“Az emberek életével szórakoznak”, “meg vannak hibbanva” - beleszállt az oltás miatt a kormányoldal az ellenzékbe

Délután szavaz a parlament arról, hogy újabb 90 napra megadják-e a rendkívüli felhatalmazást az Orbán-kormánynak. Az ellenzék nemmel szavaz, a záróvitában egymásnak estek a kormánypártiak és az ellenzék.


Az alkotmányos rendelkezésnek megfelelően február 8-tól a kormány 15 nappal meghosszabbította a rendkívüli jogrendet saját hatáskörben és a meghozott kormányrendeletek hatályát is - de a további, 90 napos hosszabbításhoz már az Országgyűlés felhatalmazásra van szükség.


A múlt heti általános vitában a kormányoldalon azt hangoztatták, hogy a kormány által meghozott védelmi intézkedéseknek köszönhetöen a járványt sikerült keretek közé szorítani. A lazítás ideje most még nem jött el, de remélik, hogy “ez pillanat sincs már olyan messze”. A kormány mindent megtesz, hogy minél rövidebb idő alatt minél több oltás álljon rendelkezésre. Azt minden kormányzati, fideszes és KDNP-s felszólaló visszautasította, hogy a kormány visszaélt volna a hatalmával - de arra is felhívták a figyelmet, hogyha meg is szavazzák a 90 napos hosszabbítást, az Országgyűlés bármikor visszavonhatja a felhatalmazást.


A mai vita minden eddiginél élesebb összecsapás volt az ellenzék és a kormánypárti képviselők között.


Szakács: Láttuk mit tett az Orbán-kormány, és mit nem tett


A kormány újra kéri a felhatalmazást a tendkívüli jogrendre, amit novemberben az ellenzéktől is megkapott, “de láttuk, mit tett vele az Orbán-kormány” - mondta a mai parlamenti vitában elsőként felszólaló MSZP-s Szakács László. De azt is kiemelte, amit nem tett meg a kormány: nincs száz százalékos táppénze még mindig azoknak, akik koronavirusosak és otthon kell maradniuk - állitotta a szocialista politikus. A kieső bevételek pótlását sem tették meg - tette szóvá, kevesellve a kormány által biztosított 50 százalékos bértámogatást a vendéglátó-, idegenforgalmi szektorban. A féléves kilakoltatási moratoróriumot üdvözölte, de “álljon le a végrehajtó is” - követelte. Az önkormányzatoktól pedig mint mondta, elvették a súlyadót, és az iparűzési adó egy részét is, de nehezményezte azt is, hogy a kormányoldalon azokra költöttek, “akik önöknek kedves”. Ezért sem érdemli meg a kormány a felhatalmazást, azt az MSZP ma nem szavazza meg - jelentette ki.


Bencsik: “debil” kérdések a konzultáción


A volt jobbikos Bencsik János független képviselő azt állította: a kormány egy éve teljes felhatalmazással kormányoz, “mi értelme van debil kérdésekkel fárasztani a frusztrált embereket?” - vetette fel a nemzeti konzultációt feleslegesnek ítélve. Az ellenzéktől azt kérte, fejezzék be az oltás elleni nyílt hangulatkeltést, mert mulatságos ugyan a krumpliszsákot meglóbálni a parlamentben (utalt Jakab Péter akciójára), de ezzel nem lesz könnyebb az emberek élete. Mint mondta, ő nem nyom gombot, mert ez az egész szánalmas bohózat.


Mesterházy oltásra biztatja minden követőjét


Mesterházy Attila (MSZP) arra emlékeztetett, hogy az első alkalommal nem volt időhatár a veszélyhelyzeti felhatalmazásnál, ezért nem szavazta meg akkor az ellenzék a felhatalmazást. Novemberben viszont a 90 napos időkorlát miatt az ellenzék “nem elütötte a kinyujtott kezet”, hanem “kezet fogott”, megszavazta a kormány felhatalmazását. De azóta több olyan intézkedés hozott a kormányzó többség, ami elfogadhatatlan, sőt, az ellenzéket oltásellenességgel vádolja a Fidesz, holott ő is oltásra biztat mindenkit, a Facebookon minden követőjét. De a kormány ezzel támadja az ellenzéket, ez a kormánypárti magatartás pedig lehetetlenné teszi a támogatást - indokolta, miért szavaznak most nemmel.


Z. Kárpát: Nem nyújt a kormány segédkezet


Z. Kárpát Dániel (Jobbik) szintén azt sérelmezte, hogy a végrehajtói letiltások változatlanok, és elvonják a szűkölködők kis jövedelmét. “Ez a kormány nem nyújt segédkezet azoknak, akik a túlélésért küzdenek” - állította a jobbikos képviselő.


Arató: Van egy bizonytalanság a vakcina körül


Arató Gergely (DK) a vitában azt kérte a kormánypártiaktól: “hagyják, hogy az ellenzék segítsen”. A képviselő azt állította: a vakcina választásnál “van egy bizonytalanság”, és az orosz és a kínai vakcina engedélyeztetését hozta fel. “Van, aki hisz Önöknek, van, aki nem, ők vannak többen” - állította, és az európai gyógyszerügynökség engedélyet nevezte szigorúnak, jól működőnek, amitől szerinte nő majd az oltási kedv. Felszólította a kormányoldalt, hogy a DK-s “pofonegyszerű” módosító-javaslatát fogadják el, ami a szabad vakcina választásról szól. “Nyomják meg az igen gombot!” - buzdította a kormányoldalt.


Keresztes: A kormányoldalon nem gyakoroltak önkritikát!


Keresztes László Lóránt (LMP) pedig azt mondta a vitában, hogy négy és fél órás általános vita volt a múlt héten, ő figyelte azóta is a kormánypártiak nyilatkozatát, de az ellenzék érveiből semmit nem vettek figyelembe, nem gyakoroltak önkritikát. Megint elmondta, hogy a kormány a rendkívüli felhatalmazással visszaélve az önkormányzatok ellen politikai alapon indított támadást az önkormányzatok ellen, sokukat a működőképesség határára tolta - állította. “Konzultálnak-e a polgármesterekkel, hallják-e a vészjelzéseiket? Állítsák le a brutális intézkedéseket !” - fordult a kormányoldal felé.


Nacsa: Oltásellenes az ellenzék!


Nacsa Lőrinc (KDNP) azzal vágott vissza minderre, hogy az ellenzék a bizonyítványát magyarázza, hogy miért mondanak nemet arra, hogy a harmadik hullám kapujában miért nem szavazzák meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását. Ha az ellenzéken múlna vége lenne a hitelmoratóriumnak, nem lenne otthonfelújítási támogatás - állította. A “piti politikai hatalmi érdekeik” miatt mondják azt, hogy egy járványhelyzet közepén nem adják meg a támogatást a gyors, hatékony döntéshez - jelentette ki. Arató Gergelynek pedig azt mondta, igenis oltásellenes az ellenzék, a DK, az orosz vakcinánál azt mondták, hogy akik azt választják azok kisérleti alanyok, a kinai vakcina ellen pedig petíciót indítottak. “Kipécéznek vakcinákat, hangulatot keltenek, ezt fejezzék be! - szólította fel az ellenzéket. A gyógyszerintézet a kommunista időkben állt felügyelet alatt. “Belerúg több száz szakemberbe, amikor csak az európai gyógyszerügynökség engedélyét fogadja el biztonságosnak - jelentette ki.


Hollik: “Az ellenzék emberi életekkel szórakozik!”


Hollik István (KDNP) azzal fordult az ellenzékhez, “értsék már meg, hogy a sikeres védekezéshez alapvető feltetel a kormány felhatalmazása, ez a sikeres védekezés alapja”. Azt kérte, hogy adják meg a felhatalmazást, és utána bírálják a kormány intézkedéseit. “Önök emberi életekkel szórakoznak” - jelentette ki - “csak mert a politikai érdekeik azt kívánják, hogy a védekezés ne legyen sikeres”. “Ez tipikus komcsi tempó”, hogy “így, úgy, amúgy”, de bizalmatlanságot kelt a vacína iránt - mondta Hollik István. “Lebuktak! Mert amikor a főnöke is azt mondja, hogy előbb-utóbb lesz európai engedélye az orosz és a kínai vakcinának is, akkor önök hogy számolnak el a lelkiismeretükkel, ha valaki esetleg azért veszítette el az életét, mert valaki emiatt nem oltotta be magát” - mondta Arató Gergely felszólalására reagálva a kormánypárti politikus.


Nacsa Lőrinc és Hollik István is visszautasította a volt jobbikos , hogy “debil” lenne a nemzeti konzultáció.


Balla Aratónak: Úgy tűnik meg van hibbanva


Balla György (Fidesz) primitív, aljas színjátéknak nevezte, amit az ellenzék az oltás ügyében csinál. Míg Mesterházy Attila azt mondja, hogy a Facebook oldalán mindenkit arra biztat, hogy oltassanak, Arató Gergely viszont “úgy tűnik, meg van hibbanva” - jelentette ki. A fideszes politikus szerint, amit Arató csinál “az végtelen aljasság”, mert most is, amit bemutatott, azt mutatja, hogy aljas módon hazudnak, tisztességtelenek. “Önt nyilván nem érdekli mit mond Merkely professzor, aki azt mondja, hogy az a legjobb oltás, ami már itt van, és be van adva. Önt semmi más nem érdekli, csak hogy a minél rosszabb, Önöknek annál jobb” - ostorozta Balla György Arató Gergelyt. A fideszes képviselő szerint az ellenzék kifogásai átlátszóak, mert nem lehet 4 hetes vitákat folytatni, ha a járványveszély miatt gyorsan kell a kormánynak dönteni. “Normális ember ilyet nem csinál, csak a gyűlölködők” - állította Balla György.


Rig: Nem arra használta a kormány a 90 napot, amire kellett volna


Rig Lajos (Jobbik) szerint oltásellenes az, aki semmilyen oltást nem támogat. A vakcinába vetett hit pedig az másik kérdés- mondta. Aztán azt követelte, hogy mondjanak egy másik országot, ahol az oltásból politikát csinálnak. Miért iktatták ki a gyógyszerészeti kamarát az engedélyezésből? - kérdezte. A 90 napot nem arra használta a kormányt, amire engedélyt kért - jelentette ki.


Arató reagált


Arató Gergely (DK) reagálva minderre azt mondta, hogy a kínai vakcina esetében az engedélynél “megkerülik a magyar szakembereket”. Azt is sérelmezte, miért csak most lett fontos a kormánynak a veszélyhelyzeti törvényjavaslat parlament elé hozása. Azért, hogy ha az ellenzék nem támogatja, “akkor itt a világvége” - fogalmazott.


Turi-Kovács: legyen törvény az otthoni munkáról



Turi-Kovács Béla (Fidesz ) az otthon dolgozás, otthoni munka szabályainak az újragondolását, törvényi szabályozását kérte a kormánytól, amiben világossá teszik, hogy “nem a tőke ellen, de a munka mellett” áll a kormány. Ő is az oltakozásra buzdított.


Zárszó


Völner Pál igazságügyi államtitkár a vita zárásaként azt mondta: 3,5 millió emberrel többet tudnak beoltani május végéig, mint amit az EU-s oltásokkal biztosítani tudnának. “Ezerszólamon játszanak, hogy elbizonytalanítsák az embereket”, mondta Gyurcsányékról, hangsúlyozva: létezik a vakcina választás joga, “a létező vakcinák közül”. Azt is elmondta, létezik a kilakoltatási moratórium. Azt pedig Orbán Viktor nyilatkozata cáfolta, hogy a kormány kétségbe vonta volna a szakemberek szavait. “Kicsit gondolkozzanak már el, járvány van, veszély van, nem most van itt az ideje, hogy elbizonytalanítsák az embereket - mondta zárszavában az ellenzékhez fordulva Völner Pál.


Orbán Viktor pénteken: Az ellenzék nyíltan megtagadja az együttműködést


Orbán Viktor azt, hogy az ellenzék ezuttal nem szavazza meg a 90 napos rendkívüli felhatalmazást, a veszélyhelyzet meghosszabbítását, a pénteki rádióinterjújában úgy értékelte: “itt most a baloldal túlságosan messzire ment”, amikor “nyíltan megtagadták az együttműködést, a másik oldalra álltak”. Itt most emberéletekről van szó, “a saját szüleinkről, nagyszüleinkről”, “itt most emberi dimenziók vannak, a baloldalnak nem lenne szabad ilyen messzire elmennie” - hangoztatta a pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök, ahol előtte a baloldali hagyományokról és a Lenin-Rákosi-Kádár vonalat említve.


Mint mondta, ő örült, amikor három hónappal ezelőtt novemberben a baloldal megadta a kormánynak a felhatalmazást 90 napra a rendkívüli kormányzati intézkedésekre. Akkor látott esélyt arra, hogy baloldal ide vagy oda, “de azért mégis, halál, emberélet, itt komoly dolgokról van szó, nem a hatalom, meg a pénz”. De most nem lesz így.


Ha a hatalomról van szó, akkor baloldal “letapos, áttapos” mindenkin, ideértve a betegeket és a halálos betegséggel fenyegetett embereket is”. Ha úgy gondolják, könnyebben ők kerül hatalomra, ha sikertelen a jobboldali nemzeti kormány oltási programja, ha sikertelen a járványkezelése, akkor ennek hangot is ad, “nem árulnak zsákbamacskát” - hangoztatta Orbán Viktor múlt pénteken.


Az ellenzék nem szavazza meg a hosszabbítást


Az ellenzék viszont a kormány javaslatának a múlt heti több órás parlamenti vitájában felháborodottan tiltakozott, és abszurdnak nevezte, hogy igennel szavazzon a kormány újabb 90 napos rendkívüli felhatalmazására, a DK-s, Jobbikos, MSZP-s, LMP-s vezérszónokok is “nonszensznek” tartották ezt, miután a mostani veszélyhelyzeti törvényjavaslat már nem csak a 90 napos meghosszabbításról szól, hanem egy olyan kitételt is tartalmaz, hogy az Országgyüűlés elismeri a kormány előző 90 napban meghozott intézkedéseit. Valamennyi ellenzéki felszólaló úgy értékelte, hogy a kormány visszaélt a rendkívüli felhatalmazással, és az önkormányzatok megsarcolását, a Szinművészetit és az egyetemi modellváltást hozták fel elsősorban, és a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseit pedig elégtelenre értékelték. Harangozó Tamás, az MSZP vezésrszónoka a múlt héten azt mondta: az MSZP módosítóindítványokat adott be, a szocialisták “talán még meg is szavaznák a felhatalmazást”, ha kivennék belőle a felsorolást a kormányzati védelmi intézkedések elismeréséről - amit Harangozó Tamás “aljas politikai játszmának” nevezett, ezt így “nonszensz” megszavazni az MSZP szerint is.

Csuhaj Ildikó

parlament.jpg
 
Legnagyobb baj maga Orban beszel ossze-vissza. A felelosseget nem vallalja attolja a hazi orvosokra es az emberekre.
Termeszetesen az emberek csak a hivatalos kommunikaciora tudnak hagyatkozni ami minden csak nem megnyugtato.
Lehet jo a kinai is es az orosz is, de csak kene kello magyarazatot adni ,hogy Kinaba a fiatalokat oltjak es nem az oregeket, otthon meg az oregeket oltjak a kinai oltassal es enm a fiatalokat. Igen nagy kulonbseg lehet a hatasfok a mellekhatasok hisz az idos szervezet egyeb betegsegek sokasagaval rendelkezik.
Arrol mar nem is beszelve a nemzetkozi porondon nem akarjak megmeretetni a vakcinajukat ami termeszetesen "tokeletes".
Akkor miert is nem akarjak elfogadtatni az Euval?
Suru tomott sorokba varakoznak az emberek az oltasra, hogy mi van a tavolsagtartassal....
Nagy felelossege van az kormanynak ,meg nagyobb Orbannak,/hisz o dont, o nyilatkozik ossze-vissza/mert neki a magyar lakossagot kellene vedeni es biztonsagban tudni, hogy ne hasznalja senki kiserleti nyuszinak a lakossagot.
A felemas beszedbol az jon le jobban kepviseli a kinai es orosz vakcinak reklamozasat mint a lakossagot, az is lehet borzalmas kommunikacio miatt van ilyen erzese sok embernek.
Ahogy csinaljak nem gyozik meg az embereket, hogy mennyire fontos az oltas pedig ez a Covid egy borzalmas vilagjarvany.
Be kene mutatni a betegseg lefolyasat documentum filmbe hogy ne a felremagyarazott dumara hanem a realis valosagot latva gyozodjonek meg az emberek a jarvany szornyu lefolyasarol es az oltas fontossagarol. Sajnos meg ez is egy nagy problema nagyon sokan nem akarnak semmilyen oltast.
 
Utoljára módosítva:
„Sajnos a tegnapi napon egy dél-afrikai vírus-mutánst sikerült kimutatnunk. A Neumann Diagnosztikai laboratórium mutatta ki ezt a vírust és elküldte a Nemzeti Népegészségügyi Központba megerősítő vizsgálatra”– mondta az operatív törzs pénteki tájékoztatóján Müller Cecília.
Ehhez hozzátette, hogy a fertőződött személy korábban egy olyan munkatársával találkozott, aki Zambiában járt. Müller ezzel kapcsolatban azt mondta,óvatosságra intene mindenkit, „hisz a szabályok is tiltják, hogy most különösebb ok nélkül utazásokat tervezzünk”.
.............
Betarthatunk mi bármilyen okosságot vagy örültséget aki úgy van vele hogy neki ne dirigéljanak azt nem fogják megállítani.
Itthon nyakig beöltözve FFP2 maszkban mások meg utazgatnak.....
 
“Ha kiengedjük az embereket Afrikába, és hazahozzák az új mutánsokat, akkor kész vagyunk.”
Ezt Orbán Viktor mondta pénteki rádióinterjújában, amikor arról beszélt, hogy a mutálódott koronavírus-variációk fenyegetése miatt korlátozni szeretné az üzleti célúnak mondott és más indokokkal megszervezett külföldi utazásokat.
Egyébként jelenleg szintén Dél-Afrikában edzőtáborozik a kaja-kenu válogatott egy része is. Amikor február elején elindultak a négyhetes táborba, kiderült, hogy a szövetség úgy indította útnak őket, hogy a hatásos kettő helyett csak az első oltást kapták meg a Moderna vakcinájából.
  • Magyar úszók edzenek a járvány által durván sújtott Dél-Afrikában, ahol egy vírusmutációt is kimutattak.
  • Úgy tűnik, hogy van, aki kijár a zárt területről.
 
Ezt Orbán Viktor mondta pénteki rádióinterjújában, amikor arról beszélt, hogy a mutálódott koronavírus-variációk fenyegetése miatt korlátozni szeretné az üzleti célúnak mondott és más indokokkal megszervezett külföldi utazásokat.
Egyébként jelenleg szintén Dél-Afrikában edzőtáborozik a kaja-kenu válogatott egy része is. Amikor február elején elindultak a négyhetes táborba, kiderült, hogy a szövetség úgy indította útnak őket, hogy a hatásos kettő helyett csak az első oltást kapták meg a Moderna vakcinájából.
  • Magyar úszók edzenek a járvány által durván sújtott Dél-Afrikában, ahol egy vírusmutációt is kimutattak.
  • Úgy tűnik, hogy van, aki kijár a zárt területről.
Nem tudtam eldönteni, melyik jelet tegyem ...

De egy kis Hírcsárda ide is idefér :)

 
Ugyanakkora fejetlenség van oltásügyben, mint bármelyik másik területen. Össze-vissza beszélnek, az egyik megcáfolja a másikat, mi laikusok pedig kapkodjuk a fejünket.
Nem vagyok oltásellenes, és az a véleményem, hogy annál bármi jobb, mint betegen, egyedül megfulladni. Ezért aztán számomra mindegy, hogy milyen vakcinát adnak, csak már adnák. Mert ugye először beoltották az egészségügyben dolgozókat. Jó rendben, kipipálva, aztán az idősotthonban élőket. Ez is kipipálva. Aztán jöttek az idősek. Már aki. A kormánytagok szülei biztos, az enyém, aki 85 éves az sajnos nem. És a 80 éves szomszéd néni sem. Nem elég idősek? És az ismeretségi körömben alig van olyan 80 év feletti, aki már megkapta volna az oltást. Vagy megint elsőbbséget élveznek a Budapesten lakók a vidékiekkel szemben?
Viszont a tv-ben folyamatosan látom, hogy oltanak. Fiatalokat. Legalábbis a szüleinkhez képest fiatalokat. A Jakupcsek Gabit, a Csonka Picit, a Bayer Zsoltikát, az Áder és az Orbán urakat. Máris odaértünk korban hozzájuk? Akkor már itt van a kánaán. Holnap lehet nyitni az üzleteket, éttermeket, mehetek a cukrászdába sütizni, kávézni, pletykázni a rég nem látott barátnőkkel, rokonokkal. (Már amelyik életben maradt!:()
Szóval itt valami nagyon nem stimmel. És nem kell csodálkozni azon, ha ebbe fog jövőre belebukni a kormányunk.
 
Aztán jöttek az idősek. Már aki. A kormánytagok szülei biztos, az enyém, aki 85 éves az sajnos nem. És a 80 éves szomszéd néni sem. Nem elég idősek? És az ismeretségi körömben alig van olyan 80 év feletti, aki már megkapta volna az oltást. Vagy megint elsőbbséget élveznek a Budapesten lakók a vidékiekkel szemben?
Én vidéken élek és a 80 -93 éves oltásra beregisztrált ismerőseimet első között oltották be Pfizer vakcinával, aki nem ment be az oltóközpontba azt Modernával. Van egy idősotthonban élő 82 éves rokonunk, aki az astrát kapta. Most éppen nagyobb mennyiségű kínai vakcinát kapott a település és azzal már a fiatalabbakat oltják.
 
Én vidéken élek és a 80 -93 éves oltásra beregisztrált ismerőseimet első között oltották be...
Most éppen nagyobb mennyiségű kínai vakcinát kapott a település és azzal már a fiatalabbakat oltják.
Ezt örömmel hallom.
Sajnos sem Győrben, sem Sopronban nem ilyen rózsás a helyzet. A 85 éves édesanyámat, aki nemrég egy szívinfarktuson is átesett, még csak meg se keresték, pedig ő levélben, én pedig az interneten regisztráltam. A 80 éves szomszéd nénim, aki egy vesével él, sem került még fel az oltási listára. Több ismerősöm van, aki nem kapott oltást, és jóval kevesebb, aki már megkapta.
Megértem én, hogy kevés a vakcina, nem lehet mindenkit oltani. De akkor ne a sportolókat, a diákokat, a tévés személyiségeket a politikusokat oltsák, hanem azokat, akik élete függ ettől. És csak azután kezdjenek új csoport oltásába, ha az előzőt már befejezték.
 
" – Közel 2000 ember van a körzetemben. A rendelőnkben eddig 21 embert oltottunk (20 AstraZeneca és 1 Sinopharm), 26 oltópontra küldött páciensünk pedig vagy Pfizer vagy Szputnyik vakcinát kapott."

Ez egy részlet egy mosonmagyaróvári háziorvos február 27-i facebook bejegyzéséből.
És akkor mikor is fogunk a végére érni?
 
" – Közel 2000 ember van a körzetemben. A rendelőnkben eddig 21 embert oltottunk (20 AstraZeneca és 1 Sinopharm), 26 oltópontra küldött páciensünk pedig vagy Pfizer vagy Szputnyik vakcinát kapott."

Ez egy részlet egy mosonmagyaróvári háziorvos február 27-i facebook bejegyzéséből.
És akkor mikor is fogunk a végére érni?
Egyáltalán lesz hatása az oltásoknak a vírusra??
A tervezettnél lassabban és további korlátozással nyithatják meg a vendéglőket és kávéházakat Izraelben, ha az országban tovább nő a koronavírus-járvány terjedését jelző fertőzési ráta – jelentette a Jediót Ahronót című újság. Izrael fele már be van oltva.....
 
" – Közel 2000 ember van a körzetemben. A rendelőnkben eddig 21 embert oltottunk (20 AstraZeneca és 1 Sinopharm), 26 oltópontra küldött páciensünk pedig vagy Pfizer vagy Szputnyik vakcinát kapott."
Elég egyértelmű a háziorvos írásából, hogy nála is van mulasztás, hiszen pl. Sinopharm vakcinából 50 darabot küldtek praxisonként és nem 1 -et! Az egész ország területén kell teríteni a beérkezett vakcinát azért jut ilyen kevés egy helyre, de még itt sem tartana az ország, ha nem rendelik meg a keleti vakcinákat, mert nagyobb mennyiség onnan érkezik. Ma indult el egy nagyobb Szputnyik szállítmány. A Modernát 2021 decemberére igazolták vissza, amiről Dobrev Klára azt a hírt terjeszti, hogy a kormány nem hívta le! Lehívtak minden nekünk járó vakcinát, csak évvégére ér ide. Az unióban eddig 4 % a beoltottság!
 
Elég egyértelmű a háziorvos írásából, hogy nála is van mulasztás, hiszen pl. Sinopharm vakcinából 50 darabot küldtek praxisonként és nem 1 -et! ...
Ezt én nem tudom, mert nem vagyok egészségügyes. Azt viszont igen, hogy a kínai vakcinát nagyon sokan visszautasítják.
A háziorvos felelőssége az, hogy milyen vakcinával kit oltanak be, ez nem politikai kérdés, és nem mulasztás kérdése. Szerintem.
Hogy Dobrev Klára mit híresztel, azt megint csak nem tudom, mert én sajnos nem vagyok Brüsszelben. De ma a parlamenti közvetítésben hallottam a Szabó Tímea hozzászólását. Nem hiszem, hogy ekkorát hazudna. Nem hiszem, hogy mindenféle bizonyíték nélkül vagdalkozna, hiszen ennek következményei lesznek.
 
Ezt hétfő este tették közzé a kormány.hu-n, ahol azt írják: a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló kormányrendelet alapján a külügyminiszter felhatalmazást kapott arra, hogy a belügyminiszterrel közösen rendeletben állapítsa meg azokat az államokat, ahonnan gazdasági vagy üzleti célú útról Magyarországra hazatérve a magyar állampolgár hazánk területére korlátozás nélkül beléphet.

A lista tartalmaz olyan országokat is, „amelyek állampolgára, vagy amely államban 90 napot meghaladó tartózkodásra jogosult személy gazdasági vagy üzleti célból Magyarország területére korlátozás nélkül léphet be”. Ezek a következő országok: az Amerikai Egyesült Államok, Kína, Oroszország, India, Indonézia, Izrael, Japán, Koreai Köztársaság, Törökország, Ukrajna, Szingapúr, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek. (MTI)

Néhány országból már korlátozás nélkül be lehet lépni Magyarországra​

 
Ezt én nem tudom, mert nem vagyok egészségügyes. Azt viszont igen, hogy a kínai vakcinát nagyon sokan visszautasítják.
A háziorvos felelőssége az, hogy milyen vakcinával kit oltanak be, ez nem politikai kérdés, és nem mulasztás kérdése. Szerintem.
Hogy Dobrev Klára mit híresztel, azt megint csak nem tudom, mert én sajnos nem vagyok Brüsszelben. De ma a parlamenti közvetítésben hallottam a Szabó Tímea hozzászólását. Nem hiszem, hogy ekkorát hazudna. Nem hiszem, hogy mindenféle bizonyíték nélkül vagdalkozna, hiszen ennek következményei lesznek.
Én is csak onnan tudom, mert naponta van vírusinfó és abban számoltak be erről. Az én családomban már beoltották az időseket. Ez nagyon megnyugtatott, de ma a Honvéd kórház orvosa arról számolt be, hogy csökken a betegek életkora, sajnos a számuk viszont nő. Valószínűleg azért, mert már sokan be vannak oltva az idősek közül. Sajnos december végén volt a családunkban is beteg 53 éves nő és a lánya 28 éves, mind a kettőjüknek hagyott vissza a Covid szövődményt a szívüknél lett probléma.
Nyugodtan higgye el, hogy Szabó Tímea nem mindig mond igazat. Ő kiabálta a rákkutatásban és rákos betegek gyógyításában elért jó eredmények után a Kaiser doktor úrra, hogy hentes. - és ezt is a parlementben tette.
 
Ezt én nem tudom, mert nem vagyok egészségügyes. Azt viszont igen, hogy a kínai vakcinát nagyon sokan visszautasítják.
A háziorvos felelőssége az, hogy milyen vakcinával kit oltanak be, ez nem politikai kérdés, és nem mulasztás kérdése.
Van egy oltási terv, ami alapján különböző csoportokba sorolják azokat, akik oltásra jelentkeztek. Nem a háziorvos dönti el a sorrendet. Előbb az egészségügyben dolgozókat oltották be, majd az időotthonokban élőket és azok gondozóit. Aztán jöttek a legidősebbek, majd a 60 év fölöttiek és alattiak, de itt is külön csoportba tették a betegeket és az egészségeseket..... és még a regisztráció idejét is figyelték.
A kínai vakcináról sok hazugságot terjesztett az ellenzék, ami nem igaz, mert már december elején itt voltak a minták, amit a magyar tudósok, kutatók, orvosok bevizsgáltak, majd az OGYÉI is ellenőrizte és adott engedélyt a használatára. Van hozzá dokumentáció is még az interneten is fent volt. Amikor megjön egy szállítmány akkor még azokat is ellenőrzik. Ennek nagyon utána néztem, mert az én családomból is több 60- 78 év közötti ezt kapta és már a világban is több mint 40 millió főt ezzel oltottak be. Ez egy olyan vakcina, amit azon az elven működik, mint amit eddig kaptunk védőoltásokat (TBC-re, diftériára, pestisre, kolerára...) azoknál beváltak.
 
Van egy oltási terv, ami alapján különböző csoportokba sorolják azokat, akik oltásra jelentkeztek. Nem a háziorvos dönti el a sorrendet. Előbb az egészségügyben dolgozókat oltották be, majd az időotthonokban élőket és azok gondozóit.
Igen. Ezt tudom, hiszen mindenhol elolvasható volt. Azt is tudom, hogy a legidősebb réteg a III. csoport, akik oltása mellett azért kezdték el a 60 évnél fiatalabb krónikus betegek oltását, mert az egyik vakcinával az idősek nem olthatóak.
Az is érthető, hogy csak azokat tudják oltani, akik regisztráltak. Pontosan ezért regisztráltam magamat is meg a férjemet is, aztán később az édesanyámat is az interneten. (Az édesanyám amikor az időseknek kiküldött levelet megkapta, azt küldte vissza postán). Ami zavar az egészben, és azt hiszem ez teljes mértékben érthető, hogy semmiféle visszajelzést nem kaptunk, hogy tudomásul vették a regisztrációnkat.
És rettenetesen zavar, hogy a 85 éves édesanyám oltása sehol sincs, viszont Budapesten már az egészséges fiatalokat is oltani kezdik.
Hogy a szívbeteg 70 éves férjem mikor kap oltást, vagy én, a cukorbeteg 63 éves, amikor szinte a legelején küldtem el a regisztrációt?
Nem kellene figyelemmel kísérni azt is - annak, akinek ez lenne a dolga - hogy egy-egy körzetben hány idős, vagy beteg ember kért oltást? És amelyik körzetben több az öreg, oda több, számukra megfelelő oltást küldeni?
Nem vagyok oltásellenes, sőt. A vakcinák között se válogatok, rábízom a háziorvosomra, - aki ismeri az egészségi állapotomat - hogy melyik vakcinával olt be. Csak már oltson.
 
Én is csak onnan tudom, mert naponta van vírusinfó és abban számoltak be erről. Az én családomban már beoltották az időseket. Ez nagyon megnyugtatott, de ma a Honvéd kórház orvosa arról számolt be, hogy csökken a betegek életkora, sajnos a számuk viszont nő. Valószínűleg azért, mert már sokan be vannak oltva az idősek közül. Sajnos december végén volt a családunkban is beteg 53 éves nő és a lánya 28 éves, mind a kettőjüknek hagyott vissza a Covid szövődményt a szívüknél lett probléma.
Nyugodtan higgye el, hogy Szabó Tímea nem mindig mond igazat. Ő kiabálta a rákkutatásban és rákos betegek gyógyításában elért jó eredmények után a Kaiser doktor úrra, hogy hentes. - és ezt is a parlementben tette.
"a rákkutatásban és rákos betegek gyógyításában elért jó eredmények :::"

Erre rá kell kérdeznem...mik azok a jó eredmények? Ugy, konkrétan?
 
Izrael fele már be van oltva.....
Izrael fele... jó, jó, de melyik fele?
Ha az a fele, amelyik otthonról ki sem mozdul (kora, egészségi állapota, vagy éppen munkanélküli), vagy idősek otthonában él, ahonnét megint nem jellemző a kijárás ...
Hogyan csökkentené az oltás a járvány terjedését, ha éppen nem azokat oltják, akik terjesztik, vagy terjeszteni tudják?
 
Izrael fele... jó, jó, de melyik fele?
Ha az a fele, amelyik otthonról ki sem mozdul (kora, egészségi állapota, vagy éppen munkanélküli), vagy idősek otthonában él, ahonnét megint nem jellemző a kijárás ...
Hogyan csökkentené az oltás a járvány terjedését, ha éppen nem azokat oltják, akik terjesztik, vagy terjeszteni tudják?

Ennek nem sok értelme van. Aki beoltásra került az is terjeszthet.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,592
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére