Évente húszezer magyar vállalkozik gyógyszerkísérletre

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2018 Május 16.

Melitta - 2018 Május 16, 13:08
  1. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    A klinikai gyógyszervizsgálatok során a páciensek részére ingyenesen rendelkezésre bocsátott gyógyszerek a költségvetés kiadásait csökkentik, és ennek hatása milliárdokban mérhető.


    Magyarországon évente 20 ezer ember vállalkozik arra, hogy elsőként próbáljon ki egy új, forgalomba még nem került készítményt, amiből aztán törzskönyvezett gyógyszer lehet. A magyarok nyitottságát mutatja, hogy népességarányosan ezzel a számmal

    Európa élvonalába tartozunk.

    A vizsgálatok száma alapján a 10., míg a lakosság arányait nézve a 4. helyen állunk pár évvel ezelőtti adatok szerint.

    Nemcsak a magyarok nyitottsága, a klinikai kutatásokban résztvevő szakemberek tudása is hozzájárul ehhez az eredményhez.

    Rengeteg jó szakember dolgozik Magyarországon, és sok kiváló vizsgálati centrum is van, egyrészt az állami-, másrészt a magánszférában működő egészségügyi intézményekben

    – mondta Dr. Nagy Károly, a Synexus vizsgálatvezető főorvosa, aki harminc éve foglalkozik klinikai kutatásokkal. A Synexus a világ egyik legnagyobb klinikai gyógyszervizsgálatokra szakosodott járóbeteg-ellátó hálózata. Magyarországon a budapesti intézményben 1998 óta zajlanak gyógyszervizsgálatok, és Gyulán, Debrecenben, illetve Zalaegerszegen is működik vizsgálóközpontja.

    A gyógyszerfejlesztés soklépcsős folyamat: nagyságrendileg 10 000 molekulából nagyjából 250 tesztvegyület jut el a laboratóriumi és állatkísérletekig, kevesebb, mint 5 válik a humán klinikai vizsgálatok részévé és szerencsés esetben talán 1-ből lesz végül törzskönyvezett gyógyszer.

    Milyen hosszú és mennyibe kerül a gyógyszerfejlesztés?
    Korábban egy-egy cég 10-15 évig, és 350 millió és 5,5 milliárd dollár között fejlesztett ki egy-egy új készítményt. Vannak esetek, amikor akár 4-5 év alatt is eljuthatnak egy-egy új hatóanyaghoz, de most sem ritka, hogy 10 évig dolgoznak rajta a szakemberek. A fejlesztés költségei pedig több tényezőtől függően változnak felfelé vagy lefelé: a költségek jelentős részét a klinikai vizsgálatok teszik ki, melyek a gyógyszerek alkalmazásának biztonságosságát szolgálják.


    A klinikai vizsgálatok III-as fázisának (I. fázis: első alkalommal próbálnak ki új hatóanyagot emberen. II. fázis: nagyon kevés emberen vizsgálják a terápiás hatást, a biztonságosságot és a tolerálhatóságot. III. fázis: sokkal több betegen meghatározott terápiás indikációban megerősítik a II. fázis eredményeit. IV. fázis: a már forgalomba került gyógyszer hatásait vizsgálják) megtérülését és biztonságosságát az is bizonyítja: sokkal ritkábban fordul elő a korábbi fázisokhoz képest, hogy a vizsgálati készítmény nem jut tovább a törzskönyvezéshez, azaz a gyógyszer jóváhagyásához, annak forgalomba hozatala érdekében. „A IV-es fázisban, amikor már gyógyszernek nevezzük a korábbi vizsgálati készítményt, annak a megfelelő indikációban akár több tízezer emberre kiterjedő bevezetése történik annak érdekében, hogy széleskörű tapasztalatot nyerjünk az új gyógyszer hatásosságáról. A betegek – hasonlóan a korábbi fázisokhoz – ekkor is önként vállalkoznak a klinikai vizsgálatban való részvételre, viszont itt már konkrétan tudják, mely gyógyszercég mely termékét kapják orvosuktól.” – magyarázza el Dr. Patai Valentina, a Synexus Kft főorvosa.

    Hogyan segítik a magyar gazdaságot a klinikai gyógyszervizsgálatok?
    • A Magyarországon végzett klinikai vizsgálatok évente átlagosan 90 milliárd forint értéket adnak a magyar gazdaságnak.
    • Magyarországon a teljes kutatás fejlesztési tevékenység 19%-át a gyógyszeripar adja.
    • Nagyjából 34-38 milliárd forint adóbevételt hoznak a vizsgálatok különböző adónemeken keresztül.
    • Az intézmények és a vizsgálók bevételei 30 milliárd forint jövedelmet teremtenek.
    • Több ezer orvos és szakember foglalkoztatásához járulnak hozzá, így a munkahelymegtartó és a kivándorlást csökkentő szerepük jelentős.
    • Elmélyítik a vizsgálatokban résztvevő orvosok szaktudását és növelik elismertségüket a modern technológiák és irányelvek terén, ill. a vizsgálati eredmények nemzetközi publikációi által.
    • Magyarországon évente közel 20 ezer beteg számára teszik elérhetővé a legmodernebb kezeléseket. Az ingyenesen rendelkezésre bocsátott vizsgálati készítmények („gyógyszerek-jelöltek”) a költségvetés kiadásait csökkentik, és ennek hatása milliárdokban mérhető
    24.
    gyogyszertar-02-e1483075888249-1024x576.jpg
     

Hozzászólás

Melitta témája a 'Hírek' fórumban , 2018 Május 16.

    1. setni
      setni
      (fehér kígyó orosháza)
      Valószínű én is vállalkoznák az új gyógyszerek tesztelésére!!
      advocatus_diaboli kedveli ezt.
    2. cdurmol
      cdurmol
      Amikor kiderült egy nyavalyám, a háziorvosom hatalmas lelkesedéssel ecsetelte, hogy milyen nagyszerű lehetőségem van, pont engem keresnek a Sinexusék, olyan gyógyszerrel gyógyítanak, ami még nincs is forgalomban. Folyamatosan vizsgálnak, minden porcikámat ellenőrzik, ihajla de modern vizsgálatokkal. Hú be nagy szerencsém van, ilyen lehetőséget nem szabad elmulasztani.
      Kicsit meg is sértődött, amikor mégis úgy gondoltam, hogy ezt kihagyom. Szívesebben vennén a hagyományos, eddig bevált gyógymódokat.

      Azt képzelem, az a húszezer, aki önként résztvesz, hasonló lelkesítő szövegek hatására vesz részt. Nem tudom, hogy a veszélyekre mekkora betűkkel hívják fel az emberek figyelmét.
      udvarfy kedveli ezt.
    3. Melitta
      Melitta
      Meg ennek is megfelelni kell. Kell olyan betegsegednek lenni amire a tesztelesi pirula szol vagy a mellehatasok tesztelesere szolgal.
      Alkalmanent $50 fizetnek, termeszetesen ha valami rizikosabb gyogyszer, akkor lehet sokszorosa az osszegnek.
      Nekem is ajanlottak, de en se fogadtam el mert eppen eleg bajom volt, nem akartam meg tetozni mas bajokkal meg mar annyi gyogyszert szedtem, hogy meg napi 3 pirula meg ha esetleg pacebo akor se kell.
      Van veszelye de mire ez a teszteles sora kerul addig sok teszten atmegy a gyogyszer.
      Sok egyetemista egesziti ki a jovedelmet akar hasonlo tesztelessel vagy verpalazma adassal.
    4. gumelig
      gumelig
      Belemennék, ha más megoldást nem látnék egy súlyosabb betegségem gyogyítására.
      setni kedveli ezt.
    5. pearll
      pearll
      Van egy kis bibi...
      A kísérleti gyógyszereknél 2 csoport van:
      1. aki MEGKAPJA a kísérleti gyógyszert
      2. és aki NEM. (helyette placebót kapnak)

      És nem lehet tudni, hogy te azt kapod-e vagy sem. És ezt még a kezelőorvosod sem tudja.
      Ennél a pontnál mondom azt hogy ez erkölcstelen, becstelen dolog. Mert ha már valaki önként beleegyezik a kísérleti gyógyszerelésébe felvállalja annak minden egyes ismeretlen mellékhatásait (ÉS REMÉNYKEDIK), annak oda kell adni a gyógyszert. De nem. Kellenek a számok, mert az ember maga nem fontos, csak a kísérlet, a beteg meg csak egy számadat.

      Úgyhogy az összes gyógyszergyártó, aki placebót alkalmaz a hozzájuk önkéntesen jelentkező pácienseknél, mint kontrollcsoport az menjen vissza a k****** *******-ba, mert a betegek életével játszanak!
      Az a kezelőorvos aki ezt nem mondja el a betegének, az is nyugodtan elmehet...

      de ez csak az én véleményem...
      Pierre95, setni és sidavoq kedveli ezt.
    6. gumelig
      gumelig
      Ezt nem tudtam. Hála az égnek, idáig még nem kellett foglalkoznom ezzel a kérdéssel.
      pearll kedveli ezt.
    7. cdurmol
      cdurmol
      Ebben a stádiumban az már bizonyos, hogy a gyógyszer hatásos az ellen a betegség ellen, ami ellen adják. Viszont az, hogy milyen mellékhatásai vannak, zömmel ebben a kísérleti stádiumban derül ki. Lehet, hogy elmulasztja a kisújjad viszketését, de tüskéket fogsz kakálni a hatására. Tehát van benne rizikó, és ha nincs kedved felvállalni, akkor igazad van, ha elutasítod.
      udvarfy, Pierre95 és setni kedveli ezt.
    8. cdurmol
      cdurmol
      A gyógyszerré nyilvánításhoz vezető kísérletek a lehető legalaposabban vannak megtervezve, úgy hogy az adatok bizonyítóereje a lehető legnagyobb legyen. Az, hogy van, aki placebót kap, beletartozik és messze nem etikátlan, FELTÉVE, ha a kísérletre önként vállalkozó ember tud róla, hogy benne van a pakliban, kaphat placebót is. Nekem az etikátlan, hogy a kezelő orvos hatalmas szerencsének és nagy lehetőségnek állítja be, ha részt veszek a kísérletben.
      Utoljára módosítva: 2018 Május 16
      udvarfy, Pierre95, Melitta és 1 másik tag kedveli ezt.
    9. Melitta
      Melitta
      A gyogyszer gyogyitasra van es a sorozatgyartas sok sok embernek segithet.
      A hatasok tesztelese pont azzal hiteles hogy placebo es a gyogyszer valos eredmenyet meri. Nyilvan aki placebot kap pl annak a vereben nem nem fog megszaporodni a voros vagy a fehertestek.
      Az orvos ha tudna o maga is befolyasolhatna, vagy maga a gyogyszergyarto is vagy a korhaz ,hogy minnel gyorsabban atmenjen a teszteken es alkalmazni lehesen.
      Az se lenne jo ha valaki bevesz egy gyogyszert es nincs kelloen letesztelve nincs history nincs statisztika es bizik benne , nem keves penzert es megveszi es gyogyulast remel azt semmit nem hasznal a betegsegere.
      udvarfy és cdurmol kedveli ezt.
    10. advocatus_diaboli
      advocatus_diaboli
      Efféle tudományos kísérletnek mindig része KELL legyen a kontrollcsoport is, ami szükségszerűen placebót kap. Épp ez az egyik ismérve annak hogy a kísérlet tudományos, és a végén megbízható gyógyszert kapunk eredményül, nem afféle ÁLTUDOMÁNYOS VACAKOT, mint a homeopátiás zagyvalékok meg más hasonlók.
      Melitta kedveli ezt.
    11. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Nem csak a te véleményed ! Minden sorod áll....sajnos.
      pearll kedveli ezt.
    12. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Nem tudom másütt milyen készítményeket tesztelnek, de nálunk általában a kísérleti gyógyszer az utolsó remény egy súlyos betegnél.
      Ezért teszek a tudományosságra és értek egyet pearll tagtárssal.
    13. Melitta
      Melitta
      Mindent tesztelnek, az allegia gyogyszertol a rak gyogyszerig mindent. Nem is kaphat engedelyt a gyartasra meg a klinikai tesztek sokasagan at nem megy.
      Akar beteg emberek vallalkoznak tesztelesre , akar azok akik utolso lehetosegkent megprobalja, vagy akar egeszsegesek es kell egy kis penz nekik.
      Egy egy gyogyszer tesztelese a gyartasig jo par ev eltelik. Minnel szelesebb a skala a tesztelesre annal jobban tudjak kiertekelni az eredmenyeket.
      udvarfy, advocatus_diaboli és setni kedveli ezt.
    14. cdurmol
      cdurmol
      És ti reklamálnátok a leghangosabban, ha a kísérleti készítménynek olyan mellékhatása derülne ki az elsietett alkalmazás során, ami megkeserítené a beteg életét.
      Az, hogy mi szükséges egy készítmény gyógyszerré nyilvánításához, hosszú évek tapasztalatai alapján alakult ki. Emlékezz pl. a hajdani Contergán botrányra. Egy várandós nőknek ajánlott nyugtató hatására kéz és láb nélkül születtek meg a gyermekeik. Ugyanis addig senkiben nem merült fel, hogy várandós nőkön külön is vizsgálni kellene a mellékhatásokat. Azóta persze vizsgálják, vagy ha valamiért nem tartják tanácsosnak az ilyen kipróbálást, akkor odaírják, hogy várandós nők nem szedhetik.
      udvarfy és advocatus_diaboli kedveli ezt.
    15. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Te már csak tudod mit reklamálnék...én meg tudom min mentem keresztül a családommal, tehát téma részemről lezárva.
    16. ladybug7spots
      ladybug7spots
      Tudom kedves, tudom... de a a gyógyszerek típusai országonként változóak. Pl. olyan TB-sóher országban, mint a miénk, ahol a másütt már törzskönyvezett jó gyógyszereket alapból kapják a betegek, itt meg nem adják akárkinek mert drága, a súlyos (pl. rákbetegek) utolsó reményként vállalják akár a nagyon kellemetlen mellékhatásokat is. És továbbra is egyet értek pearll tagtárssal, abban, hogy aljasság ilyen esetben placebót adni...ezért írtam, hogy teszek a tudományra.
      setni kedveli ezt.
    17. Melitta
      Melitta
      10 eves licence utan olcsobb a gyogyszer de addig nagyon sok penzt koltenek ra a kutatasokra a kutatokra a laborokra az egyetemekre a kiserletekre a tesztekre stb.
      Erre szoktak mondani az elso pirula szazezrekbe kerul a szazezredik mar csak dollar darabja.
      Az hogy 10 vagy tobb eves talalmany az nem jelent semmit mert az Aspirin is jo regi es meg mindig eleteket ment.
      A placebot nem betegeknek adjak "gyogyszerkent" hanem a tesztelesen resztvevoknek elmondjak hogy a kiserletben resztvevok 50-50 % kapnak gyogyszert vagy placebot, ha nem igy lenne akkor akar befolyasolhatna az eredmenyt a teszten resztvevok. Egy orvos se kiserletezhet a sajat szakakara, nagyon korultekinto feltetelei vannak egy kutatas tesztelesenek. Egy ilyen kutatasban resztveni sok esetben felkeres pl nalam is felkertek es valaszthattam erdekel vagy nem. vagy 15 oldalas paksametat kapott az akit erdekel es meg mindig donthetett. Akkor nagyon beteg voltam es felmarok gyogyszert adtak mar ugy is , ezert nem mentem bele.
      MInden tisztelet azoke akik aldozak egeszseguket a kutatasokert hogy ezzel is segitsek a beteg emberek gyogyulasat.
      udvarfy kedveli ezt.
    18. Melitta
    19. Tyler49
      Tyler49

      Én is jártam anno vérplazma adásra. Ezt a lehetőséget szívessebben ajánlanám olyan egyetemistáknak,fiataloknak és szegényebbeknek akiknek pénzre van szükségük.
      Ezekkel az ismeretlen gyógyszerekkel sok mindent lehet kockáztatni :/

Megosztás