Az élet (azért is) szép !

Bodnár Éva

Csalódás

Nedves barázdák fénylenek arcomon.
Fanyar, sós ízüket érzem az ajkamon.
Kifacsart szívemnek börtönén lakat
rozsdál – könnyeim csorgása alatt.
Elmémig hatol a korrózió, s emésztő,
savszerű rágás marja szét emlékedet. ​

Ady Endre

Válaszúton

Durva lárma zúg körültem,
Küzdelemre vár az élet.
Megállok a sorompónál,
De nem tudom, mit csináljak:
Harcba szálljak, visszatérjek?

Sáros a tér, undok a harc,
Oly silány a harci pálma:
Olcsó hírnév, darab kenyér
És érettük odaveszne
Ifjuságom minden álma!

Még csak nézem ezt a harcot
S hány szép álmom omlott porba!
Mért rohannék, hogy lelkemet
Az életnek piszkos harca
Minden kincstől megrabolja!...

Visszatérjek?... az a világ,
Ahol álom volt az élet,
Bezárult már rég mögöttem...
A szép világ, ifjuságom
Soha többé föl nem éled.

Oh, szép világ, álomvilág,
Milyen sokszor elsiratlak,
Az életnek rút harcáért
-- Ezer fátum törjön is rám! --
Soha, soha el nem adlak.

Csak egy rövid, múló óra
Boldogságod gyönyörébül
S aztán... elég volt az élet...
Bármi jön a válópercig,
Véle lelkem csak kibékül...

Mert erőm nincs küzdelemre,
Harcra nem csábít az élet,
A sorompót át nem lépem,
Szép világom rég bezárult
S nincs, ahova visszatérjek!... ​

A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni;
nem újrakezdeni azt, ami már megvan benne,
hanem hozzáadni mindig!

Ottlik Géza
​

Hajnal Anna​

A lány újra szól ​

Nagy István Attila

Téged hívlak

Ha arra várok, hogy elindulj,
s megtaláljon a tavasz üzenete,
nem álldogálhatok gyáván
a folyó partján én sem,
s nem nézhetem, hol kisebb,
hol veszélytelenebb a víz.
Nem vágyom a túlsó partra.
Téged hívlak minden pillanatban,
s csendesen, de bízva remélem,
egyszer megérkezel hozzám.

​

​

SOLYMOS IDA​

SOROK A REMÉNYHEZ​

Akihez szólnék, nem kíváncsi
a kevésre, mit mondanék.​

Napjaimra ránőtt a tárgyi
valóság: nincsen menedék.​

Nem indulok feléje eztán
s nem címzek neki levelet.​

A telefont kikapcsolhatnám:
nem csönget föl a szeretet.​

Lefekhetnék a kocsiútra,
köthetném nyakam a kilincsre,
tegnapot a másnapra húzva
minek is krákogjak a nincsbe.​

Csak a levegőt kapom ingyen
s a vámolatlan utakat.
Biztosabb lenne a kilincsen.
De talpamhoz remény tapad.​

Tudod a szépet -
megvan a rút.
Tudod a jót -
megvan a rossz.
Van és nincs egymást kibontja,
nehéz és könnyű egymást alkotja,
hosszú, rövid egymásnak látja.
Magas és mély egymást mutatja,
hang és zene egymást befonja,
előbbi, későbbi egy mást adja.
A bölcs:
tett nélkül cselekszik,
szavak nélkül tanít;
a dolgok előlépnek,
ő nem vonakodik.
Meg nem tart,
meg nem ragad,
nem félt
s minden vele marad.

*
Lao-tse: Tao Te King​

Amikor az embereket az a megrázkódtatás éri,
hogy látszólag vég nélküli viharokat látnak,
és az életük csapások sorának látszik, eltűnődhetnek,
hogy miért kaptak ennyi <ACRONYM title="Page Ranking">pr</ACRONYM>óbatételt,
és miért mutatkozik Isten ilyen kegyetlennek.
A megpróbáltatásokon keresztülmenni olyan,
mint sziklának lenni egy kőcsiszolóban.
Ide-oda lökdösnek és felhorzsolódsz, de csiszoltabban
és értékesebben kerülsz ki onnan,
mint amilyen valaha voltál.
Most már a még nagyobb leckékre is felkészültél,
nagyobb kihívásokra, és egy nagyobb életre.
Minden rémálomból áldás lesz, amely az élet részévé válik."​

*
Elisabeth Kübler-Ross, Élet-Leckék​

Tudnál -e csendesen hozzámbújni,
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
S megcsodálni a fényt s a naplementét?


Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
Sátélni két ember valós nászát?


Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
Hogy megsimogathassam a lelkedet?


Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?


Tudnál -e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát ha kell elfogani,
Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
S a földet ajkaddal érinteni?


Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
S beteg állatot megsimogatni?


Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárványsugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
S átélni a teremtést mint egyetlen csodát?


Tudnál-e hallgatni ha nem kérdeznek,
nem sírni akkor ha elfelednek,
köszönni ha nem köszönnek,
S tanulni abból ha megköveznek?


Tudnál-e sötétben fényt keresni,
Szavak s tárgyak nélül szeretni,
legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni, Engem, Istent és bárki mást?

*

Pál Zoltán​

A homokdűnék a széllel változnak,
de a sivatag ugyanaz marad.
Így lesz a mi szerelmünkkel is.
Ha a Történeted része kell, hogy legyek,
akkor egy napon visszatérsz.​

Coelho ​

“Fura dolog ez a hiányérzet.
A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben.
Betöri az ajtót.
Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e ,
és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe.
Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat.
De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép,
a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal
vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre,
mikor még nem ismertem Őt, a hiányt.
A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör.
Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt.
Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy.
Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.”​

HamiaLinda​

/József Attila/


Tavasz van, gyönyörű ​

​

​

Nemes Nagy Ágnes​

A hitetlen ​

Miben bízik hát a hitetlen?
A versben és a szerelemben. ​

Ki ebben, abban megcsalódott,
de eszét mégsem ölte meg,
a test s a lélek, föld s az ég
között megáll. Mit is tehet? ​

Kevésben hisz, de rendületlen
a versben és a szerelemben. ​

Velia de Leroux

Telihold

Furcsa varázslat az éjszaka,
Amit a tájjal művel, az már kész csoda.
Legnagyobb szerep mégis a Holdnak jut,
Ki ezer és ezer apró titkot tud.
Látott sok szerelmes párt a réten,
Látta a véres csatákat régen,
Kísérte útján az esti lényeket,
Elrejtette szem elől a harcos népeket.
Ám e titkokat te könnyen megtudhatod,
Ha egy éjszakádat a magánynak odaadod,
S így vonulsz ki magadban,
Hogy csak a Holdat nézd untalan.
Mikor úgy érzed, külsejét megismerted,
Hagyd, hogy a belsődet is ő szólítsa meg.
Dőlj el a füvön, szemed hunyd le,
S hallgasd, miről szól ez a furcsa Hold-mese.​

Hatházi Áron

Szabadvers a barátságról​

Kérdezed: mi lennék?
Fény lennék
göcsörtös ág-bogak között,
vagy fészekalj
bokroknak tövén,
kövek közt lapuló
arany vagy szén.​

Ha lehetne,
ágy lennék, hová
megpihenni jár a nyár,
ház, ahová
hazatérnek,
tölgyfa polca sok regénynek,
mit már (a holtak)
réges-rég megírtak.​

Vagy sas lennék –
kitárt szárnyú madár
a szántóföld felett,
hegyek közt zúgó
áradat,
vagy oldás
a bog helyett.​

Kérdezed: mi lennék?
lehet, hogy tengerfenék –
domboldal,
vagy csak hang,
mi átsuhan a tájon...
de legjobb
mosolyként
volna jó
megülni
fáradt arcodon.​

Talán

Talán egy könyvben vagyok egy betű.
Talán egy szó.
Talán egy költemény.
Mit tudom én.
Csak azt tudom,
hogy nagyon szomorú lehet az a mondat,
mit kiolvas belőlem valaki,
ha letette a tollat.
/Wass Albert /

" A szoba tele van sötétséggel, és te ki akarod taszigálni a sötétséget a szobából.
Teljes erődből lökheted, ütheted, vághatod, de nem fog sikerülni.
Sőt, érdekes módon alul maradsz egy olyasvalamivel szemben, ami nem is létezik.
Kimerülten, leverten... az elméd azt fogja mondani, hogy ez a sötétség olyan erős és hatalmas,
hogy képtelen vagy megbírkózni vele, képtelen vagy eloszlatni, elkergetni.
Ez egy helytelen következtetés; nagyon logikus, de helytelen.
Csak egy kis gyertyát kell behoznod.
Nem kell elkergetned a sötétséget.
Nem kell harcolnod ellene - az a legnagyobb ostobaság.
Csak hozz be egy kis gyertyát, és a sötétség magától eltűnik.
Nem kimenekül - nem tud elmenekülni, mert alapjában véve nem is létezik; nem is volt bent,
így nem is tud kimenni sem.
A fény az, ami bejött és kimegy;
a fénynek pozitív léte van.
Ha meggyújtod a gyertyát, akkor nincs ott a sötétség
- ha elfújod a gyertyát, akkor megint ott van.
Ha a sötétséggel akarsz kezdeni valamit, akkor
a fénnyel kell tenned valamit;
ez furcsa, illogikus, de mit lehet tenni?
Ez a dolgok természete.
Nem tudod feladni az egót, mert nem is létezik.​

Csak annyit tehetsz, hogy behozol egy kis tudatosságot,
egy kis tudatot, egy kis fényt."​

Osho​

Ha a boldogságot kutatod, belül keresd,
emlékezeted roppant nagy csarnokában.
Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok.
Itt találkozhatsz önmagaddal.
Csak egyetlen egy nem lehet a tied: a perc, amelyetelfeledtél.
Amire nem emlékszünk, már nem a miénk...
Az emberek bebarangoiják a világot,
megcsodálják a hegyek égre meredő
csúcsait, a tenger egekig ívelö hullámait,
a folyók félelmetes kanyargásait, az óce-
án végtelenjét és a csillagok semmibe
tűnését.
Csodálnak, miközben elfelej-
tenek emlékezni.
Boldogtalan, aki emlé-
keire ügyet sem vet, és boldog ezek
szerint csak az lehet, aki emlékezni
képes.
*
Tatiosz
Boldogtalan boldogok​

/Vasas Mihály/

Van, mikor



Van, mikor kék az ég,
Csendes.
S van, mikor ez épp elég!
Van, mikor látsz egy madarat,
mely suhan.
S jó tudni, hogy szabad.
Van, mikor az erő hatalom!
Vagy érdem?
De ez csak egy múló alkalom.
Van, mikor tudni veszélyes,
s káros.
A tudás jó! de kényes.
Van, mikor tűrni bölcs dolog!
S lám:
Ki ezt tudja, mindig boldog.
Van, mikor a szerelem fáj,
Tép,
Éget, mar, sötét, homály...
Van, mikor az élet szomorú
s kemény!
De nem! Ez nem háború!
Van, mikor nem süt a nap,
S hideg van.
De benned élet... élet van!
S van, mikor elcsüggedsz...
Ne tedd!
Az élet szép! s Te élvezd ezt!
​

/John Cameron /


Ha tudnám, hogy meggondolod magad



Hoznék neked virágokat reggel
Vadrózsákat, ahogy a Nap ragyogni kezd
Édes parfümöt kicsi, díszes ékszerdobozban
Ha tudnám, hogy meggondolod magad

Elvinnélek oda, ahol a zene a legédesebb
S táplálnálak téli gyümölcsökkel és nyári borral
Mutatnék olyasmikat, amiket csak regényekben olvasol
Ha tudnám, hogy meggondolod magad

Boldogságot hozok neked
Dobozba csomagolva, kötve kis sárga csokorral
Nyári esőt hozok neked és szivárványos eget
Hogy viruljon a kerted
És a téli hóban
A dalom véd a hidegtől

De mire jók a virágok reggel?
Ha kert ahol nőnek nem az enyém?
És mit ér a napfény ha sírok éppen?
S a hulló könnyeim elkeverednek a borral

Hoznék neked virágokat reggel
Vadrózsákat, ahogy a Nap ragyogni kezd
Téli gyümölcsöket és nyári bort
Édes parfümöt és columbine-t
Ha tudnám, hogy meggondolod magad


​