Hírek Ennyi friss nyugdíjas kap havi 1 milliónál többet

Néhány év alatt sokszorosára emelkedett a félmillió forintnál nagyobb nyugdíjat kapó új nyugdíjasok száma. Arányaiban a legtöbben azonban 100-150 ezres ellátással kezdik meg a nyugdíjas éveiket.

A friss nyugdíjasok statisztikái​

Több mint 66 ezer új belépővel bővült a nyugdíjasok tábora tavaly a Magyar Államkincstár (MÁK) adatai szerint. Egymillió forintnál nagyobb ellátást legalább ketten, de legfeljebb nyolcan kapnak közülük (adatvédelmi előírások miatt nem pontosíthatják a számot). Félmilliónál nagyobb nyugdíj azonban több mint 1500 embernek jár az újak közül. A legalacsonyabb kategóriába, azaz 50 ezer forintnál kisebb összegben mindössze 1100 fő részesül, míg 50 ezer és 100 ezer forint között 6300 ember – írja a 24.hu.
Arányaiban a legtöbben 100 ezer és 150 ezer forint közötti kezdő nyugdíjat kaphatnak (16 400 fő), a 150-200 ezres sávba pedig 15 100-an tartoznak. A statisztikákban a következő lépcső a korábbiaknál nagyobb, 50 ezer helyett 100 ezer forintos, tehát kicsit csalóka. Ebbe a kategóriába (tehát 200 ezer és 300 ezer forint közé) 16 600 fő nyugdíja esik.

Ha visszamegyünk az időben​

2017 és 2021 között egyébként 27 500 ezerről 6 000-re csökkent az újonnan megállapított, 50 ezer és 100 ezer forint közötti nyugdíjak száma, miközben 7 500-ról 16 700-ra emelkedett a 200 ezer és 300 ezer forint közötti friss ellátásoké. Az 500 ezer forintot meghaladó új nyugdíjak száma pedig majdnem a kilencszeresére nőtt ezen idő alatt – írja a cikk a MÁK statisztikái alapján.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly 150 ezer forint körül volt az átlagnyugdíj. Ha az Államkincstár statisztikáik is figyelembe vesszük, akkor az új nyugdíjasok nagyjából kétharmadának folyósítanak átlag feletti nyugdíjat. Átlag alatti juttatást pedig körülbelül az újak harmada kapott.

Rosszak a halálozási mutatók​

2021-ben a legtöbben a 100 ezer és 150 ezer forint közötti nyugdíjat kapók közül haltak meg, majdnem 53 ezren az összesen 113 ezer elhunytból. A koronavírus-járvány is jelentősen megnövelte a nyugdíjas halandóságot. 2021-ben nagyjából 20 ezerrel több idős ember halt meg, mint a pandémiát megelőző években.
Összességében tehát folytatódott a generációváltás a nyugdíjas társadalmon belül, a keresetek és a valorizációs szorzók növekedése miatt az új nyugdíjak jellemzően magasabbak, mint a régebbiek. A kis nyugdíjú, feltehetően idősebb emberek közül pedig továbbra is többen halnak meg.

Kónya Ádám

1655105755524.png
 
Erre válaszoltam volna :

"Ma magyarországon léteznek magánnyugdijpénztárak(OTP, Aranykor, stb)
Ha valaki az aktiv éveiben gondolt arra, mi lesz lésobb, akkor havi rendszeresseggel csinalta a befizetéseket.
Ráadásul az állam erre adovisszateritest is ad, plussz a munkaltato kedvezmenyesen eg4eszitheti ki a maga részével.

Tudom, most megmagyarazzak majd, hogy áhhhhhh mer az izé meg ez meg az..

Szoval mindig mindenki tehet arrol hogy ilyen rossz, kiveve az egyent.
Mindenkinek lehetosege lenne kicsit tobbet gondoskodni magarol.
A magannyugdijpenztarak hozamai volt mikor nem voltak igazan jok, maskor viszont nagyon szepen bovult azzal is a penz.
"

Ha ez terelés akkor bocsi.
Akkor ujra leirom: a magannyugdijpenztar, és az onkentes magannyugdijpenztár két kulonbolzo dolog.

A magannyugdijpenztar(manyup) amit 1988-ban vezettek be a vilagbank javaslata volt az immar osszeomlani keszulo nyugdijrendszer rendezésére.
Lehetoseget adtak a maganszferanak arra, hogy részt vegyenek ebben a folyamatban(természetesen nem jotékonykodésbol!)

Akkor 1988-ban a nyugdijjarulek 7 százalék volt.
Ebbol a magannyugdijpenztár 6 százalékkal, mig az álla 1 szazalékkal részesedett.
Azt hiszem egy évvel később emelték 8 százalákra a jarulékot, és ez 6 és 2 százalék formaban oszlott meg.
A nyugdijak szamitasakor ketharmadot fizetett volna a nyugdijbol az állam, és 1 harmadot a manyup.

Ezek a számok.
Szerintem nagyon konnyen belathato, hogy minimálisan 8-10 év elteltéig az állami nyugdijkasszanak kellett volna állnia a kifizetéseket.
Tudjik a feloszto kirovo rendszer lényegét.
Ha ezt a kettot osszevetjuk, szerintem képtelenség lett volna fenntartani a nyugdijkasszát.
1 majd egy év mulva 2 szazalékbol kellett volna hosszu ideig biztositani a nyugdijba kerulok szamara a nyugdijakat.
Ez csak oriasi hitelek felvételével lett volna lehetséges!

Szoval ideologiailag, lehet hogy érvelhetunk amellett, hogy a jelenlegi nem jo, de ha elovesszuk a szamologoepet, akkor az mar mast mutat!
 
A sokat emlegetett svajci indexalas egyebkent csak annyit jelent, hogy a nyugdijemelések mértékét nem csak az inflaciohoz kotik.

Van egy masik elem, ami a nettoberek emelkedesenek merteket is figyelembe veszi.

Igy a svajci indexalas annyit jelent, hogy az inflacio és a nettoberek emelkedésének mértéke hatarozta meg a nyugdijemelés mértékét.

Ez akkor amikor egy valsag utani kialabalsban volt az orsdzag, akkor amikor az emberek fizetésew borzaszto keves volt, a nyugdijemeléseket irrealisan magasra tette volna !
A gazdasagi vezetés a munka alapu tarsadalom mellett tette le a voksot, folyamatosan emelték a minimálbért, megprábáltak ráhatással lenni a maganszferara a beremelések érdekeben, igy a nyugdijemelésekkor nagyon komoly osszegekkel kellett volna szamolni az államkasszanak.

Szerintem ez lehetett az oka annak, hogy a nyugdijakat csak az inflaciomertek erejéig emelik
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,834
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére