Több tízezren vonultak utcára Budapesten a melegek egyenlő jogaiért

Megtartották sokak szerint Európa egyik legfontosabb Pride-ját.

Szombat délután fél háromkor a Madách térről indult el az idei 25. Budapest Pride Felvonulás a fővárosban. Az LMBTQ+ emberek jogaiért tüntetők a 24.hu tudósítása szerint délután öt óra körül értek célba a Tabánnál.
Útközben a Mi Hazánk Mozgalom ellentüntetői próbálták megzavarni a felvonulást, illetve éppen a párt tüntetése miatt kellett eltérő útvonalat választania a Pride-nak.

A két tábor között nem hogy nagy, de egyáltalán nem került sor összetűzésre, az ellentüntetők ugyanis alig voltak 80-an, és ezúttal ők kerültek kordonok mögé.
A felvonuláson több ellenzéki politikus is felbukkant. Így a DK több aktivistája és ifjúsági szervezete mellett jelen volt a miniszterelnök-jelölt Dobrev Klára is.

A Momentum részéről ott volt Fekete-Győr András miniszterelnök-jelölt, illetve Cseh Katalin és Donáth Anna Európai parlamenti képviselők is, utóbbi egy „Mi is magyarok vagyunk” feliratú transparenst tartott.

A tömegben emellett ott volt az ismert baloldali aktivista, Gyulyás Márton és a szocialista Kunhalmi Ágnes is. Kormánypárti politikus azonban — a Gulyás Gergelyt ábrázoló transzparenseken kívül és ahogy az várható volt — nem volt jelen a felvonuláson.

A rendezvény házigazdája idén Lang Györgyi volt, de beszédet mondott még:

  • Hegedűs Máté (a Budapest Pride szervezője),
  • Vladimir Luxuria (az Európai Parlament első transznemű képviselője),
  • Hegedűs Emmett (transznemű fiatal),
  • Szél Bernadett (országgyűlési képviselő),
  • Vay Blanka (a Prizma Transznemű Közösség aktivistája)
  • és Karácsony Gergely (Budapest főpolgármestere) is.

Hegedűs Máté, a Pride-szervezője és aktivista elmondta, szerinte a mai egy történelmi pillanat, hiszen

több mint 30 ezren voltak jelent a felvonuláson.
“Hatalmas figyelem irányul most Magyarországra és a magyar LMBTQ-emberek helyzetére. Ami itt történik, megtörtént már sok helyen. A gyűlölet, félelem és kapzsiság vezérelte emberek nem csak Magyarországon fordulnak az LMBTQ-közösségek ellen”

– mondta Hegedűs, aki először tavaly, a transznemű állampolgárok boldogulását ellehetetlenítő törvény elfogadása idején jutott először eszébe, hogy elhagyja az országot. Az aktivista szerint azt szeretnék elérni, hogy világos legyen, az LMBTQ fiatalok nincsenek egyedül, és van hely a számukra a közösségben.

A hvg.hu tudósítása Vladimir Luxuria, az Európai Parlament első transznemű képviselője, második felszólalóként arról beszélt, hogy
a Budapest Pride Európa “legeleslegfontosabb Pride-ja”.

Luxuria Orbán Viktornak szóló üzenetében azt mondta:
“Nem akarjuk a heterosze*uális fiatalokat meleggé vagy transzneművé tenni, hanem azt akarjuk, hogy a gyermekek ne váljanak gyűlölettel teli felnőttekké”.

Míg Szél Bernadett beszéde fő üzenetként azt szerette volna átadni, amit az elmúlt évek során megtanult a politikában: a legnagyobb bátorság az, ha merünk önmagunk lenni. Ha bátran felvállaljuk azt, akik vagyunk.

Fotók a rendezvényről:

budapest-pride.jpeg

Fotó: 444.hu/Halász Júlia

budapest-pride2.jpeg

Fotó: Kovács Betti/444.hu

gulyas-pride.jpg

Fotó: Index/Gorondy-Novák Edit

dobrev.jpg
 
Egyetlen amit sajnálok, hogy Lang Györgyi vállalta ezt.
Lehet, hogy önként vállalta, de az is meglehet, hogy kényszerből.
Nézz csak szét a nagyvilágban, a sztárok egymást túllicitálva teregetik ki a nagyvilág előtt az azonos neműekkel folytatott (valós vagy csak kötelezően bevallandó) kalandjaikat.
A szereposztó dívány szerepét átvette a szereposztó leszbi-homo-stb. sztori.
 
De nyilván nem KIZÁRÓLAG erről szól az élet Svájcban sem.

A melegek köszönik, de nem kérnek a médiacirkuszból.
Tisztában vannak vele, hogy őket csak fel- ill. kihasználják, amikor és akinek éppen érdeke fűződik hozzá.
A meleg kérdés itt nem kérdés. 1942-ben legalizálták őket.
16 év a védettségi kor. (Mégsem "buzult" el az ország ;) )
Svájc volt az első ország aki a bejegyzett élettársi együttélést engedélyezte.
A nemi hozzátartozottság miatti állami diszkrimináció törvényileg tilos.

Jó hely Svájc. Érdekes módon egyszerre konzervatív és liberális.
Sok dolgot higgadtan kezelnek, de képesek szinte hihetetlen dolgokra.

Ilyen volt egy atomerőmű építésének a megakadályozása. Tizenötezer ember foglalta el az építkezést. Nagyszülők az unokákkal, fiatalok. Az ottmaradt kemény magot a környékbeli parasztok látták el élelemmel 11 hétig.

Egy itt születet svájci-magyar újságíró szerint a legjobb hely felejteni.
Itt nem volt fasizmus, kommunizmus az áldozataival, háború, holokauszt.
Nem emlékeztet semmi ezekre az időkre.

A megegyezésen alapuló konszenzusos demokráciájukat, hibái
ellenére is fantasztikusnak tartom.
 
Utoljára módosítva:
Meselj, mi tortent, ki akart magaeva tenni, ki vetette szemet csaladodra, vagy ki akart elteriteni ,hogy a feleseged helyebe lepni?

Mar hogy ne tudnam elfogadni , az en barataim kozott vannak meleg parok es evtizedes baratsag, kivalo emberek ket gyermeket nevelnek. HA valaki kiall a homok mellett en teljes vallszeleseggel heterokent.

Nyilvan aki 15-16 evet vagy tobbet tanul az okosabb lesz mint aki nem tanult, nem az analfabetahoz mesz tanacsert hanem akinek van tudasa ralatasa a vitas kerdesre. Emberek kozott nem teszek kulonbseget es te se tedd. Az alul iskolazott retegnel eleg uznet egy mondatos vagy szavas hivoszo Soros, Gyurcsany Migrans.

NEm vagyok Orban fobias ,de nem fer bele az erkolcsi eletfelfogasommal tenykedese. Nem birom ha valaki lop, csal, hazudik, nem nyerte el teszesemet hogy libernyakbol szelsojobbos lett ugy csereli az vilagnezeteit mint mas az alsogatyait. Meg az se mentseg hogy elmebajos skizofen, mert ezt a kartyat meg elohuzhatja ha elszamoltatna a kovetkezo kormany, inkabb el fog vonulni Gazba mint Marianosztrara.
Az biztos Gyurcsany legyozne Orbant mint tette mar ,fel is tole mint ordog a tomjentol de Gyurcsany nem indul az elnokjelolt megmeretetesen, igy semmi ertelme vele foglalkozni mert nem o lesz a kihivoja aki levaltja Orbant.
KAracsony versenyben van es ugyan ugy all a zaszlo neki is mint a tobbinek.
Akarmelyikuk fog gyozni koaliciora kenyszerul ,aminek van elonye es hatranya boven.
Kedves Melitta!

Meséljek? Parancsolj!
Mondjuk engem elég nehéz bántani. Lehet, de nehéz.
Még előre szólnék, hogy az egész hozzászólásban, minden jelző, már megválogatott, kizárólag csak az adott szituációra vonatkozik.
Tehát, egy olyan eset, aminek személyesen voltam szem és fültanúja.
15-ös buszon, a belvárosban. Egy kb 100 kilós, borostás akármi, női ruhában, igazi nőkön egyébként szívesen látott dekoltázzsal, egy dm áruház árukészletével beborítva, piros műkörmökkel, magassarkűban nyafog valakinek a mobilon. Egy fiatal, terhes nő, babakocsival észreveszi, hogy a már nem olyan pici gyerek, a kocsiból tágra nyílt szemmel nézi ezt a képződményt, amilyet valószínűleg még nem látott. A gyerek rámutat az illetőre és csendben kérdez valamit az anyjától. A nő odahajol a gyerekhez, finoman lenyomja a mutató karját, és mond neki valamit. Erre a lény, dühösen kinyomja a mobilt, és teli torokból elkezd üvölteni, kb. ezekkel a szavakkal: Te hülye, büdös kis picsa, szólj rá a kölködre, hogy ne bámuljon, mert lehajítalak a buszról, vele együtt!
Megtörtént, nagyjából 5 éve, Budapesten, fényes nappal.
Szóval, azért mondtam, hogy engem nehéz bántani, mert én is vagyok vagy 100 kiló, bírkóztam, boxoltam és még most is van vagy öt évem, hogy fizikailag elkezdjek leépülni.
Így hát a következő megállóban segítettem leszállni a buszról a háborgónak, és beszélgettem vele egy kicsit. Nem, nem bántottam, pedig szerettem volna, de úgy vagyok vele, hogy egyetlen perc az életemből is sok a következményekre.
És a fokozatok. Az utóbbi öt évben, mióta felerősödött a limbó (LMBTQ) propaganda nem is egyszer láttam ilyeneket személyesen, a nagykörúton, a Bartók Béla úton, és áruházaknál. Az elsőt természetesen nem, az csak leírás.

1 - Hasonló fazon, hasonló ruhában, vagy akárhogy, odahaza a párjával, legyen az két, vagy négylábú, nem érdekel, legyenek
boldogok egymással. - Homokos
2 - Hasonló fazon, hasonló ruhában, megy az utcán: nem érdekel, ha el kell mennem mellette, megpróbálok úgy viselkedni, hogy ne bántsam meg. Nem nézek rá, sem feltűnően mellé. - Homokos
3 - Hasonló fazon, hasonló ruhában megy az utcán, kihívóan mutogatja magát, direkt elélép az embernek, fiatal párokra vigyorog, gúnyosan provokálva őket, hogy mernek-e hozzászólni - Hülye buzi, jól pofán kéne vágni.
4 - A fent leírt, megtörtént eset hőse - rohadt, szemét buzi, egy féreg. Remélhetőleg mindig lesz valaki a közelben, aki leállítja.

Ha csak az utóbbi pár évet nézem, legalább egy tucat olyan esetre emlékszem, amikor a járműveken, vagy más közterületen provokálták a népet az ilyen hernyók, anélkül, hogy bárki egy rossz szót szólt volna hozzájuk.
Még egy félreértés. Amikor azt írtam, hogy MÁSOK vagyunk, el tudod ezt fogadni? zsigerből a homó barátaidról kezdtél írni, pedig ha figyelmesen elolvasod a mondatot, nem róluk kérdeztelek, hanem azokról a MÁSOKRÓL, akik nem szenvednek semmiféle szexuális perverzióban. Mert vannak olyanok, akik férfinak és nőnek születnek, úgy is nevelkednek, nőnek fel, gyermekeik lesznek. Mint írtad, te is ilyen vagy. Csak annyira belelovaltad magad a témába, olyan szinted hatott rád a limbo propaganda, (agymosás), hogy ha a heteroszexuális emberekről van szó, már észre sem veszed.
Megint csak egy csalódás, hogy szerinted, aki 15-16 évet tanult, az okosabb mint aki nem. Mert nem feltétlen az. Jó eséllyel műveltebb, többféle területen lehetnek ismeretei, olvasottabb, de nem okosabb. Van egy 65 éves ismerősöm. Általános iskolát, végzett, meg ipari sulit. Csepel művekben dolgozott, mint szerszámkészítő. Angolból, németből és oroszból fordított mindenféle könyvet, szakkönyveket is. Hobbija a régészet és a középkori művészet. Az idegeimre megy, mikor nagy lelkesedéssel elkezd mesélni ezekről, de mindig is inkább hozzá mentem tanácsért, (mint a kétdiplomás, nőgyógyász
sógoromhoz, vagy a szintén kétdiplomás unokatestvéremhez, akinek három cége van), és még sosem bántam meg.
És még vagy 10 példát tudnék hirtelen felsorolni az életemből, amik szerint a diploma a falon nem, azt jelenti, hogy itt egy 8 általánost/ipari sulis/érettségizett embernél okosabb ember lakik.
Írod, hogy nem különböztetsz meg embereket, én se tegyem.
Ahogy egy nagyon értelmes szivárványharcos mondta a rádióban az elmúlt napokban: nem szabad megkülönböztetni az embereket egymástól, azért harcolunk, hogy elfogadtassuk a másságot.
Ez kérlek paradoxon és kettős mérce is egyben,
Végül pedig kár, hogy nem vállaltad nyilvánvaló Orbán fóbiád, nem is értem, miért aggatsz rá ilyen jelzőt másokra.

Legvégül pedig, tiéd az utolsó szó, részemről vége, de szívesen elolvasom amit írsz. Mindkettőnknek elég stabil az álláspontja ahhoz, hogy ne változzon meg. Elnézést, ha esetleg bántó volt a stílusom, ez sem fog már megváltozni.
 
Lehet hogy nem azért nem szeret valakit az ember mert más, hanem mert egyszeruen csak hulye!
Szerintem az nem ugy van hogy a heterok lehetnek hulyek, akik mások azok meg nem!
Nem egyszer voltam tanuja annak, hogy mi8kor lopni akart valaki, és megfogtak, akkor nem azt kezdte kiabalni, hogy engedj el, hanem hogy azert csinalod mert cigany vagyok..hát nem azért csinalta!

Emberek vagyunk!
Fehérek, sárgák, fekete bőrüek, de emberek mind!
Heterok és meélegek és leszbikusok? ..és akkor mi van? Emberek vagyunk!

A hulyeség nem nemzet, bőrszin vagy nem idenditasspecifikus!!
 
1a1a.jpg
 
És hány tüntetésen és egyebeken voltak ott politikusok nagy csinnadrattával és aztán le se .... .
Viktor szinte minden választás előtt csinál egy felemás helyzetet, amibe az ellenzék mindig beleugrik és ráfarag. A választásig milliószor el fog hangzani, hogy az ellenzék támogatja a gyerekek megrontását, pedofilbarátok és stb. Egyszerüen ki kellett volna adni egy közleményt, hogy egyet értenek a pedofilokat érintő részekkel, a többivel meg nem és ha hatalomra kerülnek azt a részt vissza fogják vonni. Téma letudva. Ehelyett lett egy újabb társadalmi törésvonal felerősítés, amiben arra próbálják ráveni az egyszerű polgárt, hogy válazon oldalt, noha ha jól rélik az emberek döntő többsége semleges volt ebben a kérdéskören. Eddig.
Pontosan.
Miért nincs egy tanácsadójuk az ellenzékieknek?
Miért kell azonnal reagálni bármire amit a kormány mond vagy tesz?
Ők is politikusok ki lehet várni egy pár órát.
 
Kedves Melitta!

Meséljek? Parancsolj!
Mondjuk engem elég nehéz bántani. Lehet, de nehéz.
Még előre szólnék, hogy az egész hozzászólásban, minden jelző, már megválogatott, kizárólag csak az adott szituációra vonatkozik.
Tehát, egy olyan eset, aminek személyesen voltam szem és fültanúja.
15-ös buszon, a belvárosban. Egy kb 100 kilós, borostás akármi, női ruhában, igazi nőkön egyébként szívesen látott dekoltázzsal, egy dm áruház árukészletével beborítva, piros műkörmökkel, magassarkűban nyafog valakinek a mobilon. Egy fiatal, terhes nő, babakocsival észreveszi, hogy a már nem olyan pici gyerek, a kocsiból tágra nyílt szemmel nézi ezt a képződményt, amilyet valószínűleg még nem látott. A gyerek rámutat az illetőre és csendben kérdez valamit az anyjától. A nő odahajol a gyerekhez, finoman lenyomja a mutató karját, és mond neki valamit. Erre a lény, dühösen kinyomja a mobilt, és teli torokból elkezd üvölteni, kb. ezekkel a szavakkal: Te hülye, büdös kis picsa, szólj rá a kölködre, hogy ne bámuljon, mert lehajítalak a buszról, vele együtt!
Megtörtént, nagyjából 5 éve, Budapesten, fényes nappal.
Szóval, azért mondtam, hogy engem nehéz bántani, mert én is vagyok vagy 100 kiló, bírkóztam, boxoltam és még most is van vagy öt évem, hogy fizikailag elkezdjek leépülni.
Így hát a következő megállóban segítettem leszállni a buszról a háborgónak, és beszélgettem vele egy kicsit. Nem, nem bántottam, pedig szerettem volna, de úgy vagyok vele, hogy egyetlen perc az életemből is sok a következményekre.
És a fokozatok. Az utóbbi öt évben, mióta felerősödött a limbó (LMBTQ) propaganda nem is egyszer láttam ilyeneket személyesen, a nagykörúton, a Bartók Béla úton, és áruházaknál. Az elsőt természetesen nem, az csak leírás.

1 - Hasonló fazon, hasonló ruhában, vagy akárhogy, odahaza a párjával, legyen az két, vagy négylábú, nem érdekel, legyenek
boldogok egymással. - Homokos
2 - Hasonló fazon, hasonló ruhában, megy az utcán: nem érdekel, ha el kell mennem mellette, megpróbálok úgy viselkedni, hogy ne bántsam meg. Nem nézek rá, sem feltűnően mellé. - Homokos
3 - Hasonló fazon, hasonló ruhában megy az utcán, kihívóan mutogatja magát, direkt elélép az embernek, fiatal párokra vigyorog, gúnyosan provokálva őket, hogy mernek-e hozzászólni - Hülye buzi, jól pofán kéne vágni.
4 - A fent leírt, megtörtént eset hőse - rohadt, szemét buzi, egy féreg. Remélhetőleg mindig lesz valaki a közelben, aki leállítja.

Ha csak az utóbbi pár évet nézem, legalább egy tucat olyan esetre emlékszem, amikor a járműveken, vagy más közterületen provokálták a népet az ilyen hernyók, anélkül, hogy bárki egy rossz szót szólt volna hozzájuk.
Még egy félreértés. Amikor azt írtam, hogy MÁSOK vagyunk, el tudod ezt fogadni? zsigerből a homó barátaidról kezdtél írni, pedig ha figyelmesen elolvasod a mondatot, nem róluk kérdeztelek, hanem azokról a MÁSOKRÓL, akik nem szenvednek semmiféle szexuális perverzióban. Mert vannak olyanok, akik férfinak és nőnek születnek, úgy is nevelkednek, nőnek fel, gyermekeik lesznek. Mint írtad, te is ilyen vagy. Csak annyira belelovaltad magad a témába, olyan szinted hatott rád a limbo propaganda, (agymosás), hogy ha a heteroszexuális emberekről van szó, már észre sem veszed.
Megint csak egy csalódás, hogy szerinted, aki 15-16 évet tanult, az okosabb mint aki nem. Mert nem feltétlen az. Jó eséllyel műveltebb, többféle területen lehetnek ismeretei, olvasottabb, de nem okosabb. Van egy 65 éves ismerősöm. Általános iskolát, végzett, meg ipari sulit. Csepel művekben dolgozott, mint szerszámkészítő. Angolból, németből és oroszból fordított mindenféle könyvet, szakkönyveket is. Hobbija a régészet és a középkori művészet. Az idegeimre megy, mikor nagy lelkesedéssel elkezd mesélni ezekről, de mindig is inkább hozzá mentem tanácsért, (mint a kétdiplomás, nőgyógyász
sógoromhoz, vagy a szintén kétdiplomás unokatestvéremhez, akinek három cége van), és még sosem bántam meg.
És még vagy 10 példát tudnék hirtelen felsorolni az életemből, amik szerint a diploma a falon nem, azt jelenti, hogy itt egy 8 általánost/ipari sulis/érettségizett embernél okosabb ember lakik.
Írod, hogy nem különböztetsz meg embereket, én se tegyem.
Ahogy egy nagyon értelmes szivárványharcos mondta a rádióban az elmúlt napokban: nem szabad megkülönböztetni az embereket egymástól, azért harcolunk, hogy elfogadtassuk a másságot.
Ez kérlek paradoxon és kettős mérce is egyben,
Végül pedig kár, hogy nem vállaltad nyilvánvaló Orbán fóbiád, nem is értem, miért aggatsz rá ilyen jelzőt másokra.

Legvégül pedig, tiéd az utolsó szó, részemről vége, de szívesen elolvasom amit írsz. Mindkettőnknek elég stabil az álláspontja ahhoz, hogy ne változzon meg. Elnézést, ha esetleg bántó volt a stílusom, ez sem fog már megváltozni.
Vagy neked van peched, vagy nekem szerencsém, de én még sosem találkoztam agresszív homokossal. Pedig sok városban jártam és nem vagyok mai srác.
 
Gondolom talalkoztal mar hetero reszeg emberrel vagy kotozkodovel aki nem megfeleloen viselkedett tomegkozlekedesi jarmuveken vagy paplic helyen.
Ugyan ugy megtalalhatod az alvilagba a sarkon magat arulo not mint ferfit de ez igazan kis szazalek akiknek ez a kereseti megoldasuk.
A hetero szuloknek hogy lesz homo gyerekuk? ha nem ezt lattak otthon , ha nem ilyen kozegbe mozogtak?
A homo szuloknek is hetero gyerekeik vannak akik homo kornyezetbe nottek fel.
NEm lehet itelkezni ki miert lesz homo vagy hetero. Mi nem vagyunk erintettek , igy itelkezni se tudunk, csak annyit hogy elfogadjuk a masik embert. Nekem csak jo tapsztalataim vannak a homo baratinkrol, es evekig miattuk is kimenetem a Pridra, amit soha nem bantam meg, remek musorok szorakozasi lehetoseg volt.
Normalisan elnek 2 gyereket nevelnek, es remek tarsasagi emberek, orom veluk talalkozni. Tobb homo partyn is voltunk hasonlo normalis ertelmes emberkiet ismerunk meg.
Hogy kihez mesz tanacsert sajat dontesed.
Orban dontesei ami nem nyete el tetszesemet.
 
Meg annal is rosszabb ezek szerint a helyzeted, a Gyurcsany fobiadbol csak csak kikezeltetheted magad de a liberalizmus fobiad kezelhetetlen, azt az anyatejjel szivjak magukba a fobiasok.
Emberekre a libaralizmusba nem hasznalunk olyan jelzoket hogy egy ember nulla. NEm osszehasonlithato Dobrev Torgyannevel.
Tolem elvarod hogy velemenyeznem tenykedesuket, bar mar tobbszor megtettem de kedvedert ujbol leirom.
Dobrev jol kepzett tobb nyelven beszelo , eros liberalis venaval, megerosebb human erzekkel , segito szandekkal empatiaval rendelkezik . Kulturalt vitakulturaja rendbe tette mar tobbszor a felbujto rendbontokat, hihetetlen munka birasa van , a legnagyobb elleneki part melette es sok sok becsuletes ember akinek nem tetszik ez a rendszer. NEm volt soha a fidesz tagja . A tobbi mind ott kezdte.
Szel Bernadett. Ertelmes kepzett politikusno, de rengeteg hibat vetett az elozo valasztasoknal , nem ismerte fel a helyzetet vagy nem akarta hogy bizony a partja ludas a 2/3 ba hogy nem volt hajlando engedni. NEm talaltatott alkalmasnak MIniszter Elnoknek mert maga a sajat hazatajan partjaba nem tudott megbirkozni a csete patekkal elfajulo vitakkal verekedesig meno okoljogot hagyta idaig elfajulni, ergo ha egy ilyen kis kozossegbe nem alkalmas rendet tenni akkor mint orszagvezeto a "komoly ellenzek Orban"megette volna reggelire.
Mivel o nem is indul az elnokjelolt valasztasokon nem oszt szoroz se a te se az en velemenyem.
Karacsonyi jo sok partban megfordult meg se tudott osszarakni immar 8 eve egy utokepes partot. Egy fenekkel ket lovat nem lehet megulni. oriasi lepesekkel haladna polgarmesterbol , fopolgarmeste es most miniszter elnokjelolt, alig par ev alatt, rovid ez az ido meg stabil partalapitasra is. Mivel mar ez a masodik kiserlete lesz, en nem latom hogy azokat a dolgokat kijavitotta ami miatt eloszor sem jott be. PL part alapitas es felepites, ez az uj mozgalma jo de tamogatok es nem partaktivistak akik szervezik csinaljak a melo egyreszet. NEm is maga akart elindulni radumalta az MSZP.pl Alfoldi nem fog elmenni szorolapozni Nograd megyebe ,fontos a tamogatasa de a videket is meg kell nyerni. A mai politikai elittol elvarhato a nyelv tudas , ezt ugyan lehet potolni es fogja is gondolom.
Mi lesz ha nem o lesz a nyero? ketszek kozul a foldre ul? MInden problema ami van ma Bp-en az o nyakaba varjak a csucsforgalomtol kezdve a vegelathatatlan dugokig, a meh legelo ami normalis ember szamara erthetelen, mert a parkok a ligetek az embereknek van, piknikre kikapcsolodni gyerekekkel es nem apolatlan szabadon gaz novekedjen a meheknek rovaroknak. Sem elokeszitve se elmagyarazva nem volt. Hogy az otlet jo nem vitatom de arokpartokon utszeleken ezer helyen lehet ezt megvalositani , de nem a parkokba ligetekbe. a polen allergiasok parlagfu stb mar nem bunteteik ?Tobb tizezer ember szenved tole. Ezert nem latom jo otletnek.
Mivel en nem megyek szavazni igy csak a partszelrol drukkolok elsosorban Orban bukasanak masodsorban a legalkalmasabb elnokjelolt nyerje meg a valasztast.
Azt megkérdezhetem, miért nem mész szavazni?
 
Miért kellene lopni?
Csak közösen nem tudnak gyereket vállalni, sem a természet, sem a jog nem engedi. De külön-külön nincs akadálya.
Ez változott az idén, alapesetben csak házaspároknak engedélyezik az örökbefogadást, márciustól pedig az egyedülállók csak Novák Katalin miniszter egyedi elbírálása alapján fogadhatnak örökbe gyerekeket. Többek között nyilatkozniuk kell az egyedülállóknak arról is, kivel, kikkel élnek egy háztartásban, plusz ehhez még add hozzá, hogy Novák már ősszel elmondta „Magyarországon homoszexuális párok eddig sem fogadhattak örökbe törvényesen gyermekeket. Ezért ezeket a párokat mi nem lehetetlenítettük el, egyszerűen bezártunk egy jogi kiskaput”.
 
Én nem örökbefogadásról beszéltem, hanem az egyik fél vér szerinti gyerekét nevelhetik közösen.
A törvény a melegeknek, leszbikusoknak sem tiltja a gyereknemzést ill. teherbeesést!
Ne csak örökbefogadásban, az egyik fél vér szerinti gyerekében is gondolkodjatok! Ugyanaz a helyzet áll fent náluk is, mint hetero házaspároknál, ahol csak az egyik fél meddő.
Ha annyira nagyon gyereket akarnak nevelni, ők is megtehetik.
Mint ahogy egy nő is BÁRMIRE hajlandó, és a végsőkig elmegy azért, hogy gyereke legyen, vagy adott esetben ne legyen.
 
Ezért vonultak az utcára? :
esetleg ez?
Mostani hírek.....
Súlyosan megsebesült két nő az északnyugat-iráni Urmia városában, amikor egy férfi szándékosan elütötte őket, mert nem viseltek fejkendőt – közölték helyi sajtóforrások hétfőn.-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
„Haylee Yasgar vagyok, tavaly a Riverview Iskola negyedik osztályába jártam. Ki kellett töltenem egy egyenlőségi kérdőívet; a tanár azt mondta, akkor sem hagyhatok ki egyetlen kérdést sem, ha nem értem. Az egyik arról szólt, milyen genderrel azonosítom magam. Sok más osztálytársammal együtt nagyon össze voltam zavarodva. Egy fiú az osztályból megkérdezte, elmagyarázhatja-e neki az anyukája a kérdést […] A tanár azt mondta, nem, és nem is beszélhetünk a szüleinknek erről a kérdőívről. Szeretném, ha az iskolai tanács tudná, milyen kellemetlenül éreztem magam emiatt; anyu mindig azt mondja, hogy neki bármit elmondhatok, de azt is hallom tőle, hogy meg kell bíznom a tanárokban. Nagyon rossz volt, hogy ezt el kellett titkolnom a szüleim elől, mintha valami rosszaságot csináltam volna” – mondta a Minnesota állambéli Sartell-St. Stephen Iskolakerület ülésén a negyedikes kisdiák. A lány édesanyja, Kelsey Yasgar a Fox & Friends adásában azt is elárulta, bár korábban tudtak róla, hogy a gyermekeknek ki kell majd tölteniük egy „egyenlőségi kérdőívet”, annak időpontjáról vagy tartalmáról nem kaptak információt. Szerinte az „egyenlőség” csak egy maszk, amely mögé a kritikai fajelméletet bújtatják, holott „a politika nem való az iskolába. A gyerekek azért vannak ott, hogy tanuljanak.”
(Joshua Q. Nelson: Minnesota fourth graders told to hide ‘equity survey’ questions from parents, FOX News, 2021. 07. 27.)-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kidobta boltjából transznemű vásárlóját a tulajdonos, ám ezúttal az emberek a tulajdonos pártján álltak.
A napokban kezdett el interneten terjedni az a videó, amelyen egy transznemű nő egy Star Wars-témájú boltban vitatkozik a tulajdonossal. Az esethez Rod Dreher ismertette a kontextust a The American Conservative-ben: a férfi kihelyezett egy táblát a boltjában, melyen az állt „a transznemű nők nem nők”. Ezt a táblát leszedte, mikor látta, hogy betért a boltjába egy transznemű nő, aki azonban társával együtt filmre vette az egészet, mint a videóban is elhangzik, azzal a céllal, hogy „megmutassa a világnak, milyen szörnyű ember” a bolt tulajdonosa

„Maga teljesen hibbant. Maga nem nő. Nem úgy néz ki, és nem is úgy viselkedik, mint egy nő”

mondta a tulajdonos a boltjába betérő transznemű nőnek.
 
1. Sajnalom
2. Felhaborito
3. Nonek szuletni kell.... a tobbit kezelni!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,732
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére