Az ellenzék 13 pontja a korszakváltásért. Magyarországért, a köztársaságért!

1. A 2022-es országgyűlési választásokon az ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltet állítanak, akinek személyéről a választópolgárok döntenek az előválasztásokon.

2. Az együttműködésben részt vevő ellenzéki pártok megállapodtak abban, hogy mind a 106 választókerületben közös egyéni képviselőjelöltet állítanak. A közös képviselőjelöltek kiválasztásába a pártok bevonják a választókat is, akik az előválasztások során dönthetnek arról, hogy a választókerületükben ki képviselje őket az országgyűlési választásokon.

3. A közös listát állító pártok kizárólag olyan képviselőjelöltek indulását támogatják, akik átesnek az ellenzéki pártok által közösen megszervezett szigorú átvilágításon, aláírják a jelölti feddhetetlenségi nyilatkozatot és a közös kormányzás alapelveit leíró értéknyilatkozatot, írásban vállalják a közös kormányprogram végrehajtását, továbbá elfogadják azt az elvet, mely szerint megválasztásuk esetén a teljes magyar nemzet érdekében végzik képviselői feladatukat.

4. A közös listát állító pártok határozottan elutasítják olyan képviselőjelöltek támogatását, akik emberi méltóságot sértő kijelentéseik, Fidesszel való elvtelen összejátszásuk, korrupciós cselekményekben való bizonyított részvételük vagy egyéb törvénysértő tevékenységük miatt nem méltók a korszakváltást akaró választópolgárok bizalmára.

5. A közös listát állító pártok vállalják, hogy kormányzásuk során megtisztítják Magyarország közéletét az azt hosszú ideje mérgező rendszerszintű korrupciótól, véget vetnek az oligarchák gátlástalan vagyonszerzésének, és megteremtik a feltételeit annak, hogy a NER korrupciós cselekményeinek elkövetői a független igazságszolgáltatás előtt feleljenek a tetteikért. Ennek érdekében a pártok vállalják, hogy visszaállítják az ügyészség és a bíróságok függetlenségét, csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, valamint egy széles körű átláthatósági csomag elfogadásával transzparenssé teszik a kormányzat közpénzfelhasználását és a pártfinanszírozási rendszert.

6. A közös listát állító pártok helyreállítják a sajtószabadságot, a tekintélyelvű rezsimekben tapasztalt hazug és gyűlöletkeltő pártpropagandát sugárzó közmédia helyett kiegyensúlyozott, minőségi közszolgáltatást teremtenek, illetve vállalják az állami hirdetések és közpénzből fizetett kampányok törvényi szintű korlátozását.

7. A közös listát állító pártok vállalják, hogy minden valós társadalmi támogatottságú politikai párt és a civil társadalom bevonásával új alkotmányt hoznak létre, amit népszavazással erősítenek meg. A közös listát állító pártok eltökéltek abban, hogy az Alkotmánybíróságot újra az alkotmány és minden magyar ember alkotmányos jogainak megbízható őrévé tegyék, visszaállítva ezzel korábbi tekintélyét, függetlenségét, és visszaadva a regnáló kormány féktelen hatalomvágyának áldozatul esett jogköreit.

8. A közös listát állító pártok vállalják, hogy új választási törvényt alkotnak, amely az arányosság és igazságosság elvein alapul, nem kedvez egyoldalúan egyetlen politikai szervezetnek sem, viszont képes megakadályozni a kamupártok közpénzrablását.

9. A köztársasági elnök nem lehet többé egy egyszerű báb, erős legitimitással és személyes integritással kell rendelkeznie, hogy a nemzet egységét szimbolizálva, valódi hatalmi ellensúlyt képezve tölthesse be a feladatát. A közös listát állító pártok ezért vállalják, hogy a köztársasági elnök megválasztását közvetlenül a választópolgárok kezébe helyezik.

10. A közös listát állító pártok vállalják, hogy bepótolják az 1989-1990-es rendszerváltás fájó mulasztását, és nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat.

11. A közös listát állító pártok vállalják, hogy a fenntarthatóság elvei szerint kormányoznak, szembenéznek az ökológiai és klímaválság jelentette kihívással, és központi kérdésként kezelik a természet- és klímavédelem, a klímaalkalmazkodás és az igazságos átmenet ügyét.

12. A közös listát állító pártok vállalják, hogy összetartó, igazságos és biztonságos társadalmat építenek, ahol a jogaikban megerősített dolgozók tisztességgel megélnek a munkájukból, a nőknek a férfiakkal azonos fizetés és megbecsülés jár, az idősek méltányos nyugdíjat kapnak, az állam mindenki számára garantálja a minimális létfeltételeket és a minőségi közszolgáltatásokat, és kiemelten támogatja a leszakadó térségek, régiók gyorsabb fejlődését.

13. A közös listát állító pártok vállalják, hogy a megosztás és gyűlöletkeltés helyett társadalmi békét teremtenek, és azon fáradoznak, hogy begyógyítsák a magyar társadalomban máig elevenen élő történelmi sebeket.

Demokratikus Koalíció
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Lehet Más a Politika
Magyar Szocialista Párt
Momentum Mozgalom
Párbeszéd Magyarországért Párt
See Less

ellenzek.jpg
 
Ezzel csak az a baj, hogy nem azt írták, hogy "Célunk a ..." hanem, hogy "A közös listát állító pártok vállalják, ...".
Hogy lehet úgy vállalni, hogy nem tudják, hogy oldják meg? Mi van ha nem sikerül? Majd azt mondják "Bocsi"?
De a kérdéseim továbbra is élnek. Miért gondolják azt, hogy támogatja őket bárki, ha nem lehet tudni, hogyan oldják meg a vállalásaikat? Pl. minden nyugdíjas tisztességes nyugdíjat kap, de felemeljük a nyugdíjkorhatárt 80 évre. Nem ebbe kell belekapaszkodni, ez csak példa a homályos fogalmazásra.
A forintok azért érdekesek, mert az, hogy tisztességes jövedelem, nyugdíj, stb. mindenki számára mást takar. Ha azt mondják 38 év munkaviszony után 200.000 ft a tisztességes, az mindenki számára ugyanazt jelenti. El lehet dönteni, hogy ez támogatható, vagy sem. Akkor amikor pár éve elő állt az egyik párt a "Fizessenek a gazdagok" jelszóval, megijedtem. Én nem érzem ugyan magam gazdagnak, de amikor még több kulcsos adórendszer volt, akkor én a legmagasabb adósávba kerültem. Bérből fizetésből élő emberként kevesebb jövedelemből több közterhet viseltem, mint sok vállalkozó.
Szóval, konkrétumok nélkül ez egy olyan iromány, amit a 10 éves Pistike is megírhatott volna házi feladatként.
 
tisztességes nyugdíjat kap,
A forintok azért érdekesek, mert az, hogy tisztességes jövedelem, nyugdíj, stb. mindenki számára mást takar.
Nézd meg először mit írtam rád vagy valakinek.
Ez az ilyen típusú mondat általános és szokásos bármikor bármely országban politikai általános mondat.
Nem első a világban ezt én populista mondatnak tartom és nevezem
kb annyit ér mint a "nem hagyunk senkit az út szélén."
kb annyit ér mint: "minden magyar ember fontos számunkra"
Minden magyar élet megvédésére képes a magyar egészségügy - jelentette ki az M1 aktuális csatornának adott exkluzív interjújában Orbán Viktor.
demagóg populista általános mondatok.
Az ellenzék 13. pontja az vállalás eszközök nélküli vállalás.
Legtöbbször ígéret szokott maradni ha nem sikerül
Nézd meg a választási törvényről vagy az alkotmányozásra mit tűztek ki.
Közös vágy közös cél, de megvalósítani jelenlegi törvények között nem lehet.
Elő kell készíteni új törvényeket.
Ki kell módolni hátha lesz kiskapu vagy rendkívüli állapot bevezetésével rendeleti kormányzás stb..
A trükköket a Fidesztől lehet lesni.
 
Utoljára módosítva:
Azt gondolom, hogy aki ezt a 13 pontot összállította, annak kellett (vagy kellett volna) gondolkodnia. Ha a kérdéseimre nincsenek válaszok, akkor ez nem történt meg.
Az Ipolytarnóci háziorvos pedig csak egy indikátor, amely megmutatja, hogy a leszakadó térségekkel mi a helyzet.
A kérdéseid fontosak, de csak egy területre korlátozódnak: a jövedelmekre.

Persze ez a hétköznapokban tényleg nagyon lényeges, de mondok példát: ha fizetjük a gyerekünk felsőfokú tanulmányait, tudjuk: fizetjük a lehetőségeinek bővülését is. S mint szülő, megtesszük, szinte bármi áron, mert fontos nekünk.

Az ország lehetőségei viszont leszűkültek - hiába van pénz, ha nincs jó, hosszú (vagy rövid) távon, az ország gazdasága számára megtérülő befektetés.
Az nem jó befektetés, ha az eredménye az, hogy Orbán + 50 ember és a rokonságuk meggazdagodik. Mindezt ráadásul úgy, hogy nem ész és ötlet van mögötte, hanem állami pénzelosztás. Nem jól menő iparágak, hanem a közpénz osztogatása haveroknak.

Rövid távú cél, és csak nekik jó.
Nekünk marad "ami lecsepeg", s a "ha lesz, akkor adok" - drága Bözsi néni.

Nem mondom, hogy ehelyett bármi jó, bár igaz lenne, de persze ugyanez nem jó.

Amit a hatpárti megegyezés tartalmaz, az sem garancia - talán ebben egyetértünk.
Kellenek megoldások - ez is igaz.

Azonban ez nem az a választás, ahol az ország gazdasági jövőjéről LEHET dönteni. Ezt a lehetőséget elvették Orbánék azzal, hogy ráültek a politikai és jogalkotói hatalom nyakára - azaz a Parlamentre, az országgyűlésre.

A mostani választás célja, szerintem, a politikai és jogi működés helyreállítása.

Ebben ért egyet a hat párt. Orbánék túlhatalmát fel kell számolni, s ezt szavazással szeretnék elérni.
Nekünk is jobb lenne úgy. Szerintem.

Abban igazad van, hogy a 12. pont lózung. Ám, ha mögé nézünk, bizony ott van pl. a munkavállalói jog, ami sokat sérült az elmúlt években.
Pl. - gondoljunk a plakátra: idejönnek a "migránsok", s elveszik a magyar emberek munkáját - s ezt persze nem hagyják, megvédenek, mert a haza, a nemzet, stb. ...

Csakhogy a Samsung (például) olcsó munkaerőt akar. Több mint 6000 munkahelyet hoz létre - harsogja Orbán-Szíjártó - Tuzson (országgyűlési képviselője a körzetnek). De jó nekünk, milyen ügyesek vagyunk, hogy idehoztuk Európa legnagyobb elektromos akkumulátorgyárát!!! - kiabálják tele az országot.

A tények:
- a munkahelyeket nem lehet magyar munkaerővel betölteni, mert sem a fizetések, sem a munkakörülmények nem elfogadhatók
- a létrehozott munkahelyek jelentős részére külföldi munkásokat hoznak - ukránt, koreait, stb.

Konklúzió: a magyar "munkaerő" képtelen bármilyen érdekképviseletre, mert pótolható - hoznak helyette olcsóbbat külföldről, mert az állam - a kormány - jogszabályokkal támogatja mindezt.
Ennyit a védelemről. Röhej, írhatnám, ha nem lenne siralmas, s minden munkavállalóra káros.

S a fideszes szavazó azóta is csak elvakultan tapsol, Orbán milyen ügyes gyerek. Ez is borzasztó.

Orbán egy dologtól fél, hogy a fidesz fan klub rájön, hogy becsapták - s az ellenzéki összefogás ezt jó eséllyel tálalná.
Nekem erről szól a 13 pont.
 
Mi van ha nem sikerül? Majd azt mondják "Bocsi"?
Tessék egy politikai lózung:
Minden magyar élet megvédésére képes a magyar egészségügy - jelentette ki az M1 aktuális csatornának adott exkluzív interjújában Orbán Viktor.
Tessék egy másik politikai semmitmondás aktuális és hatalom birtokában lévőtől:
"Azt akarjuk, hogy minden a maga rendjében működjön. A munkahelyek, iskolák, sőt még a sport, kultúra és a művészet, tehát hogy normális életkeretek legyenek Magyarországon; működjön a turizmus, a vendéglátás.
Kérdezd meg Őt megtesznek e érte mindent?
Kérdezd meg mi van ha nem sikerül? bocsi?
 
Utoljára módosítva:
Ez így nagyon szép, az ördög azonban a részletekben lakik.
Lehet a munkavállalói jogokat megerősíteni, de ez munkahelyekbe kerül.
Miért is?
Mert az állam csak a multikat támogatja? (Kifizetve a munkavállalók bérét 2-5 évre előre támogatás és adókedvezmény formájában.)
Az ötfő alatti mikrovállalkozásokat nem is tarja létezőnek a regnáló hattalom (hisz még a statisztikákba sem veszi bele, pedig több százezer emberről van szó).
És mennyi fizetést jelent a tisztességgel megélés? Egy tanárnak, egy orvosnak, egy gyári dolgozónak mennyi a tisztességes jövedelem forintban kifejezve?
Talán annyi, amiből, ha nem is a Balatonra, de a tengerpartra különösebb megerőltetés nélkül el tudja vinni a dolgozó a családját úgy, hogy ehhez nem kell minden garast a fogához vernie.
Tessék mondani, mennyi az méltányos nyugdíj, és miből fizetik?
Az biztos, hogy nem a 10 éve nem emelt 28000 Ft-os minimálalap...
Hogy miből fizetik azt sem tudom, mert a 3000 milliárd einstandolt magánnyugdíj pénz biztos nem erre ment...
Mi az amit az állam biztosít mint minimális létfeltétel?
Bdőlt devizahitelesek kilakoltatása. A harmadára/negyedére csökkent gázdíjból tízmilliárdok a MET-be a lakosságnak meg 10 % látszatkedvezmény. (Azért látszat, mert a vállakozásoknak nincs kedvezmény, így ők kénytelenek beépíteni a termékük árába, amit mi lakosok pluszként fizetünk - ÁFÁ-val emelten.)
Alapjövedelem? Honnan?
A mostani száz és ezermilliárdok honnan? (A mexikói templomfelújítástól a vajdasági foci támogatásán át a vietnámi kórházig.)
A leszakadó régiók támogatása csak bla-bla.
Miért is?
Mert nem az önkormányzatok, hanem a mészáros félék kapják az eu-s pénzeket is?
Hogyan lesz évtizedek után újra háziorvos Ipolytarnócon?
Ezt speciel szintén nem tudom, de amíg az egészségügyet így finanszírozzák, biztos nem lesz sok jelentkező.
Csak én érzem, hogy a gender-elmélet megvitatása pro és kontra itt offtopic ?
Amíg a moderátorok hagyják, nem gond.
 
Tessék egy politikai lózung:
Minden magyar élet megvédésére képes a magyar egészségügy - jelentette ki az M1 aktuális csatornának adott exkluzív interjújában Orbán Viktor.
Tessék egy másik politikai semmitmondás aktuális és hatalom birtokában lévőtől:
"Azt akarjuk, hogy minden a maga rendjében működjön. A munkahelyek, iskolák, sőt még a sport, kultúra és a művészet, tehát hogy normális életkeretek legyenek Magyarországon; működjön a turizmus, a vendéglátás.
Kérdezd meg Őt megtesznek e érte mindent?
Kérdezd meg mi van ha nem sikerül? bocsi?
Íme még egy kis lózung:
Ebben az országban semminek nincs gazdája:
+ A külügyminiszter vásárolja a lélegeztetőgépeket.
+ A belügyminiszter irányítja az egészségügyet.
+ Az országos tisztifőorvos egyik nap bezárat egy kórházat, amit másnap az agrárminiszter kinyittat.
+ Az alaptörvényt, ami megbélyegzi a másságot, egy meleg férfi írja, akit egy tiltott összejövetel után, ereszcsatornán menekülés közben elfog a rendőrség egy hátizsákkal, benne kábítószerrel, Petőfi-díjat kap.
+ A színművészeti egyetem élén egy gépesített lövész áll.
+ A miniszterelnök-helyettes háziállatokra vadászik.
+ A keresztény erkölcsiség jegyében kufircolnak egy adriai jachton.
+ A miniszterelnök katonai géppel jár focimeccsekre, a kormánytagok pedig helikopterrel ebédelni.
+ Törvényben szankcionálják a kábítószerfogyasztást, de az orruk alatt időnként ott van egy diszkrét fehér csík.
Ebben az országban a szövetségeseket ekézik, de az állítólagos ellenfeleket dicsőítik. Itt tízparancsolattal gyógyítanának, de a pápáról azt állítják, hogy egy demens vénember. Itt úgy indítanak egy zöldváros projektet, hogy kivágnak egy erdőnyi fát. A minimálbért megadóztatják, de a százmilliókat kereső focistáknak adómentességet biztosítanak. Habzó szájjal kommunistáznak, miközben akadnak olyan kormánytagok, akik tagjai voltak az állampártnak, vagy a KISZ-nek. Itt az ország leggazdagabb embere sötét, mint az éjszaka.
Ebben az országban szemérmetlenül hamisítják a híreket és a történelmet. Stadionokat építenek iskolák és kórházak helyett. Háborús bűnösöket rehabilitálnak és emelnek be a nemzeti alaptantervbe. Vannak százmilliók egy diktátor étkezővagonjának a felújítására, de alig akad pár fillér a független színházak működésére. Itt minden héten áldozatul esik egy nő a családon belüli erőszaknak. Közben egy politikusnő arra szólítja föl a nőtársait, hogy merjenek kicsik lenni.
Miközben ebben az országban több százezer munkahely megszűnik, a vezetők azt kommunikálják, hogy egyre nőnek az átlagfizetések. És ebben az országban ezt még kétmillióan minden fenntartás nélkül elhiszik...
 
Íme még egy kis lózung:
Ebben az országban semminek nincs gazdája:
+ A külügyminiszter vásárolja a lélegeztetőgépeket.
+ A belügyminiszter irányítja az egészségügyet.
+ Az országos tisztifőorvos egyik nap bezárat egy kórházat, amit másnap az agrárminiszter kinyittat.
+ Az alaptörvényt, ami megbélyegzi a másságot, egy meleg férfi írja, akit egy tiltott összejövetel után, ereszcsatornán menekülés közben elfog a rendőrség egy hátizsákkal, benne kábítószerrel, Petőfi-díjat kap.
+ A színművészeti egyetem élén egy gépesített lövész áll.
+ A miniszterelnök-helyettes háziállatokra vadászik.
+ A keresztény erkölcsiség jegyében kufircolnak egy adriai jachton.
+ A miniszterelnök katonai géppel jár focimeccsekre, a kormánytagok pedig helikopterrel ebédelni.
+ Törvényben szankcionálják a kábítószerfogyasztást, de az orruk alatt időnként ott van egy diszkrét fehér csík.
Ebben az országban a szövetségeseket ekézik, de az állítólagos ellenfeleket dicsőítik. Itt tízparancsolattal gyógyítanának, de a pápáról azt állítják, hogy egy demens vénember. Itt úgy indítanak egy zöldváros projektet, hogy kivágnak egy erdőnyi fát. A minimálbért megadóztatják, de a százmilliókat kereső focistáknak adómentességet biztosítanak. Habzó szájjal kommunistáznak, miközben akadnak olyan kormánytagok, akik tagjai voltak az állampártnak, vagy a KISZ-nek. Itt az ország leggazdagabb embere sötét, mint az éjszaka.
Ebben az országban szemérmetlenül hamisítják a híreket és a történelmet. Stadionokat építenek iskolák és kórházak helyett. Háborús bűnösöket rehabilitálnak és emelnek be a nemzeti alaptantervbe. Vannak százmilliók egy diktátor étkezővagonjának a felújítására, de alig akad pár fillér a független színházak működésére. Itt minden héten áldozatul esik egy nő a családon belüli erőszaknak. Közben egy politikusnő arra szólítja föl a nőtársait, hogy merjenek kicsik lenni.
Miközben ebben az országban több százezer munkahely megszűnik, a vezetők azt kommunikálják, hogy egyre nőnek az átlagfizetések. És ebben az országban ezt még kétmillióan minden fenntartás nélkül elhiszik...
Bizony, ott a pont!
 
Az elmúlt éjszaka?? is, ahogy már rendszeresen az utóbbi időben, jelent meg kormányrendelet. Csak egy, de azzal sok munka lehetett, mert több benne a kiskapu, mint a kerítés meg a nagykapu. Értelmesnek, birkának egyaránt árt, de a mosodásoknak tökéletes. Szóval, olyan, mint az eddigiek.
 
Tessék egy politikai lózung:
Minden magyar élet megvédésére képes a magyar egészségügy - jelentette ki az M1 aktuális csatornának adott exkluzív interjújában Orbán Viktor.
És nem hazudott.
Képes, csak nem egyszerre. Tehát, ha ki tudod várni azt az 1-2 évet, amíg sorra kerül...
Tessék egy másik politikai semmitmondás aktuális és hatalom birtokában lévőtől:
"Azt akarjuk, hogy minden a maga rendjében működjön. A munkahelyek, iskolák, sőt még a sport, kultúra és a művészet, tehát hogy normális életkeretek legyenek Magyarországon; működjön a turizmus, a vendéglátás.
Kérdezd meg Őt megtesznek e érte mindent?
Kérdezd meg mi van ha nem sikerül? bocsi?
Ezzel meg szintén nem hazudott, mert azt akarják.
A baj az, hogy ők definiálják a rend fogalmát.
 
Hol van még 2022 az még nagyon messze van. Itt ha tegnap cselekednének már az is késső lenne nem hogy 2022 ez olyan mintha én meg igérném hogy 2022 ben leszokok a kv rol ami azért sántitana mert jelenleg sem élek vele. Nos kb ilyen ez a 13 pont is jelenleg sem élnek vele. Marhaság és parasztvakitás az egész. Most kell cselekedni tenni amit tenni kéne. Na de úgy sem tesznek semmit mert buták hozzá és gyávák. Pofázni meg mindenki tud még én is főleg én. :-D. pedig én igen csak buta vagyok.
 
Hát ígérni (ilyeket is) a Fidesz is tud, ha jön a választás, meg féltik a hatalmukat! Amúgy a minimálbért miért nem emelték ilyen példaadóan 2002 és 2010 között, ahogy ma ostorozzák????
Az a gond, ha ezek a kispártok együtt nyernek, ilyen helyzet még nem nagyon volt. Szinte biztosan össze fognak veszni. Ahogy a Fidesz is a kisgazdákkal vagy az MDF-el, annó. Ha a parlamentben is otthagyja a Jobbik, Momentum, stb. Gyurcsányt, új választást kell kiírni. Lehetett volna újabb kép is hozzá a cikkhez, mert Feri feje mellett ott figyel a magát rejszolás közben fotózgató Zsoltika fizimiskája is....
 
Hát ígérni (ilyeket is) a Fidesz is tud, ha jön a választás, meg féltik a hatalmukat! Amúgy a minimálbért miért nem emelték ilyen példaadóan 2002 és 2010 között, ahogy ma ostorozzák????
Az a gond, ha ezek a kispártok együtt nyernek, ilyen helyzet még nem nagyon volt. Szinte biztosan össze fognak veszni. Ahogy a Fidesz is a kisgazdákkal vagy az MDF-el, annó. Ha a parlamentben is otthagyja a Jobbik, Momentum, stb. Gyurcsányt, új választást kell kiírni. Lehetett volna újabb kép is hozzá a cikkhez, mert Feri feje mellett ott figyel a magát rejszolás közben fotózgató Zsoltika fizimiskája is....
Annyira semmi értelme az ilyen pontozgatásnak. Aki utálja a fideszt az nem fog rájuk szavazni, aki kormány párti az meg a fideszre szavaz.
Azon múlik hogy akik passzívak mennyire lehet őket táncba vinni.
Meg persze azon is múlik hogy az állampárt mit változtat a választási rendszeren.
Nehogy emiatt már én törjem magam ők is voltak kormányon miért voltak ennyire bénák.
Várom hogy ajánljanak olyat ami számomra is vonzó.
 
Az a gond, ha ezek a kispártok együtt nyernek, ilyen helyzet még nem nagyon volt. Szinte biztosan össze fognak veszni. Ahogy a Fidesz is a kisgazdákkal vagy az MDF-el, annó. Ha a parlamentben is otthagyja a Jobbik, Momentum, stb. Gyurcsányt, új választást kell kiírni.
Értem mit akarsz átgondolni.De néhány törvénnyel nem vagyunk tisztában.
A Fidesz Kisgazda az más volt mert kormányra kerülés után utálta le magáról a Fidesz.
Hogy mikor kell új választást kiírni alkotmányban kéne utána olvasni.
Létezik egy olyan fogalom is kisebbségből kormányzás.
Azt hiszem ez azt jelenti a kormánypártnak nincs abszolút többsége sem.
Egyedül megszavazni semmit sem tud.
Ekkor van az, hogy szavazásonként kötődnek egyenként a kompromisszumok.
És így kormányoz tovább a döntést egyedül megszavazni képtelen kormánypárt.
Arról se kell megfeledkezni a megnyert választás után a közös cél egy.
Még pedig az alkotmányozás és a választási rendszer módosítás.
Ekkor még együtt van mindenki,
Lehet bármi.Nincs pártból nyert 2/3 ez biztos, de lesz 199 képviselő.
És a 199 képviselőből kell 2/3 erejű szavazatot csinálni.
Ez már nem lehetetlen.
Hisz azt feltételezi a taktika: a Fidesz kiesik akkor az 199 képviselő akár egyéni is lehet.
A velük való egyezkedés hozhat 2/3-t mivel már a Fidesz ostor nem ül a nyakukon.
Olyan mozgás indulhat be amit ma elképzelni sem tudsz.
Sőt mivel megismertük a rendeletekkel kormányzást, mint Fidesz trükk.
Az pedig szavaztatás nélküli kormányzást jelenthet.
Az alkotmányozás lesz a legnehezebb.
De ha egyszer beindul a képviselők helyezkedése.Még az is elképzelhető hogy összejön.
Magyarországon nem sok példa volt a sok kis-párt kormányra.
De közben a Fidesz hozott egy választási rendszert.
Amiből az következik 40% párt is nyerhet többséget.Már sincs kisebbségből kormányzás.
És főleg ott hibázik hogy képviselőkkel kell alkut kötni nem pártokkal. 199 képviselő megegyezik
A mai elképzeléseid nem érvényesek.
 
Utoljára módosítva:
Hát ígérni (ilyeket is) a Fidesz is tud, ha jön a választás, meg féltik a hatalmukat!
még mit féltenek majd mikor omlik a kormány és esetleg lesz új parlament?
Az előzőhöz kapcsolódik miszerint nem csupán pártokkal megegyezés lehetséges hanem a képviselők közötti is.
A félelem és az alku szavazásokkor:199 (133) volt fideszessel.(attól függ mennyi marad ismét)
1610286919844.png

Mengyi Rolandtól már elvették a koronát, de úgy tűnik, Simonka György és Boldog István is beáldozható a fideszes Trónok Harcában.

Mengyi Roland, Simonka György és Boldog István kiesett a Fidesz belső köreiből.​

 
Utoljára módosítva:
Ez a balos "koalíció" egyszerűen még úgy sem fér össze mint a fidesz és mdf. Mondjuk 2022-ben a fidesz kap 40-et, a koalíció 50-et, és van 10 százalék, mindenféle aprópárt, kamupárt (Mszmp, Miép, Kisgazda, Szanyi kapitány, Liberálispárt, stb, + érvénytelen, ill, nem párt, hanem személy).
Tegyük fel nyer a koalíció, fél évre rá kiugrranak belőle, akik bevitték a szavazatok felét (hisz már egy se nagy párt). Ott marad Gyurcsány 20-25 százalékkal, a Fidesz meg bent van 40-el. Most akkor te azon erősködsz, hogy a kánaánt hozó Feri testvérnek kell kormányozni ebben az esetben is? Miért egyeznének meg vele a képviselők, ha egyszer összevesztek? Miért ne zsarolnák meg a Ferit az ajtók mögött, hogy összeállnak a Fidesszel? A Fidesz miért ne egyezhetne meg az általad leírt módszerrel "szabaddá" vált egyéni képviselőkkel, ha ellenzékbe kerülne? Miért kormányozhatna egy 20-25 százalékos párt egy 40 százalékossal szemben, mondjuk egy évvel a választás után? Tehát akkor, mikor kiderülne, és nyilvánvaló lenne, hogy Feri se emeli duplájára se a minimálbért, se a nyugdíjat. Mert most nagyon "európai bérekeztetnek" a Jobbik is , Feri is, a többi is. Értitek, egy évre rá, hogy nyertek, már lesz hírek, hogy mit lopott az új garnitúra, a bérek se fognak rakéta módjára meglódulni, szóval lesz ott gond, ha nyernek is...
A Fideszre, amúgy ráférne egy vesztés szerintem, nagyon el ment velük a ló, de hát ilyen sz@roktól...?
 
hogy a kánaánt hozó Feri testvérnek kell kormányozni ebben az esetben is? Miért egyeznének meg vele a képviselők, ha egyszer összevesztek? Miért ne zsarolnák meg a Ferit az ajtók mögött, hogy összeállnak a Fidesszel? A Fidesz miért ne egyezhetne meg az általad leírt módszerrel "szabaddá" vált egyéni képviselőkkel, ha ellenzékbe kerülne? Miért kormányozhatna egy 20-25 százalékos párt egy 40 százalékossal szemben, mondjuk egy évvel a választás után?
Nézzük hol van a hiba az okoskodásban.
Azt állítod a DK kormányozna.Én ebben nem vagyok biztos.Bár jobbról nagyon ezt sulykolják.
Tovább
Még az összeveszés is csupán egy mából levizionált gondolatod.
Minden azon múlik az adott pillanat és a felülemelkesés.Mit mondat.
A politika a kompromisszumok képessége is.
Ha a magasabb cél mire összeálltak képes az ideológiai múltat mi most még különbség.Elsimítja.
És egy nemzeti minimumban megegyeznek még összeveszés sincs.
Tovább.
Megzsarolni a DK-t hogy a Fidesz mellé állnak?
Ez benne van a rizikóban és az is hogy a függetlenné vált képviselőket a bejutott Fidesz maga alá szervezi.
Ez mind lehetőség.
De a mából leképzett lehetőség.(és ki mi mondatja veled?)
Én azt mondom olyan ma még elképzelhetetlen mozgások fognak felgyorsulni.
Mi alapján a jövő kormányát megjósolni lehetetlen

Tovább
"Miért kormányozhatna egy 20-25 százalékos párt egy 40 százalékossal szemben"
Nem is lesz 20-25% párt. A 40 % pedig kormányképes erő lesz.
Hogy most a köztársaság pártiak lesz az vagy a Fidesz ezt nem tudni.
A köztársasági elnök kéri fel a kormányzásra valamelyik csoportot.
Az lesz az érdekes ha mindegyik 30% alatti lesz.
És hogy Áder kit kér fel kormányzásra az ma mindenki előtt világos.
De Áder egyszer félre lett állítva Ő is ember és ki tudja mi lesz.(horgászni szeret már csak) és miként búcsúzik az nem tudható
Lesz itt még zuhanás és komoly mocskolódás.
 
Értitek, egy évre rá, hogy nyertek, már lesz hírek, hogy mit lopott az új garnitúra,
Ezt ugye mindenki tudja hogy nagyon beindul a mocskolódás.
De erre készülni kell.
Írásában a DK elnök kitért arra is, hogy nem fognak engedni a vereséget szenvedők zsarolásának. „A demokratikus intézmények és a demokratikus sokaság erejét használva fogunk rendet tartani. Erős kormányt, szilárd és demokratikus berendezkedésű hatalmat építünk.
Tovább
A melyik párt mennyi %-l jut be.
Most úgy tűnik nincs jelentősége, mert a Köztársaságpárti összefogás
Nem pártonkénti listával indulnak, hanem közös listával és 106 közös jelölttel.
Nos ha jól tudom ez lesz a 106 egyéni képviselő.
De nem vagyok tisztában miként jön még össze a 93 képviselő.
Mert ez pedig az országos listáról kell bekerüljön.
Nos ez pedig a Köztársaságpárti összefogás közös listaállítása lesz
Tehát nem egy párt, de nyertes összekapaszkodás.
Vagyis akárhány %-s eredmény
Érdekes dolog nem?
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,654
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére