Berend T. Iván: Miért nem lép ki Magyarország az EU-ból?

Kint vagy bent jobb? Emailes interjú a professzorral Orbánról és bevándorlásról, „hanyatló” Nyugatról és éhes Putyinról.

Egy politikus nemzetközi súlyát mennyiben a tehetsége, a karizmája határozza meg, s mennyiben az általa képviselt ország népessége, gazdasági, katonai ereje?

Orbán Viktorról beszélünk?

Életút
Berend Tibor Iván Budapesten született 1930-ban. 1944-ben megjárta a dachaui koncentrációs tábort, amerikaiak szabadították föl 1945 áprilisában. 1953-ban történész diplomát szerzett, és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem oktatója lett. 1957-ben közgazdaságtanból doktorált. 1973 és 1979 között a Közgáz rektora volt. 1985 és 1990 között az Magyar Tudományos Akadémia elnöke. 1988 és 1989 között az MSZMP Központi Bizottsága tagja. Sosem lett politikus, bár lehetősége többször is nyílt rá: a hatvanas években külügyi szolgálatba hívták, a nyolcvanas évek közepén oktatási miniszternek kérték, s alighanem Németh Miklós kormányában is lett volna keresnivalója, plusz az MSZP 1990-ben felajánlotta, pártlistára teszi az első szabad választásokon. De ő mindannyiszor nemet mondott. 1990-től a világ top tíz-tizenöt egyeteme közé rendre bekerülő University of California at Los Angeles (UCLA) professzora, 1993 és 2005 között az Európai és Orosz Tanulmányok Központjának igazgatója. 2015-ben vonult nyugdíjba. A magyar és közép-európai gazdaságtörténet kutatója. Számos könyv szerzője, Naplementék címmel a minap jelent meg interjúkötete az Éghajlat Könyvkiadónál.

Róla, az EU lélekszámának két százalékát, GDP-jének egy százalékát adó Magyarország európai politikai ambíciókkal bíró miniszterelnökéről.

A kicsi és közepesen fejlett Magyarország nem játszhat vezető, fontos szerepet, nem diktálhat politikát Európának. Ez evidens, bizonyíték rá az egész modern kori történelem. Mi több, a sokszor emlegetett „nemzeti szuverenitás” védelme is csak üres szólam, mert kis országok, csekély erőforrással nem igazán szuverének, nem tudják katonailag megvédeni magukat, nem tudnak gazdaságilag önállóan boldogulni, külpolitikai céljaikat képtelenek valamely „védnök” nagyhatalom nélkül, egymaguk elérni. Horthyék mindent a területrevízióra tettek fel, de hogy csak részlegesen is elérjék azt, Mussolini és Hitler „védőszárnya” alá helyezték az országot, annak minden tragikus következményével.

Hallani, ha nem teljesedik be Orbán Viktor európai politikusi ambíciója, kivezetheti előbb az Európai Néppártból a Fideszt, majd az EU-ból Magyarországot. Az unión kívül milyen lehetőségei lennének Magyarországnak?

Európán, az unión kívül nem látok esélyt, s a kormányzat által korábban említett hivatkozási pontok, Berlin, Moszkva és Isztambul közül az utóbbi kettő biztosan nem oldaná meg az ország problémáit.

Számos uniókritikus szerint egy független Magyarország kelet-közép-európai Svájccá válhat, beléphet az innovációs versenybe.

Magyar Svájcról beszélni ostoba álmodozás. Az EU-n kívüli Magyarország európai befektetések és vámmentes piacok nélkül súlyosan és tragikusan visszaesne, és a hajózás „keleti szél duzzasztotta vitorlákkal” nem lenne sokkal jobb, mint annak idején a hitleri szövetségben. Végtelen illúziót vagy tudatos politikai altatást látok a kormányzati politikában és az azt képviselő kurzussajtóban. Hol tartana ma Magyarország az Európai Unióból ömlő milliárdos fejlesztési segélyek, valamint az osztrák és német bankok befektetési, a Volkswagen, a BMW, a Mercedes és más nyugati multinacionálisok által létesített vagy mai szintre modernizált gyárak nélkül? Lehet szidni ezeket, de nélkülük nincs gazdasági haladás. Önáltatás az is, hogy a magyar innováció fellendítése megoldhatná a kérdést. Ha körülnézünk a világban, láthatjuk, hogy az innovációk és azok megvalósítása zömében a magasan fejlett, gazdag és az oktatásban kiemelkedő szinten álló országokban születnek. Ehhez nem elég szétverni a Magyar Tudományos Akadémiát, nem elég arra hivatkozni, hogy az alapkutatások nincsenek jól összekapcsolva az innovációval.

73864471-800x533.jpg

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Orbán vajon tényleg annyira borzalmasnak, Európa jövőjét veszélyeztetőnek ítéli Brüsszel és a néppárt teljesítményét, mint amit a kormánypropagandában látunk? És vajon tényleg hiszi, hogy Soros zsebében az Európai Parlament?

A magyar kormány döntései érdekelnek, a miniszterelnök pszichológiája és motívumai nem. Számomra az a logikus kérdés, hogy ha annyira rossz a „Soros György zsebében lévő Brüsszel”, ha Soros-Juncker és az EU „liberálisai” valóban afrikaiakkal és ázsiaiakkal akarják benépesíteni az országot és a magyarságot ki akarják túrni hazájából, amiről úgyszólván naponta hallani, olvasni, akkor vajon miért nem lép ki Magyarország az EU-ból. A miniszterelnök egy korábbi március tizenötödikei beszédében Petőfivel szólva feltette a kérdést, hogy „rabok legyünk vagy szabadok”. Hát akkor most miért nem a szabadságot választja? Az EU-tagság, ellentétben a szovjet blokkal, végül is nem kötelező. Lehetne csatlakozni Putyin Eurázsiai Uniójához is. Egy ilyen lépés előtt azonban érdemes „vigyázó szemünket” Londonra és a brexitre vetni.

Vegyük végig ezt az elszakadásos gondolatot. Ha kilépnénk az EU-ból, lenne maradásunk a NATO-ban? És NATO-védernyő nélkül milyen sors várna Magyarországra?

Mióta Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, a NATO válságban van, jövője bizonytalan. Ez talán elindítja Európát az új világpolitikai helyzethez jobban igazodó, önállóbb európai önvédelmi erő kiépítése felé. Az első szerény lépéseket mintha megtette volna az EU, de a java hátra van.

Az unión kívül, legalábbis a mai körülmények között, nem lehet komoly védőernyőre számítani.

Akárhonnan is közelítünk, Magyarország jövője Európában van, nem Moszkvában és nem is Pekingben, amerre a mai kormányzat orientálódik.

1944 novemberében Churchill azt mondta De Gaulle-nak: „Jön az orosz, lenyeli egész Kelet-Európát, de megemészteni nem tudja.” És tényleg így történt. Ön szerint támadt újra orosz étvágy Kelet-Európára?


Putyinnak kétségtelenül van étvágya Kelet-Európa orosz befolyás alá vonására. Legfőbb külpolitikai törekvése, hogy szétrobbantsa a nyugati szövetséget, a NATO-t, az Európai Uniót, mindez annak érdekében, hogy Oroszország visszanyerje és megerősítse nagyhatalmi pozícióját. Nem adta fel a szétesett orosz birodalom, amennyire lehetséges, újrakovácsolását sem. Kijelentette, hogy minden eszközzel, akár katonailag is védelmezi az orosz határokon kívül rekedt „oroszul beszélő” huszonötmillió testvérét. Ez nem veszélytelen ambíció, melyet a nemzeti jövedelem harminc százalékát kitevő hatalmas katonai és nukleáris ráfordításokkal is nyomatékosít. A régi, akár cári, akár sztálini orosz politika folytatódik: katonai, nagyhatalmi pozícióval ellenpontozni a belső szegénységet. Megkísérli gazdasági unióba és politikai-katonai szövetségbe kovácsolni a volt szovjet utódállamok minél nagyobb részét, ugyanakkor növelni befolyását a kínai szövetséggel, a Balkánon és Közép-Európában. Ebben az egyes országok olajfüggőségét is kihasználja, ha kell, a szállítások zsaroló leállításával. Most épp az van soron, hogy Budapestre telepíti a volt „KGST bankot”. Ráadásul a mai, Trump vezette Amerika ambivalens az orosz kérdésben, Trump csodálattal tekint Putyinra, mint minden diktátorra, és ezzel nem áll egyedül. Más kérdés, hogy mi jön Trump után.

Mi jön Trump után?

Ezt egyelőre lehetetlen százszázalékos biztonsággal megmondani. Talán sose áll helyre teljesen az Amerika vezette nyugati szövetségi rendszer, hiszen Európa immár nem lehet biztos ennek tartósságában, s egyre inkább magára van utalva.

033_5593934_5b4ccd67023d3-800x553.jpg

Fotó: Sergey Guneev / Sputnik / AFP
Bár mára kikopott a magyar kormánykommunikációból a „keleti nyitás politikája”, az Oroszországhoz való viszony továbbra is központi kérdése a külpolitikánknak. A gyakori és lelkesen kommunikált Orbán–Putyin találkozók gombócát lenyelték Európa vezetői, Paks 2-t szintén. És az USA is komoly retorzió nélkül hagyta, hogy Magyarország nem Washingtonnak, hanem Moszkvának adta ki a Budapesten lebuktatott orosz fegyverkereskedőket. A Nyugat meddig tolerálja az Orbán-Putyin közeledést?

Ez a nemzetközi politikai erőviszonyok függvénye. Ha Amerika visszatér a Trump-korszakból a hagyományos, a II. világháború utáni politikai útjára, s a nyugati szövetségi rendszer megerősödik, akkor várható a putyini ambíciók és szövetségépítés elleni erőteljesebb fellépés. De nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni, az nem az én terrénumom.

Orbán szerint ma a migráció az EU legfontosabb problémája, s ennek megfelelően bevándorláspártiakra és bevándorlásellenesekre osztja Európa politikusait. A túloldalról pedig azt hallani, hogy lecsengett a migrációs krízis, a menekültkérdés kivehető a top témák közül. Ön szerint hol az igazság?


Nem tartom valósnak azt az egyébként hatékony magyar kormányzati propagandát, miszerint Soros és az EU el akarja iszlámosítani Európát. Ettől függetlenül a migráció változatlanul hatalmas potenciális probléma. Megbízható számítások szerint napjainkra mintegy hatvanmillió ember veszítette el létalapját, részben a klímaváltozás miatt a Szahara alatti Afrika kiszáradt vidékein, részben a Közel-Keleten, Ázsia egyes országaiban tomboló polgárháborúk, részben Közép-Amerika és Ázsia bizonyos területein, köztük néhány szovjet utódállamban az ellehetetlenült gazdasági állapot következtében. E hatvanmillió ember egy része már mozgásba lendült, egy részük a jövőben teszi majd ezt.

Az is kétségtelen tény, hogy az Európai Unió, elsősorban Németország 2015-ben súlyosan hibázott a kontrollálatlan, kaotikus bevándorlóinvázió kezelésében.

Ez a kérdés egyik oldala. A másik az európai születési számok súlyos és tartós csökkenése, a jóval a reprodukciós szint, a családonkénti 2,1 gyermek alá süllyedése. Európa családjai az 1980-as évek eleje óta mindössze 1,5-1,7 gyermeket produkálnak, Magyarország ezen belül is a sereghajtók közé tartozik. A csökkenő lakosságszámot az elmúlt negyven évben Európa kizárólag a bevándorlással ellensúlyozta.

Orbán a minap népesedési programot hirdetett, közpénzmilliárdokat áldoz a demográfia fellendítésére.

A drasztikus állami beavatkozás, melyre diktatórikus államok vezetői – Mussolini, Hitler, Sztálin, Rákosi – időről időre rászánják magukat, sosem oldották meg ezt a civilizációs problémát. Ugyanez vár az újonnan bevezetett magyar intézkedésekre is. Közép- és Kelet-Európából húszmillió ember vándorolt Nyugatra, köztük rengeteg magyar, a mostani évtizedben a magyar lakosság hat százaléka. Ez és a külföldi munkavállalás csapolja le a népességet. Üres nemzeti és vallási demagógia helyett ezzel a helyzettel kéne számot vetni. Európa természetesen nem engedheti meg magának a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlást, ám a jól kontrollált, nagyon szelektív és mérsékelt bevándorlási politikára időről időre szükség lehet. Úgy látom, Európa megtanulta a leckét, nem engedi többé a 2015-höz hasonló állapot kialakulását.

51533384_10156832629396093_264890471598260224_o-800x533.jpg

Fotó: Orbán Viktor Facebook
Merre tart a világ? Ha, mondjuk, hetven év múlva kilépünk a körútra, teszem azt, az Oktogonnál, ön szerint mit látunk? Jólétet vagy nyomort? Zömmel fehér, keresztény embereket? Milyen nyelven beszélnek majd egymáshoz?


John Maynard Keynesszel szólva: addigra mindannyian halottak leszünk.

Másként kezelendő a migráció az USA-ban, mint az EU-ban? Az önhöz hasonlóan Amerikában élő magyar történész, John Lukacs mondja egy interjúban: „Hatalmas probléma Európának, főleg az olaszoknak, a franciáknak, a spanyoloknak, hogy elindult Afrikából a tömeg… Ez itt nem Amerika. Amerika olyan óriási ország, hogy évszázadokon keresztül képes volt megemészteni bevándorlók millióit. Európa kisebb étkű. Magyarország még inkább. Itt csupán tízmillió ember él, ilyen kis nép képtelen megemészteni akár csak egymillió bevándorlót is.” Egyetért John Lukaccsal?

Amerika persze más, hiszen nagy és hagyományosan bevándorlóország, de ott is szükség van az ellenőrzött bevándorlásra. Megjegyzem, kiderült, hogy az ugyancsak bevándorlásellenes rasszista propagandával operáló Trump elnök golfklubjai jócskán alkalmaztak illegális bevándorlókat, ma pedig hivatalosan kérnek külföldi munkaerőt.

Egyebek mellett a demográfiai hanyatlásból és a migráció támogatásából Orbán Viktor azt a következtetést vonta le, hogy válságban a Nyugat. Ön szerint is bajban van a világnak ez a tája?

A Nyugat válságáról száz éve, Oswald Spengler óta beszélnek és írnak. Feltétlenül igaz, hogy a tizenkilencedik, huszadik századi kétségbevonhatatlan hegemóniája nem létezik többé.

Ám nagyon ostoba, aki ezt úgy fogja fel, hogy vége a Nyugatnak. Ugyanis évszázadokig eltarthat a szép csendes „hanyatlás”.

Egyelőre a Nyugat tartja kézben a technikai fejlődés kulcsát, változatlanul a Nyugat a leggazdagabb világ, a Nyugat vonzza magához a tehetségeket és a jobb életre vágyókat. Hát nem Nyugatra vándorol az iskolázott magyar fiatalok jelentős része is?

Hogy áll Európa a globális versenyben?

A Nyugat szerves része az ötszázmilliós Európai Unió, mely nagyjából azonos gazdagsági és fejlettségi szinten áll az USA-val. Miközben Oroszország nagyon távol van ettől a szinttől, megjegyzem, még a magyartól is. Kína egy főre jutó nemzeti jövedelme pedig csupán tizenöt százaléka az amerikainak.

Mindenesetre csökkent az unió népszerűsége, megtorpant a bővítés, sőt, az évek óta sorban álló törökök visszakoznak.

Az Európai Unió a hivatalos jelölti státusz ellenére már nem kívánja befogadni a diktatúrába forduló Törökországot, s valóban maga Erdogan elnök is úgy nyilatkozott, hogy már nem is akarnak belépni. Úgy látom, hogy bár az unió hivatalosan a Nyugat-Balkán országait is kandidátusként kezeli a tagságra, változóban az EU éhes terjeszkedési vágya, ami nem is olyan rég még Moldovára és Ukrajnára is kiterjedt. Az unió már eddig is túlterjeszkedett, ez a belső problémák és a mai egzisztenciális válság forrása.

Egyre valósabb alternatíva a többsebességes unió, melyben a tagországoknak nem minden integrációs szintet kell egyszerre meglépniük. Ez ellen számos, a marginalizálódástól tartó közép-európai ország, köztük Magyarország is tiltakozott ugyan, de a valóságban már létezik a több sebesség. Hiszen a közös valutához csatlakozott tagországok jóval mélyebben integrálódtak, sőt, 2008 óta, a válság hatására az euro-zóna országai továbbléptek az integrációban. Az ezzel „hadban álló” tagországok magukra maradhatnak, és szükségszerűen más, rosszabb szövetségek felé sodródnak. A jövőt egyelőre nem Oroszország és Törökország formálja, és Kína is csak hosszútávon lesz képes erre.

EU-szerte erősödnek a populisták, különösen Magyarországon, Lengyelországban, Franciaországban, Olaszországban, sőt, a brexit is populisták teljesítménye. Az amerikai kontinensen Trump és a brazil Bolsonaro is a populista politikájának köszönheti hatalomra jutását. Fideszes politológusoktól hallani pár hónapja, hogy vissza kell adni a populizmus kifejezés becsületét: a populizmus, így ők, az igazi demokrácia, a valódi néphatalom, s a tisztességes politikus dolga nem az, hogy ideáit rákényszerítse a társadalomra, hanem az, hogy az emberek hangját meghallva, nekik megfelelve politizáljon. Ön mit szól ehhez az állításhoz?

A populizmus megerősödése a középpártok térvesztésének következménye. A szociáldemokrata pártok tömegeik és szavazóik zömét elveszítették, mert középre sodródtak, osztálypártból nemzeti párttá váltak, és feladták korábbi munkásbázisukat. A középpártok gyakran léptek nagykoalícióra és a tömegek nem érezték képviselve magukat általuk. Azonban az új pártok populista elnevezése a vákuumot betöltő és az utóbbi időben valóban világszerte megizmosodó politikai jelenségre nem szerencsés. A populizmus története különböző irányzatokat foglal magába a Nagy Francia Forradalom felvilágosodáseszmére épülő populizmusától Hitler szélsőjobboldali, fajgyűlölő, demokráciát eltipró populizmusáig. A mai populizmus is rendkívül vegyes és egymásnak ellentmondó elemeket foglal magába. A kérdés legjobb kutatóinak egyike, a holland Cas Mudde szerint a populizmus „vékony” ideológia, s rendre más ideológiákkal társulva jelenik meg.

Van szélsőjobboldali és szélsőbaloldali populizmus, s még inkább létezik az üres populista demagógia, aminek valójában nincs köze a néphez, csak arra hivatkozva, annak nevében tör diktatórikus politikai hatalomra.

Micsoda populista Donald Trump! Kiknek az érdekét szolgálja valójában? A néptömegekét, Amerikáét, vagy a magához hasonló milliárdosokét? Trump egyetlen érdemi „reformja”, az adóreform mindennek nevezhető, csak populistának nem. Hitler és Mussolini is populisták voltak, a bolsevikok is, mindannyian a nép és a nemzet nevében léptek fel. Jobb lenne nevén nevezni a gyermeket. A mai „populizmusok” többségének tartalma a nacionalista-autokrácia, rasszista fehér-szupremációs, a felső szűk oligarchia érdekeit szolgáló és azzal összenőtt autoriter politikai hatalom.

Egy minapi lapinterjújában ön arról beszélt, hogy a magyarországi folyamatok „ifjúkori élményeimet idézik fel, amikor az egyik legjobb barátom személyesen adott át a németeknek, valaha játszótársak voltunk, ő pártszolgálatos nyilas lett”. Komolyan tart attól, hogy visszatérnek a nyilasidők?

Az ellenségkereső, rasszista, sorosozó uszítás a legrosszabb hagyományokat éleszti újjá, a legrosszabb és mélyen ülő gyűlölködő vonásokat erősíti fel széles rétegekben. De szó sincs arról, hogy a nyilasvilág visszatérésétől tartanék.

istock-665676032-800x505.jpg

A UCLA egyetem campusza Los Angeles, Kalifornia
Fotó: iStockphoto
Azt is mondta az interjúban, hogy „a jelen azt az érzést kelti bennem, mintha nem értettem volna meg a történelmet”. A könyvben is előkerül ez az önreflexió, ott azt mondja: „1989-90-ben rádöbbentem, hogy valójában nem értettem meg a történelmet. Nem értettem, ahogyan a múlt hirtelen belemosódott a jelenbe… az én akkori jelenembe. Azóta jobban igyekszem megérteni a múltat és annak erőteljes összefüggéseit a jelennel a magyar és a közép-kelet-európai régió, sőt egész Európa esetében.” Mit nem értett meg most és mit nem a kilencvenes években?

Mint történész arra utaltam, hogy el akartam felejteni a múltat, ami természetes önvédelmi reflex, s nem vettem eléggé figyelembe a francia Annales-iskola kiváló történetszemléleti kiindulását, azt ugyanis, hogy a múlt sosem tűnik teljesen el, hanem belemosódik a jelenbe.

A múlt szégyenletes, gyilkos nézetei, a másokat lenéző, gyűlölködő, szélsőséges nacionalizmus, amit a háború utáni jelen elvetett, elítélt, vagy egyszerűen a szőnyeg alá söpört, a családok és kisebb közösségek szintjén továbbélt, sőt, generációkon át öröklődött.

S ha nem jelent is meg a felszínen, csupán a tudat mélyén szunnyadt, könnyen feltámaszthatóvá vált. Ugyanarra a meg nem értésre utaltam mind személyes vonatkozásban, mind a kelet-közép-európai régió történetét illetően. Nem lehetett a múltat „végképp eltörölni”, sosem lehet, hatásai különböző formákban és rétegekben továbbélnek és hatnak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a történelmi utak eleve meghatározottak és azokból nincs kitörés. Tudatos és jó politika, az oktatás középpontba állítása, pozitív ráhatások erősítése fokozatosan eléri hatását, és átalakítja a társadalmat. Ezzel meglehetősen sokat foglalkoztam történetkutató munkámban, és a valóságos történelemben igyekeztem kimutatni, hogy volt és van mód leküzdeni a múlt tehertételét. De ehhez valóban jó politikára van szükség s nem uszító demagógiára.

A könyvben ki nem mondja, „csak” érzékelteti, hogy többet is „kihozhatott” volna a mostanáig leélt, megélt közel kilenc évtizedből. Mivel elégedetlen?

Nem vagyok elégedetlen. Sőt, örömmel tölt el, hogy életem utolsó három évtizedében sokkal elmélyültebb kutató- és írói munkát végezhettem, mint korábban. Nem voltam agyonterhelve sok időt felemésztő adminisztratív munkákkal, mint életem második harmadában. Karnyújtásnyira kiváló könyvtárak álltak rendelkezésemre, azt tanítottam, amivel kutatómunkámban foglalkoztam, s természetesen élettapasztalatom, nemzetközi összehasonlító élményeim is gyarapodtak. Ennek nyomán úgy ítélem, hogy ebben az életszakaszban jobb történésszé válhattam és talán legjobb munkáimat publikálhattam, melyeket számos nyelvre lefordítottak Mexikótól Kínáig. Most a nyolcvanas életéveim legvégén is változatlanul dolgozom és várom két új könyvem rövides megjelenését.

Nagy József
 
Csak ismételni tudom, legalább a jelentés címét olvasd el ... Magyarországgal foglalkozik, nem a magyar kormánnyal, a magyar kormány nem hoz törvényeket.
-
Egészséges körülmények között a parlament megtud vétózni egy törvényt de mivel a Fidesz egy "kvázi abszolút többséggel" rendelkezik a Fidesz képviselők pedig vazallusként követik az alpha-emberkét hát azt csinál a kormánypárt amit akar.
-
Ezt ilyen precízen meg is fogalmazta a televízióban (és Brüsszelben) Szijjarto és a vendégadója.
Akarod, hogy bejátsszam? "akár milyen törvényt is hozhatunk, megvan a 2/3-unk".
Vagy emlékezz a mondásra "mostantól kezdve nem kormányozni hanem irányítani tudunk"
-
Ezt nem is vitatom, egy párt kicsivel kevesebb szavazatot kapott mint 100 másik összesen. De ez a kb. (100) száz párt száz nézetet, érdeket képvisel, ezért nem lehet figyelembe venni az akaratukat mert külön-külön nagyon kevés embert képviselnek, még meghallgatni is sok 100 teljesen különböző véleményt.
-
Muszáj betennem mert feledékeny vagy. Ez a kormány álláspontja az ország másik felével szembe.
-
Bayer_2018.jpg

-
Orbán kötelessége az össze polgár érdekeit szolgálni.
Szerinted melyik törvényt szavazta meg az ellenzék? A CEU- ellenit? A "rabszolgatörvényt"?....
Látod, hogy az ellenék egy csomó dologban egységes, nem húznak 100 felé ahogy mondod,
a Fidesz mégis azt csinál amit akar.
-
a megállapodásokkal mindenki tisztában van, bármelyik uniós tagállam visszaküldheti a menedékkérőket abba a tagállamba, ahol az illető először lépett be az unió területére.
Merkel már akkor tudta, hogy hozzá indultak a migránsok milliói, mikor még csak Görögországban voltak, nem Orbán kellett felvilágosítsa.
-
Már lassan a testtel. Németország visszaküldheti
a Magyarországrol jött menekülteket Magyarországra,
az Olaszországbol jötteket Olaszországba
az Ausztriábol jötteket Ausztriába...
Hogy aztán ök honnan szerezték a bevándorlot azt nekik kell kideriteni.
-
Csak hát ahogy egy szétzüllött, részeges családból elszaladt gyereket a gyámhatóság nem küld vissza az aszociális családba ez emberileg érthető nemde.
-
Magyarország az egyetlen állam ahova nem lettek menekültek visszaküldve.
-
 
A lényeg, az illegálisan érkezők feltartóztatására kell. Mindenütt ezért kell .... annyi kínai vagy arab jöhet legálisan Magyarországra amennyi csak akar.
-
Még Ausztrál végvári vitéz is jöhet, radikalizálódni. ;)
-
Tegnap megnéztem az M1-es hiradot.
Hát őszintén a jelentésből nem derült ki, hogy ki kit ölt meg és miért. Söt ellenkezőleg.
Olyan ügyesen volt a jelentés megszerkesztve, hogy egy fodorított konstellációt szugerált. :)
Katolikus templomban emlékeztek a muszlim áldozatokra ami jol megtévesztett egy csomó embert.
-
Orbánnak egyébként 3 napra volt szüksége, hogy reagáljon a jobboldali terrortámadásra.
-
Nem értem, hogy minek mondogatod állandóan, hogy "illegális" az aki a határon menekültjogot kér?
Majd ha Orbán kivezet benneteket az EU-bol akkor nem fognak jönni a Kínaiak.
 
-
Még Ausztrál végvári vitéz is jöhet, radikalizálódni. ;)
-
Tegnap megnéztem az M1-es hiradot.
Hát őszintén a jelentésből nem derült ki, hogy ki kit ölt meg és miért. Söt ellenkezőleg.
Olyan ügyesen volt a jelentés megszerkesztve, hogy egy fodorított konstellációt szugerált. :)
Katolikus templomban emlékeztek a muszlim áldozatokra ami jol megtévesztett egy csomó embert.
-
Orbánnak egyébként 3 napra volt szüksége, hogy reagáljon a jobboldali terrortámadásra.
-
Nem értem, hogy minek mondogatod állandóan, hogy "illegális" az aki a határon menekültjogot kér?
Majd ha Orbán kivezet benneteket az EU-bol akkor nem fognak jönni a Kínaiak.
Nem érted?
Azért mert orbán 2015-ben azt mondta hogy aki nem a jóléti társadalmon akar élősködni az jöhet de a többieket kikell vizsgálni
 
Miért is kell állandóan az EU-ból való kiléptetéssel riogatni?.. A szocik a Dk is aláírást akar gyűjteni a kilépés ellen ekkora marhaságot. Na ezért is sikerül(t) Orbánnak a kétharmad.. Esze águkban sincs kilépni, hisz akkor nem lesz miből lopni.. S az a rendszerük végét jelentené.... Ezért mentek győzni is az EPP ülésre...
 
A lényeg, az illegálisan érkezők feltartóztatására kell. Mindenütt ezért kell .... annyi kínai vagy arab jöhet legálisan Magyarországra amennyi csak akar.

upload_2019-3-22_8-4-43.png

-
Hogy téged mindig emlékeztetni kell a realitásra.
Aki megközelíti ezt a piros kis vonalat, az már réges régen Európában van. :D
-
Vesd össze Europa Közepén ezt a piros kis vonalat Europa valódi határainak a hosszával. :D
 
Miért is kell állandóan az EU-ból való kiléptetéssel riogatni?.. A szocik a Dk is aláírást akar gyűjteni a kilépés ellen ekkora marhaságot. Na ezért is sikerül(t) Orbánnak a kétharmad.. Esze águkban sincs kilépni, hisz akkor nem lesz miből lopni.. S az a rendszerük végét jelentené.... Ezért mentek győzni is az EPP ülésre...
Ugy latom, hogy annyira megbizhatatlan szavahihetetlen ember az ORban,hogy a tovabbi szankciok amik beernek meg, egyszeruen hatraarcot fog csinal.
Nem csak jobb felni mint megijedni, akarhogy kommentalja a bukasat gyozelemnek,de ez a felfuggesztes lefelemenetbe az elso lepcso.
PL nem megy bele az Eu ugyeszsegbe mert akkor nem tudna lopni, de az Eu politikusai me gnem tudjak eladni a adofizetoiknek szavazoinak hogy nem lepnek Orban csalad es haveri korenek korupcioja ellen.
Putyin buvkorebe egyre jobban beletancolja magat, ami szinten elfogadhatatlan , igy olyan sakk mattot adott maganak hogy mas utja nincs mint kilepni. A legjobb lenne ha lemondana, erre nem hajlando , igy az orszagnak az ellenzeknek mindent meg kell tenni ,hogy meg veletlenul se tudja akar szavazasi csalassal kivezetni az orszagot Eubol.
Az alairas gyujtes az Eu mellett fontos mert , lathatjuk mit ossze vissza hadoval a felfuggesztesrol is.
 
Életút
Berend Tibor Iván Budapesten született 1930-ban. 1944-ben megjárta a dachaui koncentrációs tábort, amerikaiak szabadították föl 1945 áprilisában. 1953-ban történész diplomát szerzett, és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem oktatója lett. 1957-ben közgazdaságtanból doktorált. 1973 és 1979 között a Közgáz rektora volt. 1985 és 1990 között az Magyar Tudományos Akadémia elnöke. 1988 és 1989 között az MSZMP Központi Bizottsága tagja. Sosem lett politikus [!?], bár lehetősége többször is nyílt rá: a hatvanas években külügyi szolgálatba hívták, a nyolcvanas évek közepén oktatási miniszternek kérték, s alighanem Németh Miklós kormányában is lett volna keresnivalója, plusz az MSZP 1990-ben felajánlotta, pártlistára teszi az első szabad választásokon. De ő mindannyiszor nemet mondott. 1990-től a világ top tíz-tizenöt egyeteme közé rendre bekerülő University of California at Los Angeles (UCLA) professzora, 1993 és 2005 között az Európai és Orosz Tanulmányok Központjának igazgatója. 2015-ben vonult nyugdíjba. A magyar és közép-európai gazdaságtörténet kutatója. Számos könyv szerzője, Naplementék címmel a minap jelent meg interjúkötete az Éghajlat Könyvkiadónál.
Nem jegyezte meg senki itt, de ennek az "életútnak" minden egyes mondata un. red-flag. Abszolút. Minden állítás. (Kivéve talán csak az utolsó mondat.) Talán, mert ez így túl tömény, hogy nem vette észre senki...
 
Nem jegyezte meg senki itt, de ennek az "életútnak" minden egyes mondata un. red-flag. Abszolút. Minden állítás. (Kivéve talán csak az utolsó mondat.) Talán, mert ez így túl tömény, hogy nem vette észre senki...
Mert aki "red-flag" alatt mutat fel valamit az hiteltelen? A már nem is tudós? A gazdaságtudomány színtiszta matematika, történtek rá kísérletek, hogy a politika irányítsa a gazdaságot, szabja meg kereteit, de ezek mindig kudarccal végződtek.. Szerinted az UCLA azért hívta tanítani, hogy szemléltessék ilyen a politika által kreált egyetemi tanár? Na ne mán...
 
Mert aki "red-flag" alatt mutat fel valamit az hiteltelen? A már nem is tudós? A gazdaságtudomány színtiszta matematika, történtek rá kísérletek, hogy a politika irányítsa a gazdaságot, szabja meg kereteit, de ezek mindig kudarccal végződtek.. Szerinted az UCLA azért hívta tanítani, hogy szemléltessék ilyen a politika által kreált egyetemi tanár? Na ne mán...
Azt sem tudom mi az a red-flag....
 
Szerintem egy tortenesz eseteben a hitelesseg fontos.

Ha visszagondok a '80-as evekre amikor egy evven keresztuul kellett a gazdasagtortenet eloadasait hallgatnom, akkoor ez a hitelesseg kicsit csorbat szenved.
Egy even keresztul igyekezett belenk verni a KGST es a szocialista rendszer felsobbrenduseget.

Masik oran Kornai hianyelmeletet elemeztuk par fiatal tanarsageeddel, es a ketto sehogyan sem akart megfernni egymas mellett.

Erdekes, hogy olyan emberek mint pl Sarközy Tamas aki akkoriban a gazdasagi jjog tanszekvezetoje volt, akkor is, es most is ugyan azt mondja.

Vegigolvastam ezt az irast, es az a benyomas alakult ki bennem, hogy a '90-es es a ketezres evek elejen hallgatott, de mara ugy gondolja, hhogy felnott egy uj generacio, olyan amelyik mar nem emllekszik arra mirol es hogyan beszelt akkor, tehat most ujrra hajra.

Szerintem azertmeg vagyuunk paran!
 
Mert aki "red-flag" alatt mutat fel valamit az hiteltelen? A már nem is tudós? A gazdaságtudomány színtiszta matematika, történtek rá kísérletek, hogy a politika irányítsa a gazdaságot, szabja meg kereteit, de ezek mindig kudarccal végződtek.. Szerinted az UCLA azért hívta tanítani, hogy szemléltessék ilyen a politika által kreált egyetemi tanár? Na ne mán...
Politikát ne keverjenek a tudományokba.
Aki valami szín alatt is elért eredményt az csak azért támadni esztelenség
Persze voltak favorizáltak és a Berend is az volt
De favorizált volt Czeizel Endre is
Mégse vitatja el senki csak azért mert ma más színnel festünk? naranccsal.
Vagy ott a pipás Benedek István polihisztor,a kultúrtörténész orvosíró
Eddy mindenkit csípne marna mert élt
thumb2.jpg
 
Utoljára módosítva:
Mert aki "red-flag" alatt mutat fel valamit az hiteltelen? A már nem is tudós? A gazdaságtudomány színtiszta matematika, történtek rá kísérletek, hogy a politika irányítsa a gazdaságot, szabja meg kereteit, de ezek mindig kudarccal végződtek.. Szerinted az UCLA azért hívta tanítani, hogy szemléltessék ilyen a politika által kreált egyetemi tanár? Na ne mán...

Itt megtekintheted Brend T. István könyveinek a listáját. Gondolom ezek magukért beszélnek.
-
Itt pedig mindazt amit OV.-röl megvásárolhatsz az Amazonnál. ;)
 
Mert aki "red-flag" alatt mutat fel valamit az hiteltelen?
Azt sem tudom mi az a red-flag.

A "red flag" egy internet szleng arra, hogy valami bűzlik, mégpedig nagyon, vagy inkább nagyon-nagyon. (Vagyis ez a nem "vörös lobogóra" való utalás, inkább a kis piros zászlóra, vagy a modernebb érában a piros lámpára, való utalás, mintegy az elővigyázatra való többé vagy kevésbé szigorú intés.) --- Ha valaki azt gondolja, hogy politikai irányítás mellett, vagy alatt, lehetséges korrekt tudomány, vagy korrekt akármi, mármint a szellemi életben, annak jóhiszeműségében a legerőteljesebben kételkedni kell, -- finoman fogalmazva.

Vegigolvastam ezt az irast, es az a benyomas alakult ki bennem, hogy a '90-es es a ketezres evek elejen hallgatott, de mara ugy gondolja, hogy felnott egy uj generacio, olyan amelyik mar nem emlekszik arra, mirol es hogyan beszelt akkor, tehat most ujra hajra.

És most már akkor az "igazat" fogja mondani? (Hiszen a nyugat már "rajta tartja a szemét"... nem igaz?)
 
Utoljára módosítva:
Tornando te olvasol is vagy csak irsz?
Ha nem értetted kérdezz.
Jó sok értékes embert bemutattam aki a vörös idők alatt is tudományos eredményt ért el (#34)
És abba most politikát ne keverjetek Csak azért értéktelen: mert 50 évvel ezelőtt ért el eredményt
Berendről írtad a politikai múltját: #33
Azt én is tudom sőt igen sokat szerepelt a Híradó környékén
Ezt a könyvet is Ő írta:
covers_26100.jpg

És érdekes ez is:
Szuverenitás aligha létezik – Berend T. Iván: Magyarország már távol .

Én azt nem vitatom tőled hogy a hivatalos irányvonalat tanította gazdaságtanban
Egy even keresztul igyekezett belenk verni a KGST es a szocialista rendszer felsobbrenduseget.
Most a Semlyén se mondja nem hisz istenben hanem inkább a fizetésben.
 
Utoljára módosítva:
Ha nem értetted kérdezz.
Jó sok értékes embert bemutattam aki a vörös idők alatt is tudományos eredményt ért el (#34)
És abba most politikát ne keverjetek Csak azért értéktelen: mert 50 évvel ezelőtt ért el eredményt
Berendről írtad a politikai múltját: #33
Azt én is tudom sőt igen sokat szerepelt a Híradó környékén
Ezt a könyvet is Ő írta:
covers_26100.jpg

És érdekes ez is:
Szuverenitás aligha létezik – Berend T. Iván: Magyarország már távol .

Én azt nem vitatom tőled hogy a hivatalos irányvonalat tanította gazdaságtanban
1. Nem, nem a hivatalos iranyvonalat tanitotta, hanem amiben hitt. Ott ultem az eloadasain, mert muszaj volt

2. Bar folyamatosan valtoznak a kommentjeid, allandoan ujra irod oket, azert erdekews az a megjegyzes, hogy sak azokat dicserem , aki mar elhunyt. A hozzaszolasomban 3 ember kerult szoba. Berend T. Kornai Janos, es Sarkozi Tamas.
Szerintem csak az egyik volt olyan, ami negativ. Kornai es Sarkozi ma is ugyan ugy beszel, ugyan azt valja. Berend T.-rol ugyan ez nem mmmondhato el

3. Emlitettel nehany nevet
Ceizelrol nem tudok mit irni, mert nem ismerem a munkassagat, csak hallomasbol. Benedek Istvan mas. A polcomikn itt all tole az Aranyketrec, a Mandragora, A gyogyitas gyogyitasa, a Csineva ...
Mibol gondolod hogy nem tartozik azok koze akit vegtelenul tisztelek es szeretek? Mert nem szereetem Berend T.-t ?
 
1. Nem, nem a hivatalos iranyvonalat tanitotta, hanem amiben hitt. Ott ultem az eloadasain, mert muszaj volt
Nem értem miért gondolod ezt két dolognak
És ha hitt mindenki hitt valamiben attól még nem gazember.
A hit kevés embernél nem változik
Olyan nem változtat mit Moldova és Asperján sem
akkor is megírták a véleményüket a rendszerről és hibájáról
Most is

A hozzaszolasomban 3 ember kerult szoba. Berend T. Kornai Janos, es Sarkozi Tamas.
Szerintem csak az egyik volt olyan, ami negativ. Kornai es Sarkozi ma is ugyan ugy beszel, ugyan azt valja. Berend T.-rol ugyan ez nem mmmondhato el
az a másik két név nem érdekel mert itt a Berendről van szó
Én amazokat nem ismerem.Nem érdekelnek
Berend se azért mert te nem csíped
És a hitről eléggé felesleges beszélni igen sokan hittek.
És azért utálni valakit?
Nekem is volt egy politikai gazdaságtan tanárom
Érdekes már a léte is a tannak.
Kötelező óra
Aki tanította a hivatalost tanította.
Megbocsájtom nekik
Semmi rosszat nem tettek.Élni akartak és szekértolók nem voltak azért mert tanár maradt
Az polgazd tanár is tudta hogy lenni kell
És az egyén érdeke fontosabb mint a közérdek
Vagyis a hivatalos tant ezzel tagadta
De engedett vitázni és ellentmondani
Hogy mit hitt nem tudom de nem is fontos.
Kötelező óra
És én a többi nevet nem azért mondtam hogy te azokat szereted vagy nem
Nem is fontos.
Csak azt akartam mutatni abban a korban éltek és alkottak
És értékes
A hozzászólásomat prominor ihlette a vörös flag megjegyzéssel
És hogy akkor is születtek értékes alkotások.
 
Utoljára módosítva:
Nem értem miért gondolod ezt két dolognak
És ha hitt mindenki hitt valamiben attól még nem gazember.
A hit kevés embernél nem változik
Olyan nem változtat mit Moldova és Asperján sem
akkor is megírták a véleményüket a rendszerről és hibájáról
Most is

az a másik két név nem érdekel mert itt a Berendről van szó
Én amazokat nem ismerem.Nem érdekelnek
Berend se azért mert te nem csíped
És a hitről eléggé felesleges beszélni igen sokan hittek.
És azért utálni valakit?
Nekem is volt egy politikai gazdaságtan tanárom
Érdekes már a léte is a tannak.
Kötelező óra
Aki tanította a hivatalost tanította.
Megbocsájtom nekik
Semmi rosszat nem tettek.Élni akartak és szekértolók nem voltak azért mert tanár maradt
Az polgazd tanár is tudta hogy lenni kell
És az egyén érdeke fontosabb mint a közérdek
Vagyis a hivatalos tant ezzel tagadta
De engedett vitázni és ellentmondani
Hogy mit hitt nem tudom de nem is fontos.
Kötelező óra
És én a többi nevet nem azért mondtam hogy te azokat szereted vagy nem
Nem is fontos.
Csak azt akartam mutatni abban a korban éltek és alkottak
És értékes
A hozzászólásomat prominor ihlette a vörös flag megjegyzéssel
És hogy akkor is születtek értékes alkotások.

Berend T. nem polgazdot tanitott, hanem gazdasagtortenetet.
Nem az a gond vele, hogy akkor azt tanitotta, hanem hogy most egesz mast.

Rovid tortenet arrol, hogy lehet polgazdot tanitani, meg a '80-as evek elejen is.
Fitatal tanarsegedsrac voltb a szeminariumvezetonk.
A 4. felev a szocializmus polgazdja.
Azzal kezdte a felevet:
- Gyerekek elmondok egy tanmeset, ki mit ert belole azt erti.
Kohn elmegy a rabbihoz azzal, hogy nem ert egy bekezdesta torabol. A rabi leintette:
- Ulj le Kohn, elmagyarazom...
Mire Kohn:
- Allj rebe! Elmagyarazni en is el tudom, en azt mondtam, hogy nem ertem!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,750
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére