A világsajtó is az Index ledarálásával foglalkozik

Nem túlzás, hogy alig van vezető lap a mainstream nyugati médiában, amely ne kiemelten foglalkozna az Indexnél zajló eseményekkel.

Magyarország legnagyobb lapjánál kis túlzással a komplett stáb felmondott, miután szerdán a lapvezetés menesztette Dull Szabolcs főszerkesztőt.


Beszámolt az eseményekről az AP, a Reuters és a Bloomberg nemzetközi hírügynökség is.

Az AP tudósítója kiemelte, hogy arról a híroldalról van szó, amit egy alkalommal Orbán Viktor miniszterelnök „fake news gyárnak” titulált, és hogy péntek este nagy tüntetést tartanak a szimpatizánsok a lap mellett.

A hírügynökség szerint a lap hosszú ideje ott volt a kormánypolitika célkeresztjében, az újságírók pedig azért álltak fel, mert veszélyben érzik szakmai függetlenségüket.

A Reuters idézi többek közt az indexesek csütörtöki közleményét,és Bodolai Lászlót, a tulajdonos alapítvány kuratóriumi elnökét is, aki szerint Dull képtelen volt kezelni a szerkesztőségre nehezedő nyomást, ezért mondtak fel neki. Szijjártó Péter külügyminiszter szavait is kiemelik, aki lisszaboni sajtótájékoztatóján kikérte magának, hogy a kormánynak köze lenne az ügyhöz.

A Bloomberg részletes elemzést közölt a magyar médiahelyzetről, elég beszédes felütéssel: szerintük „Orbán már majdnem teljes irányítást nyert ezzel a független média felett.”

A New York Times elsősorban a magyar és a lengyel helyzet közötti párhuzamokra fókuszált áttekintő írásában, amely szerint Orbán Viktor már több mint tíz éve építgeti illiberális rendszerét, és szisztematikusan bontja a tőle független nyilvánosságot.

A Guardian idézi Munk Veronika beszédét a szerkesztőségben, amiben a főszerkesztő-helyettes arról beszélt, hogy a vezetőség átlépett egy vörös vonalat, és ezért felmondanak. A brit lap címben emeli ki, hogy az újságírók egységesen döntöttek a távozás mellett.

Hírt adott a szerkesztőség felrobbantásáról és az újságírók távozásáról többek között a Washington Post, a német közszolgálati ARD, a Tagesschau, a szlovák SME, a cseh és a belga sajtó, és több más kelet- és közép-európai média is.

A Riporterek Határok Nélkül újságírószervezet is beszámolt az eseményekről, és üdvözölte Vera Jurova bizottsági elnök kiállását és aktivitását az ügyben:

Az International Press Institute szerint újabb csapás érte a magyar nyilvánosságot: „Nem egy egyszerű független lapró van szó. Az Index egy intézmény, az ország legnagyobb híroldala, több mint napi 1 millió olvasóval. Majdnem minden második oldalletöltést ők generáltak a független médiában” - írták körül az újság jelentőségét.

Az MTI, a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott állami hírügynökség, na az péntek délután 17.30-kor még nem írt semmit.

Rényi Pál Dániel

EdsttiRWsAAV42x
 
Ha az okokat vizsgaljuk, ami az Index jelenlegi hyelzetéhez vezetett valóban az elmult gazdasági évekkel kell összehasonlitani.
Én csak arra szerettem volna reagalni hogy vesztesegesnek minositettek a lapot.
A 60 millios adózott eredmény valoban nem sok, de nem veszteség :)
Ne kever4juk tenyleg ossze a gazdasagot, és a politikat!

Az utolsó mondatot érdemes kiemelni: ne keverje össze a politikát az ember a gazdasággal. Ha egy cég így összeesik akkor minden tulaj lépni kényszerül. Most sok ember sokfélét mond, a teljes igazságot soha nem tudjuk meg.
1,24 milliárd forintos árbevételt és 61,5millió adózott eredmény hm... komoly gondok lehettek ott.
 
Az utolsó mondatot érdemes kiemelni: ne keverje össze a politikát az ember a gazdasággal. Ha egy cég így összeesik akkor minden tulaj lépni kényszerül. Most sok ember sokfélét mond, a teljes igazságot soha nem tudjuk meg.
1,24 milliárd forintos árbevételt és 61,5millió adózott eredmény hm... komoly gondok lehettek ott.
Egyre gondolunk
Ez durván 5 szazalékos bevételarányos eredmény és asz nagyon kevés
 
Magyar Hírlap - 8000 előfizető

A Népszabadság megszűntetésekor 37 ezres példányszámmal jelent meg, s gazdaságosságról beszélni úgy, hogy több, mint 25 ezer előfizetőnek vissza kellett fizetni az éves befizetését - na, ne vicceljünk már! S ez csak egy a gazdaságossági dilettantizmus lépései közül, ami a lap bezárását kísérte.

upload_2020-7-26_13-31-38.png


Ez lenne a nyereséges lap?

Jelenleg az a nyereséges lap, amit a kormány az adófizetők (pl. én!) pénzén kitöm reklámokkal. Ezek a lapok pedig azt írják, ami Orbánnak kedves - ezért mérhetetlenül gusztustalan gazdaságosságról beszélni!

Ráadásul komplett hülyének nézve azokat, akik nem pártolják ezt a tolvaj bandát.
 
Utoljára módosítva:
Korrupt, fárasztó, tróger társaság vagytok!

Fogy a türelmem, ez tény - már nem gondolom, hogy a Fidesz-szavazókkal különösen udvariasan kellene bánni, sőt!

Erőszakos, aljas emberek vagytok!!

Most kiváncsi leszek hogy ez a bejegyzésed fent marad e ?

csak ugybol , pár napja olvastam az energiaitalos hszeket ott irt az egyik tag asszem -halimba- csak annyit hogy kanadai tudósokrol hogy amit most fedeztek fel azt már regen tudjuk stb .... másnapra eltűnt .

Teged már pl bannoltak már ?
 
Magyar Hírlap - 8000 előfizető

Ez lenne a nyereséges lap?

Jelenleg az a nyereséges lap, amit a kormány az adófizetők (pl. én!) pénzén kitöm reklámokkal. Ezek a lapok pedig azt írják, ami Orbánnak kedves - ezért mérhetetlenül gusztustalan gazdaságosságról beszélni!

Ráadásul komplett hülyének nézve azokat, akik nem pártolják ezt a tolvaj bandát.
Ne hari, de ha gazdaságba megyunk bele legyunk pontosak!
A rekjlámbevétel árbevétel!
A dologh nem ugy mukodik, hogy az eladott példányszámok jelentik egy lap árbevételét, hanem az összes bevétel!!!!
Igy ahogy Te irtad ez egy keményen politikai csusztatás!
 
AZ index nem volt függeten, hisz senki sem az a világon. Szerintem inkább liberális, balosabb volt a hangvétele egyes szerzőknek. Viszont ők abból a mocsárból amiben a mai magyar sajtó leng kitűntek, mert nem csak az egyik akolba laktak, hanem mindketőben volt egy kis helyük. Írtak nem csak a kormány hanem az ellenzék viselt dolgairól, ezt nagyon szerettem benük. Talán 2013-tól volt a napindító rutinom része az index megnézése. Remélem lesz valami folytatás, csak ne esenek át ők is a paci túloldalára és a nagyvonalú semlegeségükből, lesülyedjenek tipikus (mindenről a Viktor tehet) ellenzéki portállá.
Az első mondat azért rossz mert aki kevésbé kormánypárti az már független.
Ha liberálisnak vagy enyhén balosnak mondod
Ez ellen nem tiltakozok.
De ezzel máris képes teljesíteni az objektívebb.
Tehát áttételesen nevezzük függetlennek.
A mai média felosztás mellett Ő a mérleg és a függetlenség maximális lehetősége.
A kormánytól független ez már bőven elég.
És az alábbit te írtad:
Írtak nem csak a kormány hanem az ellenzék viselt dolgairól, ezt nagyon szerettem bennük.
Ez az objektivitás és a függetlenség.
A többi szőrszálhasogatás!!
 
Most kiváncsi leszek hogy ez a bejegyzésed fent marad e ?

csak ugybol , pár napja olvastam az energiaitalos hszeket ott irt az egyik tag asszem -halimba- csak annyit hogy kanadai tudósokrol hogy amit most fedeztek fel azt már regen tudjuk stb .... másnapra eltűnt .

Teged már pl bannoltak már ?
Nem árt néha tájékozódni mielőtt vádaskodsz! Azt a bizonyos halimba posztot Ő törölte, és nem a moderátorok!
 
A kutya ugat,karaván halad, s a vezetöségi lemondások /egyik/ oka egyszerüen az, hogy a zIndex összehozott eddig 180 millio minuszt. Életképtelen.
Ezt a szöveget már leadták egyszer a Népszabadság bedarálásakor.
Akkor is csak kincstári takaródzás volt.
Hogy hivatkozzanak nem mi ármánykodtunk az osztrákkal.Hanem gazdasági indok.Meg persze politikai.
 
A múlt évben 1,24 milliárd forintos árbevételt ért el az Index.hu Zrt., ez az egy évvel korábbihoz képest 4,5 százalékos csökkenést jelent a társaság beszámolója szerint. A cég összes bevételét vizsgálva azonban már más a helyzet, a hírportált üzemeltető vállalat ugyanis 230 millió forintnyi egyéb bevételre is szert tett 2019-ben, ami majdnem 90 millióval múlta felül a 2018-as értéket. Ennek köszönhetően a teljes bevételük 1,476 milliárd forint volt, ez 2018-hoz viszonyítva 2,1 százalékos bővülést jelentett.

Az átlagos foglalkoztatotti létszám 80 fő volt tavaly, ez néggyel kevesebb, mint egy évvel korábban. A csökkenő létszám ellenére mind a bérköltségek, mind a személyi jellegű ráfordítások nőttek a múlt évben. A bérköltségek esetében például közel 50 millió forintos volt a bővülés és meghaladták a félmilliárd forintot.

Az Index.hu Zrt. 2019-ben 61,51 millió forintos adózott eredményt ért el, ez 40 százalékos növekedést jelentett a 2018-as értékhez képest. A társaság egyetlen részvényese, a Magyar Fejlődésért Alapítvány 40 millió forintos osztalék kifizetéséről döntött.
Tárgyilagos és adat hűnek tűnik.
akkor most hazudott halimba111?
halimba írta:
összehozott eddig 180 millio minuszt. Életképtelen.
 
Kérdezek valamit: ha a kormány elkezdené reklámbevételekhez juttatni az indexet e4zzel biztositva a fennmaradást, akkor itt mit irnátok és mit irna a világsajtó?
Hogy a kormány megvásárolt egy fuggetlen portalt!

Mar megint nincs rajta sapka...
 
Ne hari, de ha gazdaságba megyunk bele legyunk pontosak!
A rekjlámbevétel árbevétel!
A dologh nem ugy mukodik, hogy az eladott példányszámok jelentik egy lap árbevételét, hanem az összes bevétel!!!!
Igy ahogy Te irtad ez egy keményen politikai csusztatás!

Jogosan lehetne reklámnak hívni, HA a portál, napilap népszerűsége szerint helyeznék el a hirdetéseket.

DE! A kormány a saját szája íze szerint írók számára fizet a "reklámokért" a mi pénzünkből.
Ez nem más, mint bújtatott támogatás!!

Ez nem gazdasági kérdés, ez politika, bármennyire próbálod csak gazdasági szempontok alapján megítélni a kérdés.

Ráadásul azt írod a reklámbevétel is bevétel - tehát a 800.000 forintot el sem érő bevétel nem gond (Magyar Hírlap)?

Magam részéről az és annyiból működtet egy lapot, ami neki megéri - tehát a tulajdonos dolga eldönteni.
Mindaddig így van ez, amíg bele nem szólnak a működésbe.

"2019. december 11-től Dull Szabolcs lett az új főszerkesztője az Indexnek.

2020. március végén Vaszily Miklós 50 százalékos részesedést vásárolt az Indamedia csoportban, melyhez tartozik az Index.hu hirdetési felületeit kizárólag hirdető Indamedia Sales Kft. (az egykori CEMP Sales House Kft.) is. Vaszily évek óta Mészáros Lőrinc mellett dolgozik (Echo TV, TV2).

2020. június 21-én 19 óra után kevéssel a „szabadindex” indikátor, ami a lap szerkesztőségének függetlenségét jelzi az addigi „független”-ről „veszélyben” jelzésre állt át és a szerkesztőség egy rövid cikkben le is írta, hogy kívülről érkező befolyás miatt került ki a figyelmeztetés. A hasonló profilú 444 cikke a jelzésre a Gerényi Gábor által közvetített (és szerintük Vaszily Miklóstól eredő, melyet Gerény cáfolt) kezdeményezést emelte ki, mint lehetséges okot, mely a gyakorlatban (üzleti okok miatt) megszüntetné az Index szerkesztőségét és az újságírói munkát az Index szerkesztőségétől független, de akár teljes politikai befolyás alatti külső cégekbe szervezze ki.

2020. június 22-én Bodolai László, a tulajdonos képviseletében visszahívta az Index.hu Zrt. igazgatóságából Dull Szabolcs főszerkesztőt, és felelőssé tette azért, hogy üzleti titkok kerültek ki a 24.hu-hoz az Index igazgatósági üléséről.

2020. június 23-án lemondott Pusztay András, aki 2019 nyarától volt az Index vezérigazgatója, helyére Ződi Zsolt jogászt nevezte ki Bodolai László. Pusztay nem értett egyet a cégnél zajló folyamatokkal.

Ugyancsak 2020. június 23-án a Media1 kiderítette, hogy az Index.hu Zrt. tulajdonosa (MFA) az 50%-ban kormányközeli Indamedia csoport felé kénytelen továbbutalni az Index profitját hiteltörlesztésként. A törlesztésből 2020-ban még mintegy 180 millió forint van hátra, melyet az MFA az Index.hu Zrt. osztalékából (2020-ban 40 milló forint) törleszt.

2020. június 30-án, kevesebb mint egy héttel kinevezése után Ződi Zsolt is bejelentette a lemondását. Ződi a távozását azzal indokolta, hogy nem volt tisztában a cégnél lévő feladatokkal, illetve a cég aktuális pénzügyi helyzetével.

2020. július 22-én Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke kezdeményezte Dull Szabolcs elbocsátását. Egyúttal a korábban megüresedett vezérigazgatói posztra Szombathy Pált kérte fel és Sztankóczy András is bekerült az Index.hu Zrt. igazgatóságába. Dull azt állította, hogy Bodolai pénzt ajánlott fel neki, ha közös megegyezéssel és titoktartással távozik, de ő ezt nem fogadta el. Bodolai szerint ez egy legitim lehetőség volt, amivel Dull nem kívánt élni, helyette a rendes felmondást választotta. Az Index szerkesztősége egyöntetűen elfogadhatatlannak nevezte Dull menesztését, kiállva mellette, a szerkesztőség munkájába történő beavatkozásként értékelve azt. Szerintük Dullnak azért kellett mennie, mert „nem engedett a megszorításokkal fenyegető zsarolásnak”. A szerkesztőség Dull visszahelyezését kérte, de Bodolai ezt megtagadta, ezután sokan bejelentették felmondásukat, köztük Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek, valamint több mint nyolcvan munkatárs is kezdeményezte a munkaviszonya megszüntetését."

Ennyi ember, s a szerkesztőség tagjai nem hülyék.
Egyértelmű, hogy nem gazdasági problémák miatt történik lépés az Index-nél.
 
Leirtaqm néhány tényt, és ki-ki döntse el maga hogy áll hozzá.
Mivel leírtál néhány tényt ami ellentétes egy másik valaki állításával.
A kettőt simán látva nem minősítés ha hamist kiált az egyik,vagy másik.A nappal világos van az nem minősítés, hanem látható igaz
Ha azt mondod hazudik aki ellentétest mond az nem minősítés hanem magáért kiáltó megállapítás
 
Nézd Gagamail! Az indamedia és az indamedia sales egy nyereségérdekelt vállalkozás!
Szeretnének minél több pénzt keresni.
Ha abból indulok ki amit itt irtok, akkor azok az emberek akikrol szó van pártkatonák, aki valami homályos célból a hatalomért teszik amit tesznek.

Szerintem messze nem errol vaqn szo, és nem is kehet ez alapjan megitélni a tetteiket!

Ok pénzt akarnak keresni!

Ez az egyik!
A masik: Dzull olyan uzleti titkokat adott át pár más médiának(hvg, 444.hu) amihez igazgatosági pozicioja folytán fért hozzá! Ez mindenhol a vilagon azonnali elbocsatassaql jár! Ez nem politi9kai fuggetlenésg, hanem a saját pecsenye sütögetése. Keres egy csomo pénzt föszerkesztőként, de ő máőst is akar ugy látszik. Ez korre4kt dfolog??
Ha cszabadságharcos akar lenni akkor lemond, alapit egy portalt mi9nt ez is ahol irunk és olyxan dolgokrol ir amikrol akar! De hát egyszerubbh más farlával verni a csalant! Fizessék meg és a tulajdonosok massal ne foglalkozzanak, ő csinal amit akar!

Harmadik dsolog ami nekem nagyon nem tetszik az ellenzeki8 protalok hozzaalllasa!
Mi az oka annak, hogy már a tu78ntetés napján megjelent a 444.hu-n a felhivőás, hogy az emberek ok4et támogassák, azt a pénzt amit az indexnek adtak ezutan nekik fizessek! Ez vakahol gusztustalan! A doglott oroszlánon rugni meg egyet elv?????

Sokkkal egyszerubb dolgok folynhak itt sajnos.
Én szerettemj az indexet!
Ennek ellenere4 az amit az index szerkesztői tettek az elmult par napban nagyonb nemv tetszett!
Beleszarnal a sajat feszkukbe! AQzt a kezet harapjak ami a fizetest adta!

Ez6 valahol nem korrekt!(bar sokak számjárqa a korrektség nem politikai katgegoria, de ez itt tuti hogy foleg nem politika, meg ha egy remek alkalomnak is tunik rugni egyet mi8atta a kormanyon)
 
Ez szerinted kinek a szokásqa hogy foléyamatosan igyekszik minositeni?
Leirtaqm néhány tényt, és ki-ki döntse el maga hogy áll hozzá.
Különben mi bajod a minősítés szóval?
Két adatot összehasonlítva egyik hazudik vagy téved vagy direkt csúsztat.
Nevezzük nevén.Még ha a hazugságnak több arca van is.
Két adat után nyilvánvaló.Egyik nem igaz
 
Mivel leírtál néhány tényt ami ellentétes egy másik valaki állításával.
A kettőt simán látva nem minősítés ha hamist kiált az egyik,vagy másik.A nappal világos van az nem minősítés, hanem látható igaz
Ha azt mondod hazudik aki ellentétest mond az nem minősítés hanem magáért kiáltó megállapítás
Abban a formában ahogy Te hasznalod ez politika!
Ráadásul a legrosszabb fajtabol!
Egy beszelgetes soran kiigazitani a masikattermészetes,k lehazugozni csak a Ti politikai attitudotok!
 
Ne hari, de ha gazdaságba megyunk bele legyunk pontosak!
A rekjlámbevétel árbevétel!
A dologh nem ugy mukodik, hogy az eladott példányszámok jelentik egy lap árbevételét, hanem az összes bevétel!!!!
És az arányokról megfeledkeztél?
Egy média legfőbb bevétele már csupán a reklám.
Egy képi médiát is a reklám tart fenn.
Ebből az következik kinek van reklámbevétele felszínen marad.
Az összes bevételből(árbevétel) ez a döntő
És a reklám megrendelő egy szűk reklám piacon.
Ez kb. 1989 óta tudott főleg az állam.
Ez lett a zsarolási potenciál.
De épp így elmondható a állami megrendelésű munkákra.
A munkáknál a pályáztatás a hazugság.(legyen minősítés a szó)
A média piacon pedig az a hazugság, hogy nem az elmaradt állami hirdetések miatt veszteségelnek.(legyen minősítés a szó)
A zsarolása az államnak, a pártnak nagy.
Eladott példányszámok ugyan.
Így lehet pártlappá tenni az indexet is.
DE! A kormány a saját szája íze szerint írók számára fizet a "reklámokért" a mi pénzünkből.
Ez nem más, mint bújtatott támogatás!!
 
Egy beszelgetes soran kiigazitani a masikattermészetes,k lehazugozni csak a Ti politikai attitudotok!
Ha nem vagy fideszes csak Hír TV-t néző.
Megfigyelheted mivel operál a pártcsatorna.pl: nem én hazudok ha nem te.Karácsony hazudik és a balibes sajtó.
Megpróbálja úgy beállítani hogy a Budapesttől elvett pénz miatt nem mennek a dolgok.
Pedig dehogy mondja a kormánylap
Hazudik és külföldről pénzelik őket.
Na szóval ez csak életkép volt a kormánymédiából miként nem én hazudok hanem az ellenem támadók.
Erre mit látok nálad?:
eddy56 írta:
lehazugozni csak a Ti politikai attitudotok!
Én azt a pártcsatorna szokást: élőre menekülő védekezés helyett támadásnak tartom.
Mivel egyenes válaszok nem szoktak jönni.
Csak a Ellenzék által tért nyert polgármesterek személyes megtámadása. A teljes pályás letámadás.
Ez egy propaganda és média kezelési szokás.Hát nem megpróbálták Karácsonyt kinyírni az idős otthonok kapcsán?
És azt hiszem le kellett állniuk mert Semmi vádaskodás nem jött be.
Ezt csak példának hoztam miként operál a médiája a kormánynak
eddy56 írta:
lehazugozni csak a Ti politikai attitudotok!
 
Utoljára módosítva:
Nos kicsit utánna olvastam mindkét oldalon. Én ugy látom, hogy: kb 2014-től egyre több jobboldali kötődésü ületember vásárolt tulajdonrészt az indexben-mai gazdaságilag ésszerű, mert oda teszed a pénzed, ami megtéról, sőt gyarapszik. Ennek ellenére a szerkesztőség szabadon működött az ők meghatározásuk szerint is. Majd jött a koronavírús, ami az index gazdasági modeljének, nevezetesen a hirdetési felületek eladásának is betett, hisz sok hírdetőt keményen érintett a válság és pl. rengeteg turisztikai és kultuáis esemény elmaradt, nem fektetett reklámba. SZóval gazdaságilag az index bajba került, ezért a gazdasági vezetőség reformot akart, ami általában fejlődést vagy leépítést jelent. A szerkesztőség befeszült, mert ez akár kirugásokkal járt volna, ami az ő értelmezésükben a függetlenség vége. Itt kellett volna jönnie egy komprumiszumnak, pl. csökentéik a fizetést x%-al, vagy mindenki home officba megy és csak hetente egy napra bérelnek egy termet pár órára értekezletre, stb. E helyett Dull felcsapta a tűzjelzőt, ami még jobban betett a gazdassági helyzetnek, mert ki akar egy olyan lapban hirdetni, ami megszűnhet (tárgalási poziciói gyengültek a lapnak a hírdetőkkel szemben). Kb. ezek a száraz tények. Erre jön a politikai vetület, amivel minden oldal a maga szájíze szerint magyarázza a dolgot. Szerintem a fő gond itt a komprumiszum késég hiánya volt. Kicsit olyan mint a szigeti veszedelem, ahol rögtön a végére ugrunk, amikor még csak megérkezik a török, de rögtön felgyújtjúk a várat és kirohanunk. Egyeztetni kelett volna, nem rögtön ledobni az atomot, azt pár egyeztető kör után is meg lehetett volna tenni. Ebből a szempontból Dull hibás szerintem. Politikailagmeg mindenki azt hisz amit szeretne.
 
Az első mondat azért rossz mert aki kevésbé kormánypárti az már független.
Ha liberálisnak vagy enyhén balosnak mondod
Ez ellen nem tiltakozok.
De ezzel máris képes teljesíteni az objektívebb.
Tehát áttételesen nevezzük függetlennek.
A mai média felosztás mellett Ő a mérleg és a függetlenség maximális lehetősége.
A kormánytól független ez már bőven elég.
És az alábbit te írtad:
Ez az objektivitás és a függetlenség.
A többi szőrszálhasogatás!!

Hehe. Csurkát idézel. Ő modta még a 80-as években az egyik tanáromnak. Az a demokrácia amikor Én mondom meg mit írhat az újság és nem a komcsik. Ami ugyan az csak más előjellel, csak éppen nem demokrácia. Attól, hogy valaki nem kormánypárti már nem rögtön független. Nincs független sajtó, mindegyik húz valahova, legszerencsésebb esetben a lap újságíróinak egyik fele ide a másik oda és nagy vonalakban egyensúlyban van. Ezt rá lehet fogni az indexre, ha nem vagyunk szőrszálhasogatóak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Amanda33 wrote on Fidji's profile.
Dr Bernard Spock könyvei engem is érdekelnének, ha még megvannak
Marcipanos wrote on caviking's profile.
Szia, évekkel ezelőtt a Játsszunk beszédet könyvet feltetted. Tudom, sokan kerestek ez ügyben. Tudnál segíteni, szükségem lenne rá!
Köszönöm!
get to the top 3 test új verzióját keresem. Nagyon köszönöm, ha tudtok segíteni.
Fehér József wrote on janikaaa24's profile.
Midi Sies letőlteni mert törölni fogják .

Statisztikák

Témák
36,981
Üzenet
4,512,458
Tagok
597,485
Legújabb tagunk
DarkViolet
Oldal tetejére