ELKEZDTÉK KIKÜLDENI A KATONAI BEHÍVÓKAT!

KI SZÁMÍTSON KATONAI BEHÍVÓRA?
A honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását. Hogy kinél csöngethetnek, arról Benkő Tibor vezérkari főnök beszélt az M1-en.


A tömeges migrációs helyzet miatt Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnökének javaslatára Simicskó István honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Benkő Tibor vezérezredes a részletekről az M1 csatorna délelőtti hírfolyamában elmondta: név szerint, meghatározott beosztásokra hívnak most be önkéntes műveleti tartalékos katonákat, elsősorban olyanokat, akik korábban katonaként szolgáltak. Azokat a feladatokat látják majd el (járműszerelés, élelmezési nyilvántartás, stb.), amelyeknél a katonai szervezeteknél most hiány támadt amiatt, hogy a hivatásosok nagy része a Határozott fellépés 2015 gyakorlaton, illetve az ideiglenes biztonsági zár kiépítésében vesz részt.

A laktanyákban ugyanakkor nem állhat meg az élet, mert a honvédségnek számos más feladata is van – hangsúlyozta a tábornok. A behívottak zöme az adott helyőrség közelében él, így naponta hazajárhat majd, aki ezt nem teheti meg, azt a laktanyában helyezik el. 2012. január 1-je óta, amióta működik az önkéntes műveleti tartalékos szolgálat, folyamatosan hívják be a tartalékosokat, jelenleg is mintegy 400-an szolgálnak így, ma pedig mintegy 500 embernek kézbesítik a behívó parancsot – mondta Benkő Tibor vezérezredes az M1-en.

HM: többségében olyan önkénteseket hívnak be, akik korábban katonaként szolgáltak

Többségében olyan önkéntes műveleti tartalékost hívnak most be, akik korábban a Magyar Honvédségben teljesítettek katonai szolgálatot – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI megkeresésére azt követően, hogy a tömeges migrációs helyzet miatt Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnökének javaslatára Simicskó István honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását.

Az önkéntes műveleti tartalékosok elsősorban azokat a hivatásos és szerződéses katonák feladatait látják majd el, akik az Ideiglenes Biztonsági Határzár, illetve a “Határozott Fellépés 2015” elnevezésű gyakorlat feladataiban vesznek részt.

Az MTI kérdésére kitértek arra is: mostanáig a Magyar Honvédség mintegy 3800 emberrel kötött önkéntes műveleti tartalékos szolgálatra szóló szerződést.



Jelenleg mintegy négyszázan töltik – előírás szerinti – tényleges katonai szolgálatukat, közülük háromszáz újonnan szerződött tartalékos kiképzésen vesz részt. A behívandó létszámokat alapvetően a katonai szervezetek igényei határozzák meg – írta a HM.

Benkő Tibor vezérkari főnök az M1 aktuális csatorna műsorfolyamában szombaton elmondta, hogy mintegy ötszáz behívóparancsot küldenek ki.

Mint kifejtette: név szerint, meghatározott beosztásokra kívánnak behívni önkéntes műveleti tartalékosokat, elsősorban olyanokat, akik korábban katonaként szolgáltak. A laktanyákban a hosszan tartó határ menti munkálatok idején is adottak a mindennapi feladatok, amelyeket el kell látni.

A tartalékosokat ezen laktanyai feladatok ellátására hívják be. Ahol megoldható, ott a helyőrséghez közel lakó volt katonákat hívják be, így ők mindennap haza is járhatnának. Ahol ez nem megoldható, ott a laktanyákban szállásolják el a tartalékosokat – mondta vezérezredes.

A honvedelem.hu szombaton közzétett cikkében azt írta: péntek hajnalra már több száz katona dolgozott a magyar-horvát határ mentén létesítendő műszaki zár építésén. Napközben mintegy ötszázan települtek át az ország délnyugati részébe, a hétvégén pedig további hétszáz katona érkezése várható.

Mint írták: Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke péntek délután találkozott azokkal a katonákkal, akik a határzár magyar-horvát határon lévő szakaszát építik. A Sárok település külterületén dolgozók a vezérkari főnöknek elmondták: többen közülük már részt vettek a magyar-szerb határon elkészült műszaki zár építésében is, onnan érkeztek a magyar-horvát határra.

A honvédségi portál tudósítása szerint a “katonák rendkívül nehéz, átszegdelt terepen végzik munkájukat”, péntek délutánra mégis már több mint húsz kilométer hosszan elkészültek a műszaki zár első vonalával, a háromsornyi drótakadály felállításával. A feszített határidő miatt a munkát éjszaka is folytatják. Benkő Tibor szerint a “katonák minden elismerést megérdemelnek, becsülettel és tisztességgel helytállnak” – idézte a portál a vezérkari főnök szavait.

behivo.jpg
 
Aztán még egy ! Panaszkodsz , hogy nincsen becsülete a mundérnek ! Nem mert elvették ! Elvették már vagy 70 éve !

Gyulam 70 eve bizony a II.vh katonai szerepeltek a porondon ,es lehet te nagyon respektalod oket a tortenekem viszont nem.
 
Gyulam 70 eve bizony a II.vh katonai szerepeltek a porondon ,es lehet te nagyon respektalod oket a tortenekem viszont nem.
Szervusz Melitta ,
már engedelmeddel , de tudomásom szerint , na természetesen , ha a Matematika tudásom kicsitt több a tyukénál és meghaladja a kanadai matamatikai müveltség szintjét akkor a 2016-70 = még Adam Riese szerint is 1946-tal mikor ugyebár csak Kanadában volt háború mert itt Europában már vége volt . Magyarország akkor már Köztársaság volt Tildy Zoltánnal mint Köztársasági elnökkel az élen és Nagy Ferenc a Miniszterelnök ! De aztán lehet ám hogy tévedek de Rákosi és bagázsa majd ugye ugy 47-felé vette át a hatalmat rendesen addig csak áskálodtak az ÁVO-val mejd jött a Terrorjuk !:rolleyes2:
 
"Véget ért az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz bevonult önkéntes műveleti tartalékosok alapkiképzése augusztus 10-én, szerdán."
Nem tudom ti hogyan érzitek, de sajnos dátumoktól függetlenül Mo nem szereti a demokráciát. Legfőképpen a kormány utálja, ezért is tartunk vissza az 50-es évekbe! Lásd "vitéz" "járási" stb ismételt felbukkanások!

És sajnálatos: A KORMÁNY NEM TUDOTT, DE JÓL FELHASZNÁLTA ELLENÜK, munkát adni a korai leszerelésre jogosult katonának, határőrnek! Nagy részük ezért nem ment vissza a munkába. Helyettük 2-4 milliárd Ft-ot elköltött arra ismét, amit már egyszer megteremtettek. S..r ez az egész ahogy van.
 
Ezt írtad: "Nem volt kötelező elmenni, de beosztást kellett keresni." Én ebből cégen belüli más munkakörre, munkahelyre gondoltam.

A gyerekeket meg tuti nem a katonák kérték. Amúgy kb annyi esze lehetett az ötletgazdának, mint egy marék lepkének. Gyerekeket vinni egy államilag deklaráltan konfliktusövezetbe...
Csak pontosításként, azok a gyerekek ott élnek a konfliktusövezetben.
"az udvaruk alig néhány méterre található a határtól, így az ovisok gyakran szembesülnek vele, hogy katonák jönnek-mennek a közelükben." (hvg.)
Ja, bocsánat, utólag látom, más is írta.
 
Ezt írtad: "Nem volt kötelező elmenni, de beosztást kellett keresni." Én ebből cégen belüli más munkakörre, munkahelyre gondoltam....
Aki lokátor szakértő, az nem fog tudni rakétát szerelni, de élezem:
Aki az analóg adó-vevő rendszerek szakértője, az csak hosszas átképzés és tanulás után válthat az ugrókódos digitálisra. (Kb trabantről csuklós buszra nem egyszerű átülni.)
És "cégen" belül a beosztások kb 60%-a ilyen egyedi.
De, hogy érthetőbb legyek: pl. a három (merevszárnyas) repterünkől maradt egy. Pápáról/Taszárról Kecskemétre nem tud átmenni egy leszállító rendszer kezelő, mert ott is van (több is), ahogy a Mig 21 mechanikusa sem nagyon, mert a Mig 29-hez, más tudás kell (a JAS-39-hez meg pláne).
És az irodai beosztásokat már nem is említem.
Mellesleg - most gondoltam bele -, hogy a 26 szolgálati évem alatt nem volt olyan beosztásom, amiből 4-nél többen lettünk volna a seregben (persze ez a műszaki képzettségem miatt volt.)
Ha önként elvállalta a tartalékosságot, akkor erre is gondolnia kellett.
No igen! Megnéztem vagy féltucatnyi "verbuválót" és valahogy csak egyetlen egyben említik, hogy kompenzálják a munkáltatót. (Azt, hogy milyen mértékben, már fentebb megírtam).
Egy fiatal huszonéves (minimális ilyen jellegű élettapasztalattal), ha csak a csábító szavakat hallja és nem lát azok mögé, akkor bizony könnyen károsultja lehet a dolognak...
Akkor ezt a cikket lett volna érdemes hozni. ;) Amúgy én nem kritizáltam az aktualitását, csupán a megtévesztő címét.
Én meg azt írtam, hogy "Azoknak, akik fenntartásokkal fogaták,"...
 
Szervusz Flamingo ,
tudod én nem a korai meg mittudom én milyen "nyugdijba" küldés ellen vagyok , hanem az a baj hogy az állam elfelejti a Gondoskodását az alkalmazottai számára ami neki kutya köttelesége lenne ! Pontosan ugy mint a saját zsebeik tömmése , mert azt tudják !
 
Szervusz Flamingo ,
tudod én nem a korai meg mittudom én milyen "nyugdijba" küldés ellen vagyok , hanem az a baj hogy az állam elfelejti a Gondoskodását az alkalmazottai számára ami neki kutya köttelesége lenne ! Pontosan ugy mint a saját zsebeik tömmése , mert azt tudják !
Ha nem lennék érintett, azt írnám maximálisan egyetértünk.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

B Szabó Imre wrote on favorit82's profile.
Köszönöm szépen ! The Osmonds-Down by the lazy river-mp3
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönöm szépen a legújjab fordításod !
nkatalin wrote on bsilvi's profile.
Szia! Nagyon szépen köszönöm a renegát akseli kiborgot már nagyon vártam, lesz folytatása? Lehet tudni hány rész lesz még? Mit fordítasz következőnek? Köszi, ha válaszolsz!Szép napot!
Horváth Csilla Judit wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta!
Szeretnék hozzáférést a Legális E-bookok fórumhoz!
Előre is köszönöm: Judit
koby11 wrote on Recsi70's profile.
Szia! Érdekelne engem is a hiányzó oldal, ha el tudod küldeni. Köszi előre is!

Statisztikák

Témák
38,148
Üzenet
4,806,906
Tagok
615,971
Legújabb tagunk
Focusflj
Oldal tetejére