Ajándék pillanatok Neked...

Gősi Vali

Gondolatok​

Szeretném megosztani az olvasóval azt a könyvélményemet, amely 2000-ben, Zoli fiam elvesztésekor a legnagyobb hatással volt rám. Seneca: „Vigasztalások és erkölcsi levelek” című könyve ez, amelynek minden sora erőt, s hitet adott, hogy élni kell, így is, ezzel a mindent elborító fájdalommal, továbbmenni, s felállni mindahányszor, ha úgy érezzük, elgyengült testünk-lelkünk nem bírja tovább.
Csak egy rövid idézet, amely akkor is mélyen megindított:
*
"Miközben fiad ragyogó erényeiről elmélkedel, öledben szinte újra ringatod ! Most jobban a tiéd lehet, mint bármikor, most nincs semmi már, ami tőled elvonja őt, már soha többé nem okoz neked rettegést, bánatot....Fiadnak legfeljebb az arcvonásai pusztulnak el, ő maga halhatatlan, s élete most valóban tökéletes, mert levetette idegen nyűgeit, s igaz énjére végre most rátalált.”
*
S azóta megtanultam én is együtt lenni Zolival másként, mint itt a földi, anyagi létben ... Csodálatos találkozások ezek!
*
2006. január 21.​

Baranyi Ferenc ​

Porvers ​

Akit egyszer porig aláztak;
porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltóság-vesztve igazodni.​

Előtted ember ráng a porban?
Megértem: belerúgni könnyebb.
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.​

Mentséged is van, ha a lelked
bátortalan feddése rádvall:
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.​

Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi...​

Pedig akit porig aláztak -
porig kell azért lehajolni​

Kerekes László ​

Szeretni úgy

Szeretni úgy... hogyan is?​

Gyöngéd léleksimítással,
ha kell, arctalanul
helyem mindig megtalálva
ha kell, láthatatlanul​

Szeretni úgy... mikor is?​

Időnek előtte és utána,
ha új Tunguz-meteor jő
szívem végsőkig kitárva:
ha fűszál helyén végre virág nő​

Szeretni úgy... kellene...​

Szeretni úgy... vágyódni​

Arcodra derűt rajzolni,
ha hívsz, sohasem hiába
kezeden át sugározni
besurranni imádba​

Szeretni úgy... végtelen​

Átrepülve gyönge árnyékomon
a Kedvesért lázasan epedve...
zárt körömből még csak álmélkodom
csillagokon elmerengve​

Szeretni úgy... érteni!​

Monoton "én"-ből kilépni
kicsiny világod nem meglopni
hulló harmatod felinni
illatodban feloldódni​

Szeretni úgy... hogyan is?​

Gősi Vali​

Sorshajó​

Látod-e onnan,
hogy itt lent ki vár?
Hallod-e hangom,
kis Fénykirály?​

Állok a fényben,
az édesanyád,
tűnik előlem
a földi világ.​

Húgod szemén is
fátyol a fény,
rád figyel Ő is,
a földi tündér.​

Neki is küldd el
ide a fényt,
szemében újra
lássak reményt!​

Ő maradt nálunk
a földi csoda,
kérlek, vigyázz rá,
ne hívd oda!​

Mesélj csak arról,
hogy égi a fény,
hogy minden könnye
földi remény.​

Töltsd el a szívét
életörömmel,
segítsd, gyöngyszeme
ne teljen könnyel.​

Taníts meg mindent,
mi a földön jó,
mondd neki, kérlek,
a föld sorshajó.​

Utazzon rajta
hosszan, boldogan,
fusson a cél felé,
a sor most rajta van!​

Küldd el a fényt,
hogy jusson el oda,
ahol vigasztalan
a föld sok vándora.​

Áradjon szét
itt lent is meleg,
töltse el szívünket
forró szeretet.​

Kishúgod arcára
küldj fénymosolyt,
gyógyítsd a szívét,
öleld át, s mondd:​

„Hidd el: itt vagyok,
itt vagyok ma is!„
Küldj neki, kérlek
fényhírt Te is!​

Gyógyítsd Őt fénnyel,
s mondd, aki jó,
végtelen útján
várja a sorshajó.​

Elviszi, röpteti
fényeken át,
ahol rá is vár majd
az örök világ.​

De addig gyógyítsd,
nyújtsd fénykezed,
simítsd le arcáról
a csillagkönnyeket!​

Komáromi János​

SZELLŐ ÉS SZÉL​

a szellőt figyeltem...​

pajkosan futott végig a kerten
megérintett minden virágot,
minden szirom selyméből
színeket szívott magába
és vitte, vitte nevetve...​

fiatal még... gondoltam...​

és a szél jutott eszembe​

Nagy Bandó András​

Nap ​

Van-e szebb, mint a harmatos hajnal,
álmot idézni a felkelő nappal?​

Van-e szebb a tűzsugarú délnél,
árnyékra lelni elvakító fénynél?​

Van-e szebb a bíbor alkonyatnál,
száz felhőt színező lenyugvó napnál?​

Van-e szebb? Talán csak a pirkadat,
mikor megláthatod, újra itt a nap.​

Gergely István

Élvezd a csendet!

Csak csendben csendülhet csengőhang
kristályos karácsony éjjelen.
Csak csendben reppenhet a pitypang
libbenő ártatlan szeleken.

Csak csendben pillanthatsz királylányt
hajolni borostyán ablakon.
Csak csendben sejtheted a magányt
csavargó borostás alakon.

Csak csendben hallhatod gyermeked
szuszogni álombő vizeken.
Csak csendben bírhatod kedvesed,
szunnyadva elnyugvó melleden.

Csak csendben keresnek a szavak,
míg ott kinn beszélget langy eső.
Csak csendben találod meg magad.
Telik az éj,
indul a jövő
​

Komáromi János​

Angyali mese​

Kicsi angyal könnye pereg
vigasztalja égi sereg.
Elveszett a glóriája
egyik felhőn sem találja.​

Ezüst fényű, kicsi ékszer
viselése sosem kényszer.
Büszke volt rá nagyon-nagyon
értéke nem kincs vagy vagyon.​

Hold sugárból éjjel szőtte,
szeretete fogta össze,
fényét tiszta lelke adta.
Vigyáz reá, megfogadta!​

...és lám, mégis nyoma veszett!
Szégyen, hogy mindez megesett!
Hol lehet most?- kérdi ríva,
társaira tekint sírva.​

Kutat szemük messze nézőn,
szól az egyik együtt érzőn:
Talán leesett a Földre.
Rosszul tetted a felhőre.​

Kicsi angyal egyet gondol,
megmenekül tán a gondtól,
alászáll most, le a Földre,
glóriáját megkeresse.​

De a Földön merre, hova?
Mennyit kell kóborolnia?
Melyik utat is szeresse?
Hagyja, hogy szíve vezesse!​

Könnyem potyog, lábam fárad,
nem láttad a glóriámat?
Így kérdez meg minden embert,
de glóriát senki nem lelt.​

Lován léptet szelíd lovag,
kész elűzni a gondokat.
Vidám szívű, de magányos,
ahogy ez már hagyományos.​

Ha valaki sír, meghallja!
Tudja, ezt Ő nem hagyhatja!
Keresi, hogy hol segítsen,
bánat már ne keserítsen!​

Kicsi lány ül az út szélén,
könnye csorog fehér ingén.
Lehajol hát szelíd lovag:
Meséld el a gondjaidat!​

Angyal voltam fenn az égben,
boldog voltam, vígan éltem.
Minden bajtól védett... az ám...
fejemen a szép glóriám!​

Elveszett, most mit tehetek?
Boldog most sosem lehetek?
Hordjam folyton bánatomat?
Nem látják már mosolyomat?​

Szelíd lovag átöleli,
simogatja, becézgeti:
Ne sírj édes, kicsi angyal
megbirkózunk minden bajjal!​

Én megóvlak, megvédelek
s nem kell más, csak szereteted.
Lelked tiszta, láttam rögtön,
boldog leszel itt a Földön!​

Mosolyog már kicsi angyal,
nem törődik már a bajjal.
Kinek kell a glóriája,
ha lovagját megtalálta?​

A mesének ezzel vége,
meghallgatni tán megérte.
Ha jól figyelsz megtalálod
sorok közt a tanulságot.​

Kincseidet elvesztheted,
de őrizd a szereteted!
S könnyeiden át meglátod
Ki hozza a boldogságod!​

Csabai Lajos

Érintés

Mikor szép fejed álomra hajtod
Tudom,nincs veled senki sem
Leeresztett redőnyöd,zárt ajtód mögött
Altató dajkád csak a gyötrelem.

Mikor bús fejed álomra hajtod
S a köddé folyt időbe néz szemed
A fájdalom is csak egy imbolygó folt csupán
Te nem tudod,de én ott vagyok veled.

Kulcslyukon át osonok be hozzád
Szellem szárnyon,mint a képzelet
Megigazítom rajtad a gyűrött takarod
Gyengéden megsimogatom fejed

Egy pillanat,a újra itthon vagyok
Sugárzik,melegség járja át szívem
Ha te nem is érzed,öröm,hogy én tudom
Veled a fényt sikerült ma megérintenem

Mert senki vagyok,ha nem szerethetek
Poshadt vizű tó csak egész életem
De ha van,ki szomjazza érintésemet
Kristály vizet adó forrás lesz szívem​

​

Gősi Vali​

Álmomban Fiamnak dúdolok​

Bár a sors
fukarul
kurtára szabta
</FORM>
álmomban
néha
mégis
örömtől dúdolok,
ha szárnyukon
magukkal hoznak
éjjel
az angyalok.​

Gősi Vali

A csend hangjai

Együtt voltam ma a csenddel,
hallgatással a szívemben.
És ahogy a csendre leltem,
dallam csendült a lelkemben.

Simogattam, melengettem,
nem szóltam, csak átöleltem.
S ahogy a csendet öleltem,
dalra kélt a szeretetem​

P Yankó

Tündérek nászéjszakája​

NŐNAPI KÖSZÖNTŐ
Hatalmas virágcsokorral köszöntöm a hölgyeket,
Kedvencükből összekötve, hogy vidámak legyenek.​

A havas sziklán a tavasz tündére
már készülődve vár.
A tündérkirályfi röpül hozzá
bárányfelhők lován.​

Mesébe illő, ahogy a tündérek
egymást ölelik át.
Cseppkőbarlangban várja őket
a vízfüggönyös ágy.​

Tündéri örömök elébe néznek.
A patak zúgói csobogva zenélnek.
A barlang cseppkő orgonája szól.
Szerelmük nyomán virágoznak a fák.​

A mezőket sokszínű virágszőnyeg borítja.
A szorgos méhecskék keringőt táncolnak.
Madárdaltól visszhangos az erdő és a rét.
Boldog melegség járja át az emberek szívét.​

Dobrosi Andrea

Álomévek - életálmok

Inga-létem játszik velem,
és parazsat szór fejemre.
Ábrándomat törve szét
égek el nevetve.

Kormot öntök magamra, már
tűrnöm se kell. Bírom hevét.
Mert az emberi élet
csalárd álom csupán:

tűzijáték, fogócska, tán
meg nem értett gyermek-varázs,-
csak egy véget nem érő
törékeny látomás.
​

Németh Tibor​

Asszony nélkül a ház​

Asszony nélkül a ház;
csak üres látomás,
pokol ördög nélkül,
mennyország ott, ahol
nincs, ki szárnyra szépül.​

Asszony nélkül a ház;
fejed kalaptalan,
tető, cserép nélkül,
minden hullik széjjel,
és semmi sem szépül.​

Asszony nélkül a ház;
csak rotyogva kozmál,
napi étek-kincsem,
nincs, aki kiabál:
- Odaégett minden!​

Asszony nélkül a ház;
tányér, kanál nélkül.
Így vész el minden íz,
nem sóznak el semmit,
mindenben több a víz.​

Asszony nélkül a ház;
apró molyhok, piszkok,
mindenfelé bolyban,
a mosatlan ruhák
halmazat-zavarban.​

Asszony nélkül a ház;
a vasalatlanság,
csak zakóval titkolt,
hogy ingnek, nadrágnak
hajdan még éle volt.​

Asszony nélkül a ház;
csak csecsszopó sírás,
kamasz, anya nélkül,
s nincs, aki apjával
este ágyba szédül.​

Asszony nélkül a ház;
mintha karnélküli
álomvágy hullna rád,
nélküle az egész
szétesett félvilág.​

Lakatos Sándor​

Rózsák balladája ​

Piros rózsa, piros rózsa,
Szerelemnek láncos rabja,
Álmodozik, szárnyal vágya,
Csábítja a fénynek árja.​

Fehér rózsa, fehér rózsa,
Holdas éjek menyasszonya,
Remeg keze, ragyog arca,
Fehér fátyol elborítja.​

Sárga rózsa, féltékenység,
Szerelemmel nagy ellenség,
Együtt jár a kettő mindig,
Betölt mindent égtől földig.​

Feketeség elborítja,
Gyászos szívvel mondogatja,
Rózsa, rózsa élet csokra,
Fekete lett színes szirma.​

Lennél moha, zöld és puha,
Mit észre nem vesz senki soha,
S ha térnél este nyugovóra,
Imád álmod rólam szólna.​

Puszta Sándor

BENNÜNK FÉNYLŐ CSILLAG

sírásra görbült a szánk
mikor a legszebben akartunk énekelni
gyáva lett bennünk az öröm
ahogy boldogok akartunk lenni

induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni

a jóságot még ma
el kéne kezdeni

óh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni
​

FOLLINUS ANNA

Két csend között


Te a nevét rejted el,
ő mindent, amit e név takar.
Rákérdezel, ki lehet -
ő visszakérdez, hogy kit akarsz.

Tanítson meg magára -
kérlelgeted két csöndje között.
Csak deres szempillája
hull, az nem, ami már eltörött.

De éjszaka, ha alszol,
melléd bújik, álmodban röptet
madarat, s beléd hajszol
önmagától megriadt őzet.

Hajnalban kel, hangtalan
kioson szobádból, paplanját
felejti csak ágyadban,
mint morzsájukat ijedt hangyák.

Majd hozzád simul mégis,
benned tavaszt keresve matat.
Meglátod - ha megérint -
a náddal ringató ujjakat.
​

Kovács András Ferenc

Tavaszi szél

Száguldozom szélszekéren,
szélszekéren köd után,
eszterhéj a fuvolám,
száguldozom köd után.

Kóricálok árkon-bokron,
árkon-bokron, tűhegyen,
hol csak táltosló megyen,
kóricálok tűhegyen.

Kóborolok holdtutajon,
holdtutajon magamba,
csillag akad hajamba,
holdtutajon magamba.

​

Kővágó Gábor​

IGÉZŐ​

Oly gyönyörű az égbolt,
s oly csodálatos az éj.
Feltárul a régmúlt,
mondd csillag, mesélj.​

Meséld el az időt,
a teret és a fényt,
az életről ki dönt?
Kezdd hát el a mesét.​

Itt lenn egy kis csapat
csak terád figyel,
fényed hogy nő vagy apad,
s mily jeleket cipel.​

Ám a tűzgömb nem szól,
csak a szférák zenéje,
még párat pislákol,
majd lenyugszik, s kialszik fénye.​

​

Sárközi György
​

Szikla vagyok, ülj rám és nézz le a mélybe,
Amint én nézek le már százezer éve.
A táj sokszor vedlett, népek jöttek-mentek,
Csak én nem bontottam meg az &otilde;si rendet.​

Szelek megpofoztak, es&otilde;k megvessz&otilde;ztek,
S meg nem mozdítottak, soha le nem gy&otilde;ztek.
Zort telek szát ráncot vájtak koponyámra,
De lágy mohok ültek minden kicsi ráncba.​

Szikla vagyok, ülj rám és pihenj meg, vándor,
Hogyha van kenyered, vedd ki tarizsnyádból,
Hogyha bánatod van, sírjál könnyet b&otilde;ven,
T&ucirc;rni s megmaradni, ember, tanulj t&otilde;lem.​