Hírek Begombázott a pilóta, két nappal később repülés közben akarta lekapcsolni az utasszállító hajtóműveit

Bűnösnek vallotta magát az Alaska Airlines egykori pilótája, aki 2023 októberében repülés közben próbálta meg leállítani az általa vezetett utasszállító hajtóműveit. A 46 éves Joseph Emerson a bűnössége beismerése mellett azt mondta: két nappal a felszállás előtt pszilocibintartalmú gombát fogyasztott, „és még mindig szenvedett a drog utóhatásaitól”.

A portlandi szövetségi bíróságon pénteken a volt pilóta beadványában részletesen beszámolt a közel végzetes élményről. „A pótülésben ültem és a személyzettel kommunikáltam, de közben azt hittem, hogy álmodom, és az a nyomasztó érzés kapott el, hogy fel kell ébrednem. És hogy felébredjek, meghúztam a repülőgép-hajtómű irányítókarját, miközben a repülőgép a levegőben volt. Tudtam, hogy ezzel leállítom a hajtóműveket, de úgy éreztem, hogyha felébredek, akkor a családommal leszek.”

Emerson szerint ezután a személyzet riadtan ragadta meg a kezét és a csuklóját, hogy elhúzzák az irányítópulttól. Így végül biztonságosan értek földet a géppel. A pilóta azt mondta, ekkor már 40 órája nem aludt.

Két utas, akik a járaton utaztak, az ítélethirdetés előtt elmondták a bíróságnak, hogy azóta szoronganak a repüléstől, egyikük szerint Emersonnak további börtön helyett iskolákat kellene meglátogatnia, hogy beszéljen a pszichedelikus szerek használatával járó veszélyekről és kockázatokról.

Emerson börtönorvosa később azt mondta, hogy a hallucinogén tartós észlelési zavart okozott nála, amit az idézhetett elő, hogy először használt pszichedelikus szert, emiatt napokig tartósan vizuális hallucinációktól szenvedett.

Letartóztatását követően Emerson és felesége létrehoztak egy nonprofit szervezetet, a Clear Skies Aheadet, hogy felhívják a figyelmet mentális egészség fontosságára.

A bíróság a férfit minden vádpontban bűnösnek találta, és a vádalku feltételei alapján 50 nap börtönbüntetésre ítélte, amelyet a letartóztatását követően letöltött idővel már teljesített. Ezenkívül 60 ezer dollár megfizetésére és 600 óra közmunkára kötelezték. A tervek szerint a következő szövetségi bíróság a férfi ügyében novemberben hoz ítéletet, legfeljebb 20 év börtönbüntetést és 250 ezer dolláros (kb. 84 millió forintos) pénzbüntetést kaphat.

1757184026999.jpeg
 
„A statisztikák azt mutatják, hogy az összes légi baleset akár 80 százaléka emberi hibának tudható be.”
Amilyen feszült munkatempóban folyik mostanában a repülés, nem csodálkozom ha valaki elvét valamit, és ez egy fokozottan veszélyes műfaj, a következmények pedig súlyosak.
Gondolom már elfelejtődtek azok a szabályok, mint anno az átkosban, hogy x idő repülés után a pilóták "kényszer" pihenésre voltak ítélve, ha jól emlékszem valami mátrai üdülőhelyen, szanatórium szerű ellátásban.
 
Amúgy "szépíti" a helyzetet, hogy egyenlőre nem sikerült átvinni a hatóságokon, hogy csak egy pilóta keljen a gépre. Vagy majd lesz egy plusz műszer, ami drog, alkohol és egyéb tesztet végez a pilótán, mielőtt elindíthatná a gépet?
Másrészt sok számít azon, hogyan számolják a munkaórákat az adott légitársaságnál. Ha megnézed csak a szolgáltatás szinvonalát 30-40 évvel ezelőtt, ahhoz képest hatalmas a vissza esés. Sajnos mint sok üzletágban a repülésben is érvényesült a fillér bas...ó effektus. Mivel minél olcsóbb a repülés annál többen repülnek, ergo több gép és pilóta kell, de minél alacsonyabb árért.
 
Amilyen feszült munkatempóban folyik mostanában a repülés, nem csodálkozom ha valaki elvét valamit, és ez egy fokozottan veszélyes műfaj, a következmények pedig súlyosak.
Gondolom már elfelejtődtek azok a szabályok, mint anno az átkosban, hogy x idő repülés után a pilóták "kényszer" pihenésre voltak ítélve, ha jól emlékszem valami mátrai üdülőhelyen, szanatórium szerű ellátásban.
A pilóták pihenőideje sokkal szigorúbban meg van szabva (és komplikáltabb), mint a kamionosoké. Úgyhogy megnyugodhatsz.

Amúgy "szépíti" a helyzetet, hogy egyenlőre nem sikerült átvinni a hatóságokon, hogy csak egy pilóta keljen a gépre. Vagy majd lesz egy plusz műszer, ami drog, alkohol és egyéb tesztet végez a pilótán, mielőtt elindíthatná a gépet?
Ő nem repülte a gépet, csak a pótülésen ült, off-duty. Vannak helyzetek amikor három aktív pilóta repül (transz atlanti pl), az egyik pihizik. De van, amikor ez is kevés, lásd AF 447...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Üdvözlök mindenkit. Kicsit furcsa nekem az oldal, nem látom át teljesen a működését. Mármint a felhasználói felületnek a használatával kapcsolatban. Azt sem tudom, hogy jó oldalon vagy fórumon kutatok-e.
Néhány kanadai rokon után kutakodtam, de nem tudom sajnos semmi konkrét infót róluk, ezért úgy döntöttem, ha én megosztok egy-kettőt, hátha megtalálnak ők.
Sziasztok. Szép szombatot.
Sziasztok. A költészet napját ünnepeljük. Keresek egy verset, amit 40 éve olvastam a "Kanadai Kék Ujságban". A vers arrol szolt, "nem attol vagyok magyar, hogy a nagykörúton sétálok, hanem attol, hogy Petöfit, Arany Jánost és Jozsef Attilát a szivemben hordom. Tudna valaki segiteni? Köszönom.
Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)

Statisztikák

Témák
39,194
Üzenet
5,049,675
Tagok
630,508
Legújabb tagunk
Shadowkissed
Oldal tetejére