A CNN címoldalon számolt be a Fudan elleni tüntetésről

Több ezren tüntettek Budapesten a Fudan Egyetem ellen. Mint ismert az ügy lényege, hogy a kormány a Dél-Pestre tervezett, egyetemistáknak megfizethető lakhatást ígérő Diákváros területének nagy részét elvéve, kínai hitelből, a magyar adófizetők pénzén akar kampuszt építeni Kína egyik legnagyobb egyetemének a Fudannak, ez pedig sokaknak nem tetszik, ezért vonultak most utcára az emberek.

Több dolog is ellene szól​

Az egyetem tervével azonban nem csak az a gond, hogy egy magánegyetemnek a magyar állam épít az adófizetők pénzén kampuszt, de az is, hogy valószínűleg kifejezetten kevés magyar diák tud majd itt tanulni a magas tandíjak miatt, miközben az állami pénzből épült egyetemet alapítványba szervezik ki, amelynek a működésébe az állam később nem szólhat majd bele, de a költségeit állnia kell.

Karácsony Gergely is felszólalt​

A tegnapi demonstráción sok ezres tömeg gyűlt össze, a felszólalok között pedig ott volt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és az ellenzék egyik miniszterelnök-jelöltje is.

tuntetes.jpg
 
A hinta politika nem azt jelenti. Egy kicsit engedünk egy kicsit ellenkezünk.
Az picikét más ezt inkább huzd meg, ereszd meg-ként aposztrofálják

Kállay féle hol ezzel akarok jóba lenni, hol azzal
Vagy a középkori Erdély, ahol okos politizálással kijatszották egymás ellen az udvart és a portát...

A hivatalos definicio szerint:
Olyan kormánypolitika, amely az ellentétes hatalmak mindegyikével el akarja hitetni a vele való együttműködés szándékát.
 
Utoljára módosítva:
Az előőtem lévők nagy vonalakban összefoglalták a helyzetet. AMi biztos, hogy ne legyünk egysikuak mint az olimpia kapcsán. Lehet nem sok magyar diák lesz az egyetemne, de akik jönnek, azok enni fognak, szórakozni fognak, stb. szóval végül eléggé sok pénzt költenek majd el Bp-en és magyarországon. Persze az ilyen megtérülést kiszámolni nagyon nehéz. Aztán a fb látom sokan felvetik nem jönnek a kinai turisták, sokak szerint nem is baj, hisz csak a turisták 3% adták a válság előtt, ha jól rémlik a GDP 15% adta a turizmus, tehát olyan a gdp 0,5% eshet ki, az azért komoly pénz ám szerintem.
Továbá ott a Bp kinai közösség, kérdés melyik oldal mellé állnak és mennyien is vannak pontosan.
Plusz pont, hogy ezzel a zseniális huzással az ellenzéket megnt bevitte a málnásba Orbán. Ha a Fudant ideológiai okok miatt nem kell beengedni, akkor Ő ilyen okok miatt miért ne kergethette el a CEUt :D
 
Ezzel az akcióval szerintem mind a kormány mind az ellenzék jól járt.
A kormány egy kis levegőhöz jutott az ellenzék meg sikerhez. Persze mind két fél saját sikerét hirdeti
Így van jól.
 
Ezzel az akcióval szerintem mind a kormány mind az ellenzék jól járt.
A kormány egy kis levegőhöz jutott az ellenzék meg sikerhez. Persze mind két fél saját sikerét hirdeti
Így van jól.
háááát ... ha kína felbosszantását sikernek nevezed az azért szerintem kissé túlzás, nemigen nevezném sikernek ha a kínai nagykövetség közleményben közli az ellenzék kormányfőjelöltje megtámadta Kína politikai rendszerét, illetve Kína és Magyarország kapcsolatát. Már az is tragikomédia volt mikor utcák átnevezésével akarta az ellenzék elíjjeszteni Kínát.
 
háááát ... ha kína felbosszantását sikernek nevezed az azért szerintem kissé túlzás, nemigen nevezném sikernek ha a kínai nagykövetség közleményben közli az ellenzék kormányfőjelöltje megtámadta Kína politikai rendszerét, illetve Kína és Magyarország kapcsolatát.
A magyar kormány meg széttárja a kezét ...ebből csak jól jönnek ki.
 
Karácsony Gergely érthetően nem szereti, ha olyan mint egyetem szóba kierul, mert a tanarsegédségét egy masikon megkérdőjelezték :)
 
Részben ezért mondom, hogy az ellenzéknek meg kell gondolni meddig megy a mocsárba, mert a kormány is felzárkózik nagyon hamar. Ott volt Smithhh Pali doktorija, most itt van Karácsony mizériája. Karácsonyék ripsz ropsz átneveztek pár utcát. Tehát akkor senkinek sem lehet majd panasza, ha a DK irodájának helyett adó épület előtt az utat átnevezik szemkilövetők-nek, vagy éppen Feri háza előtit hullarablóknak és stb.
Továbbra is a Bp Kinai közösség létszáma érdekelne, de több számot is találtam. Ők is simán eldönthetnek egy főpolgármester választást, mert egyes számok 200 000 feletti létszámról írnak. Valaki tud pontosabbat?
 
Hát amig nem tudtak rola nem tehették :)
De készséggel elismerem, hogy az a hibas, aki ujsagiro letere akkor mikor ez aktualis volt nem nézett utana :)

..és abban sincs köztünk vita, hogy magas és vékony :p
Csak egy kis történet....ma voltam egy kis békés megyei községben feljött a politika..(nem én hoztam fel) egy idősebb rokonom 80+ előjött karácsony tanársegédiségével ...erre azt mondanám érdekli a politika de, a kormány közeli emberek viselt dolgairól nem tudott!!
Szerintem amikor mondtam neki pár példát nem is hitt nekem.
Erről ennyit.
 
Részben ezért mondom, hogy az ellenzéknek meg kell gondolni meddig megy a mocsárba, mert a kormány is felzárkózik nagyon hamar. Ott volt Smithhh Pali doktorija, most itt van Karácsony mizériája. Karácsonyék ripsz ropsz átneveztek pár utcát. Tehát akkor senkinek sem lehet majd panasza, ha a DK irodájának helyett adó épület előtt az utat átnevezik szemkilövetők-nek, vagy éppen Feri háza előtit hullarablóknak és stb.
Továbbra is a Bp Kinai közösség létszáma érdekelne, de több számot is találtam. Ők is simán eldönthetnek egy főpolgármester választást, mert egyes számok 200 000 feletti létszámról írnak. Valaki tud pontosabbat?
De, magyar állampolgárok e?
Mert hogy a kínait nem adják fel az biztos.
Meg ha szavaznak is mit kérnek ezért cserébe a kormánytól??
 
háááát ... ha kína felbosszantását sikernek nevezed az azért szerintem kissé túlzás, nemigen nevezném sikernek ha a kínai nagykövetség közleményben közli az ellenzék kormányfőjelöltje megtámadta Kína politikai rendszerét, illetve Kína és Magyarország kapcsolatát. Már az is tragikomédia volt mikor utcák átnevezésével akarta az ellenzék elíjjeszteni Kínát.
Amennyiben megepul megis az egyetem , mit szolnak majd ha nem fog tetszeni a kinai komcsi part propaganda senkinek? VAgy sertve fogjak magukat erezni ha nem ertenek egyet kinai politikaval az emberi jogok hianyaval stb
 
A világot mindig a tudás vitte előre és ennek első számu otthonai az egyetemek!

A bolignai egyetemre a vilag minden tájáról mentek a fiatalok(gyalog!)
Párizsban megalapitottak a Sorbonnet, egyetemek alakultak a muvelt viélagh sazinte minden porszagaban, mert az emberek "tudni" akartak nem hinni!

Elképzelem Periklészt amint vitriolos szonoklatot indit Platon akademiaja ellen :( Nevetseges meg a gondolat is, de ma ez folyik!
A hét ókori bölcselő hol lett volna azok nélkul az intezmenyek nelkul, ahol lehetoseguk volt téziseik megvitatására, a fiatalok oktatására!

De menjunk kicsit tavolabb!
Bagdadot annó az egyeteme tette a muvelt vilag egyik kozeppontjava! Az iszlam reneszansz nem indulhatott volna el, ha nem lettek volna ezek a kozpontok, ahol gyujtik a tudast!
Omar Hajjam (Khajam) már évszázadokkal europa elott járt, mikor a masodfoku egyenletek általános megoldásán törte a fejét! Bagdadból hozta az egyetemről!!!
Az első igazi globalizaciot, az iszlam globalizaciot a tudas hozta el! A szabadpiac eszmeje innen szarmazik, nem europabol!

Bramaguptha indiaban vajon leirhatta vollna-e a 0 tulajdonsagait, ha otthon ul egy sötpét szobaban??!!
Az indiai orvoslas, a matematika a csillagaszat viragzott, és nagytekintélyü tudosok által vezetett egyetemekre kuldtek a fiatalokat!

Most meg a 21. században ilyenek tortennek!
A CEU nem jo, mert csak! Menjen el!
A fundan egyet4em nem jo mert csak ! Menjen el!

Szégyen!!!!!!!!!!

A tudas hozta el az emberek szamara a vilagossagot! Az egyetemek fiataljai voltak a társadalmi mozgasok hajtórugoi, és most at mondjuk nem kell!

En meg azt mondom -. tetszik nem tetszik - hogy aki ezeket a dolgokat koveti e4l, eluldoz, nem akar egyetemet, az bunt kovet el! Bunt kovet el a ma, de még inkabb a jovo generáciojaval szemben!
 
De, magyar állampolgárok e?
Mert hogy a kínait nem adják fel az biztos.
Meg ha szavaznak is mit kérnek ezért cserébe a kormánytól??
polgármester választásról volt szó (helyhatósági választás), nem kell a magyar állampolgárság. Hogy mit kérnek cserébe a kormánytól ... na ez a poén ... csak nézzenek szét mi vár rájuk ha ellenzéki a polgármester, csak érdeklődjenek a nagykövetségükön.
 
Utoljára módosítva:
Amennyiben megepul megis az egyetem , mit szolnak majd ha nem fog tetszeni a kinai komcsi part propaganda senkinek? VAgy sertve fogjak magukat erezni ha nem ertenek egyet kinai politikaval az emberi jogok hianyaval stb
Azt kérded beengedhetjük-e a világ egyik vezető egyetemét Magyarországra? Szerintem igen, ha a partnerei közé tartozik a világelső Massachusetts Institute of Technology, a London School of Economics és a Sydney Egyetem is ... talán nekünk is elég jó lesz.
 
világos, hogy Európa akar minket ezt már 2004 -ben is lehetett tudni ... kell a piac, az olcsó munkaerő. Csupán ezért kellenek a keleteurópai országok.
Aki teheti messze elkerüli az EU -t lásd Svájc vagy Anglia.
Csacsiságokat mondasz.
Ha Magyarország nem tartozna az EU-hoz akkor több lenne az illegális bevándorló (keleteuropaiakból)

De félre az egyoldalú megjegyzésemet, nyilván a békés együttélés alapja, hogy kölcsönösen függünk egymástól.

Az "olcsó bérek" nyilván vonzzák a külföldi befektetőket ezzel csalja ide öket a kormány.
"Az alacsony bérek a mi előnyünk a konkurens harcban" szokta volt mondani a miniszterelnök.

A nyugati országok komolyan gondolják, hogy együtt könnyebb és Magyarország egy jó partner (lehetne.)
A jelenlegi magyar kormány nem a történelemből tanul, hanem a mondák könyvévöl.
"Mi vagyunk a szegény kis Dávid, akinek a feladata legyőzni a Góliátot." - ez beteges beállítottság.

A Svájc egészen speciális okoknál fogva nem tagja az EU-nak (ha érdekel megismétlem még egyszer)
A Brexitet úgy látom elaludtad, különben tudhatnád, hogyan jött ez létre.
Nemrég még azt modta a magyar kormány, hogy a "migránsok miatt" lépet ki Anglia az EU-ból

Boris Jonson viszont néhány napja komolyan megdorgálta a kamerák elött Orbánt, hogy ne merészeljen rasszista megjegyzéseket tenni Angliában, mert annak nem örülnének.
 
ez szerintem is így tökéletes, jönnek a választások, Kína tudja kit támogasson.
Kinának hatalmi törekvései vannak ami nem lenne baj de Magyarországnak tudnia kell hova tartozik,
mert Kina úgy fogja az országot zuhanni hagyni mint a forró krumplit ha kifacsart bennünket.

Magyarország a leg gyengébb kapu az EU felé.
Vezesse ki Orbán az országot az EU-ból és aztán majd meglátja mennyire fog vele Kina barátkozni.
Mindenekelőtt a magyar ellenzék táborát növelné Orbán egy szempillantás alatt.
 
Azt kérded beengedhetjük-e a világ egyik vezető egyetemét Magyarországra? Szerintem igen, ha a partnerei közé tartozik a világelső Massachusetts Institute of Technology, a London School of Economics és a Sydney Egyetem is ... talán nekünk is elég jó lesz.
Már ne haragudj de
- mi érdeke az 1,3 milliárd lakosú Kínának,
- ahol újabban a 3 gyerekes család is megvan engedve,
- míg Magyarországon 1980 ota évente 30.000-rel kevesebben élnek
- egy olyan országba egyetemet létrehozni aminek a nyelvét a kutya sem beszéli
- akinek a miniszterelnöke egy "etnikai homogenitást" rendelt el tehát idegen diákok sincsenek "willkommen"

Igen kínának van a világ minden nagy egyetemével kapcsolata
- csakhogy ott kritizálják öket, csak, hogy ott problémák vannak a szabadalmi jogokokkal....
- Orbán már évekkel ezelőtt azt vizionálta, hogy egy "Shanghai-t" szeretne Magyarországból

Shanghai-ban 6000 km2-en 24 millió ember él, ez Magyarország területének a 1/15 része.
Igen High-tech, amivel a népességet jól lehet kordában tartani. Ezt akarod?

Azt kérded beengedhetjük-e a világ egyik vezető egyetemét Magyarországra? Szerintem igen, ha a partnerei közé tartozik a világelső Massachusetts Institute of Technology, a London School of Economics és a Sydney Egyetem is ... talán nekünk is elég jó lesz.
Mintha a pénzügyi vonatkozásaival lennének problémák s nem azzal hogy jöjjön-e vagy sem.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Sziasztok, régen voltam már itt, akkoriban sok midi zenéket letöltöttem, Sajnos a laptopom meghibásodás véget elvesztek.
Valakinek lenne gyűjteménye, meg köszönném Roland G1000 em van
Földes András wrote on Józsipostás's profile.
Szia! Nekem is van jó sok midim amit át tudnék küldeni. Nekem a Lordtól az engem ne várjatok című dal kellene midiben ha megvan. Köszönöm szépen.
vivia wrote on dmiejv's profile.
Kedves Dmiejv! Nekem is szükségem lenne a full bast 3 test-re és megoldókulcsra. Tudsz segíteni? Megköszönném! Vivia
sokata wrote on babakrisz's profile.
Szia!

Ezen a linken le tudod tölteni a kért anyagot!
Sziasztok!

3 cd-t keresnék:
Gróh Ilona - Ringató - Szunnyadj kisbaba
Gróh Ilona - Ringató - Sárkányparipán vágtattam
J. Kovács Judit - Kerekítő - Állatos játéktár

Köszönöm szépen, ha valaki feltölti őket!

Statisztikák

Témák
36,787
Üzenet
4,475,077
Tagok
594,609
Legújabb tagunk
Aculi
Oldal tetejére