnokságra.
Másnap - fegyveresek kíséretében - átkutatták a pincét: az egyik sarokban egy csapóajtót találtak. Ezen lemászva egy újabb pincére bukkantak, aminek egyik sarkában egy szalmazsákon egy női főkötőt és egy huszársarkantyút találtak. Kiderült, hogy a vári őrség egyik katonája és egy szolgálólány tartotta ebben a pincében rendszeresen pásztoróráit. Hámán polgármester az eset hallatán annyit tudott mondani: "én csak a föld feletti városnak vagyok polgármestere, a föld alattinak nem"
A barlangok és járatok módszeres feltárása 1931-ben, Kadic Ottokár felügyeletével történt. 1935-ben a barlangok egy részét megnyitották az érdeklődők előtt.
A háború kitörésével a pincék egy részéből óvóhelyeket alakítottak ki, így alakult ki az a több kilométer hosszú kazamata rendszer - az ún. Nagy Labirintus - amely már alig őrzött meg valamennyit a barlangok középkori állapotából. Ekkor épült meg a mai napig működőképes Sziklakórház. A második világháborúban egyes adatok szerint 4000, mások szerint több, mint 10000 ember talált menedéket a Vár alatti pincerendszerben.
A Labirintus legnagyobb kiépítettségét az ötvenes években érte el, ekkoriban nagy része „titkos objektumnak” számított. A 60-as években újra megnyílt a barlangmúzeum, de néhány év múlva pénzhiány miatt be kellett zárni.Megismétlődött az a korszak, amikor csavargók és bűnözők lakták a járatokat…
A 80-as években újra ráirányult a figyelem, az újabb útbeomlások miatt. Átvizsgálták a labirintus-rendszert, a szükséges helyeket megerősítették. Ekkor került sor a vári forgalom csillapítását célzó forgalomkorlátozások bevezetésére is.
*****
Milliárdos villa épült a budai kincsekre
borsonline.hu/news
<TABLE border=0 cellSpacing=0 cellPadding=1 width="100%"><TBODY><TR><TD align=justify>
Budapest bizonyos területein egész barlang-rendszerek húzódnak a város alatt. Száztíz évvel a felfedezése után immár Magyarország leghosszabb járatrendszereként jegyezhetjük a Pál-völgyi-Mátyás-hegyi és a Harcsaszájú-Hideg-lyuk barlangok összekapcsolásával létrejött közel 29 km-es szakaszt. Történelmi áttörés.
</TD></TR><TR><TD align=middle>
Az Ementáli Fal különleges mészkőképződmény
Fotó: Isza Ferenc
</TD></TR><TR><TD align=left>
<TABLE border=0 cellSpacing=8 cellPadding=4 width=170 align=right><TBODY><TR><TD bgColor=#d2d2d2>
A Gellért tér titkai
A Gellért-hegy alatt erednek azok a források, amelyek a fürdő vizét is adják. Közülük a leghíresebb az úgynevezett ősforrás, más néven Sárosfürdő, amelyben a hagyomány szerint Szent Erzsébet is megmártózott, ill. gyógyította a beteg embereket a fürdő vizével. A térnél, a Szabadság-hídra felvezető terület alatt egy nyolcszögletű, hatalmas betoncsarnok épült mintegy száz évvel ezelőtt, amikor a rakpart szintjét megemelték. Ez a csarnok ma is bejárható, és innen elérhetők a források.
</TD></TR></TBODY></TABLE>
Ősember a Vár alatt
Ki gondolná például, hogy a jelenlegi Várhegy tetejével a Duna 350 ezer évvel ezelőtt egy szinten folyt. Persze akkor a hegy még nem volt hegy, és ott fakadtak a meleg vizű források. Aztán megkezdődött a monumentális kőzettömeg kiemelkedése, míg a nagy folyó egyre mélyebbre vájta medrét.
– A budai hegységet tengeri üledékek építik fel, és az alaphegység mintegy kétszáz millió éves – ad lapunknak tájékoztatást Leél-Őssy Szabolcs, az ELTE geológus docense. A kőzetekben az elmúlt évszázezredek során barlangüregek oldódtak ki, amelyek létüket az alulról felfelé törő hévízek, források korróziós tevékenységének köszönhetik.
A Budai Vár alatt ma 12 kilométeres barlangrendszer húzódik, amelyet a feltárt leletek szerint a fél millió évvel ezelőtt e területen megjelent ősember is menedékként használt. A török időkben hadi- és gazdasági célokból összekötötték a gömbüregeket, így a Várhegy gyomrában egy valóságos labirintus jött létre. Az 1930-as években egy tízezer férőhelyes óvóhelyet alakítottak ki, ennek köszönhetően az 1944-45-ös ostromot több ezer ember itt vészelte át. Ma egy kb. 4000 négyzetméteres rész látogatható, Budavári Labirintus néven.
Kőbe vájt lakások
Budapest nemcsak abban egyedi, hogy a város alatt egész barlanglabirintusok húzódnak, de abban is, hogy a barlangok egy némelyikében még az elmúlt században is laktak. De ne úgy képzeljük el, hogy néhány hontalan koldus meghúzta magát ezeken a helyeken: a mai Sziklakápolna üregébe például az 1870-es években fából kis lakóházakat is felhúztak! A korabeli leírások szerint „a Szent-Gellért hegy déli oldalán tisztességes lakhelyet képeztek épületekkel, kerítéssel, fával az udvaron… az emberek nem csak lakályosnak találhatják, hanem még vonzerőt is fedezhetnek föl ama kettős kilátásban, mely a 700 láb magas szikláról a dunamenti termékeny rónára és a promontorvidéki hegyekre nyílik…”
Mai szóhasználattal örökpanorámás kilátást élvezhettek az ide beköltözők, nem beszélve a barlang kínálta egyéb előnyökről, például a nyári természetes légkondicionálásról. Amíg a Gellért-hegy oldalában csupán néhány bitorló vert itt tanyát, addig a budafoki barlangüregekben egész lakónegyed jött létre.
Minderről elsősorban Rómer Flóris feljegyzéseiből szerezhetett tudomást az utókor, a hazai régészeti kutatás atyja ugyanis elsőként mérte fel a különleges lakótelepet. A Vasárnapi Újság 1886-os számában megjelent írás és a hozzá készült rajz (Keleti Gusztáv metszete) még azt is megmutatja, hogy a gyermekeivel üldögélő háziak Napernyővel védik magukat a napsütéstől – mintha csak egy vadregényes nyaraláson vennének részt.
Budafokról időről időre igyekeztek kitelepíteni a barlanglakókat, ám a feljegyzések szerint még 1947-ben is nagyjából 300 ilyen lakás volt ott. A gellérthegyiek csak a híres szálló építésének kezdetéig (1894) maradhattak. Ezt követően a Sziklakápolnát az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok rendezték be, 1926-ban Lux Kálmán tervei alapján, a franciaországi Lourdes-i barlang mintájára alakították át templommá.
Betemették a nyomokat
A lapunknak nyilatkozó Leél-Őssy az évtizedek során számos feltáró kutatást vezetett a budai hegyekben. Ezek közül az volt az egyik legizgalmasabb, amikor fiával és Adamkó Péterrel felfedezték az azóta már fokozottan védett Citadella-kristálybarlangot. Ez a felfedezés tipikusan magyar történet, ugyanis az egyik környéken lakó feljelentette hosszasan és zajosan építkező szomszédját. Kiderült, hogy az alap kivájásakor gyakorlatilag lyukat véstek a hegybe.
– Odamentünk, láttuk, hogy az óriási alapozó gödör egyik sarkában törmelékkel igyekeznek elfedni valamit. Akkor már sejtettük, jó helyen járunk – folytatja a történetet a geológus. – Egy szűk hasadékon keresztül tudtunk leereszkedni, majd odabent felfedeztünk három nagy barlangtermet és egy aknát.
Ennek a bizonyos aknának az alja már biztos, hogy kapcsolatban van a 65 méterrel lejjebb eredő forrásokkal, ezért itt 18 fok az állandó hőmérséklet. A Bors információi szerint a feltárás után felépült a villa, amely később több mint egymilliárd forintért cserélt gazdát.
Kihozzák a hegyet a felszínre
Még regényesebb a mai Pál-völgyi-barlang felfedezésének története. A szájhagyomány szerint 1904-ben egy ártatlanul legelésző birka alatt beszakadt a föld, ezzel megmutatta „arcát” Budapest egyik természeti csodája, a felszín alatt húzódó, végeláthatatlan járatokkal teli barlangrendszer. A mai Pál-völgyi-barlang területén a 19. század közepe, vége táján nagymértékű kőkitermelés folyt. A birka megmentésére induló barlangfelügyelő fia volt az, aki észrevette, hogy a frissen keletkezett üregnek folytatása van. Némi sziklabontás után cseppkövekkel díszített járatokba jutottak a mai barlangászok elődei, akik az elkövetkező években 1 kilométernyi szakaszt tisztítottak meg a törmelékektől.
„Hosszú évtizedeknek kellett eltelnie, mire újra megindulhatott a feltárás” – mondja a Borsnak az a barlangász, aki 1980-ban másodmagával ereszkedett a föld alá azon az ominózus napon, amikor újabb történelmi áttörés történt.
– Kurucz Jóska barátommal egy nagyon hideg téli napon ereszkedtünk le a barlangba, az akkori végpontokon próbáltunk további járatokra bukkanni. Odakint mínusz tíz fok volt, odalent pedig, amint az tudott, mindig egyenletes, plusz 10 fok van.
Nagy hőmérséklet különbségnél apró réseken is áthatolhat a huzat, és nekünk hatalmas szerencsénk volt. Éppen egy ilyen résnél kutakodtunk, megéreztük a légmozgást, és azonnal hozzákezdtünk a feltáráshoz – eleveníti fel a 31 évvel ezelőtti történetet Kiss Attila, aki hozzáteszi: „Olyan helyre léphettünk, ahol előttünk ember még nem járt: azt az érzést lehetetlen elmondani! Úgy láttunk ott mindent, ahogyan az Isten azt megteremtette.”
Az elmúlt évtizedekben a barlangászokat jórészt saját megszállottságuk vitte előre, merthogy a költségvetés kifejezetten barlangfeltárásra alig-alig juttatott számukra pénzt. Most, hogy immár 29 km-es lett a járat, azon fáradoznak, hogy minél többen megismerkedjenek a föld alatti csodákkal. Igen ám, de a látogatható szakasz igencsak rövid, és további kilométerek kiépítésére nincs keret. „Ha nem tudjuk levinni az embereket, akkor kihozzuk nekik a hegyet. Könyv és dvd készül a feltárásról” – mondja lapunknak Nagy András a Hideglyuk-barlangot felfedező Szabó József Barlangkutató Csoport vezetője, aki kiemeli, hogy több száz lelkes barlangász együttes munkájának eredménye a mostani siker.
Török Hanna
*****
A "publikum által hozzáférhető" képek alapján azért megérdemelne némi figyelmet, mint felbecsülhetetlen történelmi emlék.
A barlang és alagút rendszer ősidők óta lakott illetve használt.Több tízezer év kúltúrája fellelhető.Jelen állapotában csúpán túrisztikai látványosságá silányult, hasonlóan az amerikai, ázsiai, afrikai, ausztráliai "testvéreihez".
</TD></TR></TBODY></TABLE>