Csak ha akarsz velem beszélgetni

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

gödipista

Állandó Tag
Állandó Tag
Pufi édes-fokhagymás csirkéje kapcsán egy "villámkinai " változat: csirkemellfilé klopfolva, csíkokra vágva, wokban egy percig pirítva, üveges kiszerelésben kapható édes-csípős mártással leöntve, párolt jázmin-rizzsel köritve.Van 20 perces változat is, az még finomabb - viszont tovább tart elkésziteni...
Egyébként: az az elterjedt vélemény, hogy a 21.sz. a kínaiaké... nem hiszem, hogy ebbe nekünk túl sok beleszólásunk lenne - én azzal vígasztalom magam, hogy:
-kedvencem a kínai kaja
- kedvenc filozófiám a Tao
-évek óta kínai textilt hordok
-kínai elektronikát használok /ez a notebook is kínai/
-kedvenc virágom a sárga nárcisz
szóval: jöjjön, aminek jönnie kell!
(ettől még magyar vagyok, ugye?)
A szavak megváltozott értelméről: az ember az Édenből történt kiüzetése óta birtokában van a jó és rossz megkülönböztetése képességének.A szavak jelentése másdlagos fontosságú, hamar megtanulhatók a változások. A szavak mögötti szándék, az a lényeges!(pl.:haver mondja: elmégy ám a jó ..... nyilván, normális ember ezen nem sértődik meg)Tehát, amiért ezt a kissé zavaros eszmefuttatást előadtam: ha valaki magyarnak nevez, ez a személytől és a szituációtól függően lehet a legnagyobb dicséret, elismerés, de lehet a legdurvább szitokszó...
/ha zsidónak, akkor is de ennek valamivel rosszabb a statisztikája.../
 
siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Fozunk, fozocskezunk ebben a topicban? Nem vagytok tekintettel a Pufi es a tobbiek vonalaira?:confused::D
50 kg felett a puszta olvasastol is beindul a Pavlovi reflex, es akkor oda a fogyokqrva.:rolleyes:

Na, akinek még a fokhagymás ananászzselés lekváros csirkére és beindul a pavlovi reflexe, annak jó étvágyat kívánok. 8 napon túli gyógyulás garantálva még az öntöttvas húsdaráló bevetése nélkül is. ;)
 
Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Aki nem szokta a kuloleges "izeket" annak nem kell ma beontesre sorban allni.:D
Husgombocos turmix levessel garantaltan egy hetig egy iranyba fog jarni a kotnyeleskedo.;)
 
Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Na azért Veletek nem szabad megosztani ezeket a luculusi gyönyöröket mert azonnal elkezditek ragozni s aztán a diétámnak annyi, pedig már 15 kg fogytam. Akkor sem eszem, ha fene fenét eszik.:555::555::555::555::555::555:
 
b.p.

Legmélyebb tiszteletem! 15 kg az tényleg komoly!
Ígérem, jó leszek! kiss
 
FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Legmélyebb tiszteletem! 15 kg az tényleg komoly!
...
Mi az hogy! Kétszer az unokám:D(persze csak most 4 hónaposan:D:D:D:D)

Egyébként pedig mától ínyencnek kiáltom ki magam. (Mákos lecsó, lekváros csirke, fokhagymás ananászzselé. Ilyeneket még talán az angol királynő elé sem tesznek.:D)
 
aniko45

Állandó Tag
Állandó Tag
Na azért Veletek nem szabad megosztani ezeket a luculusi gyönyöröket mert azonnal elkezditek ragozni s aztán a diétámnak annyi, pedig már 15 kg fogytam. Akkor sem eszem, ha fene fenét eszik.:555::555::555::555::555::555:
Minden elismerésem a tied kedves Pufi!---és mennyit szeretnél még leadni?Szurkolok Neked!:p:p:p
 
garibaldi

Állandó Tag
Állandó Tag
Hú, nem tudtam, hogy itt van a Főzőcskézzünk okosan, fogyjunk rohamosan adása. Én marha meg a Tájdi fogyókúrás topikjában vergődök. Szóval Pufi azt mondod az 1 pohár kristálycukros szirupos csirkétől lehet fogyni 15 kilót? Egy életem, egy halálom, ha így, akkor nincs mese. Biztos ki lehet bírni, én a káposztás cvekedlit is borssal és kristálycukorral szeretem. Tudom ezt nem kellett volna megemlítenem, bocs a cvekedliért. Vigasztaljon titeket, hogy nekem sincs itthon :)
 
Keblemre Barátom! Végre valaki, aki kristálycukorral eszi a káposztás cvekedlit!kiss Mindenki eddig méla undorral nézte végig, ahogy én bőségesen megszórtam cukorral! (Csak neked árulom el, hogy én a krumplis tésztát és a babfőzeléket is cukorral eszem!):mrgreen:
 
HG3FCB BARBARA

Szép napot kívánok Pufi Neked és Minden látogatódnak!
Sziasztok Garibaldi és Sirius!
Nem tudtam megállni, hogy ne írjak én is erre a cukorra az én történetemet, ami rövid és a tietekkel egyező.
Mikor még a férjem udvarolt és mentünk a szüleihez ebédre, férjem kedvence volt a káposztás cveki.
Engem is megkínáltak, én nagy tisztelettel és türelmesen vártam a cveki mellé a lényeget.
Meg is kérdezték, mi a baj, mondtam nem látom a cukrot.
Mindenki körülöttem elhűlve nézett, meg is kérdezték azt vajon miért is keresem?
Hát a káposztás cvekihez cukor kell, anélkül az ehetetlen mondtam én okosan.
Ők még okosabban mondták, hogy ahhoz nem cukor hanem só és bors kell.
Végül megkaptam a cukrot és mellé az elnéző sajnálkozó tekinteteket.
(Szegény lány nem tudja mi a jó tekinteteket).
K%C3%A1poszt%C3%A1s+t%C3%A9szta.JPG

http://www.ritakonyhaja.eoldal.hu/archiv/mesic/2008/11
Üdv:Barbi
 
Karsay István

Kitiltott (BANned)
Keblemre Barátom! Végre valaki, aki kristálycukorral eszi a káposztás cvekedlit!kiss Mindenki eddig méla undorral nézte végig, ahogy én bőségesen megszórtam cukorral!

Én még olyat is csináltam, hiogy elfeleztem a tányérom, egyik felét beborsoztam, a másik felét megcukroztam, az volt a csemege!!!
nyami!!!
 
b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
Gyerekek, mielőtt Melitta Bezárja a topikot a Pufival szembeni gonoszkodásunk miatt, gyorsan elmondom, hogy a káposztás cvekkedli káposztája alá teszem a cukrot, nem a tésztára rá. Azután már lehet borsozni.
 
Itt szabadjon megjegyeznem is-is. Alá is kell, a káposzta pirítás vége felé a karamellizálódás miatt egy kicsike (ezt a mennyiséget észre sem veszik a nem cukros változatot kedvelők), na de tálaláskor a tetejére is feltétlenül. Hogy ropogjon is. Ezt onnan veszem, hogy a porcukor nem igazán megfelelő.
Az őrölt fekete bors és a kristálycukor igen jól tud harmonizálni egymással.

Mondjuk én a túrós tésztát is sok apróra vágott sült füstöltszalonnával és porcukorral (ezt viszont kizárólag porcukorral) eszem, de belátom, hogy ember nincs, aki még így enné, bár azért most egy kicsit reménykedem, hátha...
 
No majd egyszer tartunk egy jó kis buli sorozatot. Mindegyik alkalomra más főzi meg a saját specialitását. Fiúk választhatnak: tüzelnek, vagy főznek. ;)
 
Pufi

Állandó Tag
Állandó Tag
Valamikor 92-93-ban voltam a szinházammal Magyarországon és Kassán, majd Erdélyben vendégszerepelni. A.Miller Pillantás a hidról cimű darabját játszottuk. Mindenhol megvendégeltek bennünket és Kassán halászlevet kaptunk. Kihoztak mellé kifőtt tésztát és tejfölt. Na ez meg mi a túró? Aztán a biztonság kedvéért megettem egy tányér halászlevet, de nem hagyott nyugodni a dolog mert a vendéglátóink kétpofára nyelték a tejfeles, tésztával dusitott halászlevet. Kiváncsi természet lévén azért megkóstoltam, majd a másik tányért is csak elpusztitottam.
Továbbmentünk Kolozsvárra, ott már én kértem hozzá tejfölt és tésztát a pincér legnagyobb csodálatára.
 
siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag

Végül megkaptam a cukrot és mellé az elnéző sajnálkozó tekinteteket.
(Szegény lány nem tudja mi a jó tekinteteket).
738

http://www.ritakonyhaja.eoldal.hu/archiv/mesic/2008/11
Üdv:Barbi

Örülök, hogy rólad is kederült a cukros cvekedli.

Mondjuk én a túrós tésztát is sok apróra vágott sült füstöltszalonnával és porcukorral (ezt viszont kizárólag porcukorral) eszem, de belátom, hogy ember nincs, aki még így enné, bár azért most egy kicsit reménykedem, hátha...

Dehogy nincs! Én csak azért nem soroltam fel az előbb, mert ez olyan természetes. A kisütött füstölt szalonna zsírjában jól megforgatni a tésztát, rá túró, tejföl és cukor.
93-TH.jpg

Valamikor 92-93-ban voltam a szinházammal Magyarországon és Kassán, majd Erdélyben vendégszerepelni. A.Miller Pillantás a hidról cimű darabját játszottuk. Mindenhol megvendégeltek bennünket és Kassán halászlevet kaptunk. Kihoztak mellé kifőtt tésztát és tejfölt. Na ez meg mi a túró? Aztán a biztonság kedvéért megettem egy tányér halászlevet, de nem hagyott nyugodni a dolog mert a vendéglátóink kétpofára nyelték a tejfeles, tésztával dusitott halászlevet. Kiváncsi természet lévén azért megkóstoltam, majd a másik tányért is csak elpusztitottam.
Továbbmentünk Kolozsvárra, ott már én kértem hozzá tejfölt és tésztát a pincér legnagyobb csodálatára.

Egy kanál halászlé és egy kanál tejfölös tészta? :shock: Lehet az ilyen ebédet nyilvános helyen elfogyasztani úgy, hogy az ember a végére ne úgy nézzen ki mint egy malac? :mrgreen:
 
Viktorkanada

Új tag
Itt szabadjon megjegyeznem is-is. Alá is kell, a káposzta pirítás vége felé a karamellizálódás miatt egy kicsike (ezt a mennyiséget észre sem veszik a nem cukros változatot kedvelők), na de tálaláskor a tetejére is feltétlenül. Hogy ropogjon is. Ezt onnan veszem, hogy a porcukor nem igazán megfelelő.
Az őrölt fekete bors és a kristálycukor igen jól tud harmonizálni egymással.

Mondjuk én a túrós tésztát is sok apróra vágott sült füstöltszalonnával és porcukorral (ezt viszont kizárólag porcukorral) eszem, de belátom, hogy ember nincs, aki még így enné, bár azért most egy kicsit reménykedem, hátha...

Kedves garibaldi, ne szomorkodj tovabb: en is ugy eszem! Amikor az edes masszabol mar epp eleg lenne, akkor beut a ropogos-sos szalonna. Ugy a legjobb!
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére