Egyszer eldugult nálunk a toalett. Ez a legnagyobb elképzelhető havarie egy többgyerekes családban.
-
A víz utána öntése kannából, ahhoz hozzá voltam szokva gyerekkoromból, magyar fiú vagyok.
Elszakadt a húzó lánc, az úszó-bolyát megette a rozsda, túl folyt a tartály... még jó, hogy a kommunizmusban nem volt vízóra.
-
Míg a barátaim a "Timur és csapatát" kapták karácsonyra az én apám előrelátóan a "Kis házi szerelő-vel" és a "Rádió-lexikonnal" ajándékozott meg engem. Mindkettő itt áll a könyvespolcon.
-
Hogy miért dugult el a toalett azt inkább nem mesélem el mert azt egy regénybe kéne foglalni. Annyit elárulok, hogy a sógornőm halálával és ezzel kapcsolatos babonákkal van összefüggésbe. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy a közelben halt meg a sógornő, hát nem, több ezer kilométerre, ezenkívül nagyon szerettem.
-
Szóval, amitől megvált a családom a WC-n ülve az rögtön retúrban visszajött, mihelyt megnyomtuk a lemosó tartályt.
Volt, olyan, hogy a fürdőszobai WC-n leadott ürülék a lakás másik felén levő vendég-WC-ben jelent meg. Undorító volt.
-
Kihívtam egy kanalizáciora specializálódott céget. Szerencse, hogy nagy kertünk volt, befért mind a három bodés-autó.
Egy szippantó jármű kompresszorral, egy amiben a szerszámok voltak és egy a TV-átjátszó kocsira emlékeztető amiben monitorok és a mozgatható kamerák voltak. A gyerekek azt gondolták, euro víziós közvetítés lesz, csak a parabola antenna hiányzott.
-
A főnök, egyben a cégvezető egy speciális főiskolát végzett úriember, míg a kamera-man, aki először a nagy nyomású slagot nyomta be az eltávolított angol-WC mögötti lyukba, egy kicsit alulképzett, a gyerekeim számára, a borzasztóan vicces névű, "Emil" volt.
-
Emil végezte a piszkos munkát. Bedugta a slagot a lyukba és kiment az udvarra szólni a főiskolát végzett főnöknek, hogy "bent van". A főnök a kapcsolótáblák mögül megnyomott egy gombot.
-
Amire Emil visszaért a vendég-toalettbe, hogy megfogja a slagot, a slag a nagy nyomás miatt kiugrott a lyukból, táncolt és az egész helységben szétszórta az elmúlt hét alatt, a csőben összegyűlt ürüléket a falakon.
-
A feleségem, rögtön közölte, hogy a helységet az Emil köteles kitisztítani, ö nem hajlandó semmit megfogni.
-
Hogy lerövidítsem. Ekkor lett bevetve a több mind 10 méteres katéterhez hasonlító kamera. A főnök megengedte, hogy vele együtt kövessem a képernyőn az ürülékünk nyomát. Úgy éreztem magamat mindha Houstonban ülnék a holdraszálláskor.
-
Sajnos nem talált semmi rendellenességet. Minden "im grünen Bereich" mondta. Ekkor egy szondát vetett be ami magától kúszott előre a csövekben amit ö egy fémdetektorhoz hasonló szerkezettel (rádióhullám) követett a kertünkbe.
-
A nyomok egy mellettünk levő cég irodájához vezettek... átugrom, másnap az iroda folyosóját feltörték lég-kalapáccsal hosszába, ami nem nézet jól ki hetekig, mert visszacsinálni nem az ö szakmájuk volt...
-
Ha jól emlékszem, 16.000 márkába került a többnapos munka amit a biztosító szerencsére megtérített.
Aki azt gondolná, hogy a „High Tech” oldotta meg a problémát az téved.
-
Miközben az akadémiai képzettségű mester a technika összes vívmányát, szemlátomás nagy élvezettel bevetette, Emil elkezdett sétálni a kertbe és feltűnt neki, hogy a WC-ablaktól egy lépésre gyönyörű rózsák virultak. Hát alatta volt egy pöcegödör ami megtelt. Ezt egy hagyományos lapáttal kimerte és minden rendben volt.
-
Vannak dolgok amihez nem kell okvetlen felsőoktatási végzettség. Emil, a gyerekeim szívébe véste magát, a szerény, engedelmes magatartásával, eredményes munkájával a beképzelt főnökén meg sokáig mulattunk.