Egykori űrhajósnőt jelöltek Kanada következő főkormányzójának

Julie Payette egykori űrhajóst jelölték Kanada következő főkormányzójának - jelentette be a sajtónak csütörtökön Ottawában Justin Trudeau kormányfő.

Az 53 éves Julie Payette lesz országa 29. főkormányzója. David Lloyd-Johnstont váltja a poszton idén szeptemberben.

A főkormányzó képviseli az államfőt, II. Erzsébet királynőt. A főkormányzót a brit uralkodó nevezi ki a kanadai miniszterelnök ajánlása alapján. Kanadában, amely a brit Nemzetközösség tagja, ő látja el az államfői teendőket és képviseli az országot külföldön, illetve ő a hadsereg főparancsnoka.

Trudeau a jelöltség bejelentésekor méltatta Payette munkáját a Kanadai Űrügynökségnél. Mint mondta az ország második űrhajósnője volt, egyike annak a tíz kanadainak, aki járt a világűrben.

Több mint 25 napot, 611 órát töltött az űrben. 1999 májusában és 2009 júliusában járt a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén is. A Kanadai Űrügynökség rangidős űrhajósa volt 2000-től 2007-ig. Számítógépes mérnök, kereskedelmi pilótaengedélye van, atletizál, zongorán és fuvolán játszik, kórusban énekel. Hat nyelven beszél, franciául, angolul, olaszul, spanyolul, németül és oroszul. Kanadai férje tesztpilóta, két gyerekük van.

Julie Payette, aki a negyedik nő lesz a főkormányzói poszton, megköszönte a kormányfőnek és II. Erzsébetnek a jelölést, valamint azt, hogy "lenyűgöző esélyt" kapott, hogy szolgálhassa hazáját.

urhajos.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,807,063
Tagok
615,992
Legújabb tagunk
szanyi kamilla
Oldal tetejére