Édes anyanyelvünk, azaz "Mely nyelv merne versenyezni véled."

Sánta Ferenc:


A nyelvről -iskolásoknak

"Sok mindent hagy örökül egyik nemzedék a másikra- de mind között legfontosabb a nyelv. Ez a hagyomány hordozza az évezredekben összegyűjtött tudásunkat, közvetíti az időben, s így folytonosságot biztosít az értelmes emberi életnek........
S még van valami a nyelv csodái között, amit semmiképpen sem szabad említetlenül hagynunk. .......Ő általa él valamely nemzet. Magunk, magyarok is. És tudnotok kell:ha a nyelv pongyolasága, botladozása a gondolat hitványulásának jele, akkor romlása a nemzet életét veszélyezteti." (1993)

Anyámat anyja, engem anyám tanított
E dalos, harcos, édes magyar nyelvre,
Megölelem versben e jóságos tanítót,
Ki féltett szívét csókolta szívembe.

Urbán János: Anyanyelvem (részlet)(1980)

"Aki egy szellemi mozgalmat meg akar dönteni, annak ezt alapjaiban kell megrázni, ki kell mutatnia, hogy elvei egytől egyig hamisak. ... kifogásolja, hogy a nyelvművelő társaság csak az idegen szavak ellen hadakozik, s nem az idegenszerű gondolkozás, észjárás, mondatszerkesztés leküzdésére ügyel elsősorban. Ha ez így volna, nagy baj volna. Rossz orvos az, aki nem az egész szervezetet gyógyítja, csak a tüneteket." (Kosztolányi Dezső, 1971. Nyelv és lélek. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 158 o.)

"(...) az ifjúságnak, a komoly, művelt és építő ifjúságnak üzenem: figyeljétek meg a tiszta magyar nyelvet, és mentsétek meg az ősanyát, a szent és szűzi népnyelvet!"

Móricz Zsigmond (A nemzet nyelvében él- részlet)

"És hazám volt a szó, s hazám volt
a nép, mely magyarul beszél,
a nép, az óriási állat,
mely e fekete földön él;
amit mondtam, a nyelvén mondtam, a nyelvén mondtam,
erőm az ő ereje lett,
sorsát magamba építettem, sorsa magába épített."
(Szabó Lőrinc: A sokféle hazáról)

"Az anyanyelv befogadja természetünk tájait; az az anyanyelv megőrzi történelmünk helyeit. S megőrzi a mai napot is. Az anyanyelv egyenlő vállalt önmagunkkal."
Dobos László

Nem kell bántani drága, árva gyermekből királyfivá növekedett magyar nyelvünket.Őt már senki sem veheti el tőlünk. Amint a múltunk, a legsajátosabb nemzeti múltunk is a miénk marad, bármi történjék.
Krúdy Gyula. Felhők- részlet

Gyimóthy Gábor: NYELVLECKE

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan,
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!
Aki "slattyog", miért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol" elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. .
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . !

Bencze Imre: Édes, Ékes Apanyelvünk<o>></o>>
(Sinkovits Imre előadásában, 1987, III Humorfesztivál)<o>></o>>

Kezdjük tán a "jó" szóval, tárgy esetben "jót",
ámde "tó"-ból "tavat" lesz, nem pediglen "tót".
Egyes számban "kő" a kő, többes számban "kövek",
nőnek "nők" a többese, helytelen a "növek".
Többesben a tő nem "tők", szabatosan "tövek",
amint hogy a cső nem "csők", magyar földön "csövek".
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán "vövek"?
Azt se' tudom, mi a "cö"? Egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jő, ez benne a jó;
hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve "csó"? <o>></o>>
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
nem lehet az utca hós, magyarul csak havas. <o>></o>>
Miskolcon ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden;
amíg mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen. <o>></o>>
Agysebész, ki agyat műt otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tűvet.
Munka után füvet nyír, véletlen se fűvet. <o>></o>>
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő. <o>></o>>
Több szélhámost lefüleltek, erre sokan felfüleltek,
kik a népet felültették... mindnyájukat leültették. <o>></o>>
Foglár fogán fog-lyuk van, nosza, tömni fogjuk!
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk. <o>></o>>
Főmérnöknek fáj a feje - vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője. <o>></o>>
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett. <o>></o>>
Helyes-kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből vagy igenekből született a nemiség? <o>></o>>
Mekkában egy kába ürge Kába Kőbe lövet,
országának nevében a követ követ követ. <o>></o>>
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg 's ridegen,
néha játszik nem sajátján, csak idegen idegen. <o>></o>>
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi. <o>></o>>
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
mit válasszon? A Fiatot, fiát vagy a fiúját? <o>></o>>
Ingyen strandra lányok mentek, előítélettől mentek,
estefelé arra mentek, én már fuldoklókat mentek. <o>></o>>
Eldöntöttem: megnősülök. Fogadok két feleséget.
Megtanultam: két fél alkot és garantál egészséget. <o>></o>>
Harminc nyarat megértem,
mint a dinnye megértem,
anyósomat megértem...
én a pénzem megértem. <o>></o>>
Hibamentes mentő vagyok.
Szőke Tisza pertján mentem:
díszmagyarom vízbe esett,
díszes mentém menten mentem. <o>></o>>
Szövőgyárban kelmét szőnek: fent is lent meg lent is lent.
Kikent kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul fent a lent és lent is fent. <o>></o>>
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
hajma lapult kosarában meg egy tasak kőrözött. <o>></o>>
Fölvágós a középhátvéd, három csatárt fölvágott,
hát belőle vajon mi lesz: fasírt-é vagy fölvágott? <o>></o>>
Díjbirkózó győzött tussal,
nevét írják vörös tussal,
lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal. <o>></o>>
Határidőt szabott Áron: árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon, kitartásod meghat, Áron. <o>></o>>
Felment, fölment, tejfel, tejföl; ne is folytasd, barátom:
első lett az ángyom lánya a fölemás korláton. <o>></o>>
Földmérő küzd öllel, árral;
árhivatal szökő árral,
ármentő a szökőárral,
suszter inas bökőárral. <o>></o>>
Magyarország olyan ország hol a nemes nemtelen,
lábasodnak nincsen lába, aki szemes: szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára, s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces, vagy rovar netán a toportyánféreg? <o>></o>>
Egyesben a vakondokok "vakond" avagy "vakondok".
Hasonlóképp helyes lesz a "kanon" meg a "kanonok"? <o>></o>>
Nemileg vagy némileg? - gyakori a gikszer.
"Kedves ege-segedre" - köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: tevéd, tévéd, téved;
merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek. <o>></o>>
Pisti így szól: kimosta anyukám a kádat!
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: enyém, enyéd, enyé;
nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié. <o>></o>>
A magyar nyelv - azt hiszem, meggyőztelek Barátom -
külön-leges-legszebb nyelv kerek e nagy világon! <o>></o>>

Szirmai Endre:

Anyanyelvem


Az eszmélés, a tudás titka
benned suhog szárnyakat nyitva,

te vagy az anyai ölelés
a biztatás, a megszeppenés,

a sorsokat megváltó vigasz,
a meg nem alkuvás, az igaz,

a haza, a tisztesség szava,
az otthontalanok otthona,

a történelmi elrendelés,
árva gondjainknak mind kevés,

de bőségesen osztakozó,
messze lángoló, őszinte szó,

harcaink villámló fegyvere,
vágyainkkal szárnyaló zene...

Te voltál az első szerelem,
utolsó fohászom te leszel.

Szilágyi Györgyhumorista is, nemcsak költő)

Nyelvi álláspont


Miért beszélsz, fiacskám, ilyen csúnyán?
Hol ragad rád e csúf nyelvezet,
Tán elfelejtetted anyanyelved,
mely utadon végig elvezet?

Mi az, hogy "nyomott pók"? Hol tanultad?
Rejtély, mely kideríthetetlen!
Fejezd ki magad szép magyar nyelven,
szókincsünk kimeríthetetlen!

Mondd azt, hogy kirje, ocspondár, csesznye,
csufléta, mánda, sunda, sandra!
Nevezd tafla tojmáknak, tohoncnak,
mondd azt, hogy... ne mondd, az túl randa....

Legyen rusnya, gatymat, vagy gübü,
szatyangós, rospongya, döhöme,
vagy hídd röcsmögnek, hadd legyen egyszer
apukának egy kis "öhöme"...

Aki téged galádul kigúnyol,
tituláljad pátrapocsoknak!
Csak kerüld az elnyűtt pesti zsargont,
mit satnya prasnyák itt locsognak!

Kiáltsd bele bátran a képébe,
mint hajdanán egy magyar úr,
hogy: tabiha, lacsuha, mologány!
de beszélj mindig csak magyarul!

ha egy klassz pulyka megtetszik neked,
mondd rá- abban majd kedvét leli-,
hogy: csihos, dimos, kikapi, kittyos,
somatos, vagy pötyke, vagy deli!

A történelmi példa hasson át:
fejedelmet, császárt s a "kerált",
süket fülekkel hallgatta a nép,
ha idegen nyelven vakerált!

Szépen dumálj! Legyél apukának
szófogadó, értelmes fia!
Ma nincs több rizsa, megyek tintázni,
kell már egy kis pia, na, szia!

Berzsenyi Dániel
A Magyar Nyelv Eredetiségéről.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
Régóta gyanús lévén előttem az a régi előítélet, mely szerint többnyire azt hittük, hogy mindazon szavaink, amelyek az idegenekhez hasonlítanak, kölcsönzetek és idegenek, arra határoztam magamat, hogy némely szavaink származatját minden figyelemmel megtekintsem, s nyelvünk becsületét e részben is oltalmazzam.
Vizsgálataimnak első tárgyai valának azon fizikai dolgoknak nevei, melyek természet szerint az embernek és beszédnek legelső, legszükségesebb objektumai voltanak, mint : föld, víz, tűz, nap stb, melyeknek hihetőképpen legelsőbben adának nevezeteket az első emberek.
Bukdozásaim haszon nélkül nem maradtak, sőt örömmel tapasztaltam, hogy mindenütt többet találtam, mint kerestem, elannyira, hogy csakhamar általláttam azt, hogy a magyar nyelv tán az egész óvilág nyelveinek gyökere és anyja; mert nyilván tapasztalám azt, hogy a legközönségesebb természeti tárgyoknak nevezeteit nemcsak az igen rokon déli és keleti, de még az egészen idegeneknek vélt európai nyelvekben is általában magyar gyökerekbül lehet származtatni, ...

(Berzsenyi Dániel Prózai Művei. Szépirodalmi Könyvkiadó, 281. oldal.)

Kosztolányi Dezső
A Vértanúk Nyelvéről<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-comfficeffice" /><o></o>
Egy ájult és szomorú délutánon olvastam valami cseh falragaszt, melyben az áll, hogy a magyaroknak már nincs semmijük, csak fokosuk, hegyesre pödört, villás bajuszuk és paprikájuk. Váltig hozzá szoktam már az ilyenfajta sértésekhez. Alázatosan és szelíden fogadtam ezt is, én, a magyar, aki fokost csak nagyon ritkán viselek, fontosabb irodalmi fölolvasásaimkor, bajuszt mindössze másfélnapig hordtam, egyetlenegyszer, a borbélysztrájk idején, paprikával sem igen élek. Eltettem tehát a bókot a többi bók közé, lepréseltem, mint egy emléket 1919-ből. Ha nincs fokosom, bajuszom és paprikám, legalább ez a souvenír-em maradjon meg.
Aznap este azonban a véletlen jótékony és vigasztaló szeszélye kezembe adott egy könyvet, Frankl Ágoston Lajosnak, a cseh születésű és cseh anyanyelvű költőnek önéletrajzát, aki 1836-ban, a nagyhéten felkereste a vatikáni könyvtárban monsignore Mezzofantit. Az olasz bíboros, a földgolyó legnagyobb nyelvi lángesze, aki hatvan nyelven írt és beszélt, hosszan és szívesen elcsevegett a csehországi költővel. Természetesen, a nyelvekről folyt a tárgyalás. Azt kérdezte a költőtől, miért nem ír cseh nyelven, mire ez azt válaszolta, hogy akkor nem lenne közönsége. A beszélők különben ötpercenként váltogatták a nyelveket, németül kezdték, csehül folytatták, és a héberrel fejezték be. A véletlen úgy akarta, hogy Mezzofanti, aki a vatikáni könyvtárban csak bíboros és könyvtárnok volt, de a tudományban a nyelvek pápája, ez alkalommal egymás után nyilatkozott a cseh és magyar nyelvről, s az utóbbiról való önkéntes nyilatkozatát, melyet eddig sehol sem közöltek magyarul, éppen e cseh születésű és cseh anyanyelvű költő írta le. A kijelentést, melyet alább szó szerint való fordításban teszek közzé, rendkívül érdekesnek és becsesnek tartom, nemcsak a mai cseh-magyar torzsalkodások miatt, de azért is, mert egy pártatlan és páratlan zseni tette, aki többek közt cigányul, koptul, kurdul is folyékonyan beszélt, s ismert minden nyelvjárást és hangárnyalatot. A bábeli zürzavar, mely mindnyájunkat nyűgöz, az ő villámló agyvelejében eloszlott. Tüneményes rövid idő alatt tanult meg egy-egy nyelvet, tökéletesen, hiszen amelyre ránézett, azt többé nem felejtette el, elég volt hozzáérnie egy nyelvtanhoz, hogy azonnal vérré váljon benne a szabály és gátlás nélkül való emlékezetében meggyökeresedjen az idegen szó. Amit egy nyelvről állít, azt el kell hinnünk, az ex cathedra hangzik el. Ő itten a szaktekintély.
„Tudja — mondta a beszélgetés során a cseh költönek —, melyik nyelvet tartom az olasz és görög után, minden más nyelv előtt, leginkább dallamosnak és verselés szempontjából a leginkáhb fejlődésre képesnek ? A magyart. Ismerem néhány új költőjüket, néhány versüket, melyek dallamosságukkal meglepnek. Ügyeljen, ebben a nemzetben egyszerre csak fel fog tündökölni egy költői lángész, és nézetemet igazolni fogja. A magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben.”
Vajon kit olvashatott akkoriban a monsignore ? Vörösmarty Zalán futása 1832-ben jelent meg, de csak nyocvan előfizetője akadt, itthon is alig ismerték még, nem valószínű, hogy eljutott volna kezeihez. Csak az akkori fiatalokat lapozgathatta. Csokonai Vitéz Mihályt, Kisfaludy Sándort és Berzsenyi Dánielt. Igen, az olasz pap a sírkövekkel kirakott vatikáni könyvtárban, régi fóliánsok és halotti papiruszok között megálmodta Vörösmarty Mihályt a dallamos orkánjaival és égig zengő szenvedélyével, jósolt Petőfiről, Aranyról, és látta a magyar nyelv végtelen, soha meg nem szakadó útját. Jólesik ezt emlékezetünkbe ídézni ma, mikor minden áldott nap puskatussal verik és bottal, sóval, kötéllel szelidítik azokat, kik magyarul beszélnek. Tudják meg mindannyian, hogy királyi kincset hordoznak magukban.
Könnyes örömmel továbbítom ezt a híradást, én, ki a vértanúk nyelvén írok.
(Pesti Napló, 1919. február 23-án.)
Kosztolányi Dezső

SiriusB #156 sz. üzenetéhez kapcsolódóan:

Mozgást jelentő igéinkről <o></o> Eperjes Károly anekdotája szerint boldogult Hegedűs Géza író mondogatta hajdan a Színművészeti Főiskolán tanítványainak, hogy a miénk a világ leggazdagabb nyelve. Magyarra ugyanis a világ minden műve lefordítható hibátlanul, olykor az eredetit fölülmúló szépséggel, legyen az rímes, időmértékes, alliteráló, képzettársítós szabad vers, vagy költői próza: Homérosz, Petrarca, James Joyce, Marcel Proust, Jerzy Andrzejewski, ashaninka, szuahéli és japán költemény stb.

Ámde a mi irodalmunk más nyelvekre alig ültethető át, mivel a mi képi gazdagságunk, játékosságunk, szavaink zenéje és a benne rejlő jelentésárnyalatok sokasága elvész ott, ahol az ilyesminek szűkebb a tere. Emlegetett példája szerint a magyar a helyváltoztatásra kb. 45 igét tud, az utána következő leggazdagabb európai, az olasz, csak 26-ot. E számok meglehetősen kicsinyek az olasz esetében is; egy anekdotán nem lehet pontos adatokat számon kérni, legföljebb az általuk jelzett arányokat. Hanem közben a számoknak utána lehet járni. Annyi bizonyos, hogy a magyarban sokkal több az említett csoport igéinek száma, s természetesen állandóan gyarapszik, gondoljunk pl. az újkeletű kolbászol>tekereg>csavarog szavunkra.<o></o>

Lőrincze Lajos: Arany János (részlet) (Édes anyanyelvünk, 1972.)

".......Az a magyar író, aki legmagyarabban írt magyarul, akinek műveiben a magyar költői nyelv eddig legmagasabbra emelkedett, akinek műveihez - ha a tiszta, szép magyar nyelv üdítő vizében fel akarjuk frissíteni elsatnyult nyelvérzékünket - újra meg újra visszatérünk, s akinek romlatlan magyar nyelvére vitáinkban is mindig hivatkozunk, s döntését mindnyájan készségesen elfogadjuk."

Károlyi Amy:

Szó-pihe

Szavakból van a párna
amire este fekszünk
fülünkbe súgják halkan
mit tettünk s mit nem tettünk
A fejünk belé süpped
sok zengő szó-pihébe
mondattá összerakni
nem tudjuk a sötétbe

(Kulcslyuk-líra, 1977)

Nescimus hungarice loqui! (Nem tudunk magyarul beszélni!) Sokan ismételték már Révai Miklós eme felkiáltását. Hát miért is tudnánk? Hiszen ezer év óta döngeti kapuinkat az idegen szellem és a magyarellenesség. Közel egy ezredévre háttérbe szorult a magyar nyelv a latin nyelv hivatalos nyelvvé emelésével. Nyelvtanunk rendszere sem magyar, hanem latin és nyelvtudós körökben még ma is "grammatika" névvel illetik. Követte a latint a német nyelv elnyomó uralma. Alig százötven éve, hogy hosszú küzdelem után anyanyelvünket hivatalos nyelvvé tették. De az utolsó ötven évben sem voltunk éppen szabadok, hogy megtanuljuk őseink nyelvét úgy ahogy kell. Leomlott a berlini fal és az orosz csapatok eltávoztak. Azóta nyugatról áramlanak be a nyelvünket bomlasztó hatások. Tudósaink java, beleértve nyelvészeinket még ma is úgy érzi, hogy a latin magasabb rendű és tudományosabb mint anyanyelvünk, és következésképpen inkább a görög-latin-angol-amerikai vándorszavakat kedveli, minthogy a magyar szakkifejezéseken törné a fejét. Ily módon erősítik egymást szívós latin hagyományunk és a jelenleg uralkodó nyugatmajmoló divat.
(Molnos Angéla: Ki a felelős a magyar nyelvért?)

Reményik Sándor - Az Ige Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!

Reményik Sándor:

Ha nem lesz többé iskolánk.....

Ha egyszer nem lesz többé iskolánk,
- Nem lesz üvegház gyönge palántáknak,-
Ha nem lesz tanterem,
Hol a tanító nyíló ajakán
Az ige-virág magyarul terem,
Ha nem lesz többé szentesített mód
Oktatni gyermekünk az ősi szóra,
Ha minden jussunkból kivettetünk:
Egy Iskola lesz egész életünk,
S mindenki mindenkinek tanítója.

Bölcsek leszünk, szentek leszünk,
Hogy gyermekeink lelkéhez közel,
Mindig közel legyünk.
Nem leszünk semmi más:
Hitben, hűségben, tisztaságban
Egymásnak folytonos példaadás.

És esküszünk
Mindenre, ami szent nekünk:
Így, iskolátlanul
Egymásból olyan nemzedéket nevelünk,
Hogy minden idők végezetéig
Megemlegettetünk.

1924.