Hírek Ferenc pápa elismerte: a papok és apácák is néznek pornót

Figyelmeztette is őket, hogy inkább ne tegyék.

Ferenc pápa a digitális pornó „ördögéről” beszélt a szeminaristák hétfői római találkozóján – írta meg a hvg.hu. A pápa elismerte azt is, hogy a papok és az apácák is beleesnek az online pornónézés bűnébe

„Ez egy olyan bűn, amelyet nagyon sok ember elkövet. Sok laikus férfi és sok laikus nő, de papok és apácák is. Az ördög onnan lép be”

– mondta az egyházfő, arra kérve a hallgatókat, hogy ezt inkább ne tegyék.

A 85 éves pápa arról is beszélt, hogy bár 64,3 millió követője van a Twitteren, ő maga nem használja a közösségi oldalakat, mert, mint mondta, „túl későn érkezett”. A csatornái kezelésére egy külön csapat áll rendelkezésre.

1666939198812.png
1666939198854.png
 
Például? Pedagógus lesz?
Például.
Igaz meg kell mondjam, hogy a tanárok nincsenek feljogosítva arra, hogy beüljenek a gyerekekkel egy ruhásszekrénybe és kifaggassák öket az intim életükről.
Az egyháznak vannak eszközei lelki terrort gyakorolni a gyerekre
és ez már az elsőáldozástól kezdve.

Meg kéne tiltani, hogy a papok behálózzák, indoktrinálják a gyerekeket akik még irni olvasni sem tudnak.
Nem a szülök világosítják fel a gyerekeket hanem nöi-ruhába öltözött "tisztelendő urak", akiknek meg van tiltva a szex.
 
Például.
Igaz meg kell mondjam, hogy a tanárok nincsenek feljogosítva arra, hogy beüljenek a gyerekekkel egy ruhásszekrénybe és kifaggassák öket az intim életükről.
Az egyháznak vannak eszközei lelki terrort gyakorolni a gyerekre
és ez már az elsőáldozástól kezdve.
Nem, valóban nem, a szaktanterem, a szertár vagy a tanári szoba ennél lényegesen kényelmesebb alapterületű. Terrorizálni pedig egy ateista pedagógusnak is legalább annyi lehetősége akad, mint egy egyházi személynek.
Még csak egyház sem kell hozzá. Az abúzus (vagy ha úgy jobban tetszik, a schikanieren) nem csak az egyházi világban ismeretes!
 
Nyilván nem kell kereszténynek lenni ahoz, hogy valaki megrontson egy gyereket de
egy mindenható-földi helytartójában való hit borzasztóan megkönnyíti a helyzetet.
 
Ami igazán megkönnyíti a helyzetet, az a megfelelő jóbarát. Show must go on.
Azelőtt csak katolikus gimnáziumok voltak Magyarországon, a 14 év feletti gyerekek többsége megtudta magát védeni ha akarta.
Ma már óvodások is ki vannak téve az indoktrinálásnak.

640px-Gy%C3%B3ntat%C3%B3sz%C3%A9k_az_istv%C3%A1nfalvi_templomban.jpg

A tévedések elkerülése végett ez nem ruhásszekrény, ez "mennyei telefonfülke"
 
Ne keverjük össze a lelki-pásztorokat a hegyi-pásztorokkal, az utóbbiaknak valóban nincs sok választásuk.

Nyilván nem azért lesz valaki pedofil mert gyerekek veszik körül, de nem logikátlan azt feltételezni, hogy egy pedofil olyan foglalkozást választ ahol könnyen kiélheti a vágyait.
Csak megerősítetted azt, amit mondtam: a cölibátusnak semmi köze a pedofíliához...
 
Csak megerősítetted azt, amit mondtam: a cölibátusnak semmi köze a pedofíliához...
Epstein leghíresebb (vagy leghírhedtebb?) kuncsaftjai többgyerekes, házas emberek voltak, érdekes módon nem római katolikus vallásúak.
Csak azért a múlt idő, mert Epstein is "kizuhant az ablakon" mielőtt énekelni tudott volna a listáján szereplő, szentként bálványozott hírességekről.
 
Csak megerősítetted azt, amit mondtam: a cölibátusnak semmi köze a pedofíliához...

Igen a cölibátusnak semmi köze a paráznasághoz, csak annyit jelent, hogy nem szabad házasodni nehogy elaprózodjon az összeharácsolt egyház-vagyon.

A hétköznapi életben is nehéz a pedofil-estek számát megsaccolni, még nehezebb a szakrális szexuális-tettesekről egy helyes képet kapni.
Az egyházak ugyanis mint állam az államban, nemcsak adót szednek hanem kivonják magukat az állami jog alól.
Ott a child-abuse egy bocsánatos bún, amit egy ruhásszekrénybe bújva megtudnak egymásnak gyógyítani, az államügyész bekapcsolása nélkül.

Nem akarok a témával foglalkozni, a statisztikának azért vannak módszerei amivel bepillantást nyerhetünk ebbe a bozótba.

Egy amerikai felmérés szerint:
- Az elkövetők átlagosan 11 évig voltak hivatalban az első visszaélés előtt.
- Azok az elkövetők, akiknek 10-19 áldozata volt, 4 év hivatali idő után kezdtek el szexuálisan zaklatni gyermekeket.
- A több mint 20 áldozattal rendelkező elkövetők már a felszentelésük évében bántalmaztak gyermekeket.
- Vagyis ez azt a látszatot kelti, hogy az elkövetőknek csak kis százaléka pedofil, a többi, hogy ugy mondjam "menet közben lesz" az
- Másképp fogalmazva, az egyház jelenlegi szexuális politikája, a papok személyes és pszichoszexuális fejlődése vezet oda, hogy férfiak gyerekeket szexuálisan molesztálnak,
- Természetesen a leendő papok között vannak olyanok, akik a cölibátus miatt abban a reményben vállalják ezt a hivatalt, hogy soha nem kell a szexualitásukkal foglalkozniuk.

Ha a pszicho-szexuális fejlődést, a szexualitást és a szexuális tevékenységet a személyiség általános tervének szükséges részösszetevőinek tekintjük,
aligha kétséges, hogy egy személy életének szexuális aspektusainak elnyomása általában deformitásokhoz és eltérésekhez vezet.

A magány és az elszigeteltség hatásaival kapcsolatos megfigyelések például rendszeresen azt mutatják, hogy a hosszabb ideig tartó szabadságvesztés magas agressziós lehetőséghez,
valamint a korábban preferált szexuális irányultságtól eltérő szexuális magatartáshoz vezethet.

Kinsey (1948) már megállapította, hogy olyan körülmények között, amelyek társadalmi elszigeteltséghez vagy magányhoz vezetnek, helyettesítő cselekvések figyelhetők meg,
amelyek a partnerekkel való szexuális tevékenységben vagy a tényleges preferenciától eltérő tevékenységekben tükröződnek.
Ez a gyermekek szexuális zaklatásának formáját is öltheti (vö. Langevin 2000, 2003).

Továbbá, a romai katolikus intézmények egy táptalaj a szexuális elferdüléséhez, ezért nem is értem Orbánt
A tekintéllyel, hatalommal és hírnévvel felruházott intézmény szerkezeti feltételei viszonylag könnyű és alacsony kockázatú hozzáférést biztosítanak az elkövetőknek,
illetve a bűncselekményekre hajlamosoknak a preferált áldozati körhöz.
 
Utoljára módosítva:
Szerintem meg közel sem a római katolikusok között van a legtöbb pedofil.
Ott keresgélj, ahol a gyerekházasságot engedélyezik, és ezzel legalizálják.

Kedves CasaLoma, abszolút számokban igazad van, végülis a klérus nem lehet mindenütt.
Németországban a papok száma 1997-töl ilyen tempóban csökken és ebben a feltárt pädophil esetek egy szerepet játszanak.

1667480190774.png

Tudom mire célzol, köztudott, hogy a napjainkban több úszómester, tornatanár, joga és ezoterikus kör van mint gyerekinternátus.
 
OFF

Valamikor a kétezres évek elején, Monika Spring a Svájci Kereszténydemokrata Néppárt (CVP) kommunikációs főnöknője a parlament folyosóján (privát) azt találta mondani, hogy
"A Pápa egy hülye és a Katolikus Egyház a világ legnagyobb buzi szervezete"
Másnap már benne volt az újságokban és ki is tört a vihar a fogmosópohárban. :D
A párt bocsánatot kért, Frau Spring magyarázkodott egy kicsit és rögtön lemondott tisztségéről

ON
 
Felnőtt emberek azt csinálnak a hálószobában, amit akarnak, ez csak kettejükre tartozik.
 
Németországban a papok száma 1997-töl ilyen tempóban csökken és ebben a feltárt pädophil esetek egy szerepet játszanak.
Az lehet de, akkor hagyomány tisztelet vagy a hit miatt van felháborodás?
A német zöldpolitikus, Annalena Baerbock szövetségi külügyminiszter a G7-csúcstalálkozó idejére eltávolíttatta a több száz éves feszületet a münsteri történelmi városháza béketerméből. A 482 éves kereszt eredetileg állandóan ebben a teremben van kiállítva.
A kereszt 1540-ből származik, és a mai napig minden új münsteri tanácsos ez előtt esküszik fel, kivéve, ha kifejezetten lemondanak az „Isten engem úgy segéljen” kiegészítésről.

A Bild egyébként szavazásra is bocsátotta olvasói körében: helyesnek tartják-e, hogy a találkozó idejére eltávolították a keresztet a teremből. Délután egy órakor már csaknem 46 ezren vettek részt, közülük

89 SZÁZALÉKA HELYTELENNEK GONDOLJA, MÍG 6 SZÁZALÉK HELYESLI A KERESZT ELTÁVOLÍTÁSÁT.
A napokban egyébként nem ez volt az első eset, ami felháborodást váltott ki – főként a keresztény közösségben –, ugyanis alig két nappal ezelőtt Claudia Roth, a Zöldek kulturális biztosa adott hangot azon elképzelésének, hogy a berlini királyi palota kupolájáról tűnjenek el a bibliai idézetek, és más szövegekkel írják felül őket.
 
Orbánék keresztes hadjárata, se hit, se hagyománytisztelet, csupán képmutatás.
 
Utoljára módosítva:
Az lehet de, akkor hagyomány tisztelet vagy a hit miatt van felháborodás?
Mindkettő. A bajorok hagyománytisztelők és a lakosság döntő többsége római katolikus.
Aki ezt nem tudja elfogadni, az válasszon másik tartományt magának lakhelyül. Aki viszont elfogadja ezt a tényt, azt ők is szívesen befogadják anélkül, hogy erőszakkal próbálnák "megtéríteni".
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,657
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére