Hírek Svédországban korszerűsítik a bunkereket

Svédország 9,3 millió eurót fordít egy esetleges atomcsapás esetén igénybe vehető óvóhelyeinek ellenőrzésére és korszerűsítésére.

A skandináv országban csaknem 64 ezer óvóhely van, ami világviszonylatban kiemelkedően soknak számít – írja az MTI. A svéd katasztrófavédelmi hatóság (MSB) már 2014 óta fokozott figyelmet fordít ezeknek a bunkereknek az ellenőrzésére.

A hatóság hétfői közleményében arra is kitért, hogy folyamatban van a nagy méretű – több ezer ember befogadására alkalmas – óvóhelyek korszerűsítése is. A munkálatok várhatóan két-három évet vesznek igénybe, jelenleg a 80 nagy méretű bunker közül 25-nek kezdődött meg a felújítása. Az MSB 2025-re azt tervezi, hogy folytatják a légszűrők cseréjét is az óvóhelyeken annak érdekében, hogy javítsák az esetleges vegyi vagy radiológiai támadások elleni védelmet.

Svédország hatóságai az utóbbi időben több alkalommal is felhívták a figyelmet arra, hogy fel kell készülni egy esetleges háború veszélyére. Januárban Ulf Kristersson miniszterelnök úgy fogalmazott: Svédország „nem áll háborúban, de nem él békében sem”.

A svéd hatóságok 2015-ben újra bevezették a „totális védelem” koncepcióját, és a 2022-ben kirobbant ukrajnai háború után még tovább erősítették ezt az irányt: polgári védelmi minisztert neveztek ki a védelmi miniszter mellé, hogy mozgósítsák az egész társadalmat.

1743509724701.jpeg
 
Egyre éleződik a politikai helyzet azok jóvoltából, akik a világban mindenhatónak képzelik magukat. A mi kis vezírünk is, mindenkit árcsökkentésre szólít fel, de a benyó árában megjelenő mindenféle egyebet kicsit sem mérsékli, pedig ott a helyzet kulcsa!
 
Ezekből a bevételekből tudja adni a támogatásokat.
Hisz lassan már személyi jövedelem adót már senki sem fizet...
 
Svédország 9,3 millió eurót fordít egy esetleges atomcsapás esetén igénybe vehető óvóhelyeinek ellenőrzésére és korszerűsítésére.
Tisztára mint az USA-ban 1941-ben a háborús hisztériakor
1743518930800.png

Két amerikai székhelyű bunkergyártó cég beszámolója szerint Oroszország ukrajnai inváziójának kezdete óta elképesztően fellendült a bunkereladások száma a tengerentúlon. „Sok vásárló természeti katasztrófák, gazdasági vagy társadalmi összeomlás esetére választja a bunkert, mint rejtekhelyet, de vannak olyanok is, akik csak a betörőktől félnek” – mondta Gary Lynch, az egyik legnagyobb amerikai acélbunker-gyártó cég vezérigazgatója.

Mintegy ötezer, különféle méretű és eltérő feladatokra épült betonbunkert húztak fel villámgyorsan a II. világháború előestéjén​

Utoljára módosítva:
Tisztára mint az USA-ban 1941-ben a háborús hisztériakor
Csatolás megtekintése 2054856
Két amerikai székhelyű bunkergyártó cég beszámolója szerint Oroszország ukrajnai inváziójának kezdete óta elképesztően fellendült a bunkereladások száma a tengerentúlon. „Sok vásárló természeti katasztrófák, gazdasági vagy társadalmi összeomlás esetére választja a bunkert, mint rejtekhelyet, de vannak olyanok is, akik csak a betörőktől félnek” – mondta Gary Lynch, az egyik legnagyobb amerikai acélbunker-gyártó cég vezérigazgatója.

Mintegy ötezer, különféle méretű és eltérő feladatokra épült betonbunkert húztak fel villámgyorsan a II. világháború előestéjén​

Aki Putyinban bízik az nem csalatkozik...:D
 
Moszkva nem tudja elfogadni Trump megoldási javaslatait a tűzszünetre...

"A háborúnak vége, 2025 lesz a béke első éve, most lehet bátran és nagyban gondolkodni – mondta a miniszterelnök..."
 
Ezekből a bevételekből tudja adni a támogatásokat.
Hisz lassan már személyi jövedelem adót már senki sem fizet...
Csatlakozom - bizony a lakossági 27% sokat hoz a konyhára, amit viszont mindenki fizet.
2022-ben a GDP több mint 10%-a volt a lakossági fogyasztás ÁFA-ja, az SZJA, 5,5%, a jövedéki adó 2,1%-a (ebből 54% az üzemanyag ).

2024-ben szintén a lakossági befizetések a legmagasabbak a bevételek között. Az eus pénzek is nagy bevételt jelentenek.
Nem véletlenül mondjuk, hogy mi tartjuk el a kormányt, a miénket költi, a miénket osztja.

A lenti táblázatból látszik:

1743547707182.png
 
Utoljára módosítva:
Még annyi a lakossági fogyasztás "felpörgetéséhez" - minél magasabbak az ára (magasabb az infláció), annál magasabb a 27% értéke.

Nem kell túlzottan lenyomni, csak tűréshatáron tartani.

Az USA: 32 éves csúcson van az USA infláció - 4,2%!!!! :cool2: Fel vannak háborodva az árak miatt.

Itt az embereket, a párthűségük megkérdőjelezésén kívül, mi akasztja ki? Mert a 46%-os élelmiszerinflációnál sem jutott eszükbe a kormányt hibáztatni ...
 
Mi akaszthatja ki az embereket?
Semmi. (mármint a kormány támogatóit)
Mondanak ők sok mindent hogy ez rossz az rossz de, Orbán Viktorra semmi negatívumot csak a kiskirályaik azok akik hibáznak...mert ha ezt Viktor tudná biztos nem engedné...
Tipikus Mátyás király effektus.
A FIDESZT is Orbán tartja össze.
 
Na, de 3 millió ember ilyen elvakult?
 
Na, de 3 millió ember ilyen elvakult?
Igen.
Mert félnek a változástól. Folyamatosan arról hallani hogy ha a kormány nehéz helyzetbe kerül akkor nem lesz támogatás.
Dönteni kell és mi lesz akkor?
Mert ez így nekik jó.
Ha valami drágul azonnal lép a drága apuka és a kisgyerek kap új játékot.
 
El vagy tévedve! A támogatások többségét már a civil szervezetek biztosítják, ezért is orrol rájuk a nagy vezír, mert a jótékonykodás státuszát is megakarja tartani magának. Recept: szegényítsd el a népet mindenféle sarcokkal, és a befolyt összeg egy részét oszd fel újra a csókosoknak, és csepegtess kicsit a szavazatok megtartásáért a csóróknak is.
 
Nem a jótékonykodás ami a kormánynál tartja az embereket hanem a TÁMOGATÁSOK pl: 25 év alattiak szja mentesség ..a babaváró hitelek.... a 1-2-3- gyerekes családok örökös adó mentessége ...a nyugdíjasok ÁFA visszatérítése.......tudod hány nyugdíjast ismerek akik a nyugdíjukból eltartják a gyerekeiket vagy az unokákat?
Van sírás rívás de, a világ pénze sem lenne elég az embereknek.
Ráadásul a kormány folyamatosan ismerteti hogy mit és miért csinál. Lehet hogy egy hét múlva már teljesen mást mutat de kit érdekel?
 
Friss profil üzenetek

kalmi56 wrote on bittertimea's profile.
Vážená Tímea Bitterová,
prečítajte si, prosím, nasledujúcich pár riadkov.
Gagamail wrote on Mariusz(Melittanak a fia)'s profile.
Köszönöm, hogy megosztotta velünk.
Jó volt látni :)
Nagyon kedveltem és becsültem Melittát.
Minden jót Önöknek!
Dobrádi István wrote on mihalko karol's profile.
én sem tudom,hogyan kell privátban,de miért nem kűldöd a közösön?
Hello Mindenki, Meg akarom koszoni a sok szep dolgot amit emberek irtak az Anukankrol : Melitta Abraham. Anyukam nagyon buszke volt a Canada Hun ra . Es hogy milyen sok szep, kedves, tehetseges, okos es chodalatos emberek vanak it! Az Anyunak tiszteleteben it van egy video rola. ] @Melitta @FLAMINGO
nefeledj wrote on maximus181818's profile.
20 üzenet és 2 nap után leszel állandó tag utána lesz látható amit szeretnél

Statisztikák

Témák
39,248
Üzenet
5,058,328
Tagok
631,681
Legújabb tagunk
HelgaKata
Oldal tetejére