Hírek Oroszország csak akkor hajlandó befejezni a háborút, ha a NATO kivonul a balti országokból

Szergej Rjabkov szerint a NATO terjeszkedése az ukrajnai háború egyik fő oka. Az oroszok most már nemcsak Ukrajnát, hanem a balti államokat is feltételként emlegetik.

Oroszország csak akkor hajlandó befejezni az ukrajnai háborút, ha a NATO kivonul a balti országokból – erről beszélt Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ állami hírügynökségnek adott interjúban. A Newsweek szerint a nyilatkozat fordulatot jelent az eddigi orosz állásponthoz képest.

Korábban az orosz vezetés azt követelte, hogy Ukrajna mondjon le a NATO-hoz való csatlakozásról. Most azonban Rjabkov kijelentése alapján már azt is feltételként szabnák, hogy a szövetség teljesen kivonuljon a balti térségből.
„Az amerikai fél részéről gyakorlati lépésekre van szükség, amik a biztonság területén fennálló alapvető ellentmondások felszámolását célozzák” – fogalmazott Rjabkov. Hozzátette: „Ennek a számunkra alapvető és a legsúlyosabb probléma rendezése nélkül egyszerűen lehetetlen megoldani az euroatlanti térség jelenlegi konfliktusát.”

A NATO az orosz–ukrán háború kitörése után megerősítette jelenlétét Kelet-Európában.
Jelenleg is fenntart katonai erőket többek között Bulgáriában, Észtországban, Magyarországon, Lettországban, Litvániában, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában. Svédország és Finnország a háború kitörése után csatlakozott a szövetséghez.
Rjabkov úgy fogalmazott: „Tekintettel az ukrajnai válság természetére és eredetére – amit az Egyesült Államok korábbi vezetése és általában a Nyugat provokált ki –, ez a konfliktus egyfajta próbának tekinthető, ami felméri, mennyire komolyak Washington szándékai a kétoldalú kapcsolatok rendezésére.”

1749601128214.png
 
Miniszterhelyettes létére lehetne tajekozottabb.
Vagy én vagyok lemaradva?
Milyen NATO erőket tartanak fenn Magyarországon? (Mármint a magyar felajánlott erőkön és a 3 magyarok által üzemeltetett C17-eden kívül?)
 
"A brit anyáknak hamarosan elképzelhetetlen döntést kell hozniuk: vagy elküldik fiaikat harcolni Európába az orosz katonák ellen , vagy elszenvedik a NATO végé"t – jelentette ki Ukrajna volt külügyminisztere.

Dmitro Kuleba a figyelmeztetést mindössze néhány órával azután adta ki, hogy Kijev szembesült azzal, amit ő az invázió kezdete óta „a legrosszabb dróntámadásként” emlegetett .
 
Szalavjov meg atomot akár dobatni Londonra.
Beszélni fekve is lehet.
Már csak azért is, mert nem az anyák fogják a fiaikat elküldeni (ahogy az orosz anyák sem küldték Ukrajnába háborúzni a fiaikat).
 
Hol van már a béke, amit orbán és tanítványa (Trump) meghirdetett? Azóta kitört egy újabb háború is, azaz, Lemet plagizálva, "a háború nincs, azaz kettő van".
orbán tavaly őszi "10 nap alatt a fölkörül" békemissziója, finoman kifejezve, kínos volt.
trump nem más mint egy ócska kufár. Jó "Deal"-ért, amin ő is keres, barátot-ellenséget aztán megint barátot, rögtön elárul.
 
Oroszország csak akkor hajlandó befejezni az ukrajnai háborút, ha a NATO kivonul a balti országokból – erről beszélt Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ állami hírügynökségnek adott interjúban.
Volt már ilyen...
1940. A Szovjetunió elfoglalja a három balti államot: Észtországot, Lettországot és Litvániát. Képen a szovjetek Rigában.
1750228993672.png
 
"A Zaporizzsja megyében, miután felrobbant egy üzemanyagszállító vonat, 760 méternyi vágányt elborított a tűz. A Molocsanszk-Levadne pályaszakaszon az éjszaka folyamán is nagy kiterjedésű tűz ütött ki. Tegnap legalább 11 üzemanyagtartály sérült meg ezen a szakaszon. A füst 20 kilométerre is látható volt."
"Szirszkij főparancsnok: Ukrajna vezet Oroszországban az FPV drónok használatában, de Oroszország előnyben van a száloptikás drónok terén. Az orosz drónok akár 40 km-es hatótávolságra is képesek, míg az ukrán gyártmányú változatok 20 km-es hatótávolsággal felzárkóznak. Jelenleg is folyik a munka a lemaradás megszüntetésére."
"Az orosz Bojkij korvett először kísérte nyíltan az orosz árnyékflotta tankereit a La Manche-csatornán keresztül. Június 16-án két árnyéktanker és egy orosz hadihajó egyszerre haladt be a La Manche-csatornába, orosz kikötőkbe tartva, hogy olajat rakományozzon."
 
OFF
Sógornőmék voltak Eperjesen ballagáson. Valami Zsombi ballagott. Utána kint a tó melletti helyen volt kaja, nagyon dícsérték, gondozott környezet, finom kaja. Respect for Eperjes.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)

Statisztikák

Témák
39,194
Üzenet
5,049,664
Tagok
630,508
Legújabb tagunk
Shadowkissed
Oldal tetejére